2025. 06. 06.   Aktuális

Borsos Pál játékosként a vízben, de ha kellett edzőként állt a medence partjára, 2011 óta pedig a klubelnöki teendőket is ellátja

Az előző részben Kádár-éra címmel a Szentesről érkezett, nagy tapasztalattal rendelkező edző békéscsabai évtizedét taglaltuk. Elmondása szerint egy tréner 65 éven túl már ne vállaljon nagy feladatokat, így elbúcsúzott a megyeszékhelytől, és elment nyugdíjba. Őt váltotta a fővárosból érkező dr. Szilágyi Kristóf, aki három esztendőt húzott le a Viharsarokban, majd Fodor Ádám vette át a stafétabotot.

Csodálatos 24 évet töltött el felnőtt csapatunk az OB I B-ben, amelytől önkéntes lemondással kénytelen volt megválni. Erről Balázs Lajos ügyvezető elnök így beszélt: – Az akkori erős gárda lassan kiöregedett, ki a család, ki a munka miatt eltávolodott a vízilabdától. Fiataljaink ugyan beértek, ám érettségi után szinte mindenki elkerült a városból. Oka prózai: nem lévén a megyeszékhelyen megfelelő felsőoktatás, ezért más városokokban tanultak tovább. Legalább egy csapatra való saját nevelésű játékosunk tanul ma is más város egyetemén, és annak csapatát erősíti. Nem maradt más lehetőségünk, mint az OB II. Persze, ebbe némiképp a költségek is beleszóltak. 2022-ben nem kiestünk a másodosztályból, hanem nem tudtuk vállalni az OB I B-vel járó növekvő költségeket. De nem mondtunk le arról, hogy hosszútávon újra osztályt váltson a felnőtt csapatunk.

Így aztán be kellett látni, hogy egyelőre még inkább utánpótlás-nevelő egyesületté váltunk. Ám egyben ez azt is jelenti, hogy még nagyobb erővel a fiatalok felé fordult a figyelem az utóbbi években. A fejlődésük töretlen, ami a mai edzőgenerációnak is köszönhető. Erről Fodor Ádám így gondolkodik: – Hét éve kerültem Békéscsabára. Akkoriban a gyermek harmadik korosztályosokkal, majd az országos bajnokságban szereplő gyermek csapattal foglalkoztam. Aztán az elnökség fölajánlotta a vezetőedzői tisztséget. Legalulról kezdtem az edzői pályafutást, de mindig is vágytam arra, hogy meglegyen számomra a kiteljesedés, így természetesen elfogadtam. Józsi bácsi (Kádár József) remekül kiépítette az utánpótlást, ezért nem kellett a nulláról indulnunk. Továbbra is fontos célként kezeljük a toborzást, hiszen a piramis aljának a kiszélesítése adja meg a jövőt. Szerettünk volna minden évben két baby korosztályú csapatot összehozni, egyet Gyulán, egyet Békéscsabán, de ez eddig nem sikerült. Mégis egyre inkább stabillá kezdett válni klubunk az utánpótlás terén. A folyamatosan tovább épülő iskolarendszer adhat erős alapot a jövőre nézve. Ennek javuló eredményességét nagyon jól mutatja, hogy kezdetben a jó szakmai munka során sok gyereket tudtak elcsábítani klubunkból, míg az elmúlt egy-két évben ez a szám lecsökkent, pedig most is vannak ügyes, tehetséges játékosaink. Egyébként az utánpótlás-építésben csak a Covid időszak okozott fejfájást, akkoriban a 2010–11-es korosztályt nehéz volt feltölteni, de mára kiderült, ezekben az évjáratokban sincs lemaradásunk. Fölfelé haladva, ifi szinten már akadnak gondjaink, hiszen nem lévén magas szintű felsőoktatási intézmény a megyeszékhelyen, fiataljaink a továbbtanulás miatt más egyetemi városokban folytatják a pólót és a tanulást. De ez az elvándorlás egyelőre természetesnek nevezhető. Bízunk benne, hogy akad olyan, aki hazatér, s ha még jobban kiszélesedik a bázis, akkor olyanok is lesznek, akik eleve itthon maradnak. Erre építve hosszú távon újra lehet ütőképesebb felnőtt csapatunk is. Saját nevelésre kell építeni, mert különben nagyon költséges felnőtt gárdát fenntartani. Hét év alatt nagyon sok játékost „kitermeltünk”, ezért megvan az esély ezeknek a céloknak megvalósulására. Ami pedig a közeljövő országos utánpótlás-bajnokágában való szereplésünket illeti: most is kevés hiányzott ahhoz, hogy az A1 csoportosokkal folytassuk a rájátszást, de jövőre megcélozzuk. Még akkor is, ha már ma tudjuk: szűkítik az A2 mezőnyét kétszer nyolc csapatosra. De hiszem, hogy ezzel az utánpótlással elérhetjük a célkitűzésünket.

A mai erős utánpótlás, együtt az ifi, a serdülő és a gyermek korosztályos csapatunk 2025-ben

Hasonló klubelnökünk, Borsos Pál állásfoglalása, ő is ma az utánpótlásban látja a jövőt. Jómaga kissé későn kezdte el a vízilabdát, hiszen 14 évesen lett az Árpád fürdő lakója, de nemcsak ilyen érdekes a vele kapcsolatos számmisztika: – 1980-ban születtem, vagyis öt évvel azután, hogy Békéscsabán újra életre kelt a sportág – így a klubelnök. – Sőt, amikor Szécsi Tomiék összetrombitálták az egykori úszókat pólósnak, még édesanyám is fiatalkorú volt. Ma is örülök, hogy belecsöppentem a vízilabdába. Persze, akkoriban egy-két utánpótláscsapat volt Csabán, én öreg voltam serdülőnek, fiatal felnőttnek. De azért az utóbbiban egyre többször kaptam játéklehetőséget.

Borsos Pál is a továbbtanulás után érkezett vissza Békéscsabára, időközben elvégezte az edzőit, így aztán nemcsak játékos, hanem tréner és klubelnök is egyben. Immár 2011 óta. S hogy miért vállalta el a leköszönő Szécsi Tamás után a klub vezetését? Erről így beszélt: – A jövőkép biztató volt, ami mellé könnyű odaállni. Napról napra nőtt a gyerekek létszáma, egyre több csapatot tudtunk nevezni a különböző szintű bajnokságokba. Határozottan nőtt a szakmai és anyagi háttér is, a TAO újabb lehetőséget nyitott meg a klub előtt. 2015-re eljutottunk oda, hogy azóta van már ifjúsági csapatunk is, így eredményeink után helyet kaptunk az országos utánpótlás-bajnokságban való indulásra, ahol egyre szebb eredményeket érünk el. Ha fogalmazhatok úgy, Szécsi Tomi remek alapokat tett le, a mai generációnak ezt kell még magasabb szintre emelnie. Erre vállalkoztam én is, de az egész klubvezetés és a szakmai, edzői stáb is.

Jávor Péter

 2025. 06. 05.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Kádár József az Árpád fürdőben zajló egyik utánpótlás-bajnoki találkozó szünetében eligazítást tart a fiataloknak

A korábbi részekben azt taglaltuk, hogyan fejlődött az utánpótlás az addig eltelt nagyjából harminc év során, valamint azzal, hogy kik foglalkoztak a csapatokkal. Hosszú volt a névsor, hiszen a kispadot sokáig koptatta a játékosedzőként regnáló dr. Czirok Sándor, egy időre beugrott Lukácsi Sándor és dr. Szlávik Győző, majd már „félprofiként” Behun Lajos irányította a felnőtt csapatot, miközben 1998-ban osztályt váltott a gárda, feljutott az OB I B-be. Már bőven benne jártunk a 2005–2015 közötti évtizedben, amikor egy vérbeli profi került a klub élére. Nevezetesen Kádár József.

Aligha kell részletesen bemutatni a szentesi mestert, de azért itt a legfontosabb ismérveit leírjuk: egy sérülés miatt labdarúgóból lett vízilabdázó orvosi javaslatra kerül az uszodába, ahol hamar a Szentes utánpótlásában, majd a felnőtt csapatban találta magát, 11 éven át játszott az OB I-ben, ahol 238 meccsen 118 gólt szerzett. 1980-ban Magyar Kupa győztes, a következő évben a KEK-ben a negyedik helyig jutottak. Közben megszerezte az edzői képesítést, és még aktív profi pólósként elkezdett a fiatalokkal foglalkozni. Közel félévszázados edzői pályafutása alatt háromszor is az OB I-es szentesi csapat kispadján foglalt helyet, összesen nyolc évet. A többi időszakban az utánpótlással foglalkozott.

De hogyan is került Békéscsabára, ahol egy évtizeden át oktatta a fiatalokat és időseket, de az edzők fejlődését is elősegítette nagy tapasztalatával: – Egy alkalommal felhívott Szécsi Tamás csabai klubelnök, tudnék-e ajánlani Szentesről, vagy legalább a Dél-Alföldről edzőt Csabára? Mondtam: mit szólnál hozzám? Nem akarta elhinni, hogy én, aki ennyi évet eltöltöttem a szentesi vízilabdaéletben, váltásra is kész lehetek. Egyszóval, ilyen egyszerűen kerültem Békéscsabára — mondta a mester.

Munkássága alatt nemcsak stabillá vált a felnőtt gárda, hanem tovább szélesedett az utánpótlás is. Ekkoriban már mintegy száz ifjú pólóst regisztrált a klub, és szinte minden szintű bajnokságban jelen voltunk, úgy, mint az országosban, illetve a vidékbajnokságban. Összesen hét csapatot tudtunk nevezni már az első Kádár-érában a pontvadászatokba.

Az sem mindegy, hogy a TAO bevezetésével az anyagi gondok is egyre inkább megszűnőben voltak. Telt már pénz felszerelésre, utazásra, saját autóbuszra, tornák rendezésére, edzőtáborokra.

De visszatérve Kádár Józsefhez: a mai napig szívesen gondol vissza arra a majd egy évtizedre, amit Békéscsabán töltött. Erről az időszakról így beszélt: – Olyan időszakban keresett meg a csabai klubvezetés, amikor Szentesen nem éreztem jól magam. A Kurca-parti klub élén elnökök váltogatták egymást, nem becsültek meg. Szécsi Tamás és Balázs Lajos hívó szavára örömmel mondtam igent, annál is inkább, mert szívemhez közel álló dologra kértek föl. Nevezetesen arra, hogy építsem ki az utánpótlás piramis rendszerét, legyen a városnak a legkisebbektől a felnőttekig minden korosztályban gárdája. Amúgy is ez volt a filozófiám, mert hosszú távon csak ennek teljesülésével élhet sokáig egy klub. Azt mondtam, ne hozott anyagból dolgozzunk, hanem mi neveljük ki a gyerekeket vízilabdázónak.

Az, hogy ez teljesült, ma is látható eredményei vannak. Még ma is büszke arra, hogy e napokban is minden korosztályban megvan, és hétről hétre eredményesen küzd az adott fordulókban az összes viharsarki alakulat.

– A klubvezetés is magáévá tette ezt az elképzelést, amit azért nagyban segített, hogy jobb anyagi körülmények közé került a békéscsabai vízilabda – fűzte hozzá Kádár József.

A Kádár-érában Német Dániel (kezén a labda) volt a felnőtt csapat egyik meghatározó alakja

Persze, nemcsak erre lehet büszke a ma 73 esztendős mester, ugyanis a felnőtt csapatot is a magaslatokba vezette. Olyannyira, hogy karnyújtásra került az OB I is. Igaz, ez lehetne akár a következő, ötödik rész vezérfonala, ám mivel még ekkor is Kádár József volt a vezetőedző, ez is a nevéhez fűződik. Mint emlékezetes, 2017 nyarán a Szombathelyi Aligátor VUS együttesével csatáztunk a felnőtt OB I B utolsó fordulójában. Ha nyer a Békéscsaba, irány az OB I, ha kikap, akár a negyedik helyre is visszacsúszhat. Az utóbbi jött be. Ám ennél nagyobb esélye sohasem volt klubunknak egy nagyon kimagasló eredmény elérésére.

Mint az imént írtuk, ezekkel a gondolatokkal már át is csúsztunk az utolsó évtizedbe, amikor Kádár József úgy döntött, felhagy végleg az edzősködéssel: – Mindig azt vallottam, egy edző 65 éven túl már ne nagyon vállaljon edzői feladatokat, ezért visszavonultam, de nem szakadtam el Békéscsabától. Ma is gyakran visszajárok, mérkőzés ellenőrként sűrűn megfordulok az Árpád fürdőben. De az melegséggel önt el ma is, hogy tevékeny részem volt a békéscsabai vízilabda fejlődésében, aminek eredményét ma is rendre viszontlátom.

Jávor Péter

 2025. 06. 04.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Címlapképünkön a 16 esztendősen a felnőtt csapatban debütáló Lukácsi Sándor, aki gyors volt, elöl hátul hatékonyan dolgozott, volt gólkirály is

Az előző részben arról írtunk, hogyan erősödött az utánpótlásunk annak ellenére, hogy állandóan a megszűnés határán táncolt az egyre több névváltozáson átesett klubunk. A következő évtized, az 1995–2005 között eltelt időszak sem arról szólt, hogy minden Kánaán. De az út vége már fényesedett.

Nemhogy erősödött az utánpótlás, hanem már a felnőtt csapat ajtaján is dörömbölt. Olyannyira, hogy nem sokat kellett várni az áttörésre, 1996-ban osztályt váltott a gárda, az OB II-ből az OB I B-be jutott. E téren – mint korábban írtuk – elévülhetetlen érdeme volt az edzőknek, többek között dr. Czirok Sándornak, majd a folytatásban a Kárpátaljáról érkező, egykor a szovjet első osztályú csapatok játékosának, Behun Lajosnak.

Persze, az osztályváltáshoz alanyok is kellettek. Az előző évtized alatti remek utánpótlás-nevelésnek ezekben az időkben érett be a gyümölcse. A már korábban említett fiatalok, úgy, mint Mihály János, Varga Ákos, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán, Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán, Latorcai Balázs egyre meggyőzőbb játékkal követeltek helyet maguknak a csapatban. Az egyik ász Lukácsi Sándor volt, aki nagyon sokoldalú játékosnak bizonyult. Ha kellett összefogta a csapatot, ha kellett eredményesen védekezett, elöl gólerős volt, nem mellesleg az egyik esztendőben 72 találattal gólkirály is lett. Fiatalon, egy toborzót követően 1986-ban került a klubba, aki így emlékezett vissza: – Olyan sokan jelentkeztünk vízilabdázónak, hogy a próbaúszáskor az 50 méteres medence hosszanti fala mellett felsorakozva betöltöttük a medencét. Érdekes, hogy az akkori jelentkezőkből későbbre jómagam és Dávid „Lecsó” (Levente) maradtunk meg. Volt némi úszó múltam, hiszen Gitta néni (Juhászné Tóth Margit) úszóedzőnél majd egy évet már korábban sportoltam. 1986-ban viszont a toborzó után Blahut Béla vett szárnyai alá.

Az OB I B-s csapat 2004-ből, hátsó sor balról: Latorcai Balázs, Laczó György, Borsos Pál, Balázs Lajos, Lukácsi Sándor. Középső sor: Puha Zoltán, Laczó Péter, dr. Szlávik Győző, Pásztor Attila. Elöl: Dávid Levente, Darida László

Becsületesen rótták a hosszokat, ha pedig előkerült a labda, az alapokat igyekezett beléjük verni az egykori csabai pólós, Blahut Béla. Ám nagyon hamar mélyvízbe vetette az akkori gyermek korosztályú együttest.

– Szentesre utaztunk egy utánpótlás meccsre – folytatta Lukácsi Sándor. – Kevés ismeretünk volt még a sportágról, így a mesterünk a vonaton magyarázta a további szabályokat, a hadrendet, a taktikát. Igyekeztünk, hajtottunk a Kurca-parti városban, de azért akkor még egy méretes zakóval utaztunk haza. De ez sem szegte a kedvünket.

Lukácsi és társai nagyon gyorsan fejlődtek, egy idő után már jöttek a győztes mérkőzések is. Sőt, nagyon hamar már a felnőtt csapatban találták magukat: – Tizenhat évesen debütáltam, sőt egy fővárosi derbin a Liget SE ellen már két gólt is szereztem – fűzte hozzá az egykori gólkirály. – Ettől kezdve szinte minden évben az OB II elején végeztünk, csak éppen az osztályozón véreztünk el, ezért várni kellett az osztályváltásra. De előtte az utam Szegedre vezetett, ahol felsőfokú tanulmányimat végeztem.

A diploma megszerzése utáni visszatérését követően jött az új edző, Behun Lajos, akivel már pontveszteség nélkül nyerték a bajnokságot, majd 1998-ban föl is jutott a felnőtt gárda a második vonalba: – Nagyon jó csapatunk volt, az akkoriban már stabil játékosok, mint a gólerős dr. Szlávik Győző és Szilvásy Attila mellett sok fiatal kapott rendre helyet az együttesben. S nemcsak csapatként működtünk jól, hanem szoros barátságok alakultak ki, remek közösséget alkottunk. Így aztán ha a sors úgy követelte meg, edzősködtem is, pontosabban játékosedző voltam két éven át. Arra is büszke vagyok, hogy volt olyan esztendő, amikor együttesünk éves góltermésének a fele az én nevemhez fűződött.

Remek korszak volt ez, de még mindig kevés pénzből gazdálkodhatott a klub, ezért továbbra is igazi amatőr társaságnak számított a hazai mezőnyben. Bizony, még várni kellett arra, hogy állami segítséggel szebb napok köszöntsenek az újra nevet változtatott, a következő években Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub néven futó közösségre. Ekkoriban új edző vette át házon belül az irányítást, a Szentesről érkezett, nagy rutinnal rendelkező Kádár József. De ezt már sorozatunk következő részében taglaljuk.

 2025. 06. 03.   Aktuális

Címlapképünkön az acélosodó utánpótlás, állnak balról: Mihály János, Varga Ákos, dr. Czirok Sándor edző, dr. Máté Mihály klubelnök, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán. Guggolnak: Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán

Az előző részt ott fejeztük be, hogy az első tíz esztendőt igazi amatőr egyletként a Békéscsabai MÁV színeiben az OB II-ben töltötte a felnőtt csapat. Mindeközben már formálódott az utánpótlás is. Egyszer csak 1985-ben adódott egy új lehetőség: az akkor a megyeszékhely legnagyobb egyesülete, a tucatnyi sportágat működtető Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club befogadta a csabai pólósokat.

Továbbra is inkább az amatőr jelző illette a nagy klub immár egyik szakosztályát, a vízilabdázók egyre népesedő táborát, de ez az új állapot nem járt igazán „pénzesővel”. Viszont utánpótlásfronton egyre izmosabbá vált a társaság. A már korábban a toborzók által szélesedő gyermek és serdülő csapat közeledett az ifjúsági korhoz. A fiatalok kezdetekben Blahut Béla és Ricza Lajos kezei alatt pallérozódtak, majd az ifjúsági és felnőtt korhoz közeledve Szécsi Tamás, Behun Lajos istápolta a gárdát, végül dr. Czirok Sándor rakta le a további alapokat.

S ha már dr. Czirok Sándor. A hosszú vízilabdás dél-alföldi pályafutása során Békés megyébe került egy baráti, Szécsi Tamástól eredeztetett hívásra. Erről nemrégiben így emlékezett vissza: – A szegedi OB I után nevezhetjük nagy ugrásnak a váltást, amely Békéscsabára, illetve Gyulára hozott, de ezzel megmaradt a sportolási lehetőségem. Gyulán kezdtem civil pályafutásomat, és Csabán pólóztam. Már korábban is tudtam, hogy a ’70-es évek közepe óta létezett újra póló Békéscsabán olyan alapítókkal és remek játékosokkal, mint Szécsi Tamás, Szeles Imre, Blahut Béla, Ricza Lajos, Lipták Pál, Balázs Lajos, Szilágyi József… Megalakulásuk után több alkalommal is játszottunk egymás ellen edzőmeccseket, amelyek során összebarátkoztunk. Egy ilyen alkalommal vetődött föl, átigazolnék-e? Igent mondtam, így végül hosszú távon is Békés megyei lettem.

Ebben az időszakban a felnőtt csapat egyik motorja dr. Szlávik Győző volt

Mivel egy-két éve már itt játszott, és volt sportági végzettsége is, felkérték, hogy töltse be a játékosedzői feladatot.

– Csaknem tíz éven át játszottam, edzősködtem, valamint tanárkodtam Gyulán az iskolában. A felnőtt csapat mellett az utánpótlással is foglalkoztam, remek kis kollektíva fejlődött ki a klubban ebben az időszakban. Ezekben az években az volt a legfontosabb, hogy életben maradjon a sportág Békéscsabán. Nagyon nehéz időszakokat éltünk meg. Egy idő után megszűnt a Békéscsabai Előre Spartacus vízilabda szakosztálya, ezért új bázist kellett keresni. Ebben elévülhetetlen érdeme volt dr. Máté Mihálynak, klubunk akkoriban megválasztott elnökének és tekintélyének. Sőt, azt követően olyan remek pólósok kerültek ki a kezem alól, mint Máté Attila kapus, vagy a ma is még játszó Lukácsi Sándor, Dávid Levente, Puha Zoltán. Vagyis ekkoriban indult be a dinamikusabb utánpótlásképzés a klubban, és jöttek is az eredmények. Mindig is büszke leszek erre az időszakra.

Mint dr. Czirok Sándor is említette, a Békéscsabai Előre Spartacus SC a rendszerváltás körüli időszakban szétesett. Pontosabban a szakosztályai önállósodtak. Lázasan kereste mindenki, hogyan maradhat életben, hogyan folytathatná. A járható út az volt, hogy valamennyi szakosztály önálló klubokká alakult. A vízilabda ekkor lett Minőség SE, majd Thermál Sport Club, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a kiváló kapus, dr. Máté Attila közgazdász édesapja, dr. Máté Mihály kézbe vette a klubot, s elnökként egyengette a további úton. Nem is akárhogyan, hiszen a csapat 1995-re a korábbi alsóházi helyezéseket követően befutott az ötödik helyre az OB II-ben.

Ez nagy fegyvertény volt különösen annak tudatában, hogy szinte semmire nem volt pénz. Erre az akkori egyik játékos, ma a klub ügyvezető elnöke, Balázs Lajos így emlékezett vissza: – Pedig sokan leálltak a felnőttek közül azokban az években, ezért nagy volt a fiatalítás. A legnagyobb gondunk azonban az volt, hogy mindenkinek meg kellett vennie az éves fürdőbérletet, mert a kasszánk üres volt. Pedig kellett volna utazásra, bírói költségekre némi fedezet. Ám összetartó volt a társaság, akinek autója volt, vitte a társakat, a benzinpénzt pedig a játékosok összedobták. Érdekes volt, hogy jobban megérte vidékre utazni bajnokira, mint otthon játszani, ugyanis a bírói díj többe került, mint elutazni. Felszerelésre pedig végképp nem futotta, még egy nyamvadt labdát sem tudtunk vásárolni.

Ezek voltak azok a vérzivataros évek, amikor tényleg a semmiből sikerült eredményeket kovácsolni, miközben a klub léte is folyamatosan veszélyben volt. Ám a sportág szeretete, a lelkesedés továbbra is életben tartotta a vízilabdát a megyeszékhelyen. Már most leírhatjuk, hogy a következő évtized sem volt egyszerűbb, a nehézségek nem szűntek, sőt… De erről majd a harmadik részben olvashatnak.

Jávor Péter

 2025. 06. 02.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Címlapképünkön OB II-es csapatunk 1976-ból

Mintha tegnap történt volna: tíz évvel ezelőtt azt ünnepeltük, hogy a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub (a jogelődökkel együtt) negyvenéves lett. Most egy jubileumhoz érkeztünk: 50 esztendős a ma is regnáló egyesületünk, amelyet harmadszor hoztak vissza az életbe. Ugyanis a két világháború között már létezett egy, az 1936-ban alakult Békés-Csabai Torna Egylet, majd a vérzivataros években „elhalt”, ám a múlt század 40-es éveinek végén, az 50-es évek elején újjáéledt a Filippinyi Janó-féle egylet, amely viszont rövid életűnek bizonyult. Aztán egészen 1975-ig kellett várni, hogy újra vízilabdáról lehessen beszélni a Viharsarok fővárosában.

Most, hogy jubileumot ülhetünk, ötrészes sorozatunkban igyekszünk feleleveníteni a hőskort, és azt az utat, ahogyan eljutottunk a mához. Az ötven évet – némi átfedéssel – akár évtizedes szakaszokra is oszthatjuk. Az elsőben értelemszerűen az újbóli, harmadik megalakulást szemlézzük, ami nagyjából egy évtizedet ölel át. A kezdetekre a ma csaknem hetven esztendős Szécsi Tamás (kis képünkön) emlékezik vissza, aki nem mellesleg meghatározó játékosa volt az első csapatainknak, majd egy időszakban edzője, aztán klubelnöke, végül mecénása, vagyis, ha szükség volt rá, anyagi támogatója.

– Az alapító tagok szinte mindegyike az Árpád fürdő „lakója” volt, hiszen úszóként kezdte pályafutását – idézte fel a régmúltat Szécsi Tamás. – A hetvenes évek legelején még Gáspár Ervin úszóedző kezei alatt pallérozódott több fiatal, jómagam például Eta néni (Gáspár Ervinné – a Szerk.) tanítványa voltam. Ki több, ki kevesebb sikerrel tempózott a barna vizű medencében. Ám kialakult egy olyan mag, akiket kevésbé vonzott a faltól falig úszás, annál jobban szerettük a labdát. Így jött az ötlet: ha már ott a medence, és lehet benne labdázni is, akkor csináljunk egy vízilabdagárdát.

S hogy kik álltak össze csapattá, vagyis kik voltak az alapítók? Nem könnyű mindenkit összeszedni, de: a kapus Rácz Lukács, aki egyben az egylet doyenje is volt. Aztán Ricza Lajos (a középső), Szécsi Tamás, dr. Vincze Gábor, Pásztor György, dr. Lipták Pál, Szeles Imre, Blahut Béla, Szedoglavits István, Bandur András, Benkő László, Török Sándor, Szilágyi József, Gelegonya József, Gácsér József, valamint a klub mai ügyvezető elnöke, Balázs Lajos. Akikhez az évtized során csatlakozott további tucatnyi fiatal pólósjelölt. Köztük például az orvos testvérpár, dr. Szeberényi Zsolt és dr. Szeberényi Tamás, Szilvásy Attila, Sallai Zoltán, Povázsai Zsolt, Rattai József, dr. Máté Attila, Jámbor Ákos, dr. Szlávik Győző, Csabai Zoltán, Gyebnár György, Sipaki Zoltán…

– Édesapám, Szécsi József lett a klub elnöke, aki a MÁV kollégium gazdaságisa volt – elemezte tovább a régmúltat Szécsi Tamás. – Így értelemszerűen a Békéscsabai MÁV égisze alatt működtünk. A támogatás abból állt, hogy ingyen utazhattunk a vasúttal a meccsekre. Minden mást, labdát, felszerelést, kapukat magunknak kellett saját zsebből megszereznünk. Első edzőink között szerepeltek idősebb Ricza Lajos, majd később a fia, Ricza Lajos, de ott állt a medence partján sok tréningen Várfalvi László, Bálint Tibor, Tatai Tibor…

Természetesen, ha már megalakultak, meccseket is igyekeztek játszani. Az első próbálkozást még dr. Vincze Gábor szervezte meg, amikor egy barátságos felkészülési mérkőzésre Szegedre utazott a csapat, ahol a Tisza-parti város ifjúsági gárdájával mérték össze erejüket. Annak ellenére, hogy egy méretes zakót kaptak (38–0), egy pillanatra sem ment el a sportágtól a kedve senkinek.

– Olyannyira nem, hogy beneveztünk az OB II-es bajnokságba – folytatta Szécsi Tamás. – Május 8-át írtunk 1975-ben, amikor az első hivatalos bajnoki is lezajlott, mégpedig Miskolcon. Kölcsönsapkákban játszottunk, kicsit tartva a bemutatkozástól, de végül egész jól sikerült a nap, annak ellenére, hogy a házigazdák 21–0-ra nyertek.

Miskolcon ebben az összeállításban ugrott a medencébe a Békéscsabai MÁV néven futó csapat: Balázs L. — Ricza, Szécsi, Lipták, Pásztor Gy., Bandur, Szedoglavics, Gelegonya, Szeles, Blahut, Szilágyi J., Gacsér.

Akkoriban még szó sem volt arról, hogy sátrat állítsanak fel az 50 méteres versenymedence fölé, így pedig meglehetősen mostoha körülmények között készültek – amit ma aligha vállalnának a fiatalok.

– Sokszor volt, hogy nem lévén belépőjegyünk, bérletünk, egész egyszerűen belógtunk az uszodában edzeni – folytatta Szécsi Tamás. – Bizony olykor a húsz fokot sem elérő vízben tempóztunk és dobáltuk a játékszert. A kapukat magunk gyártottuk le. Ricza Lajosnak volt egy bőrlabdája, azt zsíroztuk be, hogy minél kevesebb vizet szívjon fel. Így is a tréningek végére egy háromkilós golyóvá hízott, amit komoly feladat volt a vízről felemelni, hát még kapura lőni vele. De évről évre fejlődtünk, új jelentkezők is akadtak, így aztán egészen jól belelendültünk. Az OB II-ben stabil gárdává fejlődtünk, és egy idő után már nem voltunk pofozógépek. Sőt, elkezdett formálódni egy utánpótlás egylet is, amely segített abban, hogy pénz nélkül is, de életben maradjunk.

Eltelt tíz esztendő a Békéscsabai MÁV égisze alatt, s egyszer csak adódott egy új lehetőség: az akkor a megyeszékhely legnagyobb egyesülete, a Békéscsabai Előre Spartacus SC befogadta a csabai pólósokat. De ez már egy új fejezet, amit sorozatunk második részben taglalunk.

Jávor Péter