ímkézett bejegyzés

Fegyelmezett, kemény, harcos és ügyes játékot nyújtottak

A 17. és a 18. fordulót rendezték meg szombaton a baby korosztályosok vidékbajnokságában a Délkeleti csoportban, amelynek Szolnok adott otthont.

Ezen a hét végén Ajtai Miklós edző kísérte el fiataljainkat, akik a szokásnak megfelelően két találkozó erejéig ugrottak vízbe a Tisza-parti új uszodában. Ellenfelük először a hódmezővásárhelyi, majd a kecskeméti hasonló korú alakulat volt. Mindkét találkozón harcosan küzdöttek a legkisebbek, minden dicséretet megérdemelnek, amit Ajtai Miklós szavai is alátámasztanak:

– Nem ismeretlenek előttem a tíz év körüli fiúk, dolgoztam már velük máskor is. De az is tény, ez egy másik vízilabda, amit ennek a kornak megfelelő szabályokkal játszanak. Mint ismert, náluk még van egy kötelező kezdőcsapat, valamint egy kötelező cseresor. Ami nagyon tetszett fiataljaink esetében: máris látszik, hogy kik lehetnek húzóemberek, kik képviselhetik a jövőt néhány év múlva csapatainkban. Persze, ez minden ellenfélnél is kitűnt, nálunk kapásból három-négy ilyen kisrác van máris. Persze, a többiek is hamar odaérhetnek, ha továbbra is szorgalmasan járnak az edzésekre. Igaz, a további sajátságos szabályoknak megfelelően ebben a korosztályban még nem számolják a találatokat, de nagyon sok szép gólt lőttek fiataljaink, akik fegyelmezett, kemény, harcos és ügyes játékot nyújtottak mindkét találkozón.

A szolnoki fordulóban a következő fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget: Kálmán Zsolt, Veszeli Péter (kapusok), Balogh Bence, Csapó Ákos, Gál Benett, Selypes Kristóf, Suhajda Soma, Szeidler Márton, Thúry Ákos, Tóth-Benedek Marcell, Tóth Zoltán, Uhrin Zsombor.

Címlapképünkön Balogh Bence, aki a többiekhez hasonlóan ügyesen játszott a szolnoki fordulóban

Cserék nélkül játszottak végig, mégis két meccset nyertek

Újszilváson volt jelenése a Gyulai VK és a Csabai Csirkefogók VK gyermek IV. korosztályos együtteseinknek, ahol az alsóházi rájátszás 7-8. fordulóját rendezték meg szombaton. Csapataink először egymás ellen, majd a csabaiak a házigazdákkal, a fürdővárosiak pedig a hódmezővásárhelyiekkel csaptak össze. A pompás újszilvási fedett 33 1/3 méteres medencét ezekkel a mérkőzésekkel avatták föl.

Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK 1–16 (0–8, 0–6, 0–1, 1–1)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti Zöld csoport (alsóház), Újszilvás. V.: Mihály Máté. Gyula: Bacsa – Gál, Juhász, Uhrin B., Szeidler 1, Lipták-Bíró, Balogh B. Cs.: Tóth Z., Selypes, Matei, Köves, Csendes P., Gaszner. Edző: Szilvásy Attila, Jeszenszky Ákos. Békéscsaba: Nánási 1 – Restye 2, Machlik 4, Hajdu Á., Tóth Sz., Uhrin Zs. 4, Suhajda S. 5. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 2/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE 17–2 (7–0, 4–0, 4–0, 2–2)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti Zöld csoport (alsóház), Újszilvás. V.: Monostori Péter. Békéscsaba: Nánási 2 – Restye 1, Machlik 1, Hajdu Á. 2, Tóth Sz. 2, Uhrin Zs. 3, Suhajda S. 6. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Mohácsi.

Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSE 0–15 (0–3, 0–4, 0–4, 0–4)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti Zöld csoport (alsóház), Újszilvás. V.: Mihály Máté. Gyula: Bacsa – Gál, Juhász, Uhrin B., Szeidler, Lipták-Bíró, Balogh B. Cs.: Tóth Z., Selypes, Matei, Köves, Csendes P., Gaszner. Edző: Szilvásy Attila, Jeszenszky Ákos. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

Klubunk két edzőjének napi összefoglalója. Csabai Zoltán: – Tizenegy fős csapatunkból egy fiatal beteg, egy sérült, két szülő pedig tegnap este jelezte, hogy nem tudnak jönni Újszilvásra gyermekeik. Így aztán mindössze hét játékossal keltünk útra, jócskán át kellett szervezni a játékunkat, mert a kispadra már nem tudtam senkit sem leültetni. Kemény feladat elé állította ez csapatunkat, de szerencsére éppen a mezőny két leggyengébb együttesét kaptuk ebben a fordulóban. A kapuskérdés is kényszerhelyzet volt: az egyébként gólerős mezőnyjátékos, Nánási Hunor állt a háló elé. A feladat az volt, hogy amikor nálunk van a labda, végig heten támadjunk. Tehettük, mert a feladat szerint a szoros emberfogást követő labdaszerzés után meg tudott lódulni a gyorsabb és technikásabb csapatunk. Így aztán a kényszer kapus Nánási is gólokkal vétette észre magát. Összességében jó edzésnek bizonyult a két derbi, amelyen végig mindenki vízben volt. El is fáradtak a végére a gyerekek, de még így is két nagy gólkülönbségű győzelmet arattunk.

Szilvásy Attila: – Nyolc gyulai és öt békéscsabai fiatal alkotta csapatunkat, így népes gárdával kelhettünk útra. A Békéscsaba ellen esélyünk sem volt, ellenfelünk fizikalilag dominánsabb, és tudásban is fölöttünk állnak. A hódmezővásárhelyiek ellen az első negyedben még úgy gondoltam, akár szoros derbit játszhatunk, ugyanis az oda-visszaúszáskor voltak lehetőségeink. Ám az erősödő koncentráció hiány miatt végül nagy lett a különbség a két gárda között. Amihez hozzájárult az is, hogy a második félidőben már mindenki több játéklehetőséget kapott, de a cseresornak még bőven van tanulni valója.

További eredmény: Újszilvás VSE–Hódmezővásárhelyi VSE 1–6. Az állás a rájátszás negyedik köre, nyolc forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 24, 2. Hódmezővásárhelyi VSE 15, 3. Gyulai VK 9, 4. Újszilvás KSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Címlapképünkön a békéscsabai Suhajda Soma (kezén a labda), aki a két találkozón 11 gólt szerzett csapatának

Szombaton öt mérkőzés vár három csapatunkra

A húsvéti szünetet követően folytatódnak a hazai bajnokságok minden szinten. Klubunk ezúttal két kategóriában érdekelt április 23-án: felnőtt OB II-es csapatunk Székesfehérvárra utazik, gyermek IV. korosztályosaink pedig Újszilváson küzdenek meg a pontokért. Ez utóbbiban két együttesünk, a békéscsabai és a gyulai is érdekelt.

Az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszásnak középszakaszában a negyedik kört rendezik meg, amelynek Székesfehérvár ad otthont szombaton. Csapatunk az ezüstérmes helyen álló Sportligettel, majd a sereghajtóval méri össze tudását a Fejér megyei városban. A Békéscsabán két héttel ezelőtt rendezett 3. fordulóban elmaradt három mérkőzés, amit a debreceniek és a székesfehérváriak egy doktoroknak kiírt torna miatt lemondtak. A szövetség döntése értelmében a vétlen csapatok, a Swietelsky-Békéscsaba és a Sportliget SE Budapest 5–0-ás gólkülönbséggel megkapták a három pontot. A debreceniek és a fehérváriak egymás elleni derbije után egyik fél sem kapott pontot. A most szombati találkozók játékvezetői: Gérnyi Tamás, Kovács Soma.

A program. Április 23., szombat, 10.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest. 11.30: Budafóka XXII. kerületi SE–Fehérvár SE Székesfehérvár. 12.30: Sportliget SE Budapest–Debreceni VSE. 14.30: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár SE Székesfehérvár. 15.30: Budafóka XXII. kerületi SE–Debreceni VSE.

Az állás: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 16, 2. Sportliget SE Budapest 11, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. Debreceni VSE 4, 5. Fehérvár SE Székesfehérvár 0.

Gyermek IV. korosztályosaink a vidékbajnokság rájátszásban az alsóházban (Zöld csoport) Újszilváson bizonyíthatnak. Ezúttal lesz megyei rangadó is, hiszen a nap második mérkőzéseként rendezik meg a Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK összecsapást.

A program. Április 23., szombat, 11.00 óra: Újszilvás VSE–Hódmezővásárhelyi VSE. 12.00: Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE. 14.30: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSE.

Az állás a rájátszás harmadik köre, hat forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSE 9, 3. Gyulai VK 9, 4. Újszilvás KSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Könnyű kettős győzelem a csongrádi medencében

Csongrádra utazott ma reggel gyermek III. korosztályos csapatunk, hogy a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának hetedik körében újabb két találkozó erejéig megmérettesse magát. Szép napot zártak fiataljaink, ugyanis kettős győzelmet arattak szombaton.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 11–4 (2–1, 4–2, 3–0, 2–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Csongrád. V.: Orosz László. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 4 (1), Nánási 1, Zimbran 2 (1), Rácz 3, Szabó B., Suhajda Z. Cs.: Földi, Puha Z., Orosz R., Such 1, Orosz B., Plavecz, Kováts H. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 10/1. Büntetők: 5/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Német.

Csabai Csirkefogók VK–Civis Póló VSE Debrecen 14–5 (8–1, 2–1, 3–1, 1–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 5 (1), Nánási 3, Zimbran, Rácz 4 (1), Szabó B. 1, Suhajda Z. Cs.: Földi, Puha Z., Orosz R., Such 1, Orosz B., Plavecz, Kováts H. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 10/1. Büntetők: 4/2, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Móré, Szabó M.

Csabai Zoltán edző összefoglalója a csongrádi forduló után: – Mindkét mérkőzésen magabiztosan játszott a csapat, negyedről-negyedre fokozatosan növelte előnyét. Az különösen jó, hogy kevés gólon tartottuk ellenfeleinket, ami az eredményes védekezésünket mutatja. A támadások során előfordultak kihagyott helyzetek és ötméteresek, de ezt bőven kibírta a csapat, hiszen a védekezés, mint jeleztem, ma remekül működött. Furcsa azt mondani, hogy egy Szolnok és Debrecen ellen kötelező győzelmet hoztunk, de az is tény, mindkétszer nagy gólkülönbséggel nyertünk.

További eredmények: Koelner-Csongrádi VVSE–Legrand-Szentesi VK 6–10. Invictus SC Szolnok–Szegedi Vízipóló Suli 7–19. Legrand-Szentesi VK–Invictus SC Szolnok 16–4. Szolnoki Dózsa–Koelner-Csongrádi VVSE 6–6. Szegedi Vízipóló Suli–Civis Póló VSE Debrecen 12–4.

Az állás 14 forduló után: 1. Legrand-Szentesi VK 40, 2. Csabai Csirkefogók VK 34, 3. Szegedi Vízipóló Suli 30, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 19, 5. Szolnoki Dózsa 16, 6. Civis Póló VSE Debrecen 6, 7. Invictus SC Szolnok 0.

Címlapképünkön Zimbran Milán (kezén a labda), aki hétről hétre ügyesen játszik Csabai Zoltán edző csapatában

A korábbi fordulókhoz képest is előre léptek a kicsik

A korábban elmaradt ötödik fordulót pótolták a baby korosztályos pólósok, a Délkeleti csoport nyolc csapata ezúttal Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában adott randevút egymásnak.

A Csabai Csirkefogók VK fiataljai Fodor Ádám vezetőedző kíséretében keltek útra, és a csongrádiak után a hódmezővásárhelyiekkel is összemérték tudásukat szombaton. Összesen nyolc találkozót vívott a nyolc gárda a Szegedi Tiszavirág Sportuszodában.

Fodor Ádám összefoglalója a szegedi kör után: – A két mérkőzés után megdicsértem a gyerekeket, mert a korábbi kecskeméti és a békéscsabai fordulóhoz képest is jobbak voltak. Ügyesen vízilabdáztak, még ha akadtak is kisebb hiányosságok és a koncentrációban is fejlődniük kell még. A hódmezővásárhelyiek elleni találkozó első negyede különösen szép volt, ezen a szinten kimondottan élvezetes csatát hozott a két együttes párharca. Ami ugyancsak fontos: a találkozók során szinte végig láttam a gyerekeken a motiváltságot és a játszani akarást.

A torna jellegű fordulón a következő fiatalok kaptak szerepet csapatunkból: Kálmán Zsolt, Veszeli Péter (kapusok), Balogh Bence, Balogh Csanád, Bódi Bercel, Csendes Péter, Gál Benett, Selypes Kristóf, Suhajda Soma, Szeidler Márton, Tóth Zoltán, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor.

Címlapképünkön: amíg az apuka, Csendes Csaba a felnőttek között küzdött Békéscsabán az OB II-es bajnoki találkozón, addig fia, Csendes Péter (sötét sapkában) Szegeden igyekezett bizonyítani a legkisebbek vidékbajnoki fordulójában