Nem termett babér csapatainknak a fővárosban

udapesten volt jelenése az országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapatainknak. Ezúttal a felsőházi rájátszás során az Oázis SC Budapesttel játszották le vasárnap a visszavágókat. Nem kísérte siker együtteseinket, mindhárom alakulat vesztesen hagyta el a Hajós Alfréd uszoda medencéjét.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 24–9 (5–3, 4–2, 7–3, 8–1)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Füzesi Zsolt, Tóth Sándor. Oázis SC: Szotta-Nyári – Kikindai, Mérth 1, Jakab L. 1, Árvai 6 (2), Szaló 8 (1), Matesz 5. Cs.: Kanász, Frey 1, Kocsis 1, De Isidro 1, Szalay, Csomortány. Edző: Szabó Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Dobos 1, Bozgán 1, Kvasz 2, Osgyán 3 (1), Csatári, Károlyi 1. Cs.: Budai, Gémesi, Kiss Z., Szanyi, Fodor Zs. 1. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/5, ill. 9/2. Büntetők: 4/3, ill. 3/1. Kiállítás cserével: Kvasz. Kiállítás négy percre: Gémesi. Kipontozódott: Jakab L., ill. Osgyán, Csatári.

A második negyed végén 9–4-et mutatott az eredményjelző, innen még feljött csapatunk 10–8-ra, ám ezt követően annyi minden történt a medencében (kiállítás négy percre, kiállítás cserével, kipontozódás), ami meghatározta a végeredményt. Az annyi minden történt döntően a mieinket sújtotta.

Ajtai Miklós: – Nagyon sajnálom az ifjúságiak mérkőzését, ugyanis 10–8-nál még bármi megtörténhetett volna. Tulajdonképpen két egyforma csapat küzdelmét követhettük, ám a kétgólos hazai előny után jött a „brutaliti”, a piros lap, kiállítások, amelyek között volt egy négyperces is. Innen kedve végig emberhátrányban játszottunk, ami által elfogyott az oxigén, ezért kissé elborultak az agyak is, ami végül törvényszerű vereséghez vezetett. De nem volt ekkora különbség a két csapat között, mint amit a végeredmény mutat.

További eredmények. Ifjúságiak: Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 4–21. UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 7–9. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 11–7. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 22–8 (8–1, 4–1, 6–5, 4–1)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Pölös Gábor, Füzesi Zsolt. Oázis SC: Szotta-Nyárai – Czeglédy 4, Kikindai 3, Jakab L. 3 (2), Frey 2, Sámuel 3, Szalay 1 (1). Cs.: Kovács K. (kapus), Kanász 4, Kocsis 1, Bellák, Csomortány, Pisano, Antal 1. Edző: Ádám Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Kiss Z., Hajdu A., Bozgán, Kvasz, Fodor Zs. Cs.: Beregszászi (kapus), Gémesi, Szanyi, Horváth Sz., Sajtos, Pálenkás. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/5, ill. 9/3. Büntetők: 5/4, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Kiss Z., Kvasz. Kipontozódott: Szanyi.

Az első percben egy-egy gól esett, azt követően azonban 11 alkalommal voltak eredményesek a házigazdák, így a félidőre el is dőlt a találkozó sorsa. A harmadik negyed szorosnak bizonyult, de ez már nem segített csapatunkon.

Ajtai Miklós: – A serdülők esetében egyértelműen az Oázis SC a jobb. Gondoltam, hogy nehéz találkozóra van kilátás, de arra nem, hogy könnyelműen fog játszani a csapat. Mintha előre elkönyvelték volna a vereséget. Ha csak a múlt heti produkciót nyújtják fiataljaink, jóval tisztességesebb lehetett volna az eredmény. Nem adott bele mindent a gárda, kevesebb akarást láttam részükről.

További eredmények. Serdülők: Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 9–16. UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 10–5. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 3–1. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 9–6 (1–1, 2–0, 2–3, 4–2)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Tóth Sándor, Füzesi Zsolt. Oázis SC: Gőz – Tuma 1, Stribik 1, Kollár 3, Jakab B., Hoffer 1, Hetzmann 1. Cs.: Istók, Pápay, Dobai, Török 1, Káldy, Arányi 1, Kopácsi. Edző: Irmes Máté, Kovalik Gergő. Békéscsaba: Pribojszki – Korcsok N., Szatmári L., Pallag, Rácz, Komlódi 5, Bujdosó A. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran, Kovács B., Bazsó, Pónya O., Szalai 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 12/1. Büntetők: 1/0, ill. 3/0. Kiállítás cserével: Kopácsi. Kipontozódott: Tuma.

Hiába dobta az első gól csapatunk az egyébként a meccsen végig gólerős Komlódi Marcell révén, zsinórban három válasz érkezett (3–1). Ezt követően négyszer is kiegyenlítettek Fodor Ádám legényei (3–3, 4–4, 5–5, 6–6), a finisben azonban a jobban koncentráló házigazdák ismét háromszor eredményesnek bizonyultak, így behúzták a találkozót.

Fodor Ádám: – Már az utazás sem úgy sikerült, ahogy terveztük, kisebb késéssel érkeztünk az uszodába. Így aztán az a koncentráció sem sikerült, amelyet már megszokhattunk az utóbbi időszakban, ugyanis még nyolcvan százalékot sem érte el. Tulajdonképpen semmi sem működött hibátlanul, talán még a védekezésünk volt valamennyire elfogadható. Támadásaink hatékonyságára jellemző: 25 lövésünk volt, az ellenfél kapusa 40 százalékon védett. Ebből könnyű kiszámolni, hogy 15 alkalommal a kapufát találtuk telibe. Összegezve: kimondottan rosszul játszott a csapat, ez a legfájóbb a mai vereségben.

További eredmények. Gyermek korcsoport: UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 7–25. Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 8–17. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 16–6. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Címlapképünkön az ifjúságiak mérkőzésén három gólig jutó Osgyán András – fotó: Tasnádiné Petka Anita