ímkézett bejegyzés

Hét csapatunk bizonyíthat a bajnokságokban ezen a hét végén

Szombaton az utánpótlás számára kiírt vidékbajnoksággal, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásával folytatódik a hazai pontvadászat. A hét végén hét csapatunkra vár feladat.

Gyermek I. korosztály csapatunk szombaton Martfűre látogat, ahol a vidékbajnoki második kört, a harmadik-negyedik fordulót rendezik meg a Zöld csoportban. Az első két fordulóban nagyarányú győzelmeket aratott fiataljaink előbb az ugyancsak veretlen szolnoki Invictus, majd a bajai együttessel vívnak csatát.

A program. December 11., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Invictus ÚSC Szolnok. 12.00: Ceglédi Lányok–Sugovica VSE Baja. 13.00: Mórahalmi VSK–Invictus ÚSC Szolnok. 14.00: Csabai Csirkefogók–Sugovica VSE Baja. 15.00: Mórahalmi VSK–Ceglédi Lányok.

Az állás az első kör, két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Invictus ÚSC Szolnok 6, 3. Sugovica VSE Baja 3, 4. Ceglédi Lányok 0, 5. Mórahalmi VSK 0.

Gyermek IV. korosztályos csapataink, a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK ugyancsak szombaton Szolnokon vívnak két-két mérkőzést.

A program. December 11., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Újszilvás KSE. 13.00: Gyulai VK–Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 15.00: Újszilvás KSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 17.00: Koelner-Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Legrand Szentesi VK 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Szegedi Vízipóló Suli 0, 7. Gyulai VK 0, 8. Újszilvás KSE 0.

Az országos utánpótlás-bajnokságban vasárnap megkezdődik az A2 csoport 14 fordulós rájátszása. Idén még két kört rendeznek, majd február közepéig felkészülési szakasz következik. Mint korábban írtuk, a Swietelsky-Békéscsaba, az alapszakasz eredményei alapján a felsőházba nyert besorolást. Az első fordulóban ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú együtteseink a Fehérvár VSE Székesfehérvár együttesét látják vendégül a békéscsabai Árpád fürdőben. A találkozók játékvezetői: Pásztor Antal, Szabó Xénia, Vörös Viktor.

A program. Ifjúságiak. December 12., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 12.30: Budafóka XXII. kerületi SE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 13.30: Ceglédi VSE–Újpest VSE II. 14.00: PannErgy Miskolc–Tatabányai VSE. 17.30: Oázis SC Budapest–Ybl Water Polo Club Budapest.

Serdülők. December 12., vasárnap, 11.00 óra: Ceglédi VSE–Újpest VSE II. 11.00: PannErgy Miskolc–Tatabányai VSE. 11.15: Budafóka XXII. kerületi SE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 14.30: Oázis SC Budapest–Ybl Water Polo Club Budapest.

Gyermek korcsoport. December 12., vasárnap, 10.00 óra: Budafóka XXII. kerületi SE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 12.15: Ceglédi VSE–Újpest VSE II. 12.30: PannErgy Miskolc–Tatabányai VSE. 16.00: Oázis SC Budapest–Ybl Water Polo Club Budapest.

A legkisebbek és az „öregek” Csongrád-Csanád megye felé veszik az irányt december első hét végéjén

December első hét végéjén két korosztály érdekelt a pontvadászatban, mégpedig a legidősebbek és a legfiatalabbak. Felnőtt csapatunk a negyedik körrel folytatja a bajnokságot, ezúttal Szegedre látogatnak, baby korcsoportosaink pedig a második körben újabb két meccs erejéig csobbannak vízbe, ők Mórahalmon bizonyíthatnak. Sokáig úgy volt, hogy ezen a hét végén folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság is, ám az A2 Keleti csoportban – ahová a mieink is tartoznak – koronavírus problémák miatt elmaradt a Miskolc–Budafóka találkozó, amit még pótolni kell ahhoz, hogy végleg kialakuljon a rájátszás felső- és alsóház mezőnye. Amint ezt lejátsszák, újra beindul a henger.

OB II-es felnőtt csapatunk a szegedi Tiszavirág Sportuszodában igyekszik újabb bajnoki pontokat begyűjteni. A papírformát nézve jó eséllyel akár a hat egységet is elhozhatják a Tisza-parti városból, ahol Déli csoport negyedik körét, azaz a 7–8. fordulót rendezik meg. Ezúttal két olyan gárdával meccselnek, amelyek mögöttük állnak, igaz, csupán egyetlen ponttal. Itt a lehetőség, hogy megerősítsék pozíciójukat, sőt, akár előre léphetnek a tabellán. A két csabai derbi játékvezetője Orosz László lesz.

A program. December 4., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK. 12.00: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok. 14.00: Szegedi UVTE–Csongrádi VVSE. 15.00: Kecskeméti VE–Szegedi VTK. 16.00: Invictus SC, Szolnok–Szegedi UVTE.

Az állás a harmadik kör (hat forduló) után: 1. Szegedi UVTE 13, 2. Kecskeméti VE 10, 3. Csongrádi VVSE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 7, 5. Invictus SC, Szolnok 6, 6. Szegedi VTK 6.

Baby korosztályos gárdánk ugyancsak Csongrád-Csanád megye felé veszi az irányt, ám ők egy kicsit messzebb utaznak, ugyanis Mórahalmon rendezik meg szombaton a legfiatalabb korosztály vidékbajnoksága Délkeleti csoportjának második fordulóját.

A program. December 4., szombat, 10.00 óra: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli. 10.50: Hódmezővásárhelyi VSC–Legrand-Szentesi VK. 11.40: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 12.30: Legrand-Szentesi VK–Mórahalmi VSK. 13.20: Koelner-Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 14.10: Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Koelner-Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 15.50: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola.

Kettős győzelemmel nyitották a vidékbajnoki sorozatot

Baja városa adott otthon a gyermek I. korcsoportos fiatalok vidékbajnoksága első körének. A békéscsabaiak a Zöld csoportba nyertek besorolást és a szokásnak megfelelően két találkozó erejéig ugrottak a Duna-parti város uszodájának vizébe. Remekül szerepeltek, mindkét alkalommal nagy gólkülönbségű győzelmet arattak.

Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK 23–1 (8–0, 5–0, 4–1, 6–0)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Baja. V.: Piti László. Békéscsaba: Pribojszki – Pojendán 7, Bazsó 7, Szathmáry Zs. 1, Pónya O. 1 (1), Nánási, Zimbran 3 (1). Cs.: Krizsán (kapus), Fölker, Nagy Á., Csiaki 3, Csüllög 1, Hrabovszki. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 0/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi Lányok 28–2 (8–0, 5–1, 6–0, 9–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Baja. V.: Piti László. Békéscsaba: Pribojszki – Pojendán 1, Bazsó 7, Szathmáry Zs. 4, Pónya O. 7 (1), Nánási 2, Zimbran 2. Cs.: Krizsán (kapus), Fölker 1, Nagy Á. 1 (1), Csiaki, Csüllög 2, Hrabovszki 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 3/0. Büntetők: 4/2, ill. 0/0.

Fodor Ádám edző meglátásai az első forduló kapcsán: – Ebben a bajnokságban eredménykényszer nélkül játszunk, az a cél, hogy mindenki lehetőséget kapjon a bizonyításra. Nagyon sok fiatalunk itt próbálgathatja magát, ezért várható, hogy meccsről meccsre más kerettel utazunk a fordulókra, de itt, ebben a mezőnyben jól lehet gyakorolni az edzéseken tanultakat. Látva az erőviszonyokat, arra kértem a srácokat: ne nagyképűsködjenek, vegyék komolyan a mérkőzéseket. Így is történt, odafigyeltek mindenre. A kapott gólok pedig azt mutatják, hogy a védekezésünk rendben volt, ráadásul mindenki lőtt gólt.

További eredmények. Zöld csoport: Sugovica VSE Baja–Mórahalmi VSK 30–8. Invictus ÚSC Szolnok–Ceglédi Lányok 28–1. Invictus SC Szolnok–Sugovica VSE Baja 19–7. Az állás az első kör, két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Invictus ÚSC Szolnok 6, 3. Sugovica VSE Baja 3, 4. Ceglédi Lányok 0, 5. Mórahalmi VSK 0.

Címlapképünkön Pojendán Áron (kezén a labda), aki mórahalmiak ellen hétszer volt eredményes – fotó: Tasnádiné Petka Anita

Vasárnap újabb rangadó vár fiataljainkra az Árpád fürdőben

Szombaton két kategóriában az utánpótlás korúak vidékbajnoksága, vasárnap pedig az országos bajnokság folytatódik. Holnap a gyermek I. korosztályúak és a babyk ugranak vízbe, vasárnap pedig a nyolcadik fordulóval folytatódik az utánpótlás ob, amelynek során a három együttesünk az egyik nagy riválist, a Ceglédi VSE együttesét fogadják hazai környezetben.

A gyermek I. korosztályúak számra csak most kezdődik meg a 2021–2022. évi vidékbajnokság, ám rögtön két meccs erejéig ugranak vízbe szombaton Baján. A Délkeleti Zöld csoportba öt együttes kapott besorolást. Miután ebben a korosztályban elég nagy klubunk merítési lehetősége, Fodor Ádám edző elsősorban azoknak szavaz bizalmat, akiknek kevesebb lehetőségük van az országosban szereplő csapatban helyet kapni, illetve jóval fiatalabbak, mint a valós „gyerekegyesek”.

A program. Zöld csoport, alapszakasz első köre. November 20., szombat, 14.00 óra: Sugovica VSE Baja–Mórahalmi VSK. 15.00: Invictus SC Szolnok–Ceglédi Lányok. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK. 17.00: Invictus SC Szolnok–Sugovica VSE Baja. 18.00: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi Lányok.

A baby korcsoportosok Szentesre látogatnak, ahol ugyancsak az első két fordulót rendezik meg a Délkeleti csoportban. Nyolc csapat viaskodik idén és jövőre ebben a korosztályban és kategóriában.

A program. November 20., szombat, 10.00 óra: Koelner-Csongrádi VVSE–Legrand-Szentesi VK. 10.50: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Mórahalmi VSK. 13.20: Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli. 14.10: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Legrand-Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakasza nyolcadik fordulójában csapataink az egyik legnagyobb riválist, a Ceglédi VSE trióját fogadják az Árpád fürdőben. A várakozás érthető, hiszen az idősebb korosztályban éppen egymást követi a két gárda azonos pontszámmal, a legfiatalabbaknál mindössze négy pont előnye van az eddig veretlen csabai alakulatnak. A serdülő korcsoportban a Pest megyeiek vannak kedvezőbb helyzetben, ám ha összekapja magát a békéscsabai egylet, akkor lehet keresnivalója. A mérkőzéseket Juhász Tibor, Orosz László és Szabó Xénia játékvezetők irányítják.

A program. Ifjúságiak. November 21., vasárnap, 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 14.30: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 18.00: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. PannErgy Miskolc 21, 2. Budafóka SE Budapest 18, 3. Oázis SC Budapest 18, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 5, 9. Aqua SE Nyíregyháza 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A program. Serdülők. November 21., vasárnap, 12.00 óra: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 16.30: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 21, 2. Oázis SC Budapest 18, 3. Ceglédi VSE 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli II. 14, 5. Sportliget SE Budapest 10, 6. Budafóka SE Budapest 9, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A program. Gyermek korcsoport. November 21., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 13.15: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 15.00: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 20, 2. PannErgy Miskolc 19, 3. Aqua SE Nyíregyháza 18, 4. Ceglédi VSE 16, 5. Oázis SC Budapest 11, 6. Budafóka SE Budapest 9, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 6, 9. Szegedi Vízipóló Suli 0, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Egy szép, csongrádiak elleni győzelem után majdnem sikerült a szentesieket is kétvállra fektetni

Hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadta a gyermek III. korosztályos vidékbajnokság Délkeleti csoportjának csapatait klubunk, hogy a második körben újabb két-két mérkőzést játsszanak le a csapatok. A viharsarki fiatalok az első mérkőzést könnyedén behúzták, ám a második derbiben hiába vezettek már 4–1-re, a szentesiek nagy hajrát kivágva elorozták előlük a három pontot

Csabai Csirkefogók VK–Koelner-Csongrádi VVSE 11–8 (4–1, 0–0, 3–5, 4–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 7 (1), Nánási, Zimbran 1, Rácz 2 (1), Szabó B., Suhajda. Cs.: Gyuricza (kapus), Földi, Laurinyecz, Orosz R., Such 1, Orosz B., Plavecz, Szakadáti, Kováts H. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 4/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK–Legrand-Szentesi VK 6–7 (3–1, 1–2, 1–2, 1–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: Katona Imre. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 3 (1), Nánási, Zimbran 1, Rácz 2, Szabó B., Suhajda. Cs.: Gyuricza (kapus), Földi, Orosz B. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 7/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Szabó B.

Csabai Zoltán mérlege a második kör után: – Végre teljes csapattal tudtunk kiállni, ami a Covid-járvány ismeretében mostanság nagy szó. A csongrádiak ellen jól kezdtek a fiatalok, szoros volt a védekezésünk, sok labdát szereztünk. A jelentős előny után jött néhány kisebb megingás, egyéni hibák is adódtak, több volt a labdavesztés, a támadásban pedig a kapufa. Felzárkózott ellenfelünk, de a finisben jött egy újabb sebességfokozat és 7–7 után megérdemelten behúztuk a három pontot. A tavalyi bajnok Szentes ellen jól és koncentráltan játszott a csapat, a védekezésünk is jól muzsikált. Tudtuk, hogy akkor van keresnivalónk, ha kevés gólon tartjuk az ellenfelet, ami sikerült is. Ám a támadások során sok helyzetet elpuskáztunk, miközben hat másodperccel a lefújás előtt büntetőhöz jutottak a Kurca-partiak, amit kihasználva nyertek, nekünk már nem maradt időnk az egyenlítésre.

További eredmények: Civis Póló VSE Debrecen–Invictus SC, Szolnok 16–2. Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 2–12. Koelner-Csongrádi VVSE–Civis Póló VSE Debrecen 14–9. Szegedi Vízipóló Suli–Legrand-Szentesi VK 4–7. Invictus SC, Szolnok–Szolnoki Dózsa 3–18.

Az állás mégy forduló után: 1. Legrand-Szentesi VK 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 5. Szolnoki Dózsa 3, 6. Civis Póló VSE Debrecen 0, 7. Invictus SC, Szolnok 0.

Címlapképünkön a tíz gólos Korcsok Nándor (kezén a labda) teljesítménye is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy mindkét meccset behúzza csapatunk – fotó: Such Tamás