Címlapképünkön az acélosodó utánpótlás, állnak balról: Mihály János, Varga Ákos, dr. Czirok Sándor edző, dr. Máté Mihály klubelnök, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán. Guggolnak: Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán
Az előző részt ott fejeztük be, hogy az első tíz esztendőt igazi amatőr egyletként a Békéscsabai MÁV színeiben az OB II-ben töltötte a felnőtt csapat. Mindeközben már formálódott az utánpótlás is. Egyszer csak 1985-ben adódott egy új lehetőség: az akkor a megyeszékhely legnagyobb egyesülete, a tucatnyi sportágat működtető Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club befogadta a csabai pólósokat.
Továbbra is inkább az amatőr jelző illette a nagy klub immár egyik szakosztályát, a vízilabdázók egyre népesedő táborát, de ez az új állapot nem járt igazán „pénzesővel”. Viszont utánpótlásfronton egyre izmosabbá vált a társaság. A már korábban a toborzók által szélesedő gyermek és serdülő csapat közeledett az ifjúsági korhoz. A fiatalok kezdetekben Blahut Béla és Ricza Lajos kezei alatt pallérozódtak, majd az ifjúsági és felnőtt korhoz közeledve Szécsi Tamás, Behun Lajos istápolta a gárdát, végül dr. Czirok Sándor rakta le a további alapokat.
S ha már dr. Czirok Sándor. A hosszú vízilabdás dél-alföldi pályafutása során Békés megyébe került egy baráti, Szécsi Tamástól eredeztetett hívásra. Erről nemrégiben így emlékezett vissza: – A szegedi OB I után nevezhetjük nagy ugrásnak a váltást, amely Békéscsabára, illetve Gyulára hozott, de ezzel megmaradt a sportolási lehetőségem. Gyulán kezdtem civil pályafutásomat, és Csabán pólóztam. Már korábban is tudtam, hogy a ’70-es évek közepe óta létezett újra póló Békéscsabán olyan alapítókkal és remek játékosokkal, mint Szécsi Tamás, Szeles Imre, Blahut Béla, Ricza Lajos, Lipták Pál, Balázs Lajos, Szilágyi József… Megalakulásuk után több alkalommal is játszottunk egymás ellen edzőmeccseket, amelyek során összebarátkoztunk. Egy ilyen alkalommal vetődött föl, átigazolnék-e? Igent mondtam, így végül hosszú távon is Békés megyei lettem.
Ebben az időszakban a felnőtt csapat egyik motorja dr. Szlávik Győző volt
Mivel egy-két éve már itt játszott, és volt sportági végzettsége is, felkérték, hogy töltse be a játékosedzői feladatot.
– Csaknem tíz éven át játszottam, edzősködtem, valamint tanárkodtam Gyulán az iskolában. A felnőtt csapat mellett az utánpótlással is foglalkoztam, remek kis kollektíva fejlődött ki a klubban ebben az időszakban. Ezekben az években az volt a legfontosabb, hogy életben maradjon a sportág Békéscsabán. Nagyon nehéz időszakokat éltünk meg. Egy idő után megszűnt a Békéscsabai Előre Spartacus vízilabda szakosztálya, ezért új bázist kellett keresni. Ebben elévülhetetlen érdeme volt dr. Máté Mihálynak, klubunk akkoriban megválasztott elnökének és tekintélyének. Sőt, azt követően olyan remek pólósok kerültek ki a kezem alól, mint Máté Attila kapus, vagy a ma is még játszó Lukácsi Sándor, Dávid Levente, Puha Zoltán. Vagyis ekkoriban indult be a dinamikusabb utánpótlásképzés a klubban, és jöttek is az eredmények. Mindig is büszke leszek erre az időszakra.
Mint dr. Czirok Sándor is említette, a Békéscsabai Előre Spartacus SC a rendszerváltás körüli időszakban szétesett. Pontosabban a szakosztályai önállósodtak. Lázasan kereste mindenki, hogyan maradhat életben, hogyan folytathatná. A járható út az volt, hogy valamennyi szakosztály önálló klubokká alakult. A vízilabda ekkor lett Minőség SE, majd Thermál Sport Club, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a kiváló kapus, dr. Máté Attila közgazdász édesapja, dr. Máté Mihály kézbe vette a klubot, s elnökként egyengette a további úton. Nem is akárhogyan, hiszen a csapat 1995-re a korábbi alsóházi helyezéseket követően befutott az ötödik helyre az OB II-ben.
Ez nagy fegyvertény volt különösen annak tudatában, hogy szinte semmire nem volt pénz. Erre az akkori egyik játékos, ma a klub ügyvezető elnöke, Balázs Lajos így emlékezett vissza: – Pedig sokan leálltak a felnőttek közül azokban az években, ezért nagy volt a fiatalítás. A legnagyobb gondunk azonban az volt, hogy mindenkinek meg kellett vennie az éves fürdőbérletet, mert a kasszánk üres volt. Pedig kellett volna utazásra, bírói költségekre némi fedezet. Ám összetartó volt a társaság, akinek autója volt, vitte a társakat, a benzinpénzt pedig a játékosok összedobták. Érdekes volt, hogy jobban megérte vidékre utazni bajnokira, mint otthon játszani, ugyanis a bírói díj többe került, mint elutazni. Felszerelésre pedig végképp nem futotta, még egy nyamvadt labdát sem tudtunk vásárolni.
Ezek voltak azok a vérzivataros évek, amikor tényleg a semmiből sikerült eredményeket kovácsolni, miközben a klub léte is folyamatosan veszélyben volt. Ám a sportág szeretete, a lelkesedés továbbra is életben tartotta a vízilabdát a megyeszékhelyen. Már most leírhatjuk, hogy a következő évtized sem volt egyszerűbb, a nehézségek nem szűntek, sőt… De erről majd a harmadik részben olvashatnak.
Jávor Péter
