ímkézett bejegyzés

Vasárnap is 33 százalékos volt a mérlegünk

polo-zsilak-laszlo-cspEgy nappal a hazai mérkőzések után, ma, vasárnap Ceglédre utazott a három utánpótláskorú csapatunk, hogy az első osztályú osztályozó második körében a három Pest megyei alakulattal is megmérkőzzön.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 10—9 (1—3, 2—2, 4—3, 3—1)

OB I-es utánpótlás osztályozó, ifjúságiak, Cegléd. V.: Juhász Gábor, Tóth Imre. Cegléd: Hörömpő — Bicskei 2, Simon Á. 2 (2), Petényi 1, Simon B., Pusztai 3, Atkári 1. Cs.: Korb, Rajtkort, Milus 1. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Stancu — Vesa, Tóth K., Mayer 1, Pop 2, Zsilák 4 (1), Tifrea 1. Cs.: Csuvarszki D., Tóth F. 1, Tóth Sz., Fazekas Zs., Darabos. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 12/2, ill. 3/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Simon B., ill. Vesa, Pop, Fazekas Zs.

A rajtra nem lehetett panasz, hiszen pillanatok alatt 3—0-ra elhúzott csapatunk. A következő két negyed is jól alakult, hiszen megmaradt a háromgólos előny, ebben a szakaszban a házigazdák csak megközelíteni tudták a mieinket, az eredményjelző már 8—5-ös vezetésünket is mutatta. A záró etap azonban már kevésbé szólt a vízilabdáról, a mieinket egymás után szórták ki, a Cegléd pedig átvette a vezetést, amit már ki sem engedett a kezéből.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 10—12.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 7—14 (2—4, 2—3, 1—3, 2—4)

OB I-es utánpótlás osztályozó, serdülők. V.: Tóth Imre, Balázs Gergely. Cegléd: Bezzeg — Kökény, Tószegi, Korb 1 (1), Forgó, Milus 3, Rajkort 1. Cs.: Pákozdi 2, Vágó, Fekete, Szabó B., Ecser, Csáti. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Fazekas Zs. 6 (1), Barta 1, Csuvarszki D. 2 (1), Fazekas S., Darabos 4. Cs.: Tömő (kapus), Braun, Török 1, Lukácsi M., Kozma, Beharóczki Z., Bacsa. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 5/2. Kipontozódott: Vágó, Kökény.

A második negyed legelején még szoros volt az állás (3—4), ám azt követően uralta a medencét csapatunk és nagyon könnyű győzelmet aratott a házigazdákkal szemben. Még azt a luxust is megengedhette a csabai gárda, hogy három büntetőt elhibázzon.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 4—13.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 8—5 (1—0, 4—0, 3—1, 0—4)

OB I-es utánpótlás osztályozó, gyermek korcsoport. V.: Balázs Gergely, Juhász Gábor. Cegléd: Hörömpő — Pákozdi 2 (1), Halmi, Fekete 1, Szabó B. 1, Vágó 1, Csáti 2. Cs.: Szendrei, Bakonyi 1, Gáspár, Ecser, Zöldi. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Ilyés — Lukácsi M. 1, Kiss D. 1, Demeter, Beharóczki Z. 2, Paksi, Kozma. Cs.: Vozár B. 1, Bencsik, Schaffer, Ottlakán, Diós, Körözsi, Beharóczki M. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 15/5, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Schaffer. Kipontozódott: Ecser, ill. Bencsik, Schaffer, Kozma.

A hazaiak 7—0-s vezetése után már csak a szépítésre tellett csapatunktól. Az utolsó negyedben viszont szépen játszottak fiataljaink.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 7—11.

Címlapképünkön Zsilák László (fehér sapkában), aki az ifjúságiak mérkőzésén négyszer volt eredményes, de ez is kevés volt a sikerhez – fotó: Kiss Dani

Osztályozót játszanak utánpótláscsapataink szeptemberben

serdülő polo1 cspIlyen még nem volt. Mint ismert, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek országos bajnokságban szereplő csapataink évek óta — miként a felnőttek — a hazai élvonal második sorában, kvázi az OB I B-ben küzdenek. Most viszont lehetőségük nyílt a felsőházba kerülni.

Érdekes és sok hasznos mutatóval rendelkező a hazai utánpótlás-bajnokság. Valamennyi csapat a saját korosztályában harcol a pontokért és a helyezésekért, ám amikor véget ér egy szezon, készül egy különleges számítás is. A három, fent nevezett korosztály egyesített mutatójáról is készül egy kimutatás. Ennek értelmében klubunk fiataljai remekül helyt álltak a 2015—2016. évi bajnokságban, egész pontosan az első hat közé kerültek.

A Magyar Vízilabda-szövetség kiírása értelmében ezért a második vonal legjobb hat gárdája és az előző bajnokság felsőházának két kiesője, két csoportban, egy háromfordulós torna keretében eldönti, hogy az új szezonban melyik két együttes kezdheti a 2016—2017. évi bajnokságot a legmagasabb osztályban és melyik négy az „OB I B-ben”. Ebben a szeptemberi tripla körben is együtt lesz érvényes egy számítás alapján az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korcsoport eredménye — már ami a feljutást illeti.

Egy biztos, az osztályozón résztvevő egyesültek egyike a Csabai Csirkefogók VK, amely így szeptember 17-én megkezdheti a mérkőzéssorozatot. A két csoportban a következők szerepelnek. A csoport: Szolnoki Dózsa Közgép (mint a felsőház kiesője), Híd OSC Újbuda, Pécsi SN, Hódmezővásárhelyi VSC (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai). B csoport: Kaposvári VK (mint a felsőház kiesője), Ceglédi VSE, Csabai Csirkefogók VK, Fehérvár VSE (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai).

A mieinkre a következő mérkőzések várnak. Szeptember 17., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. Szeptember 18., vasárnap: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. Szeptember 25., vasárnap: Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK. A csoport első helyezettje az első osztályban, a 2—4. a második vonalban kezdheti az idei, októberben rajtoló pontvadászatot.

Címlapképünkön a serdülőcsapatunk Csabai Zoltán edző irányításával a nyári Diapolo Kupákkal hangolódtak az osztályozóra