Disznótorból jött az Árpádba a Mikulás

Nagy volt az izgalom szerda este az Árpád fürdőben, ugyanis hamar elterjedt a gyerekek körében, hogy e napon betoppan hozzájuk a Mikulás. Az izgalomra az adott okot, hogy ezúttal nem a távoli Lappföldről, hanem egyenesen egy disznótorból érkezik a puttonyos a medence partjára, ami miatt kissé késve volt jelenése a vízilabdázóink körében.

Ám minden jó, ha a vége jó. (Ajtai) Mikulás (köszöntsük őt is Miklós napján) betoppant, már akkor, amikor az előkészítősök, a baby korosztályosok, egyszóval a legkisebbek edzésre jelentkeztek. Ott volt segítője, a krampusz (Szűts) Szilvi néni, akire nagy szükség volt, hogy mindenki kézhez vehesse ajándékát. Annak rendje módja szerint csak úgy szórták a (piros helyett) a zöld csomagokat fiataljaink nagy örömére.

Ám nem volt apelláta, a csomag kézhezvétele után következett az edzés. Amint a kisebbek elhagyták a medencét, este felé már sorjáztak a nagyobbak is, a gyermek, a serdülő, majd az ifjúsági korosztály pólósai. Ők sem maradhattak ki a jóból, az ajándék után viszont nekik is vízre kellett szállni, ami érthető, a bajnoki szezon még tart, készülni kell a hétvégi újabb pontvadászatokra.

Viszont több mint száz kicsi és nagy vízilabdás örülhetett a pakknak, amit van, aki már a helyszínen kibontott és nekilátott a fogyasztásának.

Zsilák László „egyetemi” elismerése

Zsilák László (címlapképünkön a kitüntetés átvételekor) utánpótlás edzőnk és játékosunk az elmúlt hétvégén a fővárosban komoly elismerésben részesült, nevezetesen a Testnevelési Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az Év egyetemi sportolója díjátadó gáláján egy veretes emlékplakettel jutalmazták.

Zsilák László egészen fiatalon elkötelezte magát a vízilabdával. Békéscsabán ismerkedett meg a sportág alapjaival, több mint egy évtizeden át játszott a különböző korosztályos csapatokban, majd az érettségit követően – mint oly sok viharsarki pólós – továbbtanulás miatt elkerült a városból, esetében Debrecen volt az úti cél, ahol tanulmányai végeztével átvehette diplomáját. Amiben majdhogynem egyedüli az utóbbi évtizedekben: a diploma kézhezvétele után visszatért Békéscsabára. Erről itt írtunk bővebben: Zsilák László hazatért nevelő egyesületébe, és a játék mellett fiatalokkal is igyekszik megszerettetni a vízilabdát (csabapolo.hu)

De miért is kaphatta ezt a szép elismerést? Nos a 24 esztendős sportember hosszú időn keresztül, debreceni tanulmányai mellett a helyi klubban, illetve az egyetem vízilabdacsapatában is aktívan játszott. Ez utóbbiak számára, mint ismert, rendszeresen rendeznek Universiadét és további magas rangú tornákat. Ezek egyike EUSA, amely nem a válogatott csapatoknak, hanem az egyetemi együtteseknek rendezett európai játékok. Ezen a tavalyi lengyelországi eseményen a Debreceni Egyetem színeiben negyedik helyezést értek el, idén Miskolcon egy hellyel előrébb rukkoltak, harmadikok lettek. Az elmúlt évben a hazai egyetemi bajnokságon (MEFOB) Miskolcon bronzérmesek lettek, idén a debreceni csapattal bajnoki címet szereztek.

– Tavaly a lengyelországi esemény egy igazán nagy dzsembori volt, megannyi sportággal – emlékezett vissza Zsilák László. – Ezzel szemben az idei miskolci hasonló esemény szétszórt volt, a borsodi városban a pólósok mellett a teniszezők és a tollaslabdázók küzdöttek a minél jobb helyezésért. Egy a lényeg, mindkettő egy jó hangulatú verseny volt. Jövőre az EUSA versenyeket Miskolc és Debrecen rendezi közösen, még mint friss diplomás, akár részt vehetek rajta. Bízom benne, hogy meghívást kapok 2024-ben is a csapatba.

Pénteken tizenharmad magával, mint a debreceni egyetem csapatának tagja, vehette át az elismerést a Testnevelési Egyetemen edzőjükkel, Kádár Kálmánnal együtt. A díjátadás során tucatnyi sportág képviselője részesült ebben az elismerésben, köztük olyanok is, akik a világbajnokságon értek el szép sikereket, mint az úszó Kós Hubert, a vízilabdázók közül Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Vogel Soma, Vígvári Vendel és Vígvári Vince. Vagy a vívók közül az ugyancsak világbajnok Márton Anna, Koch Máté és Szatmári András. Mondhatni, illusztris társaság.

A Keleti csoportban várhatóan öt csapat küzd a négy felsőházi tagságért, reméljük, köztük a mi fiataljaink

A tavalyi bajnokságban a felvételen bevetésre váró gyermek korosztályú csapatunk volt a húzó egység, Fodor Ádám vezetőedzőnk (a kép bal szélén) abban bízik, hogy most mindhárom korosztály közel egyforma teljesítményre lesz képes, már ami a pontgyűjtést illeti – fotó: T. Petka Anita

A korábbi évekkel ellentétben idén jóval előbb elkezdődik az utánpótláskorú vízilabdázók országos bajnoksága. Ez rendjén való is, hiszen az eddigiek során sok volt a holtidőszak, máskor pedig összezsúfolódtak a fordulók. Jelen állás szerint az A2 két csoportjában december végéig – egyetlen hétvége kihagyásával – lezajlik az alapszakasz.

Volt olyan év, amikor tízet sem érte el a két csoport létszáma, máskor pedig jóval fölé került. A 2023–2024. évi pontvadászat során a Keleti és a Nyugati csoportba egyaránt 12-12 csapatot sorolt a szövetség a kvalifikációk után, vagyis karácsonyig lezajlik az alapszakasz. A majdan, jövő évi folytatásban – a korábbiakhoz hasonlóan – a két csoport első négy-négy helyezettje a rájátszásban a bajnoki címért és helyezésekért folytatja, miként a középső négyek, amelyek a középmezőnyön osztoznak. Végül pedig a hátsó négyek a kiesés ellen küzdenek majd tovább.

A Swietelsky-Békéscsaba ifjúsági, serdülő és gyermek csapata a tavalyi összesített helyezés alapján megőrizte A2-es tagságát, mi több, a középmezőnyben végzett. Néhány hetes pihenő után július közepén megkezdődött minden szinten a felkészülés az új évadra, a hétvégén pedig már a pontokért ugranak ismét vízbe fiataljaink. Fodor Ádámmal arról beszélgettünk, milyennek látja a pihenő utáni időszakot, mit vár a három gárdától?

– Összesen kilenc hétig tartott a felkészülési, alapozó időszak, aminek közel kilencven százaléka nagyon simán ment – vágott bele a vezetőedző. – Most, ez az utolsó hét egy kicsit döcögősebb, ugyanis lassan egy hete zajlik az Árpád fürdőben a téliesítés, a sátorállítás, ami mindig egy kicsit kizökkenti csapatainkat a megszokott ritmusból. Nem a legjobbkor jött, hiszen szombaton már Hódmezővásárhelyen kell bizonyítania csapatainknak, de hát ez egy elkerülhetetlen állapot.

Hogyan vészelitek át ezt a 12 napot?

– Mint minden évben, most is igyekeztünk a társklubokkal, más uszodákkal felvenni a kapcsolatot, így az országosban szereplő három egységünknek legalább két vizes és több szárazföldi edzést tartunk, a kisebbeknek minimum egyet valamelyik medencében. Így napi szinten járunk Hódmezővásárhelyre, Szarvasra, Csongrádra…

Milyennek látod a három országos bajnokságban szereplő csapat felkészülését? Miben léptek előre fiataljaink, és van-e még pótolni való?

– A kilenc hét nagyon sok hasznos munkával telt el, amit fűszereztek a felkészülési tornák és további sok edzőmeccs. Különösen szembetűnő a nyár óta Zsilák László edzőnk által irányított serdülő gárda előre lépése. Taktikai téren ugrásszerűen fejlődtek a gyerekek, igaz, ez a többi korosztályról is jobbára elmondható. Kondícióban és technikában is nagy fejlődésről adtak tanúbizonyságot a gyerekek, de ezt igazán az éles bajnoki meccseken tudják majd megmutatni. Sokat javult a lövőkészség, erősödött a lábtempó, amikbe nagy munkát fektettünk. Az is biztos, a korábbinál gyorsabb és állóképesebb lesz mind a három együttesünk. Tény, a bajnokság elején a legtöbb csapat erőből igyekszik megoldani a pontgyűjtést, a nyáron tanultak a szezon közben érnek be, akkortól látszik majd végleg, hogy ki hol zárhatja az alapszakaszt.

Tavaly komoly gondot jelentett, hogy alig volt valós ifjúsági korú játékos, és a szezon végére azok is elfogytak. Az éves korosztályváltások változtattak ezen a helyzeten?

– Végre elmondhatjuk, hogy az ifiknél már nem egy-két fiatalunk van. Ennek az évnek 11 olyan játékossal vágunk neki, akik 2005–2006-ban születtek, ráadásul többségük elsőéves a korosztályában. A serdülőknél két „öreget” és nyolc fiatalt jegyzünk, a gyermek korcsoport a szokásnak megfelelően a legnépesebb, itt 13+8 játékosra számíthatunk idén.

Milyen célkitűzéseket fogalmaztatok meg az új bajnokságra?

– Korábban mindig a gyermek korcsoportosok sikere húzta fel a három korcsoport eredményességét a végelszámoláskor, ugyanis mint ismert, a három csapat együttes végső helyezése rangsorolta a klubokat. Idén úgy látom, nem lesz kiugró tudású, illetve helyezésű csapatunk, mindháromtól sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt várok. Vagyis a három együtt komplettebb egységet mutat már most, ami miatt a tavalyinál több pontot remélek.

Az előző szezonban a középházba került a trió, idén mit remélsz?

– Edzőkollégáimmal egyetértésben bízhatunk abban, hogy akár a felsőházba is bekerülhetünk. Igaz, komoly riválisaink vannak a csoportunkban, így elsősorban a mezőnyből kiemelkedő és tavaly még A1 kategóriás Szentes, valamint az ugyancsak népes háttérrel rendelkező Miskolc. Mögöttük még két hely kiadó, amire rajtunk kívül az Angyalföldi SI és a Cegléd pályázik. Ebből is kiviláglik, hogy az alapszakaszban majd minden egyes pontért meg kell küzdenie fiataljainknak. Ha sikerül elérni céljainkat, a rájátszásban olyan együttesekkel folytathatjuk, akiktől sokat tanulhatunk, akikkel minden héten már nagyon éles derbiket játszhatunk.

Tehát a hétvégén megkezdődik az országos utánpótlás-bajnokság, szinte minden csapat vasárnap ugrik a medencébe, kivéve a mieinket, akik a Hódmezővásárhelyi VSC vendégeiként szombaton mérik össze tudásukat a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A program. Ifjúságiak. Szeptember 23., szombat, 18.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. Szeptember 24., vasárnap, 12.30: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 12.30: Ceglédi VSE–Budafóka XXII. ker. SE. 12.30: Legrand Szentes–Polo Academy SC. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Váci VSE. 14.00: PannErgy MVSC Miskolc–Aqua SE Nyíregyháza.

Serdülők. Szeptember 23., szombat, 16.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. Szeptember 24., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE–Budafóka XXII. ker. SE. 10.00: Legrand Szentes–Polo Academy SC. 11.15: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Váci VSE. 12.30: PannErgy MVSC Miskolc–Aqua SE Nyíregyháza.

Serdülők. Szeptember 23., szombat, 15.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. Szeptember 24., vasárnap, 10.00: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 10.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Váci VSE. 11.00: PannErgy MVSC Miskolc–Aqua SE Nyíregyháza. 11.15: Legrand Szentes–Polo Academy SC. 11.30: Ceglédi VSE–Budafóka XXII. ker. SE.

Ütősebb, gyorsabb OB II-es csapatunk lesz idén

Címlapképünkön: amikor a fiatalság, esetünkben Korcsok Péter kapus és a rutin (Lukácsi Sándor) összedolgozik, hogy az ellenfél gólba tartó labdáját hárítsák, miként történt ez az előző bajnokságban az Invictus elleni találkozón

Akadt olyan esztendő, amikor 28 csapat adta le nevezését az OB II-es felnőtt bajnokságba, tavaly 24, idén pedig 21. A csökkenő szám minden bizonnyal a nehezedő gazdasági helyzetre vezethető vissza, ám az is tény, ettől még nem lett kevesebb vízilabdázó Magyarországon. Vagyis, akinek netán megszűnt a csapata, talál magának helyette másikat, aminek viszont egyenes következménye, hogy még erősebb lesz a hazai bajnoki harmadik vonal is.

A Swietelsky-Békéscsaba azonban rendre ott van az OB II-es listán, amelynek során minden esztendőt becsületesen végigjátszott, és a csabai lehetőségekhez képest eredményesen szerepelt. Döntően azok alkották az elmúlt években a viharsarki gárdát, akik egykoron – idestova két évtizede – kiharcolták az OB I B-s tagságot. Ma zömmel 40–50 évesek, de a legidősebb az ötvenötöt idén elérte. A sportág szeretetéből, hűségből álltak ki havonta egyszer a dupla fordulókra, ezzel is életben tartva a békéscsabai felnőtt vízilabdát. Őket egészítették ki a feltörekvő fiatalok, akik azonban az utóbbi években nagyon megfogyatkoztak.

Most viszont más a helyzet: tíznél több olyan zömmel ifjúsági pólósa van a klubnak, akik nem morzsolódtak le az érettségi felé közeledve. Na és legalább ugyanennyi egykori „hősünk”, azaz nagy öregünk van, akik továbbra is rendszeresen látogatják az edzéseket. Az bizony már egy vaskos csapatra való keret, amelynek létszáma közelíti a harmincat.

– A fiatalok létszámának növekedésével komolyabb tervek kerültek az asztalra az utóbbi hetekben, hónapokban – tudtuk meg Ajtai Miklós játékos edzőtől. – Ami egyben azt jelenti, hogy komolyabb célokat tűzött ki az elnökség a csapat elé. Régóta tudott, hogy az egykori OB I B-s szintet szeretnénk visszahozni Békéscsabára. Ennek jegyében fogalmazódtak meg az idei célok.

Ezeket gondolatokat támasztják alá Balázs Lajos ügyvezető elnökünk szavai is: – Végre eljutottunk oda, hogy van a klubunknak tíz ifjúsági korú játékosa, akikre már lehet építeni. A korábbi években a nagy leállások miatt jó, ha egy-két fiatalunk maradt ebbe a korosztályba lépve. Sőt, tovább erősödünk azzal, hogy az egyetemi tanulmányai befejezése után hazatért az OB I-ben is megfordult saját nevelésű Zsilák László, aki a jövőben sorainkat erősíti. Sőt, számolhatunk másik edzőnk, Katona Péter játékára is, miként a szintén tanulmányait befejező Vincze Dávidra. Célunk mindig is az volt, hogy a fiataljainkat mélyvízbe dobjuk a felnőttek között, csak korábban kevés alanyunk volt erre. Ez most megváltozott, ezért merészebb és komolyabb céljaink lehetnek első lépésként a majdani osztályváltáshoz. Persze továbbra sem lesz eredménykényszer, de azért van egy elvárása a klubnak: az OB II-ben a mérkőzések felét nyerjék meg! És itt még azt is hozzáteszem: hálás köszönet jár a nagy öregjeinknek, akik eddig is életben tartották Békéscsabán a felnőtt vízilabdát. Ám elkezdődött egy őrségváltás, most már a magunknak nevelt fiatalokkal töltjük föl a felnőtt csapatot, akikben a jövőt látjuk.

– Alapvetően az a cél, hogy a korábbi évekkel ellentétben, most nem az öregek viszik a prímet és a fiatalok a kiegészítő emberek, hanem fordítva: a huszonévesek és fiatalabbak alkotják a csapat gerincét és a nagy öregek lesznek a „beugrók” – ezt már Ajtai Miklós fűzte hozzá. – Sőt, nemcsak az ifisták kapnak a jövőben szerepet, hanem a legjobb serdülő korosztályúak is.

S mi várható ebben az évről évre erősödő mezőnyben csapatunktól?

– Négy csoportban zajlik a majdani alapszakasz, amelynek első fordulójára e hét végén kerül sor – így Ajtai Miklós. – A mi csoportunkba hat együttes nyert besorolást, és már előre kijelenthetem: a miénk a legerősebb mezőnyű csoport, hiszen rajtunk kívül ide nyert besorolást a két OB I-es háttérrel rendelkező szegedi gárda, az UVTE és a VTK, valamint a Csongrádi VVSE, a fővárosból a nagy múltú MAFC és újoncként az ugyancsak első osztályú hátterű Szentesi Üdülőközpont, amely az olimpiai bajnok Kis Gábor tevékenységének köszönhetően egy új alakulat. Céljuk kicsit hasonló, mint a miénk: minél több játékost megtartani a sportágnak, lehetőséget adni a fiataloknak a fejlődésre. Bizony alaposan átrendeződött ez a mezőny, s innen jó helyen továbbjutni a középszakaszba, majd a rájátszásba nagy kihívás. Egyelőre nem is tudjuk hol helyezkedünk el ebben a csoportban, de már az első forduló után alighanem körvonalazódik, melyik egylet, meddig juthat el.

Tehát látható: klubunk egyre komolyabban veszi a fiatalítást, és azt is: nem mondott le arról, hogy hosszútávon visszajusson a magasabb osztályba. Ehhez az első lépéseket most lehet megtenni.

– Van benne ráció, hiszen az utóbbi években komolyabb terhelést kaptak fiataljaink, akik tábora egyre népesebb – fűzte hozzá Ajtai Miklós. – Lesz olyan hétvége, amikor négy meccset is lejátszanak a húsz év alatti pólósaink. Márpedig teher alatt nő a pálma. Bízom a srácokban, még akkor is, ha egyelőre kevés a rutinjuk, ám várhatóan sokkal gyorsabbak lesznek a vízben, mint a legtöbb ellenfelünk. Biztos vagyok abban is, hogy ez egy erősebb csapat lesz, mint a korábbi „obé kettes” gárdánk. Ami annak is köszönhető, hogy számukra már minden nap van tréning, nyáron napi kettő is volt. No és rendre minden csütörtökön kétkapus edzést is tartunk, amikor a nagy öregek és az utánpótlás edzőmeccset játszik egymás ellen. Ez is a fejlődést segíti.

S hogy kik alkotják az idei felnőtt csapatunkat? Íme a névsor, zárójelben az életkor (megjegyzendő: négy fiatal játékos idén nyáron egyetemi felvételt nyert Budapestre, illetve Debrecenbe, ma még kérdéses, itthon, vagy más klubban folytatják a játékot): Ajtai Miklós játékosedző (42), Borsos Pál (43), Budai Tamás (17), Csatári Szabolcs (20), Csendes Csaba (48), Darabos György (23), Dávid Levente (49), Dobos Ferenc (19), Gyebnár György (53), Hajdu Andor (17), Katona Péter (23), Korcsok Péter (17), Laczó Péter (41), Latorcai Balázs (44), Lisztes Zsombor (17), Lukácsi Sándor (49), Miklós Attila (49), Mucsi Zsolt (35), Paksi Benedek (21), Pallag Nándor (15), Pojendán Áron (16), Puha Zoltán (48), Román György (55), Szanyi Vencel (17), Szatmári Levente (15), id. Tasnádi Tibor (41), ifj. Tasnádi Tibor (17), Vincze Dávid (26), Vozár Bálint (20), Vozár Miklós (20), Zsilák László (24).

Ötnapos pezsgés Szarvason a Fodor Rajmund Kupán

Címlapképünkön a gyermek III. korosztályos csapatunk a szarvasi tornán Katona Péter edzővel és a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmunddal (hátul, fehér pólóban). Középső képünkön köpenyben a fiatalabb korosztályú együttesünk látható

Öt napon át fiatal vízilabdázókkal népesült be Szarvason a Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéje, csaknem száz 12 éves és fiatalabb pólós palánta küzdött meg a harmadik ízben kiírt Fodor Rajmund Kupáért két korcsoportban.

A torna életre keltője a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund, akinek vigyázó szemei előtt zajlott az esemény. Az első két és fél napon a fiatalabbak, a 2012-ben születettek, vagyis a gyermek IV. korosztályosok meccseltek, majd szerda délutántól újabb két és fél napon át a 2011-ben születettek (gyermek III. korosztály) viaskodtak körmérkőzéses rendszerben. Az ország távolabbi vidékéről is érkeztek csapatok, nevezetesen a Balatoni VK Balatonfűzfő, a Csabai Csirkefogók VK, a Csongrádi VVSE, a Kecskeméti Sportiskola, a Miskolci VSC, a MATE-GEAC Gödöllő, a Szegedi Vízipóló Suli állított ki harcra kész együttest.

Gyermek IV. korosztályú csapatunk öt mérkőzést játszott, és a követkető eredményeket érte el: Békéscsaba–Gödöllő 2011 8–21. Békéscsaba–Balatonfűzfő 4–21. Békéscsaba–Szeged 7–14. Békéscsaba–Kecskemét 2–14. Békéscsaba–Gödöllő 2012 10–11. A végeredmény: 1. Balatonfűzfő, 2. Szeged, 3. Gödöllő, 4. Kecskemét, 5. Békéscsaba. A torna gólkirálya: Radics-Ray László (Gödöllő). A legjobb kapus: Kovács Nimród (Balatonfűzfő).

A fiatalok teljesítményét így értékelte Katona Péter edző: – A nyári felkészülés folyamán eddig elsősorban a fizikai állapot fejlesztésére fordítottam a hangsúlyt, a taktikai elemek gyakorlására kevesebb idő maradt. Erőnlétileg sokat fejlődtek a gyerekek, de egyelőre a meccseken nem mozogtak még otthonosan. Amikor átvettem őket, egy kicsit nekem zsákbamacska volt ez a korcsoport, ezért különösen hasznos volt a torna, ahol nemcsak tovább ismerkedtem velük, hanem mód volt arra is, hogy felmérjem, ki milyen posztokon használható elsősorban, és arra is kíváncsi voltam: az alaprendszerben mire képesek? Végül képet kaptam arról is, milyen lehet a majdani játékstílusunk. Most viszont egyelőre azt tapasztaltam, hogy voltak kimondottan jó mérkőzéseink és akadtak borzalmasak is. Még sok a hiányosság, gyakoriak a rossz szokások. Az időnkénti koncentráció hiányosságai pedig talán a fáradtság rovására is írható, ami miatt jöttek a hibák.

A gyermek IV. korcsoportban bemutatkozó játékosaink: Lipták Levente (kapus), Balogh Bence, Balogh Csanád, Bereczky Balázs, Csapó Ákos, Csendes Péter, Geszner Balázs, Korcsok Krisztián, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Puha Lara, Restye Botond, Tóth-Benedek Marcell.

Gyermek III. korosztályú csapatunk négy mérkőzést játszott (a csongrádiak elleni programváltozás miatt elmaradt), és a követkető eredményeket érte el: Békéscsaba–Gödöllő 2011 11–11. Békéscsaba–Gödöllő 2012 16–1. Békéscsaba–Szeged 7–10. Békéscsaba–Miskolc 16–17. A végeredmény: 1. Szeged, 2. Miskolc, 3. Csongrád, 4. Gödöllő 2012, 5. Békéscsaba, 6. Gödöllő 2011.

Katona Péter erről a korosztályról már jobb képet festett le: – Náluk is eddig a fizikai felkészülésen volt a hangsúly. Őket jobban ismertem már, ugyanis korábban is volt rálátásom erre a korosztályra. Tisztában voltam azzal, hogy ez a gárda már jobb játékerőt képvisel. A tornán koncentrált, fegyelmezett vízilabdát kértem tőlük, mégis csalódás volt az első mérkőzés, ahol a döntetlen után a büntetőpárbajban alulmaradtunk. Pedig uraltuk a találkozót, de a második félidőben jöttek a hibák. A szegediekkel és a miskolciakkal nagyon jó mérkőzéseket vívtunk, és mindkettő szoros csatát hozott. Azt mértem fel ezen a két és fél nap alatt, hogy jó úton járunk, de lesz még feladat velük is bőven a bajnoki rajtig.

A gyermek III. korosztályú csapatunkban a következők kaptak helyet: Kálmán Zsolt, Veszeli Péter (kapusok), Balogh Bence, Balogh Csanád, Bódi Bercel, Csendes Péter, Juhász Nándor, Korcsok Krisztián, Puha Lara, Selypes Kristóf, Suhajda Soma, Szeidler Marcell, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor.