ímkézett bejegyzés

Ezen a hét végén már hét mérkőzés vár csapatainkra

Október második felébe érve egyre inkább sűrűsödik a vízilabda program. Az országos bajnokságok mellett immár hétről hétre valamelyik korosztályos csapatunk is érdekelt a nemzetközi vidékbajnokságban. A múlt héten az ifjúságiak kapcsolódtak be ez utóbbiba, most a gyermek II. korcsoportosok. És persze ott van mellette a megannyi országos bajnoki esemény is.

Felnőtt együttesünk az első pontok megszerzésének reményében utazik szombaton Szegedre, ahol az OB II-es bajnokság harmadik körét, azaz az ötödik-hatodik fordulót rendezik meg. Csapatunk először az ugyancsak nyeretlen Szegedi VTK, majd rövid pihenő után a Csongrád alakulatával veszik föl a harcot a Dél-keleti csoportban.

Az OB II-es bajnokság Dél-keleti csoportja harmadik fordulójának programja. Október 26., szombat, 10.30 óra: Békéscsaba—Szegedi VTK. 11.30: Szegedi ÚVTE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Békéscsaba—Csongrádi VVSE. 13.30: Kecskeméti VE—Szegedi VTK. 14.30: Csongrádi VVSE—Szegedi ÚVTE.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 9, 2. Csongrádi VVSE 9, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 7, 4. Kecskeméti VE 4, 5. Békéscsaba 0, 6. Szegedi VTK 0.

Gyermek II. korosztályos fiataljaink Bajára látogatnak, ahol ugyancsak szombaton és ugyancsak két mérkőzés erejéig ugranak vízbe a nemzetközi vidékbajnokság nyitányán. Fiataljaink először a mezőtúriakkal, majd a szerbiai Újvidék együttesével találkoznak.

A gyermek II. korcsoportosok első körének (1-2. forduló) programja. Október 26., szombat, 10.00 óra: Invictus ÚVSC Túri Fullánkon, Mezőtúr—Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Vaterpolo Klub Vojvodina, Újvidék (szerb)—Sugovica VSE, Baja. 12.00: Invictus ÚVSC, Püspökladány—Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 14.00: Szolnoki Dózsa—Kecskeméti SI. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli—Invictus ÚVSC, Püspökladány. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Vaterpolo Klub Vojvodina, Újvidék. 17.00: Kecskeméti SI—Sugovica VSE, Baja.

Az országos utánpótlás-bajnokságban már a negyedik fordulóra kerül sor. Csapataink ezúttal az A2 Keleti csoportban az egyik nagy rivális, a Cegléd otthonába látogatnak vasárnap. A két ifjúsági gárda az eddig lejátszott találkozók során egyforma ponttal rendelkezik, a vendéglátók jobb gólkülönbséggel állnak a mieink előtt. Serdülőink eddig a három találkozóból hármat behúztak, a Cegléd viszont egy győzelemmel és két vereséggel rendelkezik. A gyermek korosztályban is jobban állunk: a mieink százszázalékosak (3 győzelem), a vendéglátóknak két győzelmük és egy vereségük van eddig.

Az utánpótlás országos bajnokság A2 Keleti csoportjának programja. Ifjúságiak. Október 28., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.30: Oázis SC, Budapest—Váci VSE. A Koelner Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést korábban lejátszották, amelynek végeredménye: 23—9.

Az állás a 3. forduló után, ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 2. Oázis SC, Budapest 9, 3. Ceglédi VSE 6, 4. Swietelsky-Békéscsaba 6, 5. Aqua Nyíregyháza 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Váci VSE 0.

Serdülők. Október 28., vasárnap, 11.15 óra: Ceglédi VSE—Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 15.15: Oázis SC, Budapest—Váci VSE. A Koelner Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést korábban lejátszották, amelynek végeredménye: 10—18.

Az állás a 3. forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 2. Swietelsky-Békéscsaba 9, 3. Oázis SC, Budapest 6, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 5. Ceglédi VSE 3, 6. Váci VSE 3, 7. Aqua Nyíregyháza 0, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Október 28., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE—Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Oázis SC, Budapest—Váci VSE. A Koelner Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést korábban lejátszották, amelynek végeredménye: 10—6.

Az állás a 3. forduló után. Gyermek korosztály: 1. Oázis SC, Budapest 9, 2. Swietelsky-Békéscsaba 9, 3. Ceglédi VSE 6, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Váci VSE 0, 8. Aqua Nyíregyháza 0.

Vegyes korösszetételű csapatunk tanulni ment Kecskemétre

Kecskemét adott otthont szombaton az OB II-es felnőtt bajnokság második körének, azaz a 3–4. fordulónak. A nagyváradiak kizárása miatt alaposan megfiatalított csapatunk ezúttal csak egy mérkőzés erejéig ugrott vízbe a Hírös városban.

Békéscsaba—Szegedi ÚVTE 10—23 (1—4, 2—7, 4—6, 3—6)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Kecskemét. V.: Piti László. Békéscsaba: Bucsi — id. Lukácsi S., Pónya T. 1, Weinhardt M. 1, Laczó P. 3, Ajtai 2, Vidovenyecz 1 (1). Cs.: Csatári, Gellény 1, Dávid, Miklós, Bozgán 1 (1). Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Szegedi ÚVTE: Tóth M. — Avar 1, Varga P. 4, dr. Donauer 1, Szabó Z. 1, Kormányos 2, Németh Z. 6. Cs.: Szegi 3, Szaniszló 3, Varga Á., Boros 2. Edző: Fodor Ádám, Avar Péter. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 5/3. Büntetők: 2/2, ill. 2/0. Kipontozódott: id. Lukácsi S. Az eredmény alakulása: 0—4, 1—9, 4—12, 5—15 7—21.

Több ismerőst is köszönthettek a mieink a Tisza-parti csapatban, hiszen nemrégiben még békéscsabai színekben vitézkedett Szabó Zoltán és Major Levente is, bár az utóbbi ezúttal nem ugrott vízbe csapatunk ellen. Ami pedig egy másik kuriózum: a szegedi felnőtt csapat egyik trénere az a Fodor Ádám, aki Békéscsabán utánpótlásedző. S hogy még egyet tekerjünk az érdekességek során: a viharsarki csapatban első ízben kapott helyet az a Bozgán Bence, akinek Csabán éppen Fodor Ádám az edzője, s aki ráadásul meg is lőtte élete első felnőttmeccses gólját.

Ami pedig az összecsapást illeti: egyértelműen az eddig is veretlen, tavaly az OB II 25 tagú mezőnyében a bronzérmes helyen zárt, rutinos, összeszokott játékosokból álló szegediek voltak a találkozó esélyesei. Ami érthető, hiszen több, egykori OB I-es vízilabdás erősíti soraikat, köztük a LEN Kupa-győztes Varga Péter. A mieink ugyanakkor mindössze hat valóban felnőtt játékossal és hat utánpótláskorú pólóssal álltak ki, akik közül a már említett Bozgán Bence mellett Csatári Szabolcs is élete első felnőtt találkozóján mutatkozott be. Ellenfelünk összeszokottsága, rutinja, illetve a csabaiak rutintalansága hozta a sok bekapott gólt, ami kissé túlzó, bár a mieink is akár többször is betalálhattak volna a Tisza-partiak hálójába. Ugyanakkor alaposan meglátszott csapatunk teljesítményén az is, hogy immár egy hete zajlik a sátorállítás Csabán, ami miatt a vízi edzések meglehetősen háttérbe szorultak. Mindezek ellenére a játék sokkal bíztatóbb volt, mint két héttel korábban, ami az előrelépés záloga lehet.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Tanulni mentünk Kecskemétre, s úgy gondolom, fiatal játékosaink nagyon hasznos tapasztalatokat szerezhettek a jóval rutinosabb erőkből álló szegediek ellen, akiket néhol túlzottan is tiszteltünk. Örömmel tölt el, hogy a még csak 14 esztendős Bozgán Bence élete első felnőtt gólját is megszerezte, amihez Csatári Szabolcs is közel állt. Az ellenfél edzőjének pedig jó utat és eredményes játékot kívánok holnap Vácott.

További eredmények: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE 11–12. Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti VE 8–8. Csongrádi VVSE–Szegedi VTK 19–4. Szegedi VTK–Hódmezővásárhelyi VSC 5–11.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 9, 2. Csongrádi VVSE 9, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 4, 4. Kecskeméti VE 4, 5. Békéscsaba 0, 6. Szegedi VTK 0.

Címlapképünkön az egyik nagy öreg, Laczó Péter, aki három gólig jutott a szegediek elleni találkozón

Egymeccses hétvége az OB II-es kecskeméti fordulóban

Két héttel az OB II-es bajnoki rajt után ismét vízbe szólítja „felnőtt” csapatunkat a szövetség: a második körre, azaz a 3–4. fordulóra kerül sor szombaton. Eredetileg Hódmezővásárhelyre szervezték az újabb megmérettetést, ám helyszíncsere miatt ezúttal Kecskemét felé kel útra csapatunk.

Érdekesség, hogy ezúttal mindössze egyetlen meccs erejéig ugranak vízbe a mieink a Hírös városban. Mégpedig azért, mert az eredeti elképzelés szerint ebbe a Dél-keleti csoportba kapott besorolást a romániai Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad, amely már az első körben sem tudott kiállni, miután nem voltak rendben játékosainak igazolásai. Az eltelt időszak alatt mindezt nem is pótolták, ezért a szövetség kizárta a nagyváradiakat, akikkel éppen ebben a fordulóban kellett volna megvívnia csapatunknak.

— Sajnos, az idősebbek körében ezúttal több hiányzónk lesz, ezért egy jócskán megfiatalított gárdával kelünk útra — tudtuk meg dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőtől. — A jó erőkből álló, és az első két forduló után veretlen Szegedi ÚVTE ellen a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés az elsődleges. Fiataljaink számára, nem mellesleg, egy újabb edzéslehetőség az egy nappal későbbi, váciak elleni utánpótlás bajnokságra. Annál is inkább, mert a sátorállítás miatt nem éppen az ideális edzéslehetőségekről szólt ez a hét.

A kecskeméti program. Október 5., szombat, 9.00 óra: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE. 10.00: Békéscsaba–Szegedi ÚVTE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti VE. 12.00: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK. 13.30: Szegedi VTK–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás az első kör, két forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 6, 2. Csongrádi VVSE 3, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 4. Kecskeméti VE 3, 5. Szegedi VTK 0, 6. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön: a sátor már áll az Árpád fürdő versenymedencéje fölött, most a kandelábereken sor

Kettős vereséggel nyitotta a bajnokságot felnőtt csapatunk

Szombaton elrajtolt az OB II-es vízilabda-bajnokság. Mint ismert, ebben az esztendőben ide nevezte csapatunkat a klub vezetése, az első fordulóra Csongrádon került sor, ahol rögtön két derbi erejéig ugrottak vízbe „öregjeink” és fiataljaink. Ám mindkét találkozón alulmaradt együttesünk.

Békéscsaba—Kecskeméti VE 6—12 (0—4, 1—3, 3—3, 2—2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Csongrád. V.: Berki András. Békéscsaba: Bucsi — id. Lukácsi S., Dávid, Latorcai 1, Miklós, Ajtai 1, Lukácsi M. Cs.: Vidovenyecz, Gellény 3, Puha, Pónya T. 1, Weinhardt M. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Kecskemét: Kurucz — Sárkány, Dongó 1, Varga I. 4, Györe, Morva 1, dr. Bácsi 1. Cs.: Nagy R. 2 (2), Nagypál 2, Liszi, Czirok, Barabás, Rozgonyi Á. 1. Edző: Rozgonyi Gábor, Nagy Róbert. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 4/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 0—5, 1—8, 74—9, 6—10.

Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 12—17 (3—4, 4—5, 3—3, 2—5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Csongrád. V.: Berki András. Békéscsaba: Bucsi — id. Lukácsi S., Vidovenyecz 1 (1), Gellény, Dávid, Ajtai 4, Pónya T. 2 (2). Cs.: Gyebnár 1, Latorcai 1, Sipaki, Miklós, Puha, Lukácsi M. 3, Weinhardt M. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Hódmezővásárhely: Szabó K. — Szabó N. 4, Katona I., Hajdu 7 (1), dr. Nádasdi 1, Gallyas, dr. Szabó J. 1. Cs.: Halász, Szabó A. 4, Katona V. Edző: Varga Sebastian. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/5. Büntetők: 3/3, ill. 4/1. Kipontozódott: Gyebnár, Pónya T. Az eredmény alakulása: 0—2, 4—4, 4—8, 8—9, 11—15.

Előzetesen úgy tűnt, egy könnyebb és egy nehezebb mérkőzés vár csapatunkra a bajnoki nyitányon. Nem úgy történt, kettős, és súlyos vereség lett a vége. Az első derbin, a Kecskemét ellen már meglehetősen akadozott a gépezet, a Bács Kis-kun megyeieknek minden bejött, a mieinknek szinte semmi. Különösen a gyorsan összeszedett hatgólos hátrány rázta meg az együttest, ami arra utal, hogy nagyon álmoskásan kezdtünk. A második találkozón is kitűnt a gyenge védekezés, a két összecsapáson bekapott 29 gól nagyon sok a vízilabdában. A két mérkőzés kevés üde színfoltja volt serdülőkorú játékosaink néhány szép megvillanása. A 18 lőtt gólunkból tizet a fiatalok szereztek.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Ezen a napon hamar kiderült, már az OB II-es bajnokság sem olyan, mint régen. Sajnos, nem egy-két, hanem többgólos vereségeket szenvedtünk. Az a bizonyos gatya ma nem játszotta le helyettünk a meccseket. Fegyelmezettség és alázat nélkül semelyik sportágat, pláne a vízilabdát, nem lehet művelni. Összességében: reálisan kell látni, hogy a ma mutatott játék és hozzáállás még az OB II-ben is nagyon kevés lesz.

További eredmények: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 15—9. Szegedi ÚVTE—Szegedi VTK 17—6. Kecskeméti VE—Szegedi ÚVTE 4—16. A Szegedi VTK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) és a Csongrádi VVSE—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad mérkőzések elmaradtak, mert a román együttes nem érkezett meg.

Az állás az első kör, két forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 6, 2. Csongrádi VVSE 3, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 4. Kecskeméti VE 3, 5. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 0, 6. Szegedi VTK 0, 7. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós veszi tűz alá a kaput, a két mérkőzésen ötször be is talált, ám ez is kevés volt az üdvösséghez

Holnap számunkra is elrajtol a 2019-2020. évi bajnoki szezon

Ezen a hét végén, szeptember 21-én és 22-én az országos bajnokságokban szereplő csapataink megkezdik a 2019—2020. évi pontvadászatot. Mint ismeretes, felnőtt együttesünk az OB II-ben, a három utánpótlásgárdánk, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályos egylet az A2 Keleti csoportban kezdi a szezont.

A célkitűzésekről, a feladatokról és változásokról dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnkkel beszélgettünk a rajtot megelőzően.

Kezdjük az OB II-es felnőtt csapattal! Azt már több alkalommal is leírtuk, a kényszer szülte, hogy 22 esztendei OB I B-s tagság után a klub vezetése idén az OB II-be nevezte a csapatot. Mindez hogyan érintette a vezetőedzőt?

Ezt természetesen tudomásul kell venni mindenkinek. Érzelmi alapon be lehetett volna vállalni, hiszen a 22 esztendei tagság amellett szól, ám racionálisan, szakmai, anyagi és edzés lehetőségeinket nézve, most úgy gondolom, hogy az a reális, ha a harmadik vonalban indítjuk felnőtt csapatunkat.

Ismert, hogy többen végleg felhagytak a pólóval, mások eligazoltak. Kikből áll majd az OB II-es csapat?

Döntően a régi OB II-es saját nevelésű csapatból, amely egykoron, egy-két évtizeddel ezelőtt még az OB I B-ben vitézkedett, ám, ma a legtöbben már negyven túliak. Így többek között Dávid Levente, Gyebnár György, Laczó Péter, Latorcai Balázs, Lukácsi Sándor, Román György, dr. Szlávik Győző, a tavalyi gárdából Ajtai Miklós, a kapus Ormai Zoltán, Takács Gellért, szükség esetén klubelnökünk Borsos Pál alkotják a gerincet, és melléjük jönnek számításba ifjúsági és főleg még serdülőkorú játékosaink. De számukra mindenképpen teljesítmény és érdem alapú lesz a részvétel.

Tavaly még te is vízbe ugrottál, miként Fodor Ádám és Mucsi Zsolt is. Most viszont nem vagytok ott a névsorban.

A vezetőség döntése volt, hogy az OB II-es gárdának is külön edzője legyen. Sportágunkban amúgy sem jellemző, hogy játékos edzők szerepelnek a vízben, már csak a fizikai nehézségek miatt is. A medencében nincs olyan rálátás a csapatra, mint a partról. Fodor Ádám pedig a legnépesebb létszámú, a gyermek korosztályokkal foglalkozik, szinte minden hét végén bajnoki mérkőzés vár tanítványaira. Ugyanez érvényes Mucsi Zsoltra is, aki nem mellesleg váll problémái miatt sem tudja vállalni a játékot.

Érdekes összetételű lesz a felnőtt csapat, lesz benne 52 éves játékos és lesz benne 15. Alighanem ez okozhat némi nehézséget egy edző számára.

Minden bizonnyal, hiszen ez már szinte kétgenerációs különbség. De ott van az is, hogy az „öregek” mindegyike már családos ember egzisztenciával, ami előfordulhat, hogy kérdésessé teszi egy-egy hét végén, vajon szabaddá tudja-e tenni magát. Úgy vélem, ezért nagy lesz fordulóról-fordulóra a rotáció. Egyébként az öregek bevállalták a heti minimum két edzést, de akadnak olyanok is, mint például 49 esztendős Gyebnár Gyuri, akik minden nap ott vannak az uszodában, sőt még az alapozás nagy részét is végigcsinálta a fiatalokkal, ami már önmagában nagy szó ebben a korban.

Azt tudjuk, hogy a klub vezetői elsősorban úgy fogalmaztak: eredménykényszer nélkül vágnak bele az esztendőbe. A vezetőedző milyen célokat fogalmazna meg?

Alapvetően egyetértettünk, hiszen egy újjáalakuló csapat esetén nem rendelkezünk reális képpel az ellenfelek valós erejéről, csak találgatunk ilyenkor.
Viszont úgy gondolom, a magunkkal támasztott követelmények miatt fontos lenne az első tíz közé kerülni. Ez szolgálná a fiataljaink fejlődését is, akiknek mindenképpen fontos, hogy erősebb, felnőtt tudású, súlyú együttesek ellen is pallérozódjanak. Amúgy itt is elég sok mérkőzés vár ránk, hiszen 26 együttes száll harcba a bajnoki pontokért. Földrajzi elhelyezkedés alapján négy csoportba osztották be a több mint kéttucatnyi gárdát, az alapszakasz után jön a középszakasz, majd a rájátszás.

Akkor kanyarodjunk a fiatalokhoz! Milyen összetételűek csapataink?

Régi probléma, de azt hiszem, ez valamennyi sportágban, így a pólóban és nálunk is így van: 16-18 éves korra nagy a lemorzsolódás. Ezért alig jegyzünk 2001-2002-ben született játékosokat. Ebből ered, hogy a serdülő korosztályból kell feltöltenünk az ifjúsági csapatot, ami egyben azt is jelenti, hogy egy-egy hét végén serdülőinkre dupla teher hárul. Ami ugyan jó a tapasztalat- és meccsrutin-szerzés miatt, de az is tény, ha ezek a fiatalok az NB II-ben is szerepet kapnak, s az már párhuzamosan komoly tehertétel. Az alsóbb korosztályban azonban szerencsésebb a helyzet, hiszen a gyermek kocsoportban két csapatra való játékost is ki tudunk állítani. Nem véletlen, hogy az országos bajnokság mellett a nemzetközi vidékbajnokságba is nevezünk egy egységet.

A szövetség kissé átalakította az idei bajnoki kiírást. Hogyan érinti ez klubunkat?

Mint ismert, mindhárom korosztályban ugyanazok a klubok csapatai viaskodnak. Mi az A2 jelűbe kaptunk besorolást, ahová a korábbi 14 csapat helyett idén már 16 nevezett. (De ugyanez a helyzet az A1 jelűvel is – a Szerk.) Ez már éves szinten túlságosan sok mérkőzést jelentett volna, ezért csináltak egy Keleti és egy Nyugati csoportot, ahol három-három fordulókat rendeznek. A 21 forduló után, az előzetes tervek szerint, jöhet még egy keresztjáték. Ráadásul az első hat forduló után hosszú szünet következik a válogatottjaink nemzetközi szereplése miatt. Így három szakaszra oszlik az évünk: a november 17-éig tartó első hat forduló után egy újabb alapozó időszak következik, majd február elejétől folytatódik a bajnokág.

És akkor ebbe még „belerondít” egy sátorállításos időszak is…

Valóban, az első időszakot tovább nehezíti a sátorállítás miatti leállás, illetve visszafogottabb edzéslehetőség. No meg a Garabonciás-napok, amikor középiskolásaink jelentős hányada hosszú időre „eltűnik” az uszodából, hirtelen elfelejtve, hogy mennyi munkát is rakott bele ő, és szülei a sportba.

Milyen célkitűzésekkel vágnak neki az új évadnak?

Mivel a bajnoki lebonyolítás új, továbbá új együttesek is színre lépnek, mint a Vác és a Nyíregyháza, az erőviszonyokat csak az első fordulók után ismerjük meg. A többiekhez képest kiscsapat vagyunk, ezért nincs minden posztra két azonos képességű játékosunk, de ha az utánpótlás korú játékosaink hozzáállása és edzésmunkája olyan, mint amit mi, edzők elvárunk, akkor mindhárom korosztályban reális elvárás lehet a Keleti csoport mezőnyének első felében végezni. De nem titkoltan merészebb álmaink is vannak, viszont ahhoz szükség lesz mindhárom szinten betegség és sérülés nélküli szezonra és egy jó adag szerencsére is. De jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy a már említett sátorépítési munkálatok és a hosszú téli szünet miatt jól rajtoljon a felnőtt és mindhárom korosztályos csapatunk is.

Szombaton Csongrád, vasárnap Nyíregyháza
Ez lesz a programja az országos bajnokságban induló csapatainknak és edzőiknek ezen a hétvégén, mert az OB II-es és az országos utánpótlás-bajnokságok A2 Keleti csoportja is ezen a hétvégén rajtol.
— Van hiányérzetem a csapataink felkészülést tekintve, és nem is tudtunk annyi tesztmeccset játszani az utóbbi időben, mint szerettem volna — tekintett az első forduló elé dr. Szilágyi Kristóf. — Az első fordulók mindig kicsit kaotikusan alakulnak, ez most különösen így lehet az új szabályok miatt. Éppen ezért kiemelten fontos lesz, hogy észnél
legyünk és csak a saját játékunkkal foglalkozzunk.

Csapataink hét végi programja. OB II, első forduló Csongrádon. Szeptember 21., szombat, 12.00 óra: Békéscsaba—Kecskemét. 14.00: Békéscsaba—Hódmezővásárhely.
Utánpótlás országos bajnokság, első forduló, szeptember 22., vasárnap. Ifjúságiak, 15.30: Nyíregyháza—Békéscsaba. Serdülők, 14.15: Nyíregyháza—Békéscsaba. Gyermek korosztály, 13.00: Nyíregyháza—Békéscsaba.

Címlapképünkön az ötvenhez közelítő Gyebnár György mindennapos vendége az uszodának és végig csinálta az alapozást a fiatalokkal