ímkézett bejegyzés

Nehéz év vár az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkra

Elmúlt héten a felnőttek nyitották az új szezont, e hét végén az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink vágnak bele a 2022–2023. esztendei bajnokságba. Nem éppen kedvező előjel, hogy egy hete a békéscsabai Árpád fürdőben a sátorállítás előkészülete zajlik (és még további egy hétig tart, mire fel is áll, beüzemel), ezért az edzések nem a megszokott rendben és mederben zajlanak. Ezért a szárazföldi tréningek kerültek előtérbe, délutánonként pedig hosszabb utazást kell megtennie együtteseinknek, hogy „vizet találjanak”. Igaz, némi öröm az ürömben, hogy vásárhelyi, szegedi csapatokkal kétkapuzhatnak.

Ami pedig az új szezont illeti: a három csapatunk, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályú egyleteink a korábbi évekhez hasonlóan az A2 divízióba kerültek. Idén – a tavalyi Keleti tíz és Nyugati tíz csapat helyett 13–13 küzd december végéig az alapszakasz során, ami ezúttal is egykörös lesz, vagyis 13 fordulóból áll. A jövő évi folytatásban a rájátszás alaposan eltér a korábbitól, a két csoport első négy helyezettje kerül a felsőházba (tavaly öt-öt volt), a többi gárda hármasával (Keleti és Nyugati, vagyis hat egylet) kerül egy új csoportba, ahol már oda-visszavágós rendszerben játszanak.

S mielőtt edzőinket faggatnánk: a sorsolás szeszélye folytán az első fordulóban éppen a Békéscsaba lenne a pályaválasztó, ám mivel egyelőre nincs a megyében működő alkalmas medence, ezt a jogot fel kellett cserélni. Ennek értelmében csapataink szeptember 25-én, vasárnap Hódmezővásárhelyre látogatnak.

S akkor nézzük, hogyan vélekednek az országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő csapataink mesterei az elmúlt időszakról? Három kérdéskört érintettünk.

Az adott korosztályos csapat hány játékosból áll, milyenek voltak azon belül a mozgások?

Ajtai Miklós, az ifjúságiak edzője: – Ez a korosztály nagyon foghíjas lett, igencsak megritkult. Többen kiöregedtek, mint például Vozár Bálint és Miklós, Csatári Szabolcs, Károlyi Szabolcs, Sipos Dániel és Kiss Sándor. Ugyanakkor néhányan abbahagyták a vízilabdázást. Így mindössze négy valóban ifjúsági korú játékosunk maradt. Ez azt jelenti, hogy a serdülő csapat hetven-nyolcvan százaléka „feljátszik” majd az idősebbek közé.

Fodor Ádám vezetőedző, a serdülő korosztály edzője: – Elsősorban a kezdőcsapatunk fogyatkozott meg, de esetünkben az eligazolások miatt. Ráadásul zömében meghatározó játékosaink távoztak. A nyáron új klubban kezdte meg a munkát Komlódi Marcell, Kvasz János, Szalai Áron, Bujdosó Antal, néhány napja pedig Kiss Zoltán is várost váltott. Így létszámilag 14 pólósunk maradt, ténylegesen azonban tíz játékosra számíthatok. Ezért várhatóan a gyermek korosztályosok közül kell felhoznunk a szezon során néhány ügyesebb gyereket.

Katona Péter, a gyermek korosztályúak edzője: – A 2008–2009-ben születetteket huszonnégyen alkotják, ami úgy vélem, elég népes korosztály. Ezért lesz lehetőségem forgatni a csapatot, akár meccsről meccsre.

Milyennek ítéled a nyári felkészülési szakaszt?

Ajtai Miklós: – A négy fiatalból hárman kimondottan jó munkát végeztek az alapozó időszak alatt. Mivel ilyen csekély a létszámunk, a pár ifista a serdülőkkel közösen készült a nyár folyamán, miként majd a mérkőzéseken is együtt kell helytállniuk. Összességében elégedett vagyok az elvégzett munkával, bár erre az igazi választ majd a hétvégi derbik adják meg.

Fodor Ádám: – A munkát elvégeztük, mindenki becsületesen átdolgozta a nyarat. A fizikális felkészülés igencsak előtérbe került a felkészülési időszakban, hiszen a legtöbb fiatalunkra hétvégente két mérkőzés vár. Apróbb simítások még hátra vannak taktikai és technikai téren. Erre majd a bajnokság első felében kerül sor, ott derülhetnek ki, vannak-e még hiányosságaink. Egy biztos, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak, vagy kevesebbet vállaltak, most nekik kell előlépniük főszereplővé.

Katona Péter: – Hosszú volt a felkészülési szakasz, de annál hasznosabb. Erőnlétileg jó állapotban vannak fiataljaink, ami a szezon második felében lehet igazán fontos, hiszen nagyon sok dupla meccset kell játszaniuk decemberig. Egy biztos: becsületesen elvégezte mindenki a kiszabott feladatot, és nagy létszámban látogatták az edzéseket. Előrelépést tapasztaltam sebességben, áttörést gondolkodásban, de menet közben további fejlődést várok mindenkitől.

Mit vársz az évtől, mivel lennél elégedett?

Ajtai Miklós: – Nehéz erre a kérdésre válaszolni azok fényében, hogy milyen összetételben játsszuk a bajnokikat, illetve, hogy ennyire kevés a valós ifjúsági korú játékosunk. Ezért a fő cél a minél tisztességesebb helytállás, és hogy minél több meccset nyerjünk.

Fodor Ádám: – A nyári felkészülési tornán azt tapasztaltam, egyre fegyelmezettebben játszanak, fiataljaink is rájöttek arra, hogy a csapategységben lehet az erőnk. Ha ezt az év során a bajnoki találkozókon megtartjuk, akkor lehetnek sikerélményeink. Ám idén a felsőházat megcélozni nagyon nehéz, de azért nem mondunk le róla.

Katona Péter: – Nagy bizakodást keltő ez a korosztály, sok tehetséges fiatalunk van. Bár a mezőnyt egyelőre kevésbé ismerem, hiszen új vagyok a klubban és egyáltalán ebben a bajnokságban, de azért annyit: szeretnénk minél előrébb végezni, vagyis a mezőny első felébe kerülni december végére, hogy a jövő évi rájátszást minél erősebb csapatokkal szemben és minél erősebb csoportban folytathassuk.

Az első forduló programja. Ifjúságiak. Szeptember 25., vasárnap, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba (Jv.: Orosz László, Juhász Tibor). 11.00: Ceglédi VSE–Váci VSE. 12.30: Oázis SC Budapest–Aquaworm Sződleget. 15.15: Ybl Water Polo Club–Angyalföldi SI DSE. 16.30: Szegedi Vízipóló Suli II.–Polo Academy SC Budapest. 17.30: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza. Szabadnapos: PannErgy-MVLC-Miskolc.

Serdülők. Szeptember 25., vasárnap, 11.15 óra: Oázis SC Budapest–Aquaworm Sződleget. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba (Jv.: Juhász Tibor, László Gábor). 13.30: Ceglédi VSE–Váci VSE. 14.00: Ybl Water Polo Club–Angyalföldi SI DSE. 15.15: Szegedi Vízipóló Suli II.–Polo Academy SC Budapest. 16.15: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza. Szabadnapos: PannErgy-MVLC-Miskolc.

Gyermek korcsoport. Szeptember 25., vasárnap, 10.00 óra: Oázis SC Budapest–Aquaworm Sződleget. 12.15: Ceglédi VSE–Váci VSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba (Jv.: Orosz László, László Gábor). 14.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Polo Academy SC Budapest. 15.00: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza. 16.30: Ybl Water Polo Club–Angyalföldi SI DSE. Szabadnapos: PannErgy-MVLC-Miskolc.

Címlapképünkön: Fodor Ádám vezetőedző (középen guggol fehér ingben) irányt mutat csapatának az egyik bajnoki mérkőzésen. Erre az új bajnokságban különösen szükség lesz – fotó: T. Petka Anita

Centenáriumi korosztályos torna ezüstéremmel

Miként korábban írtuk, ebben az esztendőben ünnepli fennállásának századik évfordulóját a békéscsabai Árpád fürdő. A Centenárium alkalmával több érdekes eseménynek is otthont adott ma a strand, ezek közül az egyik a klubunk által rendezett Centenáriumi serdülő korosztályos torna.

Négy csapat vetélkedett délelőttől kora délutánig az 50 méteres versenymedencében, nevezetesen a hazaiakon kívül a Debreceni VSE-Master God, a Szegedi Vízipóló Suli és a Ceglédi VSE együttesei. A körmérkőzéses torna valamennyi találkozója élvezetes csatát hozott, és ami még ennél is fontosabb, remekül szolgálta a felkészülést az ősszel rajtoló új bajnoki szezonra.

Swietelsky-Békéscsaba–Debreceni VSE-Master God 4–9 (0–1, 1–4, 2–3, 1–1)

V.: Katona Péter, Katona Imre. Békéscsaba: Korcsok P. – Kiss Z., Hajdu A., Szanyi 1, Fodor Zs. 2, Pojendán, Freiberger. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Szatmári L., Pallag, Rácz, Tasnádi 1, Korcsok N. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi Vízipóló Suli 10–7 (4–1, 1–4, 3–0, 2–2)

V.: Katona Péter, Katona Imre. Békéscsaba: Korcsok P. – Hajdu A. 2, Szatmári L. 1, Szanyi, Fodor Zs. 3, Pojendán 2, Freiberger 2. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Pallag, Rácz, Tasnádi, Korcsok N. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós.

Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE 10–8 (4–2, 2–1, 2–4, 2–1)

V.: Katona Péter, Katona Imre. Békéscsaba: Korcsok P. – Hajdu A., Szatmári L., Szanyi 2, Fodor Zs. 3, Pojendán, Freiberger 3. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Kiss Z. 2, Pallag, Rácz, Korcsok N. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi VSE 10–16. Debreceni VSE-Master God–Ceglédi VSE 15–5. Debreceni VSE-Master God–Szegedi Vízipóló Suli 13–8. A torna végeredménye: 1. Debreceni VSE-Master God 9, 2. Swietelsky-Békéscsaba 6, 3. Ceglédi VSE 3, 4. Szegedi Vízipóló Suli 0.

Fodor Ádám edző értékelője a torna után: – A korosztályváltások miatt átalakuló serdülő csapatunknak ez volt az első félhivatalos megmérettetése, én magam is némi izgalommal vártam a torna előtt, mire lehetnek képesek a srácok, hiszen igazán nem tudtam, hogy a többi csapathoz képest hogyan állunk. A debreceniek elleni nyitó találkozón még eléggé döcögős volt a szekér, de aztán meccsről meccsre egyre jobban muzsikált a csapat. Végül is azt fel tudtam mérni, hogy állóképességben ott tartunk, ahol ellenfeleink, látszik, hogy a nyári munkát becsületesen elvégezte a csapat. A felkészülési időszakban tartott „elméleti órák tananyaga” is visszaköszönt a találkozók során. Ugyanakkor azt is látom, hol kell még finomítani a munkán az őszi bajnoki rajtig. Végül úgy összegezhetem a nap tapasztalatait: ott tartunk, ahol sejtettem, mire juthatunk a felkészülési időszak hat hete alatt. Fegyelmezetten játszottak a gyerekek, akartak. Összességében eredményes volt a torna, amivel a meghívott csapatok is elégedettek voltak, mindenki jól érezte magát, meg is köszönték a részvételi lehetőséget.

Címlapképünkön Fodor Zsombor célozza meg a kaput. Fiatal játékosunk mindhárom mérkőzésen eredményes volt, összesen nyolc alkalommal vette be az ellenfelek kapuját

100 éves az Árpád fürdő: Centenáriumi torna az uszodában

Jeles esztendő volt a békéscsabaiak életében az 1922. év, amikor annak augusztusban ünnepélyes keretek között átadták a nagyközönségnek az Árpád fürdőt. Idén a centenáriumát ünnepli az időközben kibővített, többszöri ráncfelvarráson átesett, immár 100 esztendős létesítmény.

A kerek évfordulóra több eseményt is szerveznek a városban. Az önkormányzat és a városi üzemeltetésű Vagyonkezelő Zrt. emléktáblát helyez el a fürdőépület homlokzatán a hét végén.

A Békéscsabai Előre Úszó Klub augusztus 27-ére, szombatra emlékúszást tervez lámpafénynél, 19.30 órától. Az 1000 métert teljesítők mindegyike emblémázott pólót kap ajándékba. A korábban regisztráltak számára az esemény napján, szombaton 18.30 órától a belépés díjtalan a pénztári azonosítást követően.

Természetesen, mint a strand állandó „lakói”, klubunk is igyekszik kivenni részét az ünnepségből. Ugyanezen a napon, augusztus 27-én egy rangos, négycsapatos serdülő korosztályú tornát rendezünk a debreceniek, a szegediek és a ceglédiek részvételével a Centenárium jegyében. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen körmérkőzés alapján dönti el a négy egylet, hogy melyik viheti haza a Centenáriumi kupát. A torna egyébként jól illeszkedik az országos bajnokságban résztvevő fiataljaink munkájába, hiszen három találkozón is felmérhetik edzőink, hol is tart a korosztály az ősszel kezdődő új bajnoki szezonra való felkészülésben.

A program. Augusztus 27., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Debreceni VSE-Master God. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi VSE. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Debreceni VSE-Master God–Ceglédi VSE. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Debreceni VSE-Master God. 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE.

Címlapképünkön: egykor a békéscsabai Árpád fürdő

Büszkék lehetünk arra, hogy utánpótlásunk az A2 csoport felsőházában mutathatta meg magát az elmúlt szezonban

Június első hétvégéjén, vagyis több mint két hete lezárult az országos utánpótlás-bajnokság. Klubunk fiataljai, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályúak a 2021-2022. évi pontvadászatban is az A2 csoportban szerepeltek. A Keleti és Nyugati csoportba egyaránt tíz-tíz gárda küzdött hétről hétre a pontokért. A három korosztály együttes eredménye volt a mérvadó, ennek szellemében az alapszakaszt követően a rájátszásban a két csoport öt legjobbja a felsőházban, a 6-10. helyezett az alsóházban folytatta. A mieink együttes eredményeik alapján a felsőházban szerepeltek a tavasz folyamán.

Először az Ajtai Miklós edző által irányított két idősebb korcsoport, az ifjúságiak és serdülők eredményességét vesszük górcső alá.

– Tavaly ősszel mindössze hét ifjúsági vízilabdázóval vágtunk neki az idénynek – összegezte a kezdeteket Ajtai Miklós. – A bajnoki próbákon ezért sok fiatalabb, vagyis serdülő korosztályú fiatalt is be kellett vetnem a legidősebbek mérkőzésein. Ráadásul a hét ifista a szezon végére háromra – Vozár Miklósra, Csatári Szabolcsra és Károlyi Szabolcsra – redukálódott. Volt, aki súlyosabb sérülés miatt hagyott fel a vízilabdával, mások már az érettségire és a továbbtanulásra készülve fordítottak hátat a sportágnak. De akadt olyan, Lukácsi Marcell személyében, aki az egyik ászunk volt, ráunt a pólóra. Ezek miatt kicsit hiányérzetem is van, jó lett volna megtartani őket. Én is kijártam ezt az iskolát, de igyekeztem tisztességesen lezárni minden évadot. De az is tény, más világot élünk manapság, a döntés a srácoké és a szüleiké volt. Mást nem tehetünk, csak azt kívánni: szerencsés utat a „civil” életben.

Tény, az ilyen mérvű lemorzsolódás nem a békéscsabaiak kiváltsága. A legtöbb hazai klub hasonló gondokkal küzd évről évre. A jó őszi szereplés után – ilyen előzmények ellenére is – a felsőházban folytathatta a gárda. Igaz, ott már szerényebb eredménysorral kellett megelégedni, több volt a vereség, mint a sikeresen befejezett párharc.

– Az ifjúsági csapatunk teljesítménye még így is elfogadható – folytatta az edző. –– Már csak azért is, mert a felsőházba került az alapszakaszt követően. Ott viszont már egy igencsak erős mezőny várt ránk, nem véletlenül ők hozták a legkevesebb pontot. A gólokat, a győzelmeket nem kell megmagyarázni, de szégyenkeznünk sem kell ezek ismeretében.

A tavaly őszi szezonkezdetkor 20-22 serdülő korú játékossal számolhatott Ajtai Miklós, ami az idei nyári finisre 17-re csökkent. Itt is hasonló jelenségeket tapasztalhattunk a lemorzsolódás terén: akadt, aki egy balesetet követő műtét után hagyott fel a pólóval, akadtak, akik már most a továbbtanulásra koncentráltak, és akadtak, akik meglehetősen rendszertelenül, havonta egyszer-kétszer jártak edzésre, majd végleg elmaradtak.

– Ez utóbbiak esetében sohasem értettem, egyáltalán miért jártak tréningekre – folytatta Ajtai mester. – Na de nem is velük kell foglalkozni, hanem azokkal, akik becsülettel végigküzdötték az esztendőt. A kimaradók esetében a gyermek korosztályból töltöttem föl a csapatot a bajnoki során. Így öt-hat fiatal kapott több kevesebb lehetőséget az idősebbek között, ahol viszont megállták a helyüket.

Aki rendszeresen követte a bajnoki sorozatot, emlékezhet rá, hogy a csapat edzője a mérkőzések után hol ki volt akadva teljesen a teljesítményt látva, hol az égig magasztalta tanítványait. Az előbbire inkább az alapszakaszban volt példa, az utóbbira a felsőházban.

– Összességében maximálisan elégedett voltam a fiatalok teljesítményével, de az is tény, néha akadt hiányérzetem. Különösen akkor, amikor nyerhető meccset buktunk el egy-két góllal. Vagy amikor többet foglalkoztak a bírókkal, mint a játékkal. Volt olyan találkozónk is, amikor egész egyszerűen hisztériáztak. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy kezdett megszűnni ez az állapot. Persze, ehhez sokat kellett egyénileg beszélgetnem velük, rátéríteni őket a helyes útra. Akire jó hatással voltam, azok nagyot fejlődtek, szépen lépegettek előre, majd végül sikerült csapattá formálnom őket.

Nagy teher hárult ennek a korosztálynak a legjobbjaira, hiszen nemcsak a saját korcsortjukban kellett helyt állniuk, hanem az idősebbek között is. Ha 15 serdülő elutazott egy hétvégén az adott fordulóra, a fele az ifjúságiak mérkőzésén is szerepet kapott.

– Amikor eldőlt, hogy a felsőházban folytathatjuk, már igyekeztem a jövőbe tekinteni azzal, hogy dupla meccseket játszottak serdülőink – tekintett vissza a tavaszra külön az edző. – Mi több, sok olyan új dolgot is kipróbáltam velük, ami a következő szezonban hasznos lehet. Ettől azt várom, hogy csapataink stabilabbak lesznek majd az új bajnokságban. Összességében ennek a korosztálynak esetében is elmondhatom, hogy pozitívan zártuk az évet. Most jön egy kis pihenő, majd július közepén belevágunk egy erős alapozásba, amely remélem, sok edzőmeccsel, tornával lesz tarkítva. Bár átalakulnak csapataink, hiszen a másodévesek korosztályt váltanak, így sok serdülő már csak az ifjúságiak között szerepelhet, miként 8-10 gyerek korosztályú kerül fel hozzám a 2022-2023-as serdülő csapatba.

Címlapképünkön Csatári Szabolcs (kezén a labda), aki az ifjúsági csapatunk egyik húzó embere volt, és nem hiányzott egyetlen bajnokiról sem

Élvezetes meccsek AZ Újpest ellen – vereségekkel

Az országos utánpótlás-bajnokságban is a zárófordulóhoz értek a csapatok. Évbúcsúztatóként a fővárosba utaztak fiataljaink, ahol az UVSE II. gárdájának vendégeként a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában csobbantak vízbe. Nem kísérte szerencse a három együttesünket, mindegyik vereséggel zárta a bajnoki sorozatot.

UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba 18–10 (4–2, 5–3, 4–2, 5–3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Füzesi Zsolt, Kovács Soma. Újpest: Zsolnai 1 (1) – Csósza, Csizmazia, Csáki 6 (3), Németh G. 4, Molnár 2, Szomolánkai. Cs.: Deák (kapus) 1 (1), Nánási 2, Bodóki, Szakács, Pári-Szabó, Dányi, Dani 2. Edző: Rácz Bálint. Békéscsaba: Vozár M. – Budai, Kiss Z., Szanyi, Bozgán 5, Fodor Zs., Csatári 2. Cs.: Korcsok P. (kapus), Hajdu A. 1, Lisztes, Freiberger 2. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 3/3, ill. 10/4. Büntetők: 6/5, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Dányi. Kipontozódott: Nánási, ill. Kiss Z.

A vendéglátó újpestiek jelentős súly- és erőfölényben voltak fiataljainkkal szemben, így aztán fokozatosan elhúztak, és a papírformának beillő eredménnyel zárták a mieink ellen az idei bajnokságot.

Ajtai Miklós: – Mindössze két ifjúsági korú játékos állt rendelkezésemre az évzárón. Sokaknak megint minden fontosabb volt, mint a vízilabda. Így aztán jószerivel a serdülők vették fel a harcot az UVSE II. csapatával, akik így is helyenként meglepően jó játékot nyújtottak. A vereség elfogadható, hiszen az Újpest minden korosztályos csapata jó játékerőt képvisel.

További eredmények. Ifjúságiak: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE 13–8. Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE 10–7. Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest 8–9. KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc 10–13.

UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba 25–5 (4–4, 7–0, 7–0, 7–1)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Bíró Viktor Füzesi Zsolt. Újpest: Prukner – Borosi 2, Módos 2 (1), Bárd Á. 4, Bárd A. 4, Drávucz Máté 3, Szikra 1 (1). Cs.: Györkei (kapus) 1 (1), El Ghor 1 (1), Demeter 1, Tajcs 1, Kern 3, Sallai 2, Kristók. Edző: Rácz Bálint. Békéscsaba: Korcsok P. – Kiss Z. 1, Hajdu A. 1, Szanyi, Bozgán 2, Komlódi, Fodor Zs. Cs.: Budai, Tasnádi, Lisztes, Freiberger, Pallag 1, Bujdosó. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/1. Büntetők: 4/4, ill. 3/2.

Fáradt csapat benyomását keltette a fiatajainkból álló társulat, amely csak az első negyedben tudott komolyabb ellenállást kifejteni az újpestiek második alakulatával szemben.

Ajtai Miklós: – Az első negyedben jól kezdtük a találkozót, a folytatásban aztán jött a sötétség, amit jómagam sem értettem igazán. Elfogyott a koncentráció, jöttek a hibák, hiába próbáltam forgatni a csapatot, maradt a nagy gólkülönbségű vereség, miközben a két középső negyedben még gólt sem lőtt a csapat.

További eredmények. Serdülők: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE 15–7. Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE 7–11. KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc 7–14. Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest 13–4.

UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba 14–11 (1–2, 3–4, 5–2, 5–4)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Kovács Soma, Bíró Viktor. Újpest: Király – Awad 1, Gál 2 (1), Tőzsér 2, Szőke 2 (1), Szabó M. 1 (1), Szalczer 2. Cs.: Prinz, Győri, Virsinger, Valics 2, Bóbics, Szalay 2, Drávucz Milán, Kenyeres. Edző: Ábel Zoltán. Békéscsaba: Pribojszki – Rácz 3, Szatmári L., Pallag 1, Pojendán, Komlódi 5 (3), Bujdosó 2. Cs.: Krizsán (kapus), Fölker, Kovács B., Bazsó, Szathmáry Zs. 1, Pónya, Csüllög. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 9/6, ill. 5/3. Büntetők: 4/3, ill. 3/3. Kipontozódott: Valics, ill. Komlódi.

Jól kezdtek fiataljaink, a félidőig folyamatosan vezettek, a térfélcserénél is egygólos volt az előnyük. Ezt követően háromgólos előnyre tett szert a pályaválasztó, s bár még egyszer egyre csökkentették a hátrány Fodor Ádám fiataljai, a végére elfogyott a lendület, így újpesti sikerrel zárult a mérkőzés.

Fodor Ádám: – Bár kollégáim becsületes edzéseket tartottak a héten helyettem betegségem miatt, így nem tudtam együtt készülni a gyerekekkel évzáró találkozóra. Ráadásul meglehetősen foghíjas gárdával keltünk útra, akadtak betegek, eltiltottak, és olyanok, akik a hosszú hétévégén szüleikkel elmentek kirándulni. Ennek ellenére szép játékot nyújtottunk, miként az Újpest is, és tetszetősen küzdöttek a gyerekek. Igyekezett mindkét gárda kihasználni a másik hibáit, ez a vendéglátóknak jobban sikerült. Tény, a tavasz nem sikerült olyan jól, mint az ősz, ám a felsőházban sokkal többet lehetett tanulni, mint az alsóban. Ám így is szépen zártuk az évet.

További eredmények. Gyermek korosztály: Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE 15–10. Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest (később). KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc 9–13. Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE 23–6.

Címlapképünkön Freiberger István (kezén a labda) kétszer is eredményes volt az ifjúságiak mérkőzésén