ímkézett bejegyzés

Újabb csapataink kapcsolódnak be a 2024–2025. évi bajnokságokba

A békéscsabai Árpád fürdő kéthetes sátorállítása egybeesett az országos utánpótlás-bajnokság rajtjával, ezért az első fordulóra, szeptember 29-ére kiírt Békésút-Békéscsaba–Váci VSE találkozót későbbre halasztották. E hétvégén a második körben azonban már bekapcsolódnak együtteseink, miként megkezdi az idei szezont a gyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK is.

A Gyulai SE gyermek IV. korosztályos fiókcsapatunk Katona Péter edző vezérletével Mórahalomra utazik szombaton, hogy a nyitányon két találkozó erejéig a medencébe ugorjon. Ebben a csoportban nyolc egylet küzd a végső helyezésekért hét fordulón át, a mezőnyt nemzetközivé emeli a romániai Partizán Marosvásárhely gárdája.

A program. Október 4., szombat, 10.00 óra: Partizán Marosvásárhely (romániai)–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Partizán Marosvásárhely. 13.00: Kecskeméti Junior–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Gyulai VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Gyulai VK–Kecskeméti Junior. 17.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három fiatal együttesünk az A2 osztály Keleti csoportja alapszakaszának második fordulójában Hódmezővásárhelyre látogat. Vasárnap a Gyarmati Dezső Sportuszodában először az ifjúságiak (10.30 óra) ugranak vízbe, majd következik a gyermek korosztályúak meccse (12.00), végül a serdülők küzdenek meg a házigazdákkal (13.30). Az A2 Keleti csoportjába 12 együttes nyert besorolás, miként a Nyugati csoportba is.

A program. Ifjúságiak. Október 6., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Szabó Nándor, Obrácz-Nagy Anna). 11.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 14.30: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 14.30: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Ifjúságiak: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 9–6. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 21–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 31–3. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 21–3. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Serdülők. Október 6., vasárnap, 11.00 óra: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 11.15: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 13.15: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.15: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Monostori Péter, Szabó Nándor).

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Serdülők: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 16–4. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 9–9, szétlövéssel 12–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 16–15. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 45–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Gyermek korcsoport. Október 6., vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 10.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Obrácz-Nagy Anna, Monostori Péter). 12.00: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.00: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Gyermek korcsoport: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 8–10. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 14–6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 7–25. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 22–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Szentesen nyitották az új bajnoki szezont a baby korosztályosok

Fiataljaink, köztük Mórocz Dávid hősiesen küzdöttek a baby korcsoportos fiatalok vidékbajnoki nyitányán a szentesi uszodában

A tízen innen korosztályosok Szentesre látogattak szombaton, ahol kezdetét vette a 2024–2025. évi Délkeleti területi vidékbajnokság.

Baby korosztályosaink a délutáni órákban kaptak lehetőséget a dupla mérkőzésre, amelynek során először a kecskemétiekkel, majd a házigazda szentesiekkel mérték össze tudásukat. Ebben a csoportban egyébként kilenc egylet nyert besorolást, amely jövő májusig nyolc fordulón át tanulja élesben a sportág alapjait, szabályait.

Az első kör után így értékelt a csapat egyik edzője, Csabai Zoltán: – A tavalyi csapatból mindössze hárman maradtak a baby korosztályban, a többiek eggyel följebb léptek, így egy egészen új gárdával utaztunk Szentesre. Annyiban is változott az összetétel, hogy míg tavaly több volt a gyulai fiatal, ez most megfordult: tíz békéscsabai és négy fürdővárosi gyerekkel álltunk ki a két mérkőzésre. Amelyből az elsőt, a kecskemétiek ellenit maximálisan pozitívan értékelem, igaziból nem is vártunk ilyen jó teljesítményt az alaposan átalakult gárdánktól. Minden gyerek tudott hozzátenni valami pozitív dolgot a mérkőzéshez. Bár ebben a korosztályban még nem számolják a gólokat, de azt láttuk, hogy jócskán ellenfelünk fölé nőttünk. A második derbin, a szentesiek ellen érdekes volt a leosztás. A házigazdák első sorában fiúk, a másodikban lányok szerepeltek a félidőig. A fiúk ellen partiban voltunk, ám a lányok – köszönhetően, hogy ebben a korban még fejlettebbek a fiúknál – alulmaradtunk. A fordulás után, amikor már ellenfelünk is vegyesen cserélte a két nemet, ismét egálban voltunk velük szemben. Túl vagyunk az első kanyaron, összességében elmondhatom, hogy edzőkollégámmal, Szilvásy Attilával egyetemben nem vártunk előzetesen ilyen jó teljesítményt a gyerekektől.

Szentesen a következő fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Balázs Áron, Dániel Levente, Kálmán Dénes, Kis Vajk, Mórocz Dávid, Petrina Gábor, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szirbuly Ádám.

Katona Péter: „Úgy gondoltam, több keresnivalónk lesz a nyitányon”

Puha Lara (balra), aki jól védekezett, mi több, a második találkozón gólt is lőtt a szolnokiak ellen

Csongrádon nyitottak a gyermek III. korosztályos fiatalok az idei Délkeleti területi bajnokságban. A szokásnak megfelelően két találkozó erejéig ugrottak a medencébe Katona Péter tanítványai. Kemény csatákat hoztak összecsapásaik, ám szoros küzdelem után alulmaradtak.

Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 6–7 (1–1, 4–1, 1–4, 0–1)

Délkeleti területi gyermek III. korcsoportos vízilabda-bajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K., Balogh Cs. 3, Balogh B. 2 (1), Puha Lara, Csendes P. 1, Orosz-Tóth. Cs.: Restye B., Tóth-Benedek, Csapó. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/0. Kiállítás cserével: Balogh B. Kipontozódott: Csendes P.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 6–11 (1–2, 1–3, 2–3, 2–3)

Délkeleti területi gyermek III. korcsoportos vízilabda-bajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 1, Balogh Cs. 2 (1), Puha Lara 1, Csendes P., Orosz-Tóth 2 (1), Tóth-Benedek. Cs.: Bereczky, Restye B., Csapó, Geszner, Számfira. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 4/3. Büntetők: 2/2, ill. 4/1. Kipontozódott: Csendes P.

Katona Péter összefoglalója az első körről: – Bizakodva vártam a bajnoki rajtot, ugyanis jó előjeleket tapasztaltam a szarvasi felkészülési tornánkon, ezért úgy gondoltam, több keresnivalónk lesz a nyitányon. Az első mérkőzésen fegyelmezetlenség miatt előnyre tett szert a Csongrád, de gyorsan rendeztük a sorokat, és átvettük a vezetést, valamint a játék irányítását. A félidőben már nálunk volt az előny, ám jött egy kulcsjátékosunk fegyelmezetlensége, egy cserés kiállítás, ami megbontotta a csapatot. Akik a vízben maradtak, nem tudtak jól reagálni a történtekre, több bosszantó hibát vétettek fiataljaink, ezzel elúszott az első találkozó. A folytatásban a Szolnok ellen sem éreztem a csapatban az átütő erőt, pedig, ha meglett volna a kellő akarat, ezen a találkozón is lett volna keresnivalónk. Ami Szarvason működött, most nem. Úgy láttam, kicsit káosz volt a fejekben, sok volt a rossz megoldás, a passzok sem sikerültek, a fegyelmezetlenség pedig visszaütött. Több volt ebben a csatában is, de most sajnos így alakult.

További eredmények: Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa 3–17. CSM Oradea, Nagyvárad (román)–Szegedi Vízipóló Suli 4–10. Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–Szentesi VK Üdülőközpont 16–5. Csongrádi VVSE–CSM Oradea, Nagyvárad 5–10. Szegedi Vízipóló Suli–Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka 12–8.

Az állás az első kör után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szegedi Vízipóló Suli 6, 3. Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka 3, 4. CSM Oradea, Nagyvárad 3, 5. Csongrádi VVSE 3, 6. Csabai Csirkefogók VK 0, 7. Szentesi VK Üdülőközpont 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Kettős győzelemmel nyitottak ifistáink

Such Bertold (fehér sapkában) a két győztes találkozón összesen ötször volt eredményes – fotó: T. Petka Anita

Tavaly még nem szerepelt ebben a kategóriában csapatunk, az idei esztendőben azonban a bő válogatási keret miatt nemcsak az országos utánpótlás-bajnokságban, hanem a vidékbajnokságban is indított klubunk egy gárdát, hogy mindenki minél több játéklehetőséget kapjon. Az első körben remekeltek fiataljaink, kettős győzelemmel zártak.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 11–7 (4–1, 4–2, 1–1, 2–3)

Délkeleti területi ifjúsági vízilabda-bajnokság, Szolnok. V.: Obrácz-Nagy Anna, Sándor Péter. Békéscsaba: Krizsán – Orosz R. 1, Suhajda Z. 2, Szatmári L. 2, Bazsó 1, Zimbran, Pallag 1. Cs.: Gyuricza (kapus), Szlúka, Such 3, Nagy Á., Plavecz, Csüllög 1, Fölker. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 9/5. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Fölker.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad (román) 9–5 (3–0, 1–2, 3–0, 2–3)

Délkeleti területi ifjúsági vízilabda-bajnokság, Szolnok. V.: Sándor Péter, Madarasi Gyula. Békéscsaba: Krizsán – Orosz R. 1, Suhajda Z. 1, Szatmári L. 2, Bazsó 1, Zimbran 1 (1), Pallag. Cs.: Gyuricza (kapus), Szlúka, Such 2, Nagy Á., Plavecz, Csüllög, Fölker 1. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 8/2. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Bazsó.

Zsilák László meglátásai az első forduló kapcsán: – A betegségek és sérülések miatt sok hiányzónk akadt, ezért egy kicsit kényszermegoldásként alakult ki a ma véglegesen utazó csapat. Egyébként úgy fogtam föl a vidékbajnoki nyitányt, ami az országosra való főpróba. Sikeresen kezdtük az évadot, örülök a kettős győzelemnek. A kapott gólok száma mutatja, hogy eredményes és jó volt a védekezésünk, bár még egy kicsit nyers volt a játékunk, de jó úton járunk.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior 9–15. Erzsébeti SMTK Budapest–Szegedi Vízipóló Suli 9–14. Kecskeméti Junior–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 23–6. Szolnoki Dózsa–Erzsébeti SMTK Budapest 9–8. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Clubul Sportiv Amefa Arad 8–12.

Az állás az első kör után: 1. Kecskeméti Junior 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 3, 4. Szegedi Vízipóló Suli 3, 5. Szolnoki Dózsa 3, 6. Erzsébeti SMTK Budapest 0, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az ifjúságiak Szolnokra, a gyermek III. korcsoportosok Csongrádra utaznak a bajnoki nyitányon

Idén is szükség lesz a hatékony védekezésre minden csapatunk esetében – fotó: T. Petka Anita

Miként két nappal korábban jeleztük, e hétvégén nagyüzemre kapcsolnak a hazai vízilabdacsapatok minden szinten, ugyanis megkezdődik a 2024-2025. évi bajnoki szezon minden osztályban.

A zömében serdülőkből álló ifjúsági együttesünknek szeptember 21-én kezdődik meg a vidékbajnokság a Délkeleti csoportban, amelynek ezúttal Szolnok ad otthont. Ide hét csapat, köztük egy romániai egylet nyert besorolást. A mieink éppen velük és a házigazda szolnokiakkal küzdenek meg szombaton.

A program. Ifjúságiak. Szeptember 21., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 12.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad (román). 14.00: Kecskeméti Junior–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 15.00: Szolnoki Dózsa–Erzsébeti SMTK Budapest. 16.00: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Clubul Sportiv Amefa Arad.

A gyermek III. korcsoportosoknak ugyancsak a vidékbajnokság pontvadászata nyitja az idei sort. Az első fordulóra Csongrádon kerül sor, ahol fiataljaink a házigazda csongrádiakkal, valamint a Szolnok csapatával küzdenek meg. Idén hét gárda méri össze tudását, köztük egy romániai és egy szerbiai egylet.

A program. Gyermek III. korcsoport. Szeptember 21., szombat, 10.00 óra: Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 12.00: CSM Oradea, Nagyvárad (román)–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 14.00: Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–Szentesi VK Üdülőközpont. 15.00: Csongrádi VVSE–CSM Oradea, Nagyvárad. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka.