2015. 07. 09.
Aktuális, Archívum, Kitekintő
Az idén 33 esztendős Pásztor Szabolcs büszkén állítja magáról: „Mondhatni, a csabai strandon születtem. Kétévesen édesapám egy nyári napon bevágott az uszodába, a mélyvízbe, hát itt kezdődött az én vízilabdás karrierem.”
Szabolcs édesapját sokan ismerték, hiszen a néhai Pásztor György egykori úszó, vízilabdázó, teniszező, síelő, futó, egyszóval sokoldalú sportember volt, no meg a Csabai Csirkefogók VK jogelődjének egyik alapító tagja. Általa került „Kispaszi” is sportok világába. Ha ez kevés lenne az apa bemutatására, lehet, még többen felismerik arról, hogy a téli, békéscsabai Szilveszteri futógálán rendszeresen egy úszónadrágban és mezítláb futotta végig a több kilométeres távot jégen, hóban, fagyban. Mi több, unokatestvére, Pásztor Attila is a vízilabda világában nőtt föl, tagja volt a csabai OB I B-s csapatnak, ma edző egy Budapest környéki településen.
Hogyan kezdődött a vizes karriered?
Sok sportot kipróbáltam kisseb nagyobb sikerekkel, így a foci, a kosárlabda, a tenisz, az úszás voltak a főbb állomások, ez utóbbi által kötöttem ki a vízipólónál. Hatévesen kezdtem el rendszeresen edzésekre járni, az akkori utánpótlás edzőhöz, Behun Lajoshoz. Akkoriban már elég sokan voltunk az edzéseken, heti öt alkalommal edzettünk. Egy elég jó kis csapatot sikerült összehozni, Lajosnak köszönhetjük az alapokat. El is indultunk az országos gyermekbajnokságban, és beutaztuk hazánkat a kis alföldi egyletünkkel. Az akkori csapattársaim között volt ifjabb Ricza Lajos, Laczó Péter, Darida László, és még sokan mások. Voltak nagy zakók, de győzelmeket is bezsebeltünk. A mi korosztályunknak nem volt lehetőségük ilyen nagyfokú támogatásban részesülni, de talán nem is ezért szerettünk a strandra járni, hanem a társaság, a jó környezet, a „tyepla” (melegvíz) és a sport szeretet miatt.
Már tizenévesen a felnőtt csapat háza táján találtad magad.
Tény, 14-15 évesen fölkerültünk egy páran a felnőtt csapatba, és elvittek minket is a meccsekre. Sokat tanulhattunk az idősebbektől mind technikában, mind csibészségben. Itt már Szlávik doktor volt az edzőm, akkoriban mindenki jó kondiban volt az ő sajátos edzésmódszere miatt. A sok futás a Veszely csárdáig és vissza, a pólóban úszás, és sorolhatnám, mi minden miatt. Soha sem voltunk betegek, pedig Csabán hóban-fagyban, vagy negyven fokban edzettünk a hideg vízben. És ami ugyancsak fontos: az én korosztályomból minden csapattársamból igazán rendes ember lett.
Milyen volt a felnőtt csapattal együtt élni?
Ebben az időben került fel a Békéscsaba az OB I B-be, tehát már három csapatunk volt az OB II-esekkel és az utánpótlással együtt. Minket kezdetben inkább az OB II-es csapatban játszattak, mert a nagy csapatnak elég jó volt az akkori, csak helyiekből álló játékosállománya, mint például a már említett játékos edző, dr. Szlávik Győző, Lukácsi Sanyi, Dávid Lecsó, Máté Attila, Czirok Sanyi, Latorcai Balázs, sőt még az unokabátyám, Pásztor Attila is itt kapott helyet. A mi csapatunkban, a „második együttesben” az akkori nagy öregek, Szilvási Attila, Gyebnár Gyuri, Csabai Zoli, Jámbor Ákos, Szilágyi Józsi, és sorolhatnám, ki mindenki kapott helyet, köztük edződtünk.
Mígnem egy jókora kerülővel eljutottál Ausztriába. Mindez hogyan történt?
A Keriben voltam diák, felszolgáló szakmunkásnak készültem Darida Laci csapattársammal és barátommal együtt. Mint szakmunkás az akkor működő Magyar Királyban voltam három évig tanuló, az iskola végeztével, egy bringával és kétezer forinttal a zsebembe, felültem egy vonatra, irány a Balaton. Itt kezdtem valóban a szakmában dolgozni, összesen hét szezont húztam le, napi
12-14 óra munkával. Majd Csabán is dolgoztam pár évet, a legutolsó munkahelyem 2002-ben volt a Színész Klubban volt. Mígnem egy volt balatoni kollegám felhívott, hogy lenne egy munkalehetőség Ausztriában, helyette, mert ő eltörte a lábát síelés közben. Mivel már régen kacérkodtam a gondolattal, hogy a „szomszédban” folytassam, kaptam az alkalmon, és igent mondtam. Sajnos, már akkor látszódott, hogy az én szakmámmal menni kell Magyarországról, ha előrébb szeretnék lépni. Hát így kerültem a „sógorokhoz”, és kezdtem el dolgozni Vorarlbergben, egy hotelben, ami egy kitűnő síelő bázis.
Könnyen beilleszkedtél?
Az első két hét elég nehéz volt idegen környezetben. Egy keveset tanultam németül a suliban, meg ami a Balcsin ragadt rám, de ott ez nem soknak számított. Egyedül voltam magyar, így hát nem maradt más, meg kellett tanulni a nyelvet. Sok horvát és szerb kollegám volt, de emellett egy pár német és osztrák is. Az egyik német sráccal jó barátságba kerültem, tőle nagyon sokat tanulhattam. Sokat síeltünk, jöttünk-mentünk szabadidőnkben. A hotelben két évet dolgoztam, aztán Dél-Tirolba, Olaszország felé vettem az irányt. Itt is egy évet dolgoztam, majd jött egy lehetőség, Felső-Ausztriába kerestek pincért, én meg rábólintottam. Itt dolgoztam három évet, ez már nem szezonális munka volt, így megkaptam a szabad munkavállalási engedélyt, vagyis ettől kezdve már szabadon vállalhattam munkát egész Ausztriában. Így kerültem a mostani lakhelyemre, Mühlbach am Hochkönigbe, a salzburgi tartományba. Egy pizzériában dolgoztam négy évet és eközben ismertem meg a barátnőmet, aki ma már az élettársam, s aki egyébként a faluból származik. Négy éve vagyunk együtt, és mivel engem a faluban mindenki ismer a munkám révén, sokszor mondja: „Te több embert ismersz, mint én!”
Ezek szerint „elosztrákosodtál”?
Mivel osztrák családba kerültem, eleinte nehéz volt elfogadtatni magam, mert külföldi vagyok, de a párom foggal-körömmel kitartott mellettem, és most már harmonikus életünk van a szülői házban, ahol van egy kis lakrészünk. A párom Salzburg mellett dolgozik fodrászként, de már német területen, hét kilométerre a határtól, Freilassingban. Ezért én is Salzburgba váltottam, és találtam egy új munkahelyet, ahol azóta dolgozom. Ez egy hatalmas sörház, saját márkájú sörrel és sörkerttel. Sikerült elérnem, hogy műszakvezető főpincér legyek, ami elég nagy felelősség, de szeretem csinálni. Ahol a párom dolgozik, van egy kis albérletünk. Amikor szabadok vagyunk, irány a szülői falu.
A vízilabda azért megmaradt, és nemcsak szerelemnek.
Sajnos nem a legnépszerűbb sportág Ausztriában, kevés hír jut el ide a póló világából, hiszen itt első a foci és a sí. De azért mindig, mindent figyelemmel kísérek a vízilabdáról, az otthoniról különösen. Meg hát az unokabátyám, Pásztor Attila, aki saját erőből hozott létre egy csapatot Veresegyházon, nála játszhattam párszor, amikor látogatóban jártunk náluk. De mint tudjuk, ezt a sportot rendszeres edzés nélkül űzni elég nehéz. Szerintem Attilát is édesapám „fertőzte” meg a sport szeretetével, tőle tanulhatott meg síelni a maga sajátos módján, meg hát a vízipóló és a víz szeretetét is neki köszönhetjük. Az évek teltek külhonban, de a barátok, a régi csapattársak még mindig megmaradtak. Ezért sokat járunk Gyebnár Gyurival, Lukácsi Sanyival nagy vízilabda eseményekre Európa- és világbajnokságokra, immár nézőként. Vagy, ha a klasszikus évadzáró van Békéscsabán, amit egy dánfoki buli követ, minden évben mindig kapok üzenetet, hogy visszavárnak.
A gyakorlatban is megmaradtál a pólónál, nemcsak nézőként követed az eseményeket Ausztriában.
Egyszer bejött egy pár srác a munkahelyemre sörözni, az egyik magyar volt. Szóba került a vízilabda, meg az, hogy itt Salzburgban is van csapat. Nagyon megörültem neki, annál is inkább, mert csábítottak: ha van kedvem, menjek le edzésre, szívesen látnak. Így is lett. Bár ekkor már régóta nem játszottam, nem edzettem, mégis az alapok megvoltak, amit belém sulykoltak mestereim. Így hát elkezdtem újra művelni a gyakorlatban is a sportágat. Eleinte persze meghaltam a vízben a kondíció hiánya miatt. Az osztrák bajnokságban két osztály létezik: a Bundesliga és a Regionalliga. Értelemszerűen az első az erősebb. Több városnak van csapata, így Linznek, Innsbrucknak, Salzburgnak, Graznak, Bécsnek, Tirolnak. A Salzburg a második helyen volt, amikor elkezdtem náluk az edzéseket. De a cél a bajnoki cím volt a nagy riválisokkal, a Tirollal és a Grazcal szemben.
Milyenen a lehetőségek, a körülmények?
A csapatnak osztrák edzője van Stickler Christian személyében, ő ugyanúgy, mint nálunk Szlávik Győző, játékos edző is volt sokáig, és 2003-ban bajnok lett a Salzburggal. Jelenleg csak a partról irányít, bár az edzéseken velünk úszik és edz. Mint minden csapatnak, nekünk is sok légiósunk van. Nálunk például velem együtt négy magyar játékos található: Gyurovát, a Honvédból, Jaksa Szentesről, Makray a BVSC-ből érkezett. Mindegyik huszonéves remek játékos, a többi játékos osztrák, vagy már itt született, de „jugoszláv” származású. Én a magam 33 évével öregnek számítok. Heti három alkalommal edzünk, télen egy, csak sportolóknak épített központban, nyáron pedig egy nagy szabad strandon. Nagy a szigor, edzőnk megköveteli a fegyelmet, ügyel arra, hogy a csapatszellem és összetartás maximális legyen. Egy pár játékos pénzbeli támogatásban is részesül, de nem sokban, 5-7 száz eurót kapnak havonta. Emellett tanulniuk kell a nyelvet és dolgozniuk is. Munkakeresésben is segít a klub. Amúgy szponzori pénzekből és egy kevés városi támogatásból tartja fenn magát a vízilabda városunkban.
Milyen a csapat?
A legkiemelkedőbb játékosunk Gyurovát Tamás, egyedüli balkezes játékos az egész osztrák bajnokságban. De szerepet kap öt játékosunk az osztrák válogatottban is. Júniusban volt a bajnokság döntője, a Graz csapatával kerültünk össze, és nagy csatában döntetlen lett az eredmény, majd, ötméteresekkel nyertünk. Kemény meccs volt. Így a Salzburg nyolc év után újra bajnok lett. Én inkább a jobb szélen, vagy az irányító posztján játszom, de itt Ausztriában bekkelni is szoktam.
Mik a jövőbeli terveitek?
Természetesen a bajnoki cím megvédése és a Bajnokok Ligájában való indulás. Minden évben csinálunk egy négynapos edzőtábort, az elmúlt évben Szentesen voltunk, idén Martfűre megyünk. Az edzőnk is úgy gondolja, hogy nálunk van a vízilabda fellegvára, és itt vannak a legjobb feltételek, uszodák az edzésekre. A magánéletben a legfontosabbnak tartom a családot és a vízilabdát továbbra is. Édesanyám is elköltözött Békéscsabáról, Fertőszentmiklóson van egy házunk. De bármi történik, a csabai uszodába mindig jó haza jönni, még a párom is azt mondja, hogy ez a legjobb strand, amit eddig látott.
A képen „Kispaszi” a szeretett póló labdával
Hosszú sorokban álltak a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium ebédlőjében a gyerekek, várva, hogy kiporciózzák számukra az adagot. Megszokott pillanat ez az iskolában déltájt, az viszont már nem annyira, hogy a sorba egy olimpiai bajnok sportoló is beállt. Dr. Kiss Gergely hétfőn kipróbálta a menzás étkezést, hasonló élményben bizony nem mostanában volt része.
