Az utánpótlás is belevág az új pontvadászatba

gyp1Felnőtt csapataink után gyermek I. korcsoportosok is bemutatkoznak az új idényben bajnoki mérkőzés keretében. Számukra a Vác jelent kihívást a hét végén, az OB I B-seknek a Kaposvár, míg az OB II-eseknek a Hódmezővásárhely és a Nagyvárad. Felnőtt csapataink idegenben szerepelnek, a fiatalok a békéscsabai Árpád fürdő éppen ezekben a napokban felállított téliesített, sátras medencéjében.

OB I-es csapatunk a Kaposvár második alakulatával veszi föl a küzdelmet szombaton, a somogyi megyeszékhelyen. Vendéglátóink két vereséggel nyitották az idényt: Hódmezővásárhely (8—10), Ybl WPC (9—19), majd legyőzték az egrieket (17—10). Ebből is látható, nem legyőzhetetlen együttes a Kaposvár. A találkozó játékvezetői: Kiss Attila, Győri Attila.

A 4. forduló párosítás. Október 10., szombat, 11.00: Eszterházy Károly FSC, Eger—Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK. 14.30: Szegedi TE EHÖK SE—MAFC 110. 19.00: Ybl Water Polo Club—Neptun VSC. Hét közben játszották: Hódmezővásárhelyi VSC—Szolnoki VSC 17—9.

Az állás a 3. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 9, 2. Neptun VSC 6 (25—14), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (37—33), 4. MAFC 110 6 (27—25), 5. Hódmezővásárhelyi VSC 6 (41—42), 6. Szegedi Vízipóló Suli 3 (21—23), 7. Kaposvári VK 3 (34—39), 8. Szolnoki VSC 3 (36—42), 9. Eszterházy Károly FSC, Eger 3 (22—34), 10. Szegedi TE EHÖK SE 0.

OB II-es gárdánk Szegeden küzd meg két mérkőzésen a második körben (3.-4. forduló). Először a hódmezővásárhelyiekkel, majd a mezőny idei újoncával, a határainkon túlról nevező nagyváradiakkal veszik fel a harcot. A forduló játékvezetői: Lehmann István, Tóth Sándor.

A második kör párosítása. Október 10., szombat, 10.00: Szegedi ÚVTE—Csongrádi VVSE. 11.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad (román)—Szentesi VK II. 12.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 13.00: Csongrádi VVSE—Szegedi VTK. 14.00: Szentesi VK II.—Szegedi ÚVTE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad. 16.00: Szegedi VTK—Hódmezővásárhelyi VSC II.

Az állás az első kör, azaz két forduló után: 1. Csongrádi VVSE 6 (30—19), 2. Szentesi VK II. 6 (18—10), 3. Szegedi UVTE 4, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad 1, 6. Szegedi VTK 0 (22—30), 7. Hódmezővásárhelyi VSC II. 0 (10—22).

Az országos gyermek korcsoportos bajnokság Keleti csoportjának második körében bemutatkozik csapatunk is. Mint emlékezetes, az első fordulóban Ceglédre utaztak volna fiataljaink, de ott is a sátorállítás adott feladatot a helyi fürdőnek, azért október 28-ára halasztották a mérkőzés-sorozatot (az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály érintett). Most viszont a 2. fordulóban csak a legfiatalabbak csobbannak vízbe, mivel a váciaknak nincs serdülő és ifi gárdájuk.

A program. Október 11., vasárnap, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE. 12.30: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MTK 1888 VÚS. 15.00: Oázis SC—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.30: Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 16.00: MVLC Miskolci VC—Aqua SE Nyíregyháza.

Az első körben eddig lejátszott eredmények: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Aqua SE Nyíregyháza 18—13. Váci VSE—MVLC Miskolci VC 11—6. Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE 16—11. Az MTK 1888 VÚS—Oázis SC és a Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK elhalasztva.

Az állás: 1. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 3 (18—13), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 3 (16—11), 3. Váci VSE 3 (11—6), 4-7. Ceglédi VSE 0 (0—0), Csabai Csirkefogók VK 0 (0—0), MTK 1888 VÚS 0 (0—0), Oázis SC 0 (0—0), 8. Aqua SE Nyíregyháza 0 (13—18), 9. Csongrádi VVSE 0 (11—16), 10. MVLC Miskolci VC 0 (6—11).