ímkézett bejegyzés

Örömpólót játszott felnőtt csapatunk idén is

Amikor tavaly ősszel az OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság rajtja előtt az elvárásokról beszélgettem Ajtai Miklós játékos edzővel, leszögezte: teljesen amatőr alapon működik a jobbára olyan játékosokból álló csapat, amelynek tagjai immár 23-30-40 éve elkötelezték magukat a sportággal, amelytől azóta sem tudnak elszakadni. Ezért a klub vezetésének egyhangú döntése, és az igazi Coubertin-i eszme szerint a részvétel volt a fontos.

Nos eltelt egy esztendő, mindenki tovább öregedett, de a játékos kedve egy cseppet sem lohadt. A gárda a hosszú menetelés után a rájátszásban a 13-16. helyért küzdhetett, és végül az összesen 28 OB II-es csapatot felvonultató mezőnyben a 15. helyen kötött ki. Vagyis akárcsak egy évvel korábban, a középmezőnyben. Ajtai mestert ezúttal arról faggattam, így gondolta-e az esztendőt?

– Ugyanoda jutottunk, mint egy esztendővel korábban, csak mindenki egy évvel öregedett – vágott bele a játékos edző, aki nem mellesleg az OB II egyik legeredményesebb góllövője volt. – Két éve vagyok a csapat edzője, igazából nem kértem korábban sem, és most sem különösebben senkitől semmit. Nem is kérhetek, hiszen egy teljesen amatőr csapat vagyunk. Ezért elvárást sem fogalmazhatok meg. A lényeg az volt, hogy mindenki annyit járjon edzésre, amennyit munkahelyi, családi elfoglaltsága, szabadideje megenged. Azt kell mondanom, mindenki rendszeresen látogatta az Árpád fürdőt. A hétközi tréningek során egy héten legalább kétszer kétkapus edzésre is sor került.

A legtöbben apukák, lassan nagyapák, mégis ilyen becsületesen látogatták a tréningeket?

– Azt kell mondanom, alig voltak hiányzók. Ezért folyamatosan tudtunk gyakorolni. Döntően a saját ifjúsági és serdülő csapatunk ellen kétkapuztunk. Tény, a többség nem mai gyerek, ezért a fiatalok sokszor ledaráltak bennünket, hiszen az állóképességük azért jobb, mint az „öregeké”. Ennek ellenére edzés szempontból mindenki kiteljesedett az év folyamán.

A környék egyetlen felnőtt vízilabdacsapata a miénk, érthető, ha a kényszer úgy hozta, hogy a saját utánpótlás ellen kellett gyakorolni a hétköznapokon. Ám ennek vannak kölcsönösen jó jegyei.

– Valóban így van, a fiatalok segítették az öregeket, és ez fordítva is igaz. Annál is inkább, mert a tétmérkőzéseken az utánpótlás korú játékosainkat is bevethettük. Összesen huszonhármas kerettel vágtunk neki az idénynek, akik közül tizenhatan voltak az úgynevezett „öregek”, vagyis felnőttek, és hét fiatal kapott lehetőséget a bajnoki mérkőzéseken. Ez segítette az ő fejlődésüket is, hiszen „beleszagolhattak” abba, milyen ifistaként vagy serdülőként a felnőttek között játszani. Olykor nagy teher is volt számukra, hiszen a saját korosztályú bajnokság mellett a serdülők, az ifik és a felnőttek között is helyet kaptak hétről hétre, ami akár évi ötven-hatvan meccset is jelentett számukra. De minden fiatal megtiszteltetésnek vette, ha meghívót kapott a felnőttmérkőzésre. Én pedig igyekeztem azokat kiválasztani a bajnokikra, akik kiérdemelték ezt a lehetőséget. Így edződik igazán az utánpótlásunk is.

Végül hogyan összegezhetjük a 2021-2022-es évet?

– Nagyon remek szezont zártunk. Békéscsabai szinten különösen remek évünk volt. Több csoportban zajlottak a mérkőzések, úgy, mint alapszakasz, középszakasz, rájátszás, helyosztók. Valamennyi alkalommal elöl vagy a középmezőnyben végeztünk, mindössze egyszer volt, hogy a soros fordulóban csak egy pontra tellett. Összességében az év során több győzelmünk volt a nagy menetelés során, mint vereség. De akadtak kimagasló találkozóink is, mint például éppen a legutolsó fordulóban, amikor 0–7-ről fordítottunk, és nyertünk 11–10-re.

Ezek szerint jó szájízzel tértek pihenőre.

Mindenképpen. Hiszen valamennyi alkalommal örömpólót játszott a gárda, mindenki élvezte a meccseket, mindenki kiteljesedett. Éppen ezért úgy gondolom, a következő bajnokságban is mindenkire számíthatok, legyen tizenéves vagy éppen „apóka”.

Címlapképünkön a felnőtt csapat néhány utánpótlás korú játékossal kiegészülve győzelemre készül

Két nyert meccsel búcsúzott az évtől felnőtt csapatunk

Békéscsabán zárult le az OB II-es felnőtt bajnokság 4. csoportjának végső küzdelme, ami a 13-16. helyezéseket döntötte el. Mivel az addigi listavezető budaörsi Poseidon VSE nem érkezett meg a viharsarki megyeszékhelyre, mindkét mérkőzésének három pontját ellenfele kapta meg, ami egyben azt is jelentette, hogy a kecskemétiek ugrottak a csoportban az élre, mivel az egymás elleni mérlegük így jobb lett. Csapatunk viszont kétszer is vízbe ugrott szombaton és ezúttal mindkét találkozóját megnyerte, ami egyben azt jelenti, hogy a 28 OB II-es gárda közül a 15. helyen zárta a 2021-2022-es idényt.

Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 10–9 (0–2, 0–5, 6–1, 4–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Békéscsaba. V.: Kendeházi Máté. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P., Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 2, Csatári 1. Cs.: Lukácsi S., Puha, Latorcai 3, Dávid, Borsos 1, Szanyi. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Kecskemét: Harkai – Sárkány 1, Nagypál 2, Liszi, Barabás 3, Zsigmond 2, Morva. Cs.: Györe 1. Edző: Rozgonyi Gábor, Nagypál Sándor. Gól emberelőnyből: 6/5, ill. 10/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Lukácsi S., Laczó P., Gyebnár. Az eredmény alakulása: 0–7, 6–8, 6–9.

A meglehetősen rövid cserepaddal rendelkező vendégek nagy iramot diktáltak a mérkőzés első felében, és jelentős előnyre tettek szert. A fordulás után viszont visszaütött a korlátozott csere lehetőségük, amit csapatunk alaposan kihasznált, és a nagy előnyből hamarosan lefaragtak, sőt, 42 másodperccel a lefújás előtt Latorcai Balázs góljával fordítottak és behúzták a mérkőzést.

Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest 14–9 (3–2, 2–3, 5–2, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Békéscsaba. V.: Kendeházi Máté. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P., Gyebnár, Mucsi 5, Ajtai 3 (1), Szanyi 1. Cs.: Lukácsi S. 2, Puha, Sipaki, Dávid 1, Borsos, Csatári 1, Latorcai 1. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba.  Sportliget: Dénes – Necz 1, Török, Tóth A. 1, Veszely 2, Drágus, Major 5. Cs.: Demeter (kapus), Fehér. Edző: dr. György Bence, Major Péter. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 10/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Latorcai, ill. Drágus. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–4, 6–5, 9–6, 12–7.

A mérkőzés első harmadában még meglátszott a fáradtság a csapaton, ám a folytatásban ismét belelendült a gárda, és kétséget sem hagyott afelől, hogy ki a jobb ezen a napon

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Az első mérkőzésen a félidőig a csapat mintha a lelátón maradt volna. Ám időben ébredtünk, felzárkóztunk, majd, amikor igazán a kecskemétiek közelébe értünk, óriási hajrát vágott ki a gárda. Így meglepetésre legyőztük a Bács-Kiskun megyeieket. Azt kell mondanom, a térfélcsere után igazi vízilabdát mutatott be a csapat. Óriási energiát fektettünk a győzelembe, ami után félő volt, hogy a második találkozót nem fogjuk bírni fizikailag és fejben. Annál is inkább, mert mindössze fél órányi pihenőnk volt a két összecsapás között. Ám rácáfolt a gárda, szinte végig vezettünk a Sportliget ellen. Mindenki alázattal játszott, és mindenki rengeteget hozzátett a győzelemhez. Azt hiszem, minden egylet így szeretné zárni az évet: kettős győzelem, hat pont. Mindenki maximális dicséretet érdemel a ma nyújtott teljesítményéért.

További eredmények: Poseidon VSE Budaörs–Sportliget SE Budapest 0–5 (játék nélkül). Poseidon VSE Budaörs–Kecskeméti VE 0–5 (játék nélkül). Végeredmény a 13-16. helyért (hat forduló után): 1. (13.) Kecskeméti VE 12, 2. (14.) Poseidon VSE Budaörs 12, 3. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. (16.) Sportliget SE Budapest 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg rangsorol.)

Címlapképünkön Latorcai Balázs (kezén a labda), aki a két találkozón négy gólig jutott, ráadásul az ő utolsó pillanatokban esett góljával győzte le a csapat a kecskemétieket

Záróra következik az OB II-ben is, a 13-16. helyért folyó utolsó körnek a békéscsabai Árpád fürdő lesz a házigazdája

Már csak az OB II-es felnőtt csapatunk van talpon, ám ők is a zárórára készülnek. A 13-16. helyért folyó rájátszás harmadik körére (5-6. forduló) kerül sor szombaton.

OB II-es csapatunk vendéglátóként ugrik két mérkőzés erejéig a békéscsabai Árpád fürdő 50 méteres medencéjébe, ahol a mieink dupla csatáján kívül további két találkozót rendeznek. Ezúttal az éppen előttünk álló kecskemétiekkel, majd a mögöttünk álló Sportligettel csatáznak az Ajtai Miklós játékos edző által irányított „öregjeink”.

Játékos edzőnk ezt várja a záró fordulótól: – Elsősorban bízom abban, hogy szép időnk lesz, ami sok szurkolót is vonzhat a lelátóra. Az utolsó körben is az az elvárás a csapattal szemben, hogy tisztességesen helyt álljon, mondhatni, ez az alap. Úgy vélem, az egyik mérkőzést behúzhatjuk, annál is inkább, mert a hazai környezetben rendezendő fordulókra az a jellemző, hogy komplett csapattal tudunk kiállni. Az előrejelzések szerint most is így lesz. Egyszóval: szeretnénk szépen lezárni a 2021-2022. évi bajnokságot.

A program. Június 11., szombat, 11.00 óra: Poseidon VSE Budaörs–Sportliget SE Budapest. 12.00: Kecskeméti VE–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Poseidon VSE Budaörs–Kecskeméti VE. 14.30: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest.

Az állás a 13-16. helyért, négy forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 12, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Sportliget SE Budapest 0.

A szinte szünet nélkül lejátszott két találkozó közül felnőtt csapatunk jó finissel hozta a másodikat

Cegléden rendezték meg az OB II-es felnőtt bajnokság háromfordulós végjátékának második felvonását, amely a 28 fős mezőnyben a 13-16. helyért zajlik. Csapatunk két találkozó erejéig ugrott vízbe szombaton, a két mérkőzés között mindössze néhány perc pihenőt kaptak. Ennek ellenére az első vert meccset követően hozták a győzelmet, ami még jól jöhet a végelszámoláskor.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs 8–15(3–4, 1–2, 2–5, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Cegléd. V.: Kevi Tamás. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1 (1), Gyebnár, Ajtai 2, Mucsi 2, Latorcai 2. Cs.: Lukácsi S., Puha, Sipaki, Miklós, Dávid 1, Csatári. Játékos edző: Ajtai Miklós. Budaörs: Hegyi – Pál 1 (1), Budai 1, Jakab 3, Csokonay 2, Gémesi 3, Deutsch 4. Cs.: File, Forgó 1. Játékos edző: Jakab Damján. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–3, 3–3, 7–4, 5–10, 7–13.

Az első félidő még szorosan alakult, a harmadik negyedben azonban jelentős előnyre tettek szert a budaörsiek. A folytatásban a mindössze két cserével kiálló ellenfél meg tudta tartani a kiharcolt előnyt, és behúzta a három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest 18–13 (4–3, 5–5, 6–3, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Cegléd. V.: Vogel Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 3, Gyebnár, Ajtai 6, Mucsi 4, Csatári 2. Cs.: Lukácsi S., Puha 1, Sipaki, Miklós, Dávid 1, Latorcai 1. Játékos edző: Ajtai Miklós. Sportliget: Dénes – Necz 1, Imre 2, Birgés 2 (1), Angyal, Major 4, Dobos 3 (1). Cs.: Demeter (kapus), Dózsa 1. Játékos edző: Major Péter. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 6/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Laczó P. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 4–1, 7–6, 10–10, 15–11.

Szinte semennyi pihenőt nem kapott a csapat, máris vízre kellett szállnia a nap második mérkőzésén. Még így sem volt baj a kezdéssel, de a találkozó közepén kiütközött a fáradtság, amit kihasználva egyszer ki is egyenlített a fővárosi csapat. Ám ezt követően ők is elfáradtak, különösen, hogy rövid volt a kispadjuk. Ezt kihasználva csapatunk nagyobb sebességre kapcsolt, és sikerrel vette a nap második akadályát.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Sportos napunk volt ma, mondhatni egyben, szünet nélkül játszottuk le a két találkozót, ami beillett egy kétórás kemény edzésnek is. Az első találkozón sokáig partiban voltunk a budaörsiekkel, akiktől az első fordulóban is vereséget szenvedtünk, ám most tisztességesebben helyt álltunk ellenük. Tizennégy egyforma képességű játékosuk van, amivel mi nem tudtunk versenyezni. Viszont jó volt rávezető meccsnek a második ellenfelük előtt. A Sportliget ellen örömjátékot játszottunk, amikor kellett, odatette magát a csapat, és végül magabiztosan nyertünk, ami egyben azt jelenti, hogy a végső rájátszásban megszereztük első pontjainkat.

További eredmények: Sportliget SE Budapest–Kecskeméti VE 5–8. Kecskeméti VE–Poseidon VSE Budaörs 9–11. Az állás a 13-16. helyért, négy forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 12, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Sportliget SE Budapest 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós célozza meg a kaput. Játékos edzőnk a ceglédi két találkozón nyolc alkalommal volt eredményes, ami különösen jól jött a második összecsapáson

Május végi meccsdömping az OB II-től a baby korcsoportig

Május utolsó hétvégéje még gazdag meccsprogramot ígér, hiszen a felnőtt OB II-es csapatunk mellett az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk, valamint a legkisebbek, a baby korosztályosok is vízbe ugranak a pontok, illetve a szép játék reményében. Sőt, a gyermek III. korcsoportosok Délkeleti vidékbajnokságának, Csabai Zoltán edző vezette ezüstérmese az országos playoffban lesz érdekelt.

A 28 csapatot számláló felnőtt OB II-ben a mieink a 13–16. helyért zajló csatában a második körrel folytatják a bajnokság rájátszását. Ezúttal Cegléd felé veszik az irányt szombaton, ahol egy budaörsi és egy fővárosi ellenfél vár rájuk.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Sportliget SE Budapest–Kecskeméti VE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest. 13.15: Kecskeméti VE–Poseidon VSE Budaörs.

Az állás a 13-16. helyért, két forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 6, 2. Kecskeméti VE 6, 3. Sportliget SE Budapest 0, 4. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Már csak egyetlen mérkőzés vár a baby korosztályosokra a Délkeleti csoportban. A 11. körben fiataljaink Csongrádon a szentesiekkel mérik össze tudásukat szombaton.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Koelner-Csongrádi VVSE. 10.50: Csabai Csirkefogók VK–Legrand-Szentesi VK. 11.40: Mórahalom VSK–Kecskeméti SI. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa.

A gyermek III. korosztályosaink a vidékbajnokság Délkeleti csoportja felsőházának ezüstérmeseként érdekeltek lesznek a hét végén, szombaton és vasárnap az országos playoffban. Ide a négy területi bajnokság első és második helyezettjei kaptak meghívást, hogy végleg eldöntsék, ki a legjobb. A nyolc csapat két csoportban folytatja a fővárosban, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Csabai Zoltán edzőnk legényei az Újpesttel, a Kaposvárral és a Miskolccal kerültek egy csoportba, ahol körmérkőzésen dől el a sorrend, majd a fináléban a csoportban azonos helyezettek játszanak a bajnoki címért, a bronzéremért, illetve az 5. és a 7. helyért. A másik csoportba a Szentes, a Szombathely, a BVSC és az Eger került.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Miskolci VSC–Blamax-Kaposvári VK. 11.15: Csabai Csirkefogók VK–UVSE I. 12.30: Legrand-Szentesi VK–Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely. 13.45: BVSC-Zugló–Egri VK. 15.00: Miskolci VSC–UVSE I. 16.15: Csabai Csirkefogók VK–Blamax-Kaposvári VK. 17.30: Legrand-Szentesi VK–BVSC-Zugló. 18.45: Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely–Egri VK. Május 29., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK–Miskolci VSC. 10.15: Blamax-Kaposvári VK–UVSE I. 11.30: Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely–BVSC-Zugló. 12.45: Legrand-Szentesi VK–Egri VK. A délutáni órákban kerül sor a helyosztókra.

Az országos utánpótlás-bajnokságból már csak két forduló van hátra. Az utolsó előtti körben a hazai közönségtől búcsúznak csapataink, amikor az Ybl Waterpolo Club Budapest három együttesét fogadják a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Ifjúságiak. Május 29., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 15.00: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 16.30: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 17.00: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE. 17.30: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II.

Serdülők. Május 29., vasárnap, 12.00 óra: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 13.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 14.30: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE. 15.15: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 16.00: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II.

Gyermek korcsoport. Május 29., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.30: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 14.00: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 14.30: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II. 15.45: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE.