ímkézett bejegyzés

Gyermek „négyeseink” a nyolcadik helyen zárták a rájátszást

Csapó Ákos (fehér sapkában) mindkét találkozón kétszer volt eredményes, nem rajta múlt, hogy fiatal csapatunknak nem sikerült győzelemmel zárni a rájátszást – fotó: Balázs Lajos

A gyermek IV. korosztályosok idei Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságában az egynapos rájátszáshoz érkeztek a csapatok. A nyolc együttes az alapszakaszban elért helyezése alapján volt jogosult az alsó-, illetve felsőházi játékra. A gyulai fiataljaink, lévén az alapszakaszban a nyolcadik helyen zártak, így a végjátékban az alsóházban az 5–8. helyért csatázhattak Kecskeméten.

Gyulai VK–Partizán Marosvásárhely (román) 4–5 (2–2, 1–2, 1–1, 0–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, mérkőzés az 5–8. helyért, Kecskemét. V.: Böszörményi Norbert. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B., Orosz B., Csapó 2 (1), Matei, Szabó M. 2. Cs.: Súr, Geszner. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/1, ill. 4/4. Kipontozódott: Decean, Harapascu, Filimon.

Gyulai VK–Kecskeméti Junior 3–4 (1–1, 0–2, 0–0, 2–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, mérkőzés a 7. helyért, Kecskemét. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B. 1, Súr, Matei, Geszner, Szabó M. Cs.: Orosz B., Csapó 2 (2), Szaszák. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 4/0.

Ezzel a két szoros csatában elvesztett mérkőzéssel fiatal csapatunk a nyolcadik helyen zárta az idei bajnokságot.

Katona Péter: – A zárófelvonás igaziból egy helyosztó volt, ennek szellemében készítettem föl a gyerekeket, ugyanis itt akár három helyet is előre lehetett volna ugrani. Bár két vereséggel zártunk, nem lehetek elégedetlen a gyerekekkel, ugyanis a küzdeni akarás maximálisan megvolt, hátul szervezetten játszott a csapat. Hiányérzetem csak azért lehet, mert mindkétszer egy-egy góllal maradtunk alul ellenfeleinkkel szemben. Ha kevesebbet hibáztunk volna, akkor most előrébb zártuk volna a bajnokságot. Mindenesetre megköszönöm a srácok egész évi munkáját, az idei esztendőt leginkább az összeszoktatás, az új szabályok elsajátítása tette ki, jövőre már jöhet a finomhangolás.

További eredmények. Előmérkőzések az 1–4. helyért: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK 22–7. Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli 12–7. Felsőházi döntők. Mérkőzés az 1–2. helyért: Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa 4—17. A 3–4. helyért: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli 11–11 – szétlövéssel 12–14.

Alsóházi elődöntő az 5–8. helyért: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior 12–8. Alsóházi döntő az 5–6. helyért: Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely 7–5.

A csabai nyitott uszodában folytatódik az OB II rájátszása

Négy mérkőzés vár csapatainkra ezen a hétvégén: az OB II-es felnőtt gárda hazai környezetben folytatja a rájátszást, a gyermek IV. korosztályosok pedig Kecskeméten, ahol ugyancsak a rájátszásra kerül sor.

Az OB II-es bajnokságban a rájátszás második fordulóját rendezik meg szombaton. A 21-24. helyért folyó csatározás során négy találkozót rendeznek – immár nyitott uszodai körülmények között – a békéscsabai Árpád fürdőben. A mieink ismét a soproniakkal találkoznak a visszavágó keretében, majd egy ismeretlen egylettel veszik föl a küzdelmet, nevezetesen a gödiekkel.

A program. Május 10., szombat, 11.00 óra: Gödi VE Vízilabda–Csepel VSE. 12.00: Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem. 13.30: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Csepel VSE. 14.30: Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC1860 Soproni Egyetem 3, 3. Csepel VSE 3, 4. Gödi VE Vízilabda 0.

A gyermek IV. korosztályosok nyolc csapatánál az alapszakasz 14 fordulója során kialakult egy sorrend. Ez a nyolc egylet egy egyfordulós rájátszásban dönti el a végső helyezéseket Kecskeméten, ahol az első négy helyen állók 1—4., illetve 2–3. párosításban elődöntőznek, miként az alsóházbeliek, ahol az 5–8., illetve a 6–7. helyezettek ugyancsak elődöntőznek szombaton. A folytatásban a győztesek játszanak a végső sorrend kialakulásáért, vagyis az első helyért, a bronzért, illetve az 5., majd 7. helyért.

A program. Május 10., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior. 11.00: Partizán Marosvásárhely (román)–Gyulai VK. 12.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 13.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli. A döntőket 14 órától rendezik meg.

Ez volt az alapszakasz végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 42, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 33, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Mórahalmi VSK 24, 5. Partizán Marosvásárhely 19, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

A kényszerből megfiatalított csapatunk nem játszott alárendelt szerepet a szegedi vidékbajnoki fordulóban

A két héttel ezelőtt elszenvedett sérülés után Suhajda Zoltán (a védők gyűrűjében, fekete sapkában) gyors felépülését támasztja alá, hogy a szegeden lezajlott két találkozón nyolcszor volt eredményes – fotó: Such Tamás

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági vízilabda-bajnokságban a 8. fordulóhoz érkeztek a csapatok. A szombati körnek a Szegedi Tiszavirág Sportuszoda adott otthont. A hét gárda hét mérkőzésen át vetélkedett, az erősen megfiatalított csapatunk az Erzsébeti SMTK gárdájával, valamint a házigazdákkal mérte össze tudásukat.

Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest 6–17 (1–4, 3–3, 1–5, 1–5)

Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Szeged. V.: Juhász Tibor, Orosz László. Békéscsaba: Kabai – Suhajda S. 1, Suhajda Z. 3, Orosz R., Nagy Á., Csüllög, Plavecz. Cs.: Gyuricza (kapus), Csányi 2 (1), Szlúka, Hajdu Á., Puha Z., Machlik, Kiss I., Nánási. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 2/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 9–13 (3–4, 1–4, 0–4, 5–1)

Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Szeged. V.: Orosz László, Piti László. Békéscsaba: Kabai – Suhajda S., Suhajda Z. 5, Orosz R. 1, Nagy Á., Csüllög 1, Plavecz. Cs.: Gyuricza (kapus), Csányi, Szlúka, Hajdu Á. 1, Puha Z. 1, Machlik, Kiss I., Nánási. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: /5,2 ill. 4/4. Büntetők: 1/1, ill. 2/1.

Fodor Ádám: – A szövetség elkövette azt az anomáliát, hogy a tavaly kiírt ifjúsági vidékbajnokság mellé illesztette nemrégiben az OB II-es rájátszást. Nálunk ugyebár a felnőtt csapat nagyjából felét az utánpótlás teszi ki, ezért meg kellett feleznünk csapatainkat, hogy mindkét helyszínen kiállhassunk. Sajnos, így a vidékbajnokságra egy nagyon fiatal gárdával utaztunk el, még négy gyermek korosztályú is helyet kapott a csapatban, vagyis négy-öt évvel idősebbek ellen kellett játszaniuk. Ezért arra kértem őket: élvezzék a játékot, sérülés ne legyen. Így aztán tanulómeccseket vívtunk a fővárosiakkal és a szegediekkel szemben. Az első mérkőzés első negyedében kicsit mérges voltam, mert nem fejtett ki a gárda megfelelő ellenállást, ám utána már szépen játszottak. Tény, kicsit sok gólt kaptunk, de hát az idősebb játékosokból álló ellenféllel szemben nem volt könnyű dolgunk, de nem játszottunk alárendelt szerepet. A Szeged viszont több A1-es játékost is bevetett, így itt a fizikális különbség jobban kidomborodott, de ellenük is felvettük a kesztyűt. Csak egy rövid időszak volt, ami kevésbé sikerült, de ezt is a fiatalság számára írom.

További eredmények: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli 10–18. Clubul Sportiv Amefa Arad (román)–Kecskeméti Junior 4–8. Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 15–17. Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa 17–7. Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad 8–9.

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 48, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 30, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 24, 4. Szegedi Vízipóló Suli 24, 5. Csabai Csirkefogók VK 19, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 7.

A Csongrád-Csanád vármegyeiek jobbnak bizonyultak

Geszner Balázs (fehér sapkában) a második mérkőzésen feliratkozott a góllövőlistára – fotó: Balázs Lajos

A Szolnoki Tiszaliget Sportuszodában rendezték meg a gyermek IV. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának 7. fordulóját. A Gyulai VK néven induló tizenéveseink a szentesiekkel és a szegediekkel csatáztak a Tisza-parti városban.

Gyulai VK–Szentesi VK Üdülőközpont 2–15 (0–3, 1–1, 0–5, 1–6)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Böszörményi Norbert. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B., Csapó, Matei, Szabó M. 2 (1), Geszner. Cs.: Kálmán (kapus), Köves, Orosz B., Súr, Szaszák, Bátorfi, Számfira K. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Restye B.

Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli 2–12 (0–5, 1–1, 1–3, 0–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Rózsavölgyi Dániel. Gyula: Lipták – Restye B., Orosz B., Csapó, Matei, Szabó M. 1, Geszner 1. Cs.: Kálmán (kapus), Mórocz, Köves, Súr, Szaszák, Bátorfi, Számfira K. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 4/1.

Katona Péter: – Két erős ellenféllel találkoztunk ma Szolnokon. Az eredményeket tekintve többet vártam a gyerekektől, de gyengén játszottak. Nem tudom, mi járhatott a fejükben, de nem figyeltek oda, nem segítették egymást a két találkozón. Túl sok gólt kaptunk, ami a védekezés hiányosságait mutatja, de a góllövéssel is hadilábon állt a csapat. Ilyen kevés lőtt góllal reménytelen bármilyen meccset nyerni.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont 18–3. Kecskeméti Junior–Mórahalmi VSK 7–16. Mórahalmi VSK–Hódmezővásárhelyi VSC 16–10. Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior 12–5. Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely (román) 10–12. Partizán Marosvásárhely–Szolnoki Dózsa 1–18.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 42, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 33, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Mórahalmi VSK 24, 5. Partizán Marosvásárhely 19, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Ezen a hétvégén csaknem 1700 kilométeres utazás vár csapatainkra

A húsvéti ünnepek alatt nem rendeztek bajnoki fordulókat, az azt követő hétvégén azonban nagyon gazdag és színes lesz a program. Csapataink szombaton hat, vasárnap három mérkőzés erejéig csobbannak vízbe az ország különböző pontjain, amihez rengeteget kell utazni. Összeadva: megközelítőleg 1700 kilométeres buszutazás vár klubunk aprajára és nagyjára.

OB II-es csapatunk megkezdi a végső rájátszást, három szombaton hat mérkőzésen döntik el a 21–24. helyek sorsát ebben az osztályban. Nyitányként megint csak hosszú út vár rájuk, hiszen Sopron lesz az úti cél. Ebben a csoportban eddig „sohasem látott” két ellenfél, a Göd és a Csepel vár rájuk. A csoport további tagja (a mieink mellett) a SMAFC1860 Soproni Egyetem, akikkel a középszakaszban már találkoztunk, a mérleg egy győzelem és egy verség volt. Most azonban minden egylet „szűzen” indul a harcba, nincsenek hozott pontok, nulláról rajtol mind a négy gárda.

A program. Április 26., szombat, 13.00 óra: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Gödi SE Vízilabda. 14.00: Békésút-Békéscsaba–Csepel VSE (jv.: Csányi Márk, Tátrai Bálint). 15.30: Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem (jv.: Tátrai Bálint, Veilandics Zoltán). 16.30: Csepel VSE–Gödi VE Vízilabda.

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági vízilabda-bajnokság 8. fordulóját Szegeden rendezik meg szombaton. A hét csapat hét mérkőzésen át vetélkedik a minél jobb eredmény elérésében. Fiataljaink az Erzsébeti SMTK-val és a házigazdákkal játszanak.

A program. Április 26., szombat, 10.00 óra: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Clubul Sportiv Amefa Arad (román)–Kecskeméti Junior. 12.00: Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 15.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 42, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 27, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 21, 4. Szegedi Vízipóló Suli 21, 5. Csabai Csirkefogók VK 19, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 4.

A gyermek IV. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának 7. fordulóját rendezik meg szombaton Szolnokon. A Gyulai VK néven induló tizenéveseink a szentesiekkel és a szegediekkel csatáznak a Tiszaligeti Sportuszodában.

A program. Április 26., szombat, 9.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont. 10.00: Kecskeméti Junior–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Gyulai VK. 12.00: Mórahalmi VSK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely (román). 15.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Partizán Marosvásárhely–Szolnoki Dózsa.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 36, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 30, 3. Szegedi Vízipóló Suli 18, 4. Mórahalmi VSK 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Partizán Marosvásárhely 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának rájátszásában a 9. fordulóhoz érkeztek a csapatok. Vasárnap a három egyletünk a fővárosba utazik, ahol a Genesys OSC Újbuda11 gárdája vár rájuk a dél-budai Nyéki Imre Uszodában. A negyedik fordulóban, a Békéscsabán rendezett odavágón már összemérte erejét a három egylet, akkor a gyermek korosztályban szétlövés után nyert az OSC (13–14). A serdülők esetében a mieink zártak jobban (13–12), az ifjúságiak mérkőzésén ugyancsak a csabai alakulat volt a nyerő (13–11). A szoros csatákban kialakult eredmények azt sugallják, hogy ezúttal is kiélezett harc lesz mindhárom fronton a pontokért.

A program. Gyermek korosztály. Április 27., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Soproni VSE. 10.00: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 15.00: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Varga Márk, Bartus Tamás). 15.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 32, 2. Tatabányai VSE 31, 3. Csongrádi VVSE 30, 4. Békésút-Békéscsaba 21, 5. Genesys OSC Újbuda11 13, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Soproni VSE 9, 8. Váci VSE 9, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Kanizsa VSE Nagykanizsa 4.

Serdülő korosztály. Április 27., vasárnap, 11.15 óra: Váci VSE–Soproni VSE. 11.15: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 16.30: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Bartus Tamás, Tóth Zsombor).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 36, 2. Békésút-Békéscsaba 23, 3. Ceglédi VSE 26, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Soproni VSE 15, 6. Váci VSE 14, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Tatabányai VSE 10, 9. III. Ker. TTVE Budapest 9, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Április 27., vasárnap, 12.00 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 12.30: Váci VSE–Soproni VSE. 12.30: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE. 18.00: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Tóth Zsombor, Varga Márk).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 33, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 30, 3. Ceglédi VSE 21, 4. Genesys OSC Újbuda11 21, 5. III. Ker. TTVE Budapest 21, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Soproni VSE 12, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 0.