ímkézett bejegyzés

Békéscsabáról is lehet bárki válogatott pólós

Rácz Domokos amikor még békéscsabai színekben ontotta a gólokat – fotó: T. Petka Anita

Az U16-os fiú vízilabda-válogatott a közelmúltban ezüstérmet szerzett az isztambuli Európa-bajnokságon. Többek között a csapat egyik oszlopos tagja volt a Békéscsabáról indult Rácz Domonkos.

Rácz Domit 2023. augusztusban, a Békésút Kupán búcsúztatta el a klub. Azon a nyáron már a KSI-ben edzett, ám utoljára, még egyszer az ezüstéremig megtolta a Csabai Csirkefogók gyermekcsapatának a szárnyashajóját.

Az elmúlt két év alatt nem egyszer előfordult, hogy amikor a régi csapattársak Budapesten játszottak, és Domi pont ráért, akkor megnézte őket, illetve amikor hazajött Csabára, és a Csirkék épp itthon meccseltek, akkor szintén kiugrott az Árpádba.

Miután a fővárosba került, először egy bő 35 fős válogatott keret tagja lett, amelyet jó év alatt 15-re szűkítettek. Tavaly márciusban már az U15-ös válogatottal egy háromnapos nápolyi tornát bronzéremmel zárt.

Az idei, isztambuli Eb ugyan egy kicsit döcögősen kezdődött számukra, mert egy nagyon erős csoportba kerültek. Az első két meccsen, a spanyoloktól és a szerbektől ki is kaptak, majd a törökökkel ellen már egész szépen muzsikáltak, amely be is lendítette őket.

– Mivel a csoportban harmadikok lettünk, így nyolcaddöntőznünk kellett a grúzokkal, majd negyeddöntőznünk a görögökkel – meséli Domi. Azt követően a sikeres akadályokat átlépve az elődöntőt a horvátokkal vívták, akikkel orosz ruletteztek, azaz ötméteresekkel nyertek ellenük, végül az olaszokkal az aranyért szálltak vízbe, akik ellen 20–12-re maradtak alul.

Hozzáfűzi, az olaszok minden meccsüket megnyerték az Eb-n. Csoportelsőként kaptak is egy pihenőnapot, és nagyon nagy lendülettel mentek a döntőbe. Míg a magyaroknak csoport harmadikként szó szerint be kellett verekedniük magukat a fináléba. Bevallása szerint azonban, sajnos, nem volt meg az a gyorsaságuk, mint a talján pólós társaiknak.

A sors iróniája, hogy a spanyolok a negyeddöntőben kikaptak, és ugyanígy jártak a görögök és a szerbek is. (Ez a torna kvázi, mint egy kisfelnőtt bajnokság: legalább hét-nyolc csapatban simán benne volt az aranyérem.)

Forrás: behir.hu/Such Tamás

Csirkefogóink a keleti válogatottakban gáláztak

Nemrégiben a Duna Arénában került megrendezésre az All Star Waterpolo Fesztivál, amelyen a fiatal korosztályos válogatott tehetségek is megvillanthatták tehetségüket. A Csabai Csirkefogókat három korosztályból négyen is képviselték a vízilabda ünnepen. 

Az U12-eseknél Komlódi Marcell, az U14-es korosztályban Bozgán Bence, az U15-ös korosztályban Bucsi Ferenc, illetve Vidovenyecz Zsombor képviselték a békéscsabai vízilabdát. Az U14-es csapat egyik edzője pedig klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf volt. Aki így foglalta össze a gálán tapasztaltakat: — Nehéz műfaj az ilyen típusú gálameccs, főleg ilyen fiatalon, éppen ezért nagyon örültem, hogy a játékosaink már-már profi módon kezelték a helyzetet. Gyorsan alkalmazkodtak és ezáltal sikerült kifejezetten jó teljesítményeket nyújtaniuk a mérkőzéseken. Marci és Zsombor kétszer-kétszer, míg Bence egyszer volt eredményes, Bucsi Fecó kapusunk pedig több szép védést is bemutatott. Büszke voltam rájuk, mert kihozták magukból és a mérkőzésből, amit csak lehetett. Nekünk, edzőknek megtiszteltetés, a játékosoknak pedig ajándék és további motiváció ilyen miliőben, egy ilyen rendezvény keretében vízre szállni és bizonyítani. A Duna Aréna világviszonylatban is az egyik legmodernebb vízilabda komplexumnak számít, érthetően itt rendezik januárban a Európa-bajnokságot is. Külön öröm, hogy a gála aktív résztvevői mellett sok csabai utánpótlás játékosunk és szüleik is elkísértek minket, és a klubunk nevében együtt köszöntöttük dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokot az esti búcsúmérkőzése előtt. Úgy gondolom, mindannyiunknak egy igazán tartalmas sportélmény volt az a hétvége. Remélem még sok hasonlóban lesz részük a csabai fiataloknak.

Címlapképünkön a csabai fiatalok és vezetőedzőnk a háromszoros olimpai bajnok dr. Kiss Gergő társaságában, akit egyébként a csabai Magna Pálinkaház egyedi ajándékával köszöntötte klubunk Lukácsi Sándor játékosunk és a Pálinkaház tulajdonosának felajánlásával

Bozgán Bence a születésnapját egy rangos, ötcsapatos nemzetközi utánpótlástornával ünnepli Szegeden

Fiatal és ambíciózus edzőpáros irányításával készül február óta, hónapról hónapra a 2005-ös születésűekből álló vízilabda B-válogatott. Dr. Szilágyi Kristóf és Kovács Olivér tanítványai e napokban Szegeden készülnek az A-válogatottal, a hét végén pedig egy rangos, ötcsapatos tornán, a K&H-Kupán teszik próbára tudásukat a Tisza-parti városban.

A Magyar Vízilabda Szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása, erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, melyhez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret.

Az átalakított utánpótlás-rendszer egyik újítása, hogy a 2004-es, valamint a 2005-ös korosztályban két-két csapat, A és B válogatott készülhet összetartásról összetartásra. A 2005-ös korcsoport A-válogatottját Regős Áron és Lehmann István, a B-válogatottat pedig dr. Szilágyi Kristóf és Kovács Olivér irányítja. A békéscsabai klub vezetőedzője számára nem volt ismeretlen a kihívás, hiszen korábban a 2006-os születésű, alföldi gyerekekkel dolgozott együtt tehetséggondozó edzések keretein belül. Hogy mikor és kitől érkezett a megtisztelő felkérés?

— Pontosan emlékszem, mert előző éjszaka jutott be a New England a Super Bowl-ba, január 21-én, hétfőn kora délután keresett dr. Vincze Balázs tehetséggondozó szövetségi kapitány, hogy átstruktúrálják az utánpótlás-válogatottak kiválasztási rendszerét és hogy ebben milyen minőségben számítanának rám — taglalta a részleteket a szövetség honlapja kérdésére dr. Szilágyi Kristóf, aki egyben klubunk vezetőedzője. — Természetesen nagyon örültem a felkérésnek, de kértem egy rövid formális gondolkodási időt, mert le kellett egyeztetnem a csabai klubommal, de szerencsére a vezetőség ezúttal is mindenben támogatott. A B-válogatott egy teljesen új intézmény ezekben a korosztályokban, amelynek a fő célja, hogy az A-keretbe még nem bekerülő tehetségeket felmérje, rendszerben tartsa és szélesítse a korosztály merítési lehetőségeit. A képzési tematikát mindig megkapjuk Balázstól, amit nekünk edzésről edzésre kell megtöltenünk elméleti és gyakorlati tartalommal. Napi szinten érződik, hogy van célja és eredménye a közös munkának. A célunk nem lehet más, minthogy a most még csupán tehetséges pólópalántákat minél messzebbre, az első osztályig vagy akár a válogatottig juttassuk. Jelen helyzetben a legnehezebb talán az volt, hogy kevés alkalommal találkoztunk velük előtte.

Most ezt egy kicsit enyhítheti, hogy az ifjú kiválóságok nem maradnak megméretés nélkül, hiszen mától Szegeden a vasárnapig tartó, rangos K&H Kupán kapnak bizonyítási lehetőséget, egy ötcsapatos nemzetközi tornán.

— Közvetlenül a tanév és az utolsó bajnoki fordulók után, az A-válogatottal közösen egy edzőtábort rendeztünk a fiataloknak Szegeden — folytatta Szilágyi. — Az egyhetes felkészülést követő nemzetközi tornán mindkét magyar csapat részt vesz. Nagyon komoly erőpróba lesz a srácoknak és az edzői stábnak egyaránt, már mindannyian nagyon várjuk.

Ami pedig külön öröm, hogy magyar B-válogatottban helyet kapott klubunk egyik tehetséges fiatalja, Bozgán Bence, aki éppen a torna rajtja előtti napon ünnepelte 14. születésnapját.

A szegedi 4. K&H-Kupa, nemzetközi fiú U14-es vízilabdatorna programja:

Június 21., péntek, 9.30 óra: Magyarország B-Horvátország. 10.45: Magyarország A-Szlovákia. 17.30: Szerbia-Szlovákia. 18.45: Magyarország B-Magyarország A.

Június 22., szombat 9.30: Szerbia-Horvátország. 10.45: Szlovákia-Magyarország B. 17.30: Magyarország B-Szerbia. 18.45: Horvátország-Magyarország A.

Június 23., vasárnap, 9.30: Horvátország-Szlovákia. 10.45: Magyarország A-Szerbia. 12.00: záróünnepség.

Címlapképünkön a válogatott békéscsabai tagja, Bozgán Bence (fehér sapkában)

Öt fiatalunk is bizonyíthatott a tehetséggondozón, illetve az utánpótlás-válogatottak felmérő közös edzésén

A múlt hétvégén egyetlen csapatunknak sem volt mérkőzése, de mégsem volt eseménytelen az időszak, ugyanis korosztályos tehetséggondozó, illetve válogatott összetartásokkal telt az előző hét és a hétvége is, amelyre összesen öt játékosunk kapott meghívást.

A 2007-ben születetteknek a Dél-Alföldi Tehetséggondozót Szentesen tartották meg, ahová fiatal játékosaink közül Komlódi Marcell kapott meghívást.

2006-osok Dél-Alföldi Tehetséggondozójának Kecskeméten adott otthont, ezen Kvasz János vehetett részt.

A 2005-ös B válogatottak és a 2004-es ugyancsak B válogatottak Budapesten találkoztak, az előbbi korosztályban Bozgán Bence, az egy évvel idősebbeknél Bucsi Ferenc és Vidovenyecz Zsombor volt érdekelt.

— Nagyon örülök annak, hogy jó visszajelzéseket kaptam az edzőkollégáktól a játékosainkkal kapcsolatban — összegezte a tapasztaltakat dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk, aki nem mellesleg a 2005-ös B válogatott mellett érintett, mint edző. — Egyenletes, jó teljesítményekről számoltak be, ami úgy gondolom, hogy a gyerekek későbbi pályafutása miatt nekik és szüleiknek, de nekünk edzőknek is rendkívül fontos, mert ez a klubban közösen elvégzett napi munka visszaigazolása is egyben. Ez alapján úgy gondolom, hogy bizakodva várhatjuk a jövő héten esedékes nyári edzőtáborokba szóló kerethirdetéseket és meghívókat. A válogatott edzés mindig plusz, ami mindenkire: játékosra, szülőre, edzőre egyaránt motiválóan kell, hogy hason és ezért senkinek sem jár plusz pihenő.

Címlapképünkön Bucsi Ferenc kapusunk, aki nem csak a bajnoki mérkőzéseken, hanem a 15 évesek B válogatottjában is bizonyíthatott

Vezetőedzőnket, dr. Szilágyi Kristófot az egyik korosztály válogatott edzőjének kérték föl

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége döntött az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezéséről. A korosztályos válogatottak edzői, és a tehetséggondozó régiók felelősei ma délután meg is tartották az első értekezésüket – olvastuk a szövetség honlapján. Klubunk vezetőedzőjét, dr. Szilágyi Kristófot (képünkön) nagy megtiszteltetés érte, ugyanis a 2005-ös korosztály egyik válogatott edzőjének kérték föl. A waterpolo.hu weboldalon az írás így számolt be a mai értekezletről:

Mint arról korábban beszámoltunk, a január 18-ai elnökségi ülésen Benedek Tibort megválasztották az Utánpótlás Bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az Utánpótlás Bizottságot Bíró Attila és Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja majd. Az utánpótlás válogatottaknál és a tehetséggondozó korosztályoknál is történtek változások.

A Magyar Vízilabda Szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása. A szövetség erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, amelyhez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret.

A 1999-2000-es korosztály edzője Kemény Kristóf, segítője Lukács Gergely,

a 2001-es korosztály edzője Varga Dániel, segítője Kovács Róbert,

a 2002-es korosztály edzője Székely Bulcsú, segítője Tóth Kálmán,

a 2003-as korosztály edzője Derekas Szilárd, segítője Korényi Balázs,

a 2004-es korosztály edzője Varga Tamás, segítője Kiss Csaba,

a 2004-es B válogatott edzője Mátyás Zoltán, segítője Hangay Róbert,

a 2005-ös válogatott edzője Regős Áron, segítője Lehmann István,

a 2005-ös B válogatott edzője dr. Szilágyi Kristóf, segítője Kovács Olivér,

az utánpótlás válogatottak kapusedzője pedig Kardos István lesz.

A 2006-os korosztály tehetséggondozó régióinak edzői

Budapesti régió: Dávid Zoltán, segítője Monostori Attila

Alföldi régió: Gyenes István, segítője Tordai Árpád

Északi régió: Szilágyi Péter, segítője Szabó Bence

Nyugati régió: Stojadinov Nikola

A 2007-es korosztály tehetséggondozó régióinak edzői

Budapesti régió: Tóth Frank, segítője Császár György

Alföldi régió: Csendes Tamás, segítője Soltész Zoltán

Északi régió: Gyulavári Zoltán, segítője Popovics Miklós

Nyugati régió: Kardos István, segítője Surányi László

Az értekezletről hazatartó dr. Szilágyi Kristófot a Békéscsabára tartó vonaton értük utol, a fiatal szakemberünktől természetesen azt kérdeztük, mit jelent mindez számára?

„Nagy megtiszteltetés és motiváció, hogy a magyar vízilabdáért a csabai klub mellett szövetségi szinten is dolgozhatok. A mai szakmai értekezleten egyértelművé vált, hogy a magyar utánpótlás-nevelésben Benedek Tibor vezetésével rövid időn belül átfogó reformok lesznek, és külön öröm, hogy ebben rám is számítanak. Szép feladat, nagy felelősséggel, amely egyúttal rengeteg fejlődési lehetőséget biztosít számomra, amelyből minél többet szeretnék továbbadni. Köszönöm a szakmai vezetők bizalmát és természetesen a békéscsabai klub vezetésének, hogy nem gördítettek akadályt az új megbizatásom elé, sőt kifejezetten támogatták azt!”