ímkézett bejegyzés

Szombati helyszínek: Kecskemét, Hódmezővásárhely, vasárnap a békéscsabai Árpád fürdő lesz a házigazda

Egy hét szünet után folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a Dunakanyarból érkezik vendég vasárnap Békéscsabára. A vidékbajnoki sorozatban szombaton lesz érdekelt a serdülő korosztályú gárdánk, valamint a fiókcsapatunk, a Gyulai VK. Az előbbiek Kecskemétre, a fürdővárosiak Hódmezővásárhelyre utaznak.

A Délkeleti területi serdülő korosztályú vidékbajnokság alapszakasza a hatodik fordulóhoz érkezett. Ezen a hétvégén a csoport négy együttese Kecskeméten találkozik, ahol a mieink a bajaiakkal és a Mezőtúrral mérkőznek meg.

A program. Március 18., szombat, 12.30 óra: Invictus SC Mezőtúr–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja. 15.00: Invictus SC Mezőtúr–Csabai Csirkefogók VK. 16.00: Sugovica VSE Baja–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás az ötödik kör, tíz forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 27, 2. Csabai Csirkefogók VK 16, 3. Invictus SC Mezőtúr 11, 4. Sugovica VSE Baja 3.

Gyulai fiókcsapatunk a Délkeleti vidékbajnokság gyermek IV. korosztályában immár a hetedik fordulóban igyekszik helyt állni szombaton. Fiataljaink a szegediekkel és a kecskemétiekkel csatáznak Hódmezővásárhelyen.

A program. Március 18., szombat, 12.30 óra: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb)–Szegedi Vízipóló Suli. 14.30: Kecskeméti Sportiskola–Szolnoki Dózsa. 15.30: Szegedi Vízipóló Suli–Gyulai VK. 16.30: Legrand Szentesi VK–Spartak Patent Subotica Szabadka. 17.30: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola. 18.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Legrand Szentesi VK.

Az állás a hatodik kör, 12 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 36, 2. Legrand Szentesi VK 24, 3. Szolnoki Dózsa 22, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 20, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Gyulai VK 6, 7. Kecskeméti Sportiskola 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásában az A2 B csoport mezőnye vasárnap újabb fordulónak néz elébe, amelynek során csapataink a KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu trióját fogadják. A két idősebb korosztályban alighanem nyílt lesz a találkozó, a gyermek korcsoportosok esetében a papírforma erősen Katona Péter edző együttese felé hajlik, hiszen a veretlen Békéscsaba játszik a nyeretlen dunakanyarosokkal. Mégpedig Békéscsabán, az Árpád fürdőben a 24. Gáspár Ervin nemzetközi szenior úszó emlékverseny után Berki András, Juhász Tibor, Pásztor Antal trió játékvezetése mellett.

A program. Ifjúságiak. Március 19., vasárnap, 14.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 15.30: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Genesys OSC Újbuda 9, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 6, 4. Soproni VSE 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Angyalföldi DSI 3.

A program. Serdülők. Március 19., vasárnap, 12.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 13.00: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 12, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Soproni VSE 3, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 3. 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

A program. Gyermek korcsoport. Március 19., vasárnap, 13.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 14.15: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.30: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 12, 2. Soproni VSE 12, 3. Angyalföldi DSI 6, 4. Genesys OSC Újbuda 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.

Csabai Zoltán: Játszottunk három remek félidőt, csak a vége lett nehezebb

Címlapképünkön Czupper Dániel igyekszik bevenni az ellenfél kapuját. A mai két ellenfél közül a listavezető szolnokiak bizonyultak nagyobb falatnak

Miként az előző fordulónak, a hetediknek is Szeged adott otthont. Ebben a körben fiataljaink az erősebb csoportban a Csongrádi VVSE és a Szegedi Vízipóló Suli gárdáival mérték össze tudásukat. Az elsőn több sikerélményük akadt, a listavezetővel szemben azonban már jóval kevesebb.

Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 5–10 (0–2, 1–1, 2–4, 2–3)

Vidékbajnokság, Délkeleti Piros csoport, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lantos – Machlik, Nánási, Bódi 1, Hajdu Á., Uhrin Zs., Suhajda S. 2. Cs.: Gál, Restye, Tóth Sz., Czupper 2, Szeidler, Tóth Z. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 4/3.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 16–1 (0–2, 1–1, 0–7, 6–0)

Vidékbajnokság, Délkeleti Piros csoport, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Lantos – Machlik, Nánási 1, Bódi, Hajdu Á., Suhajda S., Szeidler. Cs.: Veszeli (kapus), Restye, Tóth Sz., Czupper, Balogh Cs., Tóth Z. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 2/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/0.

Csabai Zoltán összefoglalója: – Kimondottan élvezetes mérkőzést vívtunk a csongrádiakkal, jóval szorosabbat, mint korábban, amikor nagy gólkülönbséggel alulmaradtunk velük szemben. A második találkozón is a félidőig jól tartotta magát a csapat, igaz, a kezdetben ellenfelünknél több kispados kezdett, csak utána jöttek a jobbak. Itt viszont nem tudtuk tartani a centerüket, aki nemcsak gólokkal segítette csapatát, hanem számtalan kiállítást kaptunk róla. Tény, a félidő után már kiütközött a különbség a két egylet között. Ekkor már nem számolhattam Uhrin Zsomborral, aki menet közben vélhetően lebetegedett, valamint Gál Benettel, aki valamibe belelépett még itt a szegedi uszodában. Végül is játszottunk három remek félidőt, csak a vége lett nehezebb.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli 6–7. Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa 8–12. Legrand Szentesi VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román) 15–1. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad–Szegedi Vízipóló Suli 3–17.

Az állás a hetedik kör (13-14. forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 36, 2. Szegedi Vízipóló Suli 31, 3. Legrand Szentesi VK 25, 4. Csongrádi VVSE 24, 5. Csabai Csirkefogók VK 9, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.

Új ismereteket és győzelmeket szerezhetnek Dunaújvárosban

Négy bajnoki mérkőzést követhetünk figyelemmel a következő hétvégén. Kettőt az OB II-ben, kettőt pedig a gyermek III. korosztályban.

Felnőtt csapatunk az OB II-es bajnokság rájátszásának középszakaszában érdekelt ismételten. Az előző körben, két héttel ezelőtt elért egy győzelem és egy vereség után szeretnének eredményesebb szombatot zárni Dunaújvárosban, ahol az eddig százszázalékos Invictus ÚVSC Szolnokkal, majd azzal a házigazdával mérkőznek meg, kikkel még soha sem mérték össze erejüket. A két találkozó között mindössze egy szusszanásnyi idejük lesz regenerálódni, de bízik erejében együttesünk.

A program. Március 11., szombat, 12.00 óra: Invictus ÚVSC Szolnok–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Invictus ÚVSC Szolnok–Erzsébeti SMTK Budapest. 16.00: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Erzsébeti SMTK Budapest.

A rájátszás középszakasza első fordulójának állása az 5. csoportban: 1. Invictus ÚVSC Szolnok 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 3, 4. Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek III. korosztályosaink a Délkeleti területi bajnokság Piros (erősebb) csoportjában a hetedik körhöz érkeztek. A szegedi sportuszodában szombaton rendezendő dupla fordulóban először a csongrádiakkal, majd a listavezető szolnokiakkal találkoznak.

A program. Március 11., szombat, 11.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 14.00: Legrand Szentesi VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román). 15.00: Szolnoki Dózsa–Csabai Csirkefogók VK. 16.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a hatodik kör (11-12. forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 30, 2. Szegedi Vízipóló Suli 25, 3. Legrand Szentesi VK 22, 4. Csongrádi VVSE 21, 5. Csabai Csirkefogók VK 9, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.

Volt szebb napja korábban a baby korosztálynak

Csapó Ákos is derekasan küzdött a legkisebbek vidékbajnok fordulójában Szolnokon

Szolnok adott otthont a baby korosztályosok vidékbajnoksága hetedik fordulójának a Délkeleti csoportban.

Dobra Róbert tanítványai kétszer „mártóztak meg” a Tisza-parti sportuszoda vizében, ahol először a szegediek erősebb csapatával találkoztak, majd a házigazda szolnokiakkal szemben bizonyíthattak. Miként a korábbi fordulókban, szombaton is kilenc mérkőzést játszott a mezőny kilenc együttese.

Dobra Róbert így foglalta össze a mai nap tapasztalatait: – Balogh Csanád és Geszner Balázs nélkül utaztunk Szolnokra, ahol két első osztályú háttérrel rendelkező csapatot fogtunk ki a hetedik fordulóban. Meglátszott a teljesítményünkön a két meghatározó játékosunk, de főleg Csanád hiánya, nem volt, aki hátára vegye a gárdát, és mintha ez egy kicsit elbizonytalanította volna a fiatalokat. De amúgy is ma tudása alatt játszott az együttes, pontatlanok voltak a passzok, lassú a gondolkodás, ráadásul még egy-egy alkalommal a szabályismerettel is gondjai akadtak a gyerekeknek. Ma nem igazán tudtuk felvenni a harcot a mezőny két legerősebb ellenfelével szemben, ezért sok gólt kaptunk. A szegediek ellen úgy gondoltam, könnyebb lesz, de végül az erősebb Szolnok ellen játszott jobban és összeszedettebben a csapat. Azért az egész napot tekintve valamennyire helyt állt a társaság, de a hétköznapokon ezt a teljesítményt még át kell beszélnünk. Miként a helyszínen is igyekeztem a két találkozó között csapatépítő programot tartani a gyereknek.

A békéscsabai csapatban a következő fiatalok kaptak ma szerepet: Köves Pál, Lipták Levente (kapusok), Balogh Bence, Belinczky Zsombor, Csapó Ákos, Csendes Péter, Koczka András, Korcsok Krisztián, Matei Alexander, Orosz-Tóth Olivér, Puha Lara, Popa Dániel, Restye Botond, Szabó Máté, Szaszák Milán.

Kettős vereséggel hagyták el Kecskemétet fiataljaink

Pónya Olivér mindkét mérkőzésen betalált az ellenfél kapujába, a csapat azonban kettős vereséggel zárta a napot – fotó: T. Petka Anita

A rájátszás első két körének győzelmei után Kecskeméten kapott új feladatot gyermek I. korosztályos csapatunk a Délkeleti területi vidékbajnokságban. A Piros, erősebb csoportban először a ceglédiekkel, majd a házigazdákkal mérték össze tudásukat. Ez a szombat nem tartozik a sikeres napok közé, kettős vereséggel hagyták el a várost fiataljaink.

Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi VSE 2–13 (0–3, 0–2, 0–4, 2–4)

Vidékbajnokság, Délkeleti Piros csoport, gyermek I. korosztály, Kecskemét. V.: László Gábor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Kabai – Suhajda Z., Szatmári L., Szathmáry Zs., Zimbran, Pónya O. 1, Fölker. Cs.: Krizsán (kapus), Such, Földi, Laurinyecz, Plavecz, Orosz B. 1, Nánási. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 6/5. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Szondi.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 5–7 (0–1, 1–1, 2–3, 2–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti Piros csoport, gyermek I. korosztály, Kecskemét. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Krizsán – Such, Szatmári L. 1, Szathmáry Zs., Zimbran, Pónya O. 1, Fölker. Cs.: Földi, Suhajda Z. 2, Laurinyecz, Plavecz 1, Orosz B., Nánási. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 6/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

Katona Péter összefoglalója: – Alaposan bezavarhatott a fiataloknál, hogy nem a szokásos csapattal érkeztünk Kecskemétre, a valóság az, ilyen felállásban még sohasem játszott a gárda. Ráadásul egy fizikálisan nagyon erős Cegléddel kezdtünk, akik az erőfölényüket alaposan kihasználták, szoros emberfogásukkal ölték a játékunkat. Ráadásul ezen a találkozón egyáltalán nem volt ott fejben a társaság, ahol korábban megszoktuk. A megbeszéltekből semmit sem láttam viszont, fegyelmezetlenül játszott a csapat. A két meccs közötti szünetben újra átbeszéltük a teendőket, a Kecskemét ellen már jobban koncentrált az együttes minden tagja, elöl és hátul is jobban teljesítettek a gyerekek. Nem véletlen, hogy ekkor már szoros derbit játszottunk, végig partiban voltunk, még a negyedik negyedben is nyitott volt a mérkőzés. A második meccs után tudunk tükörbe nézni, ezzel a teljesítménnyel kozmetikáztunk valamit, vagyis javítottunk a napi összképen.

További eredmények: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE 12–6. Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE 13–7. A rájátszás 2. körének (3-4. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Ceglédi VSE 9, 2. Kecskeméti Sportiskola 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés dönt.)