ímkézett bejegyzés

 2025. 06. 23.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Klubunk ügyvezető elnöke, Balázs Lajos a napokban, a vízilabdás évzáró keretében vehette át Békéscsaba alpolgármesterétől, Varga Tamástól azt az elismerő emlékplakettet, amit a fél évszázad alatt tett a közösségért – fotó: Such Tamás

Nem sok klub mondhatja el magáról Békés vármegyében, hogy megélte félévszázados fennállását. A mai néven ismert Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub a jogelődökkel együtt viszont büszkén vallhatja: az elmúlt hetekben átlépte ezt a bűvös határt. Az eltelt ötven esztendő örömeiről, nehézségeiről, szépségeiről Balázs Lajos ügyvezető elnökkel beszélgettünk.

Annyit röviden Balázs Lajosról: ő is alapító tagja volt a hőskor legelején létrejött klubnak, kezdetben játékosként a vízben, játékos edzőként a parton is. A sportág további űzése mellett 1995-től, immár harminc esztendeje ügyvezető elnökként.

– Klubunk több néven is szerepelt a félévszázad alatt – foglalta össze a névadásokat az ügyvezető. – Voltunk Békéscsabai MÁV, Békéscsabai Előre Spartacus SC egyik szakosztálya, aztán jött a Minőség SE. Ekkoriban került a klub élére dr. Máté Mihály, aki 1995-ben bevont a munkába. Nemcsak szerveztem egyesületünk életét, hanem már ekkor gazdasági, pályázati feladatokat is kaptam.

Nemrégen lezajlott a jubileumi ünnepség. Milyen visszajelzéseket kaptál a régiektől az elmúlt időszakról?

– Amikor igazolt vízilabdázó lettem, egy nagyon lelkes társaságba csöppentem, ami a mai napig összetart. Nagyon jó érzés volt, hogy sok elismerő szót kaptam az alapító tagoktól. Többen állították, nem gondolták volna, hogy az 1975-ben életre keltett békéscsabai vízilabda megéli a fél évszázadot.

Hogyan összegeznéd röviden az ötven esztendőt?

– Ha tömören kellene fogalmazni: klubunk nagyot fejlődött ez időszak alatt, de mégsem vagyok teljesen elégedett ez elért eredményünkkel. Az egycsapatos helyett immár kilenc-tíz korosztályos csapatot állítunk ki az utóbbi években a különböző szintű bajnokságokba. A hőskori klub a tucatnyi igazolt játékosról mára másfélszázra hízott, sőt, az előkészítősökkel együtt közelít a kétszáz főshöz.

Azért nem ment mindig minden ilyen simán. Sőt, ma is akad bőven akadály a további fejlődés szempontjából.

– Valóban. Te szoktad mondani, hogy a mi vármegyénket körülvevő nagyvárosokban, mint Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, valamint egy faluban, Újszilváson mindenhol új sportuszodákat építettek az elmúlt bő évtizedben, ahol remekül ki tud teljesedni a sportág. Békés vármegye, illetve Békéscsaba ebből eddig kimaradt. Emiatt aztán nagyon korlátozott a vízfelület, ennél több gyereket már nem is nagyon tudunk fogadni, női szakágról pedig nem is álmodhatunk. Pedig nálunk is remek tehetségek kerültek a felszínre az elmúlt két-három évtizedben, ám városunkban a megfelelő szintű továbbtanulás hiánya miatt felnevelt játékosaink más egyetemi városokba eligazolnak, illetve mostanában egész egyszerűen már 14-15 évesen a legjobb játékosainkat más klubok igazolták le, és játszottak ellenünk a különböző bajnokságokban. Ezért egy idő után be kellett látnunk, nem tudunk magasabb szintű felnőtt és utánpótláscsapatot építeni, ezért leginkább utánpótlás-nevelő klub vagyunk. Hosszú távon azonban szeretnénk érettségiig megtartani, vagy az egyetemi évek után visszacsábítani a saját nevelésű fiataljainkat.

Viszont a Magyar Vízilabda Szövetségben egyre inkább elismerik a klubot a százszázalékban saját nevelésű játékosokkal elért utánpótlás-eredmények miatt.

– Ez is igaz. Az energiaválság kitörésekor 47 millió forinttal támogatták a békéscsabai uszoda működését, és az elmúlt két esztendőben kettő-, plusz egymillió forintos szövetségi támogatásban részesültünk, amit az utánpótlásban kifejtett munkánkért kaptunk. Ennek jelzés értéke is van. De ugyanilyen elismerés, hogy vezetőedzőnket, Fodor Ádámot a felnőtt OB II és utánpótlás előkészítő, szakmai döntéshozó bizottságba beválasztották.

Sokszor szóba került az elmúlt időszakban az elosztások módja. Úgy, mint a TAO, az önkormányzati támogatás, a különböző pályázati lehetőségek és a Magyar Vízilabda Szövetség elosztási rendszere. Ezek nagy segítséget jelentenek?

– Ha jól működnek, akkor igen. De nem minden fenékig tejföl. Az önkormányzati, a TAO és minden más egyéb pályázati támogatások alapja az utánpótlás létszáma és minősége. A már említett ötven éve változatlan uszodai vízfelület és edzésidő korlát nagy akadály a további fejlődésben. Ami saját erőből szakmailag rajtunk múlik, azt már megtettük. Sajnos, egy hosszú vajúdás, tervezés után a modern városok program keretében még egy tanmedence sem épült a városban, hát még uszoda, amit első sorban a sportolók használhattak volna. Nem beszélve arról, hogy amíg Békéscsabán egy szárazföldi sportoló lemegy a sportágában edzeni, nem kell semmilyen belépődíjat fizetnie az önkormányzati sportlétesítménybe való bejutásért. Nekünk viszont pályabérletet számolnak föl, a gyerekeknek a bérletek után havi kiegészítő belépődíjat kell fizetniük az edzésre való bejutásért! Ezt jómagam igazságtalan megkülönböztetésnek vélem, hiszen az önkormányzati törvény az „ifjúság és sport támogatása” önkormányzati feladatban nem különböztet meg szárazföldi és vizes sportágakat. Ez a megkülönböztetés jelentős hátrányt okoz a sportágak közötti létszámversenyben is.

Ezek szerint nem ismerik el kellőképen a vízilabdázók munkásságát?

– Ezt egy szóval sem állíthatom. Az új MVLSZ vezetés látja, hogy a rajtunk kívülálló nehéz körülmények ellenére mennyit fejlődött a klub ötven év alatt, ezért mostanában már jóval több elismerő szót kapunk a szövetségtől, de a várostól is utánpótlás-nevelő munkánkért.

Félévszázad hosszú idő. Mit remélsz a folytatástól?

– A további töretlen fejlődés érdekében legalább egy télen is üzemelő tanmedencére lenne szükség az Árpád fürdőben. Legyen megfelelő szintű felsőoktatás városunkban, hogy saját nevelésű pólósokból álló OB I B-s felnőtt csapatot építhessünk. Bízom benne, hogy még megérem egy – új szabályoknak megfelelő – legalább 28,6×25 méteres vízilabda medence megépítését, amely lehetővé tenné a női szakág beindítását is.

Jávor Péter

 2025. 06. 05.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Kádár József az Árpád fürdőben zajló egyik utánpótlás-bajnoki találkozó szünetében eligazítást tart a fiataloknak

A korábbi részekben azt taglaltuk, hogyan fejlődött az utánpótlás az addig eltelt nagyjából harminc év során, valamint azzal, hogy kik foglalkoztak a csapatokkal. Hosszú volt a névsor, hiszen a kispadot sokáig koptatta a játékosedzőként regnáló dr. Czirok Sándor, egy időre beugrott Lukácsi Sándor és dr. Szlávik Győző, majd már „félprofiként” Behun Lajos irányította a felnőtt csapatot, miközben 1998-ban osztályt váltott a gárda, feljutott az OB I B-be. Már bőven benne jártunk a 2005–2015 közötti évtizedben, amikor egy vérbeli profi került a klub élére. Nevezetesen Kádár József.

Aligha kell részletesen bemutatni a szentesi mestert, de azért itt a legfontosabb ismérveit leírjuk: egy sérülés miatt labdarúgóból lett vízilabdázó orvosi javaslatra kerül az uszodába, ahol hamar a Szentes utánpótlásában, majd a felnőtt csapatban találta magát, 11 éven át játszott az OB I-ben, ahol 238 meccsen 118 gólt szerzett. 1980-ban Magyar Kupa győztes, a következő évben a KEK-ben a negyedik helyig jutottak. Közben megszerezte az edzői képesítést, és még aktív profi pólósként elkezdett a fiatalokkal foglalkozni. Közel félévszázados edzői pályafutása alatt háromszor is az OB I-es szentesi csapat kispadján foglalt helyet, összesen nyolc évet. A többi időszakban az utánpótlással foglalkozott.

De hogyan is került Békéscsabára, ahol egy évtizeden át oktatta a fiatalokat és időseket, de az edzők fejlődését is elősegítette nagy tapasztalatával: – Egy alkalommal felhívott Szécsi Tamás csabai klubelnök, tudnék-e ajánlani Szentesről, vagy legalább a Dél-Alföldről edzőt Csabára? Mondtam: mit szólnál hozzám? Nem akarta elhinni, hogy én, aki ennyi évet eltöltöttem a szentesi vízilabdaéletben, váltásra is kész lehetek. Egyszóval, ilyen egyszerűen kerültem Békéscsabára — mondta a mester.

Munkássága alatt nemcsak stabillá vált a felnőtt gárda, hanem tovább szélesedett az utánpótlás is. Ekkoriban már mintegy száz ifjú pólóst regisztrált a klub, és szinte minden szintű bajnokságban jelen voltunk, úgy, mint az országosban, illetve a vidékbajnokságban. Összesen hét csapatot tudtunk nevezni már az első Kádár-érában a pontvadászatokba.

Az sem mindegy, hogy a TAO bevezetésével az anyagi gondok is egyre inkább megszűnőben voltak. Telt már pénz felszerelésre, utazásra, saját autóbuszra, tornák rendezésére, edzőtáborokra.

De visszatérve Kádár Józsefhez: a mai napig szívesen gondol vissza arra a majd egy évtizedre, amit Békéscsabán töltött. Erről az időszakról így beszélt: – Olyan időszakban keresett meg a csabai klubvezetés, amikor Szentesen nem éreztem jól magam. A Kurca-parti klub élén elnökök váltogatták egymást, nem becsültek meg. Szécsi Tamás és Balázs Lajos hívó szavára örömmel mondtam igent, annál is inkább, mert szívemhez közel álló dologra kértek föl. Nevezetesen arra, hogy építsem ki az utánpótlás piramis rendszerét, legyen a városnak a legkisebbektől a felnőttekig minden korosztályban gárdája. Amúgy is ez volt a filozófiám, mert hosszú távon csak ennek teljesülésével élhet sokáig egy klub. Azt mondtam, ne hozott anyagból dolgozzunk, hanem mi neveljük ki a gyerekeket vízilabdázónak.

Az, hogy ez teljesült, ma is látható eredményei vannak. Még ma is büszke arra, hogy e napokban is minden korosztályban megvan, és hétről hétre eredményesen küzd az adott fordulókban az összes viharsarki alakulat.

– A klubvezetés is magáévá tette ezt az elképzelést, amit azért nagyban segített, hogy jobb anyagi körülmények közé került a békéscsabai vízilabda – fűzte hozzá Kádár József.

A Kádár-érában Német Dániel (kezén a labda) volt a felnőtt csapat egyik meghatározó alakja

Persze, nemcsak erre lehet büszke a ma 73 esztendős mester, ugyanis a felnőtt csapatot is a magaslatokba vezette. Olyannyira, hogy karnyújtásra került az OB I is. Igaz, ez lehetne akár a következő, ötödik rész vezérfonala, ám mivel még ekkor is Kádár József volt a vezetőedző, ez is a nevéhez fűződik. Mint emlékezetes, 2017 nyarán a Szombathelyi Aligátor VUS együttesével csatáztunk a felnőtt OB I B utolsó fordulójában. Ha nyer a Békéscsaba, irány az OB I, ha kikap, akár a negyedik helyre is visszacsúszhat. Az utóbbi jött be. Ám ennél nagyobb esélye sohasem volt klubunknak egy nagyon kimagasló eredmény elérésére.

Mint az imént írtuk, ezekkel a gondolatokkal már át is csúsztunk az utolsó évtizedbe, amikor Kádár József úgy döntött, felhagy végleg az edzősködéssel: – Mindig azt vallottam, egy edző 65 éven túl már ne nagyon vállaljon edzői feladatokat, ezért visszavonultam, de nem szakadtam el Békéscsabától. Ma is gyakran visszajárok, mérkőzés ellenőrként sűrűn megfordulok az Árpád fürdőben. De az melegséggel önt el ma is, hogy tevékeny részem volt a békéscsabai vízilabda fejlődésében, aminek eredményét ma is rendre viszontlátom.

Jávor Péter

 2025. 06. 04.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Címlapképünkön a 16 esztendősen a felnőtt csapatban debütáló Lukácsi Sándor, aki gyors volt, elöl hátul hatékonyan dolgozott, volt gólkirály is

Az előző részben arról írtunk, hogyan erősödött az utánpótlásunk annak ellenére, hogy állandóan a megszűnés határán táncolt az egyre több névváltozáson átesett klubunk. A következő évtized, az 1995–2005 között eltelt időszak sem arról szólt, hogy minden Kánaán. De az út vége már fényesedett.

Nemhogy erősödött az utánpótlás, hanem már a felnőtt csapat ajtaján is dörömbölt. Olyannyira, hogy nem sokat kellett várni az áttörésre, 1996-ban osztályt váltott a gárda, az OB II-ből az OB I B-be jutott. E téren – mint korábban írtuk – elévülhetetlen érdeme volt az edzőknek, többek között dr. Czirok Sándornak, majd a folytatásban a Kárpátaljáról érkező, egykor a szovjet első osztályú csapatok játékosának, Behun Lajosnak.

Persze, az osztályváltáshoz alanyok is kellettek. Az előző évtized alatti remek utánpótlás-nevelésnek ezekben az időkben érett be a gyümölcse. A már korábban említett fiatalok, úgy, mint Mihály János, Varga Ákos, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán, Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán, Latorcai Balázs egyre meggyőzőbb játékkal követeltek helyet maguknak a csapatban. Az egyik ász Lukácsi Sándor volt, aki nagyon sokoldalú játékosnak bizonyult. Ha kellett összefogta a csapatot, ha kellett eredményesen védekezett, elöl gólerős volt, nem mellesleg az egyik esztendőben 72 találattal gólkirály is lett. Fiatalon, egy toborzót követően 1986-ban került a klubba, aki így emlékezett vissza: – Olyan sokan jelentkeztünk vízilabdázónak, hogy a próbaúszáskor az 50 méteres medence hosszanti fala mellett felsorakozva betöltöttük a medencét. Érdekes, hogy az akkori jelentkezőkből későbbre jómagam és Dávid „Lecsó” (Levente) maradtunk meg. Volt némi úszó múltam, hiszen Gitta néni (Juhászné Tóth Margit) úszóedzőnél majd egy évet már korábban sportoltam. 1986-ban viszont a toborzó után Blahut Béla vett szárnyai alá.

Az OB I B-s csapat 2004-ből, hátsó sor balról: Latorcai Balázs, Laczó György, Borsos Pál, Balázs Lajos, Lukácsi Sándor. Középső sor: Puha Zoltán, Laczó Péter, dr. Szlávik Győző, Pásztor Attila. Elöl: Dávid Levente, Darida László

Becsületesen rótták a hosszokat, ha pedig előkerült a labda, az alapokat igyekezett beléjük verni az egykori csabai pólós, Blahut Béla. Ám nagyon hamar mélyvízbe vetette az akkori gyermek korosztályú együttest.

– Szentesre utaztunk egy utánpótlás meccsre – folytatta Lukácsi Sándor. – Kevés ismeretünk volt még a sportágról, így a mesterünk a vonaton magyarázta a további szabályokat, a hadrendet, a taktikát. Igyekeztünk, hajtottunk a Kurca-parti városban, de azért akkor még egy méretes zakóval utaztunk haza. De ez sem szegte a kedvünket.

Lukácsi és társai nagyon gyorsan fejlődtek, egy idő után már jöttek a győztes mérkőzések is. Sőt, nagyon hamar már a felnőtt csapatban találták magukat: – Tizenhat évesen debütáltam, sőt egy fővárosi derbin a Liget SE ellen már két gólt is szereztem – fűzte hozzá az egykori gólkirály. – Ettől kezdve szinte minden évben az OB II elején végeztünk, csak éppen az osztályozón véreztünk el, ezért várni kellett az osztályváltásra. De előtte az utam Szegedre vezetett, ahol felsőfokú tanulmányimat végeztem.

A diploma megszerzése utáni visszatérését követően jött az új edző, Behun Lajos, akivel már pontveszteség nélkül nyerték a bajnokságot, majd 1998-ban föl is jutott a felnőtt gárda a második vonalba: – Nagyon jó csapatunk volt, az akkoriban már stabil játékosok, mint a gólerős dr. Szlávik Győző és Szilvásy Attila mellett sok fiatal kapott rendre helyet az együttesben. S nemcsak csapatként működtünk jól, hanem szoros barátságok alakultak ki, remek közösséget alkottunk. Így aztán ha a sors úgy követelte meg, edzősködtem is, pontosabban játékosedző voltam két éven át. Arra is büszke vagyok, hogy volt olyan esztendő, amikor együttesünk éves góltermésének a fele az én nevemhez fűződött.

Remek korszak volt ez, de még mindig kevés pénzből gazdálkodhatott a klub, ezért továbbra is igazi amatőr társaságnak számított a hazai mezőnyben. Bizony, még várni kellett arra, hogy állami segítséggel szebb napok köszöntsenek az újra nevet változtatott, a következő években Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub néven futó közösségre. Ekkoriban új edző vette át házon belül az irányítást, a Szentesről érkezett, nagy rutinnal rendelkező Kádár József. De ezt már sorozatunk következő részében taglaljuk.

 2025. 06. 02.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Címlapképünkön OB II-es csapatunk 1976-ból, álló sor: Török Sándor, Balázs Lajos, Rattai József, Szécsi Tamás, Takács István, Ricza Lajos, Szedoglavits István, Bandúr András. Guggol: Jancsika Árpád, Szilágyi József, Kakuszi György, Szpevár Attila, Blahut Béla, Várai János, Szeles Imre. Elől: Sallai Zoltán

Mintha tegnap történt volna: tíz évvel ezelőtt azt ünnepeltük, hogy a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub (a jogelődökkel együtt) negyvenéves lett. Most egy jubileumhoz érkeztünk: 50 esztendős a ma is regnáló egyesületünk, amelyet harmadszor hoztak vissza az életbe. Ugyanis a két világháború között már létezett egy, az 1936-ban alakult Békés-Csabai Torna Egylet, majd a vérzivataros években „elhalt”, ám a múlt század 40-es éveinek végén, az 50-es évek elején újjáéledt a Filippinyi Janó-féle egylet, amely viszont rövid életűnek bizonyult. Aztán egészen 1975-ig kellett várni, hogy újra vízilabdáról lehessen beszélni a Viharsarok fővárosában.

Most, hogy jubileumot ülhetünk, ötrészes sorozatunkban igyekszünk feleleveníteni a hőskort, és azt az utat, ahogyan eljutottunk a mához. Az ötven évet – némi átfedéssel – akár évtizedes szakaszokra is oszthatjuk. Az elsőben értelemszerűen az újbóli, harmadik megalakulást szemlézzük, ami nagyjából egy évtizedet ölel át. A kezdetekre a ma csaknem hetven esztendős Szécsi Tamás (kis képünkön) emlékezik vissza, aki nem mellesleg meghatározó játékosa volt az első csapatainknak, majd egy időszakban edzője, aztán klubelnöke, végül mecénása, vagyis, ha szükség volt rá, anyagi támogatója.

– Az alapító tagok szinte mindegyike az Árpád fürdő „lakója” volt, hiszen úszóként kezdte pályafutását – idézte fel a régmúltat Szécsi Tamás. – A hetvenes évek legelején még Gáspár Ervin úszóedző kezei alatt pallérozódott több fiatal, jómagam például Eta néni (Gáspár Ervinné – a Szerk.) tanítványa voltam. Ki több, ki kevesebb sikerrel tempózott a barna vizű medencében. Ám kialakult egy olyan mag, akiket kevésbé vonzott a faltól falig úszás, annál jobban szerettük a labdát. Így jött az ötlet: ha már ott a medence, és lehet benne labdázni is, akkor csináljunk egy vízilabdagárdát.

S hogy kik álltak össze csapattá, vagyis kik voltak az alapítók? Nem könnyű mindenkit összeszedni, de: a kapus Rácz Lukács, aki egyben az egylet doyenje is volt. Aztán Ricza Lajos (a középső), Szécsi Tamás, dr. Vincze Gábor, Pásztor György, dr. Lipták Pál, Szeles Imre, Blahut Béla, Szedoglavits István, Bandur András, Benkő László, Török Sándor, Szilágyi József, Gelegonya József, Gácsér József, valamint a klub mai ügyvezető elnöke, Balázs Lajos. Akikhez az évtized során csatlakozott további tucatnyi fiatal pólósjelölt. Köztük például az orvos testvérpár, dr. Szeberényi Zsolt és dr. Szeberényi Tamás, Szilvásy Attila, Sallai Zoltán, Povázsai Zsolt, Rattai József, dr. Máté Attila, Jámbor Ákos, dr. Szlávik Győző, Csabai Zoltán, Gyebnár György, Sipaki Zoltán…

– Édesapám, Szécsi József lett a klub elnöke, aki a MÁV kollégium gazdaságisa volt – elemezte tovább a régmúltat Szécsi Tamás. – Így értelemszerűen a Békéscsabai MÁV égisze alatt működtünk. A támogatás abból állt, hogy ingyen utazhattunk a vasúttal a meccsekre. Minden mást, labdát, felszerelést, kapukat magunknak kellett saját zsebből megszereznünk. Első edzőink között szerepeltek idősebb Ricza Lajos, majd később a fia, Ricza Lajos, de ott állt a medence partján sok tréningen Várfalvi László, Bálint Tibor, Tatai Tibor…

Természetesen, ha már megalakultak, meccseket is igyekeztek játszani. Az első próbálkozást még dr. Vincze Gábor szervezte meg, amikor egy barátságos felkészülési mérkőzésre Szegedre utazott a csapat, ahol a Tisza-parti város ifjúsági gárdájával mérték össze erejüket. Annak ellenére, hogy egy méretes zakót kaptak (38–0), egy pillanatra sem ment el a sportágtól a kedve senkinek.

– Olyannyira nem, hogy beneveztünk az OB II-es bajnokságba – folytatta Szécsi Tamás. – Május 8-át írtunk 1975-ben, amikor az első hivatalos bajnoki is lezajlott, mégpedig Miskolcon. Kölcsönsapkákban játszottunk, kicsit tartva a bemutatkozástól, de végül egész jól sikerült a nap, annak ellenére, hogy a házigazdák 21–0-ra nyertek.

Miskolcon ebben az összeállításban ugrott a medencébe a Békéscsabai MÁV néven futó csapat: Balázs L. — Ricza, Szécsi, Lipták, Pásztor Gy., Bandur, Szedoglavics, Gelegonya, Szeles, Blahut, Szilágyi J., Gacsér.

Akkoriban még szó sem volt arról, hogy sátrat állítsanak fel az 50 méteres versenymedence fölé, így pedig meglehetősen mostoha körülmények között készültek – amit ma aligha vállalnának a fiatalok.

– Sokszor volt, hogy nem lévén belépőjegyünk, bérletünk, egész egyszerűen belógtunk az uszodában edzeni – folytatta Szécsi Tamás. – Bizony olykor a húsz fokot sem elérő vízben tempóztunk és dobáltuk a játékszert. A kapukat magunk gyártottuk le. Ricza Lajosnak volt egy bőrlabdája, azt zsíroztuk be, hogy minél kevesebb vizet szívjon fel. Így is a tréningek végére egy háromkilós golyóvá hízott, amit komoly feladat volt a vízről felemelni, hát még kapura lőni vele. De évről évre fejlődtünk, új jelentkezők is akadtak, így aztán egészen jól belelendültünk. Az OB II-ben stabil gárdává fejlődtünk, és egy idő után már nem voltunk pofozógépek. Sőt, elkezdett formálódni egy utánpótlás egylet is, amely segített abban, hogy pénz nélkül is, de életben maradjunk.

Eltelt tíz esztendő a Békéscsabai MÁV égisze alatt, s egyszer csak adódott egy új lehetőség: az akkor a megyeszékhely legnagyobb egyesülete, a Békéscsabai Előre Spartacus SC befogadta a csabai pólósokat. De ez már egy új fejezet, amit sorozatunk második részben taglalunk.

Jávor Péter