ímkézett bejegyzés

Baby korosztályosaink remekül küzdöttek Mórahalmon

Mórahalmon zajlott le a 2022–2023. évi baby korosztályos vidékbajnokság Délkeleti csoportjának második fordulója. A csabai fiatalok ezúttal is két találkozó erejéig ugrottak a medencébe.

Dobra Róbert edző legényei először a szentesiekkel, majd a szegediekkel csatáztak, mindkét találkozó a korosztálynak megfelelően jó színvonalú volt, a gyerekek is nagyon élvezték.

Dobra Róbert így foglalta össze a nap tapasztalatait: – A szentesiek elleni első találkozó ki-ki összecsapást hozott. Itt ugyan még nem számolják a gólokat, de érzésem szerint nagyjából döntetlen lehetett volna a végeredmény. Az is örömteli volt, hogy mindkét sorunk végig partiban volt a Kurca-partiakkal. Remek volt a hangulat, élvezték a gyerekek a meccseket. Az is tény, azért akadtak időnként kisebb figyelmetlenségek, főleg elöl a helyzetkihasználás terén. Sok lehetőséget kialakítottak fiataljaink, de a befejezésekbe néha hiba csúszott. Védekezésünkre hasonló jelzések illenek: voltak hibák, amik figyelmetlenségből, lassúbb gondolkodásból fakadtak. Kicsit több figyelem esetén kevesebb lehetett volna a kapott gól. Úszásban, taposásban viszont semmivel sem voltunk elmaradva ellenfelünktől. Igazi csapatmunka volt a mai kettős feladat. Egyébként a csapatmunka jellegét az is alátámasztja, hogy sokan közvetlen betegség után is vállalták az utazást, sőt akarták a mérkőzéseket. Korcsok Krisztián például fülfájósan, füldugóval is végig játszott. Ami pedig a szegediek elleni derbit illeti: mivel a Tisza-partiaknak ez a második alakulata, nagyon sok volt náluk az abszolúte kezdő, ezért gyengébb játékerőt képviseltek. Ezért ezen a találkozón azok kaptak sok játéklehetőséget, akik máskor kevesebbet. Meg is hálálták a bizalmat a gyerekek, tetszetősen játszottak, sok gólt szereztek, a labdaszerzéseket szinte minden esetben gól követte. Minden fiatalunk esetében viszontláttam azokat a gyakorolt elemeket, amelyeket a két-három hetente, a hódmezővásárhelyiek elleni felkészülési találkozókon sokat gyakoroltunk.

Az eseményen a következő békéscsabai alakulat vitézkedett: Belinczky Zsombor, Köves Pál (kapusok), Balogh Bence, Balogh Csanád, Csapó Ákos, Geszner Balázs, Koczka András, Korcsok Krisztián, Matei Alexander, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Puha Lara, Szabó Máté, Szaszák Milán.

Címlapképünkön: Korcsok Krisztián fájós füllel is elutazott Mórahalomra, mi több jól is játszott, az ellenfél legtöbbször csak a hátát látta

Rangadó következik az országos utánpótlás-bajnokságban

Igencsak mozgalmasnak bizonyul november eleje: még alig száradt meg a három országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő csapatunk játékosainak úszónadrágja a hétközi, csütörtöki bajnoki forduló után, vasárnap máris újra vízbe ugranak, hogy a hetedik fordulóval folytassák az alapszakaszt. Előtte egy nappal pedig a gyermek I. korosztályúak és a babyk igyekeznek a minél eredményesebb szerepléssel a vidékbajnoki második körben.

Gyermek I. korosztályosaink ezúttal házigazdák lesznek a Délkeleti területi vidékbajnokság során, amikor a csoport nyolc csapata az Árpád fürdőben meccsel szinte reggeltől estig. Nem kevesebb, mint nyolc találkozót rendeznek a viharsarki sátortetős medencében. A békéscsabaiak a Csongráddal és a Bajával kerültek össze ebben a körben.

A program. November 5., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 11.00: Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány–Mórahalom VSK. 12.00: Csongrádi VVSE–Invictus SC Szolnok. 13.00: Kecskeméti Sportiskola–Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány. 14.00: Sugovica VSE Baja–Ceglédi VSE. 15.00: Mórahalom VSK–Invictus SC Szolnok. 16.00: Ceglédi VSE–Kecskeméti Sportiskola. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja.

Innen folytatják, az állás az első kör (két forduló után): 1. Kecskeméti Sportiskola 6, 2. Sugovica VSE Baja 6, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Csongrádi VVSE 3, 5. Ceglédi VSE 3, 6. Invictus SC Szolnok 0. 7. Mórahalom VSK 0, 8. Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Baby korosztályosaink is a második fordulót játsszák, Dobra Róbert edző vezetésével ezúttal Mórahalomra látogatnak. Szombaton két Csongrád megyei alakulattal veszik föl a párharcot, előbb a szentesiekkel, majd a szegediekkel mérik össze tudásukat.

A program. November 5., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Mórahalom VSK. 10.50: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli I.–Csongrádi VVSE. 13.20: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I. 15.50: Mórahalom VSK–Szolnoki Dózsa. 16.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola.

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakasza az A2-es csoportban a hetedik fordulóval folytatódik. Két idegenbeli fellépés után most hazai környezetben folytathatja sikersorozatát a három együttesünk, amikor a miskolciakat fogadják. Igaz, ezúttal nem vár rájuk olyan könnyű menet, mint a legutóbbi két fordulóban, ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek jóval erősebb játékerőt képviselnek, mint a Vác vagy a Polo Academy SC Budapest gárdája. Elég, ha a tabellára pillantunk, mindhárom csapatuk a mezőny első felében található. Igaz, serdülő és gyermek csapatunk hasonlóképpen. A találkozók játékvezetői: Baracskai Vidor, Bereczki Miklós, Mohi Márk.

A program. Ifjúságiak. November 5., szombat, 13.30 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Budafóka XXII. ker. SE. November 6., vasárnap, 12.30 óra: Ybl Water Polo Club Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy-MVLC-Miskolc. 13.30: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC Budapest. 17.30: Angyalföldi SI DSE–Aquaworm Waterpolo Sződleget. Szabadnapos: Váci VSE. Ma játszották a 6. fordulóból: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ybl Water Polo Club Budapest 1–24. Váci VSE–Oázis SC Budapest 5–23.

Az állás. Ifjúságiak: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 15, 2. Oázis SC Budapest 15, 3. Ybl Water Polo Club Budapest 15, 4. Budafóka XXII. ker. SE 15, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 7. Szegedi Vízipóló Suli II. 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Angyalföldi SI DSE 3, 10. Aquaworm Waterpolo Sződleget 3, 11. Polo Academy SC Budapest 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0, 13. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Serdülők. November 5., szombat, 12.15 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Budafóka XXII. ker. SE. November 6., vasárnap, 11.15 óra: Ybl Water Polo Club Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy-MVLC-Miskolc. 12.15: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC Budapest. 14.30: Angyalföldi SI DSE–Aquaworm Waterpolo Sződleget. Szabadnapos: Váci VSE. Ma játszották a 6. fordulóból: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ybl Water Polo Club Budapest 4–24. Váci VSE–Oázis SC Budapest 11–21.

Az állás. Serdülők: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 18, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Oázis SC Budapest 15, 4. Swietelsky-Békéscsaba 15, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 9, 6. Aqua SE Nyíregyháza 9, 7. Angyalföldi SI DSE 9, 8. 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 9. Szegedi Vízipóló Suli II. 3, 10. Polo Academy SC Budapest 3, 11. Aquaworm Waterpolo Sződleget 3, 12. Budafóka XXII. ker. SE 0, 13. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Gyermek korosztály. November 5., szombat, 11.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Budafóka XXII. ker. SE. November 6., vasárnap, 10.00 óra: Ybl Water Polo Club Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy-MVLC-Miskolc. 11.00: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC Budapest. 16.00: Angyalföldi SI DSE–Aquaworm Waterpolo Sződleget. Szabadnapos: Váci VSE. Ma játszották a 6. fordulóból: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ybl Water Polo Club Budapest 2–19. Váci VSE–Oázis SC Budapest 11–16. A 4. fordulóra kiírt Budafóka XXII. ker. SE–Ceglédi VSE mérkőzés három pontját a ceglédiek kapták meg 5–0-ás eredménnyel rendezési hiányosságok miatt.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 18, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 18, 4. Oázis SC Budapest 12, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 12, 6. Budafóka XXII. ker. SE 6, 7. Szegedi Vízipóló Suli II. 6, 8. Aquaworm Waterpolo Sződleget 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 10. Angyalföldi SI DSE 3, 11. Váci VSE 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0, 13. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Gyermek III. korosztályos nyitány: egy győzelem, egy vereség

Eljutottunk október legvégéhez, mire a gyermek III. korosztályos vízilabdázók is megkezdték a 2022–2023. évi vidékbajnoki sorozatot. Az első körnek Szentes adott otthont. Valamennyi találkozót lejátszották, ám a román Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad csapatának adathalma a szövetségi honlapon a rendezők számára nem volt elérhető, ezért egyelőre nem került föl az eredménysorba. A helyiek ígérete szerint egy-két napon belül fent lesznek a részletek is, addig elégedjünk meg annyival, hogy a Csabai Csirkefogók VK 14–2 arányban legyőzte a román együttest, amelyik egyébként a csongrádiakkal szemben is alulmaradt.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 14–2 (5–0, 2–1, 4–1, 3–0)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szentes. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bacsa – Józsa 1, Machlik 1, Nánási 4, Bódi 1, Hajdu Á., Czupper. Cs.: Restye, Tóth Sz. 4, Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 2, Szeidler, Párzsa, Gál. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/3, ill. 2/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK 5–15 (1–6, 3–4, 0–3, 1–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szentes. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bacsa – Machlik, Nánási 3 (1), Hajdu Á., Tóth Sz., Uhrin Zs., Suhajda S. 2. Cs.: Restye, Józsa, Bódi, Czupper, Párzsa, Gál. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Hajdu Á., ill. Hoffmann.

Csabai Zoltán: – Tavaly megnyertük a Zöld csoport küzdelmeit, ezért automatikusan az erősebb Piros csoportba nyertünk besorolást erre az évre. Kicsit tartottam is tőle, ugyanis számomra „félelmetesebbnek” tűnik ez az osztály. Ráadásul azzal a román Nagyváraddal kezdtünk, akikkel szemben a nyáron egy aradi tornán öt találkozóból háromszor alulmaradtunk. Most viszont nagyon könnyű győzelmet arattunk ellenük. Következett a házigazda Szentes, amely gárdától tíz góllal kikaptunk. Most láthattuk, hogy ebben a csoportban gyorsabb a játék, elvárás a pontosabb összjáték. E téren bőven akad fejlődnivalónk, amire törekszünk is az év folyamán, aztán majd meglátjuk, jövő tavaszra mi sül ki belőle?

További eredmények: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli 13–12. Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE 12–7. Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 9–7. Az állás az első kör után: 1. Legrand Szentesi VK 6, 2. Szolnoki Dózsa 3, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Csongrádi VVSE 3, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.

Címlapképünkön Nánási Hunor öröme, aki a szentesiek elleni öt gólból hármat jegyzett a hét végén, a nagyváradiak ellen pedig négyet

Ötmérkőzéses október végi zárás

Október utolsó hétvégéjén a két nap alatt öt mérkőzésen lesznek érdekeltek csapataink. Mégpedig a gyermek III. korosztály, amely Szentesre látogat két összecsapás erejéig, valamint az ötödik fordulóval folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során vasárnap három derbire kerül sor Vácott.

Gyermek III. korosztályosaink kezdik legkésőbb a 2022–2023. évi vidékbajnokságot. A hatcsapatos Délkeleti régió első körének Szentes ad otthont, ahol Csabai Zoltán edző legényei szombaton először a nagyváradiakkal, majd a házigazdákkal mérik össze tudásukat.

A program. Október 29., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román). 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 14.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad–Csongrádi VVSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő egységeink egy hétvégét kihagytak, október utolsó napján azonban az ötödik fordulóval folytatják az alapszakaszt. A három korosztályos csapatunk ezúttal Vácra tart vasárnap. A papírforma hármas győzelmet ígér, ugyanis vendéglátóink eddig nem valami acélosan szerepeltek az idei szezonban, ifjúsági együttesük ugyanúgy nyeretlen, mint a mieink, a serdülő kategóriában a Duna-partiak nulla pontosak, miközben a mieink már három győzelemmel rendelkeznek. A gyermek korosztályban a csabai alakulat eddig százszázalékos, a váciak az eddig lehetséges 12 pontból hármat gyűjtöttek be. Vagyis lehet nagyot ugrani egy esetleges tripla győzelemmel.

A program. Ifjúságiak. Október 30, vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy SC Budapest. 12.30: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízipóló Suli II. 16.30: Ybl Water Polo Club Budapest–PannErgy-MVLC-Miskolc. 17.30: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Budafóka XXII. ker. SE. 17.30: Angyalföldi SI DSE–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Oázis SC Budapest.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Oázis SC Budapest 12, 2. Ybl Water Polo Club Budapest 12, 3. Budafóka XXII. ker. SE 12, 4. PannErgy-MVLC-Miskolc 9, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Szegedi Vízipóló Suli II. 6, 8. Angyalföldi SI DSE 3, 9. Aquaworm Waterpolo Sződleget 3, 10. Swietelsky-Békéscsaba 0, 11. Polo Academy SC Budapest 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0, 13. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

A program. Serdülők. Október 30, vasárnap, 11.15 óra: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy SC Budapest. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.30: Angyalföldi SI DSE–Ceglédi VSE. 15.00: Ybl Water Polo Club Budapest–PannErgy-MVLC-Miskolc. 16.00: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Budafóka XXII. ker. SE. Szabadnapos: Oázis SC Budapest.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Oázis SC Budapest 12, 2. Ybl Water Polo Club Budapest 12, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Angyalföldi SI DSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. PannErgy-MVLC-Miskolc 6, 7. Aqua SE Nyíregyháza 6, 8. Polo Academy SC Budapest 3, 9. Szegedi Vízipóló Suli II. 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Váci VSE 0, 13. Aquaworm Waterpolo Sződleget 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

A program. Gyermek korcsoport. Október 30, vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy SC Budapest. 13.30: Ybl Water Polo Club Budapest–PannErgy-MVLC-Miskolc. 14.30: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Budafóka XXII. ker. SE. 16.00: Angyalföldi SI DSE–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Oázis SC Budapest.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 12, 2. Swietelsky-Békéscsaba 12, 3. Oázis SC Budapest 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 9, 6. Budafóka XXII. ker. SE 6, 7. Angyalföldi SI DSE 3, 8. Aquaworm Waterpolo Sződleget 3, 9. Váci VSE 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 3, 11. Aqua SE Nyíregyháza 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Az első meccsnek az eleje, a másodiknak a vége volt jó

Serdülő korosztályosaink Baján nyitották a 2022–2023. évi vidékbajnoki sorozatot. A kecskemétiek elleni találkozó után mindössze fél órányi pihenőjük volt, és máris a szolnokiakkal kellett felvenniük a küzdelmet. Ez meg is látszott fiataljaink teljesítményén.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 11–18 (4–6, 4–2, 3–3, 0–7)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, serdülő korosztály, Baja. V.: ifj. Kádár József, László Gábor. Békéscsaba: Lisztes – Hajdu A., Kovács B. 1, Szanyi 3, Szathmáry Zs., Pojendán, Freiberger 4. Cs.: Tasnádi 2, Csüllög, Fölker, Pónya O. 1, Bazsó. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Kovács B.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC Szolnok 15–16 (2–7, 4–2, 4–3, 5–4)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, serdülő korosztály, Baja. V.: ifj. Kádár József, Mihály Máté. Békéscsaba: Pribojszki – Hajdu A. 5, Kovács B. 5, Szanyi 3, Szathmáry Zs., Pojendán, Freiberger 2. Cs.: Tasnádi, Fölker, Pónya O., Lisztes. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 6/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Szanyi.

Fodor Ádám: – Az első találkozó háromnegyed részében jobbára egyenlő volt az állás, az utolsó negyedben azonban a kecskemétiek a legerősebb sorukat küldték a vízbe, miközben én alaposan forgattam a csapatot, hiszen ebben a kategóriában a játékon van a hangsúly, nem elsősorban a győzelmen. Ami viszont ennél fontosabb, és ebben ellenfelünk edzőjével is egyetértettünk: kimondottan jó mérkőzést játszott a két alakulat. Nem sok pihenője volt a társaságnak, alig fél óra múlva már a szolnokiak ellen ugrottak vízbe. Itt bizony az elején alaposan belealudtunk a mérkőzésbe. A túlságosan is nagy előnyt igyekezett a csapat lefaragni, ami sikerült is, de utolérni már nem tudtuk a Tisza-partiakat.

További eredmények: Invictus SC Szolnok–Sugovica VSE Baja 8–8. Kecskeméti Sportiskola–Sugovica VSE Baja 20–9. Az állás az első kör, két forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 6, 2. Invictus SC Szolnok 4, 3. Sugovica VSE Baja 1, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Címlapképünkön Kovács Balázs célozza meg a kaput, aki a második mérkőzésen ötször volt eredményes, de az elsőn is betalált az ellenfél kapujába – fotó: T. Petka Anita