Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk a rájátszás utolsó körével zárja vasárnap a 2020–2021-es évadot

Kedvező mérleggel várja az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunk a végső rájátszásban a Polo Academy Budapest Sport Club elleni visszavágót. Mint emlékezetes, két héttel ezelőtt a serdülő és gyermek korosztályúak nyertek, az ifjúságiak ugyan kikaptak, de ők sem álltak messze a sikertől.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2-es osztályában a három csapat összesített eredménye alapján a Keleti csoportban a Swietelsky-Békéscsaba a 7. helyen zárta az alapszakaszt, a Nyugatiban a Polo Academy Budapest Sport Club triója hasonló helyezést ért el, ezért e két együttes harcol vasárnap a 14–15. helyért. A két héttel ezelőtti három derbi után a visszavágóra Békéscsabán az Árpád fürdőben kerül sor. Az ifjúságiak nyitják a sort, akik 11 órakor mérik össze tudásukat a fővárosiakkal (játékvezetők: Vörös Viktor Juhász Tibor), az első találkozó eredménye: 18–13 a Polo Academy javára. Negyedóra szünet után 12.15 órakor a gyermek korosztályúak következnek, akik az első fordulóban imponáló fölénnyel nyertek 26–11-re (jv: Szabó Xénia, Vörös Viktor). A sort a serdülő korosztályúak zárják, akik 13.30 órakor csobbannak az Árpád fürdő vizébe, itt 12–8 volt az első forduló eredménye a mieink javára (jv: Juhász Tibor, Szabó Xénia).

Fodor Ádám, klubunk vezetőedzője a záró forduló előtt így fogalmazott: – Szeretném, ha szépen búcsúzna az évtől három csapatunk, ami azt jelenti, hogy hármas győzelemmel zárjuk a 2020–2021. évi bajnoki sorozatot. Mint emlékezetes, a fővárosban a háromból két találkozót behúztunk, szerintem ezúttal a két héttel ezelőttieket látva, az ifjúságiak is nyerhetnek vasárnap. A pandémia enyhülésével és az új szabályokat tekintve most már jöhetnek szülők, nagyszülők, barátok, szurkolók az uszodába drukkolni, ám ettől függetlenül a már megszokott online felületű élő közvetítésen keresztül is követhetik csapataink szereplését az érdeklődők.