ímkézett bejegyzés

Két szoros találkozót hozott az OB II újabb fordulója

Címlapképünkön a fiatal Pallag Nándor célozza meg a kaput, aki mindkét mérkőzésen eredményesnek bizonyult – fotó: T. Petka Anita

A békéscsabai Árpád fürdő adott otthont az OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság újabb körének, a harmadik-negyedik fordulónak. A Délkeleti csoport hat csapata hat mérkőzést játszott az alapszakasz során szombaton a sátortetős uszodában. A mieink két szoros találkozó után kászálódhattak ki a vízből. Fodor Ádám vezetőedző ezúttal nem állhatott ott a medence partján, mivel Budapesten volt a hazai szövetség tisztújító közgyűlésén klubunk ügyvezetőjével, Balázs Lajossal egyetemben.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi UVTE 12–13 (4–4, 3–2, 2–4, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Laczó P. 1, Gyebnár 2, Mucsi, Zsilák 4 (1), Ajtai 3, Katona. Cs.: Krizsán (kapus), Budai, Dobos 1, Szanyi, Csatári, Pallag 1, Szatmári L. Játékos edző: Borsos Pál, Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Szeged: Bezzeg – Avar, Barna 3, Major 3 (1), Németh Z. 2, Király 2, Kormányos 1. Cs.: Rébeli-Szabó 1, Mikházi, Szűcs 1, Boros. Edző: Melkhun Dezső, Avar Péter, Nagy Iván. Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Rébeli-Szabó. Az eredmény alakulása: 0–1, 5–4, 5–6, 9–8, 9–12.

A harmadik negyed végéig jobbára a mieinknél volt az előny, ezt követően azonban a szegedieknek volt egy közel ötperces jó szériájuk, amikor olyan tetemes előnyre tettek szert, amit már nem tudott ledolgozni csapatunk a lefújásig.

Békésút-Békéscsaba–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 8–11 (3–4, 2–3, 1–1, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Korcsok P. – Laczó P., Mucsi, Zsilák 1, Ajtai 2, Pallag 2, Szatmári L. Cs.: Krizsán (kapus), Budai 1, Such 1, Szanyi, Katona 1. Edző: Borsos Pál, Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Szentes: Némethy – Busi, Tóth B., Werner R. 1, Gut Zs., Gundl 6 (2), Papp 1. Cs.: Bubori (kapus), Werner Gy. 1, Gut B., Tomcsik, Csuka 1, Beleon 1. Edző: Csendes Tamás, Fekecs Ádám, Szabó József. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 7/4. Büntetők: 1/0, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–2, 4–4, 4–7, 7–9.

A második mérkőzésre némileg átalakított gárdával álltak ki a mieink, még több fiatal kapott lehetőséget, ám a szentesiek a második negyed vége felé egy háromgólos szériával jelentős előnyre tettek szert, amit megőriztek a találkozó végéig. Ezen a mérkőzésen az egyik negyed elején a labdára úszáskor Ajtai Miklós megsérült, kórházba ment azzal, lehet, hogy eltört az álla, ám előtte még összefoglalta a nap tapasztalatait.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Két nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelyeken tisztességes vereséget szenvedtünk. Az első derbin remek csapat teljesítményt nyújtottunk, ám volt egy rövidebb áramszünet, amikor néhány egyénieskedés nem jött be, ami által elhúzott ellenfelünk. Minimum a döntetlent megérdemeltük volna. A Szentes ellen egy tovább fiatalított együttessel álltunk ki, amely nagyon jól állta a sarat az első osztályú, ám agresszíven játszó vízilabdázókkal teletűzdelt ellenféllel szemben. Ez is bizonyítja, hogy jó az utánpótlásunk, akik a jövőt biztosíthatják Békéscsabán. Egyébként ez a legerősebb csoport az OB II-ben, ennek ellenére bármi megtörténhet a folytatásban.

További eredmények: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE 6–17. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi UVTE 11–8. Csongrádi VVSE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 13–11. Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK 18–4.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 9, 4. Szegedi UVTE 3, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Hétvégi meccsdömping a békéscsabai Árpád fürdőben

Áll a sátor, a víz a hét közepe óta már remek, jöhetnek a vízilabda-mérkőzések. Nem lehet panasz, október második hétvégéjén egyik csapatunk sem utazik más városba, helyette itthon fogadják ellenfeleiket. A két nap alatt öt mérkőzést követhetnek a békéscsabai Árpád fürdőben az érdeklődők.

OB II-es felnőtt csapatunk az idei bajnokság alapszakaszában immár a második kör meccsein ugranak az Árpád versenymedencéjébe. A Délkeleti csoport soros fordulójában nyitányként a Szegedi UVTE, majd zárásként kora délután a Szentesi Sport- és Üdülőközpont lesz az ellenfelük. A hat találkozón Szabó Xénia és Pásztor Antal bíráskodik felváltva.

A program. Október 12. szombat, 10.00 óra: Szegedi UVTE–Békésút-Békéscsaba. 11.00: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE. 12.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi UVTE. 13.00: Csongrádi VVSE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 14.00: Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK. 15.00: Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Békésút-Békéscsaba.

Innen folytatják (az állás az első kör, két forduló után): 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 6, 2. Csongrádi VVSE 6, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Békésút-Békéscsaba 2, 5. Szegedi VTK 1, 6. Szegedi UVTE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokságban a harmadik fordulót rendezik meg az A2 csoportban, a mieink azonban egymeccses hátrányban vannak, vagyis ebben a bajnokságban másodszor ugranak vízbe a már oly sokszor emlegetett őszi sátorállításos uszoda hiány miatt (ezért még az első fordulóból majd egy későbbi időpontban pótolniuk kell a Vác triója elleni első körben elmaradt derbiket). Ezúttal viszont október 13-án hazai környezetben fogadják a nem túl acélos Polo Academy Sport Club Budapest három korosztályos egyletét az alapszakasz során. Vasárnapi ellenfelük az eddigi fordulókban mindhárom korosztályban nyeretlenek.

A program. Gyermek korosztály. Október 13., vasárnap, 11.15 óra: MA-KA Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 11.30: Ceglédi VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 12.15: Békésút-Békéscsaba–Polo Academy Sport Club Budapest (játékvezetők: Orosz László, Juhász Tibor). 14.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.30: Oázis Sport Club Budapest–Váci VSE. 16.45: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Sportliget Sport Egyesület Budapest.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 6, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 6, Csongrádi VVSE 6, 4. Ceglédi VSE 3, 5. Békésút-Békéscsaba 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 7. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 8. Oázis Sport Club Budapest 0, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0, 10. Váci VSE 0, 11. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 13., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 10.00: MA-KA Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 11.00: Békésút-Békéscsaba–Polo Academy Sport Club Budapest (jv.: Berki András, Orosz László). 16.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. 18.00: Oázis Sport Club Budapest–Váci VSE. 18.00: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Sportliget Sport Egyesület Budapest.

Az állás. Serdülők: 1. MA-KA Szentesi VK 6, 2. Ceglédi VSE 6, 3. Sportliget Sport Egyesület Budapest 5, 4. Angyalföldi Sportiskola Budapest 4, 5. Békésút-Békéscsaba 3, 6. Csongrádi VVSE 3, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 3, 8. Oázis Sport Club Budapest 0, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0, 10. Váci VSE 0, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 13., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 12.30: MA-KA Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 13.30: Békésút-Békéscsaba–Polo Academy Sport Club Budapest (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 15.00: Oázis Sport Club Budapest–Váci VSE. 15.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 17.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 2. Ceglédi VSE 6, Angyalföldi Sportiskola Budapest 6, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 3, 5. MA-KA Szentesi VK 3, 6. Oázis Sport Club Budapest 3, 7. Békésút-Békéscsaba 3, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 9. Váci VSE 0, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 0, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Kétpontos csongrádi nyitány az OB II-ben

Címlapképünkön: a fehér sapkás Ajtai Miklós és a csabai kapuban Korcsok Péter jó összhangban dolgozott az első mérkőzésen, amelyik két pontot hozott a konyhára

Felnőtt csapatunk is megkezdte ma az OB II-es bajnokságot. Az első körben Csongrádra utazott a gárda, ahol a Délkeleti csoport alapszakaszában először a Szegedi VTK, majd a Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli együttese volt az ellenfél. Az első összecsapáson két pontot gyűjtött be csapatunk, a folytatásban azonban nem jártak sikerrel.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi VTK 10–10 – ötméteresekkel 15–12 (3–3, 4–2, 3–1, 0–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, Délkeleti csoport, Csongrád. V.: Kendeházi Máté. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Mucsi 2 (1), Zsilák 6 (1), Ajtai 3 (1), Pallag 1 (1), Katona 3 (1). Cs.: Krizsán (kapus), Budai, Suhajda Z., Laczó P., Gyebnár, Szatmári L., Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szegedi VTK: Márkus – Török A. 3 (2), Domán, Máté, Godó 5 (1), Tanács, Mák. Cs.: Zsarkó 3, dr. Török T., dr. Nádasdi 1. Edző: Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 7/1. Büntetők: 5/5, ill. 3/3. Kipontozódott: Tanács. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 6–3, 6–5, 8–5, 10–6.

A fiatalokkal teletűzdelt csapatunk jelentős előnyre tett szert, a végjátékban azonban ellenfelük nagyobb sebességre kapcsolt, és a rendes játékidőben utolérte a csabai alakulatot. A szétlövésekben azonban a mieink már egyszer sem hibáztak, így jutalmuk két pont volt.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 8–12 (2–3, 2–4, 1–3, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, Délkeleti csoport, Csongrád. V.: Kendeházi Máté. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Szatmári L. 1, Mucsi, Zsilák 1, Ajtai 1, Pallag 1. Cs.: Krizsán (kapus), Budai 1, Suhajda Z. 2, Laczó P., Gyebnár, Hajdu A., Katona P. 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli: Katona B. – Molnár L., dr. Kovács D. 1, Sléder, Molnár B. 1, Egervölgyi 3, Kádár 2. Cs.: Mohos 1, Tatár, Fazekas 2, Kovács M. 2, Oláh, Melkuhn. Edző: Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 9/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–2, 2–6, 4–6, 5–10, 7–11.

A második mérkőzésen mintha egy kicsit fáradtabban mozgott volna csapatunk, ellenfelük tekintélyes előnyre tett szert, amivel már nem tudott mit kezdeni a békéscsabai gárda.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Az első mérkőzésünk eleje szorosan alakult, majd sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Ekkor magabiztos volt a játékunk. A harmadik negyedben már négygólos volt az előnyünk, amikor elhitte a csapat, hogy megvan a mérkőzés. Sajnos, ettől kezdve nem voltunk elég feszesek, ebben az időszakban már több volt a rossz periódusunk, ráadásul az ellenfélnek minden bejött, és döntetlenre mentette a találkozót. Talán a sors akarta így, de legalább a szétlövésből már mi jöttünk ki jobban. A második találkozótól már kevesebb jót mondhatok el. Nem volt sanszunk a győzelemre, s ez dühitő, mert a két csapat kvalitását tekintve lehetett volna keresnivalónk. Ám az is tény, ezen a derbin nem csapatként működtünk, sokkal több volt az egyénieskedés, miként tavaly is, ami visszaütött. Ellenfelünk ugyanakkor fegyelmezetten játszott, csapatként működött. Nekünk jobban össze kellene csiszolódni ahhoz, hogy több keresnivalónk legyen ebben a kimondottan erős csoportban, ahol a legtöbb csapatban rutinos, egykori első osztályú, valamint feltörekvő fiatal játszik.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 12–10. Szegedi UVTE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 13–19. Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 13–15. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 10–8.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 6, 2. Csongrádi VVSE 6, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Békésút-Békéscsaba 2, 5. Szegedi VTK 1, 6. Szegedi UVTE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Kettős győzelemmel zárta a napot és a bajnokságot az OB II-es csapat

A tavaly – egyetemi tanulmányai után – hazatérő saját nevelésű Zsilák László (9-es sapkában) a két mérkőzésen összesen nyolc gólig jutott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kettős győzelemmel zárja a napot és a bajnokságot OB II-es csapatunk

Utolsóként a felnőtt OB II-es csapatunk zárta a 2023–2024. évi bajnokságot. A fiatalokból és a nagy öregekből álló egyletünk a rájátszás 17–21. helyéért szállt ma vízre a békéscsabai Árpád fürdőben, amikor a sereghajtóval és az addig éppen előttük álló Dunaújvárossal csaptak össze. A dunaújvárosiakkal szemben az volt a tét, melyik csapat végez előbb a tabellán? A csabai győzelemmel helyet cserélt a két alakulat, így a Swietelsky-Békéscsaba zárta az idei bajnokságot a 18. helyen. A krónikához tartozik, hogy az Invictus a sok sérültjük miatt mindössze hét játékossal érkezett a Viharsarokba, ahol az első találkozón egy újabb emberük dőlt ki, ezért a második találkozóra már ki sem álltak, s mivel a pécsiek kapták meg a három pontot, ők is maguk mögé utasították a dunaújvárosiakat.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok 18–7 (6–0, 4–1, 4–4, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–21. helyért, Békéscsaba. V.: Kiss Attila, Sikter Richárd. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Szanyi, Mucsi 4, Zsilák 5 (1), Ajtai 1, Katona 3. Cs.: Beregszászi (kapus), Csendes Cs. 1, Laczó P. 2 (1), Gyebnár, Puha, Borsos 1, Miklós. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Invictus: Erdei – Retkes 3 (1), Melkuhn, Juhász 1, Hajas 1, dr. Mosonyi B. 2. Játékos edző: Melkuhn Tibor. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 14/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, Miklós. Az eredmény alakulása: 7–0, 12–1, 13–5, 16–5.

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést csapatunk, az erődemonstráció eredménye: hét gólt lőttek zsinórban, amire egyetlen válasz sem érkezett az első 11 percben. Ezzel el is dőlt a pontok sorsa annak ellenére, hogy a cserék nélkül kiálló vendégek egy erős harmadik negyedet produkáltak.

Swietelsky-Békéscsaba–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 12–5 (3–2, 3–0, 1–2, 5–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–21. helyért, Békéscsaba. V.: Kiss Attila, Sikter Richárd. Békéscsaba: Beregszászi – Gyebnár, Fodor Zs. 1, Mucsi 2, Zsilák 3, Ajtai 3 (1), Katona 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Pallag 1, Csendes Cs., Laczó P., Szanyi, Szatmári L. 1, Pojendán. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Dunaújváros: Lacki – Tóth T., Durda 3 (1), Horváth M., Gyulai, Kun-Gerendás, Horváth P. Cs.: Boros, Fehéri 2, Rónavári, Martyin. Edző: Zsámbok Lili, dr. Pataki Zsóka. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Pojendán, ill. Tóth T. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 0–2, 7–2, 7–5.

Az első öt percben esett két dunaújvárosi gól meglepte a mieinket, ám a folytatásban egymás után hétszer voltak eredményesek a házigazdák. Már ekkor látszott, hogy győzelemmel zárhatják a napot és a szezont a csabaiak, bár a harmadik negyedben még egyszer fellángolt a Duna-parti egylet, ami viszont nem tartott sokáig, a finisben még öttel meghintették a vendégeket a hazaiak.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Az első mérkőzésünk jószerivel arról szólt, hogy játsszuk le, ugyanis a sérülések miatt mindössze egy kezdőcsapatra elegendő invictusos játékos érkezett Békéscsabára, cserék nélkül. Igazán a második találkozónknak volt komolyabb tétje, mondhatni ez volt a csoportrangadó. Háromszor voltunk házigazdák ebben a bajnokságban, de most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Kisebb, rövidebb etapokban ugyan előfordult néhány egyénieskedés, de nagyobbrészt igazi csapatként működött a gárda, ezért jól festett a mai játékunk. Ez jó alap lehet ahhoz, hogy a nagy öregek és a gyors fiatalok ötvözte egyletünk jövőre még szebb eredményt érjen el.

További eredmények: Szentesi Üdülőközpont–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 15–9. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Invictus SC Szolnok 5–0 – játék nélkül. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Szentesi Üdülőközpont 7–19.

A nem hivatalos végeredmény a rájátszás hatodik köre (11-12. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 36, 2. Swietelsky-Békéscsaba 19, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 16, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 15, 5. Invictus SC Szolnok 3.

Az utolsó nekifutás az OB II-ben

Szinte minden szinten befejeződött a 2023–2024. évi hazai bajnoki sorozat, kivéve a felnőtt OB II-es csapatokat. Rájuk még egy kör vár, amelyre holnap, szombaton kerül sor.

A rájátszás 5. csoportjában a záró, a hatodik fordulót rendezik meg a hét végén. A helyszín: Békéscsaba. A csoport öt együttese újabb két találkozó erejéig ugrik vízbe az Árpád fürdőben a 17–21. végső helyezést eldöntő meccseken. Csapatunk először a sereghajtó Invictus SC Szolnok, majd két órányi pihenő után az éppen előttük álló Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via gárdájával küzd meg. Sikeres nap esetén eggyel előrébb léphet az egylet a tabellán, vagyis lesz miért szurkolni. A forduló játékvezetői: Kiss Attila, Sikter Richárd és Tordai Gábor lesznek.

A program. Június 8., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok. 12.00: Szentesi Üdülőközpont–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 13.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Invictus SC Szolnok. 14.00: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Szentesi Üdülőközpont.

Az állás az ötödik kör (9-10. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 30, 2. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 13, 4. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 13, 5. Invictus SC Szolnok 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)