Bravúr a javából: a Vasas elleni győzelemmel kíván jobbulást a gárda a balesete miatt most hiányzó csapatkapitányának

A Tüskecsarnok Uszodájában rendezték meg a Vasas—Békéscsaba OB I B-s találkozót, amely az 1-8. helyért folyó rájátszás hatodik fordulójára volt kiírva. Az „odavágón”, Békéscsabán a piros-kékek nyertek 9—8-ra, most szám szerint ugyanolyan eredmény született, csak éppen a mieink javára.

Vasas SC—Swietelsky-Békéscsaba 8—9 (0—1, 2—1, 3—3, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Tüskecsarnok, 100 néző. V.: Rubos Károly, Füzesi Zsolt. Vasas: Dévai — Fazekas 3, Hajdu A., Landherr, Farkas, Korom T., Maschefszky. Cs.: Krisán, Vadovics, Hajdu L. 4, Ladányi 1, Csémy. Edző: Plézer János. Békéscsaba: Ormai — Tifrea 1, Szabó Z., Rácz, Mucsi, Major 1, Ajtai 3. Cs.: Szabó Zs, Tóth F., Józsa 1, Páll 3. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Józsa. Kipontozódott: Ladányi, ill. Józsa. Az eredmény alakulása: 0—1, 2—2, 4—2, 5—5, 7—5, 7—7, 8—7.

Ismét mindössze négyen ültek a kispadon, szinte valamennyien utánpótláskorúak. A csapatkapitány, az egyik legrutinosabb játékos, Németh Dániel egy otthoni baleset miatt lett maródi, négy öltéssel varrták össze lábát, tetanuszoltást kapott, és egyelőre vízbe sem mehet. Ennek ellenére nem kezdett rosszul a viharsarki csapat, hiszen az első negyed végén összesen egyetlen gólt jegyeztek, az is a csabaiak nevéhez fűződik Major Levente révén. A folytatásban is fegyelmezetten játszottak a viharsarkiak, szigorúan védekeztek, a félideig csupán két gólt kaptak. Ezt követően egy kicsit tovább voltak a medencében a fiatalok, ezt, illetve az ilyen összeszokottság-beli hiányosságot kihasználta a Vasas és három góllal elhúzott, de innen is felkelt a gárda, miként 7—5 után is. Páll Bence, és a győztes gólt dobó Ajtai Miklós gólerőssége, valamint a remek védekezés most kárpótolta Szabó Zoltán gólínségét, egyébként mindenki hozzátette a magáét ahhoz, hogy a rájátszásban megszerezte a Békéscsaba az első győzelmét. Ilyen bravúros eredmény után hibákról beszélni dőreség lenne, ha mégis volt, az a fáradtságnak és a rövid kispadnak volt köszönhető. Ám összességében egy nagyon bravúros győzelmen van túl a békéscsabai egylet.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Felnőtt a csapat a feladathoz. Fegyelmezetten, valódi csapatként küzdve, a mérkőzésen belül kétszer is felálltunk, és az egygólos vereségek után végre győztünk csapatkapitányunk nélkül, tegyük hozzá, megérdemelten. Ezzel a győzelemmel kíván a gárda jobbulást Németh Daninak.

További eredmények: BVSC-Zugló—Debreceni VSE 11—14. Ybl Waterpolo Club, Budapest—ÚVSE 11—12. Korábban lejátszották: Kanizsa VSE, Nagykanizsa—KSI SE 11—11.
Az 1-8. helyért folyó rájátszás állása: 1. KSI SE 33 (14 mérkőzésből), 2. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 25 (12), 3. ÚVSE 23 (13), 4. Ybl Waterpolo Club, Budapest 21 (12), 5. BVSC-Zugló 16 (13), 6. Debreceni VSE 12 (12), 7. Vasas SC 9 (12), 8. Swietelsky-Békéscsaba 6 (12).

Címlapképünkön Páll Bence veszi tűz alá a kaput, aki összességében háromszor volt eredményes a Vasas ellen