Zsilák László hazatért nevelő egyesületébe, és a játék mellett fiatalokkal is igyekszik megszerettetni a vízilabdát

Címlapképünkön Zsilák László itt még debreceni színekben, ősztől azonban már a Csirkefogók égisze alatt onthatja a gólokat

Zsilák László neve már több, mint másfél évtizeddel ezelőtt is összeforrt klubunkkal, apró gyerek korában erőssége volt az adott korosztályos csapatainknak. Sőt, ott volt azon az osztályozós összecsapáson is, amelynek során a csabai egylet kicsi híján feljutott az OB I-be.

Már négyévesen megismerkedett az uszodák világával, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanmedencéjében „lubickolt” évekig. Mint sok vízilabdázó, ő is úszóként kezdte sportolói pályafutását, majd váltott.

Meddig voltál az úszóklub tagja?

– Nyolcéves koromig, akkor váltottam sportágat. Nagyon kicsi voltam, amikor Saci néni (Pappné dr. Marik Sarolta) kezei alatt elsajátítottam a sportág alapjait, majd Szemenyei Olga lett az első edzőm. Ám kissé unalmas volt számomra a faltól falig való úszás. Mivel hiperaktív voltam, a szüleim terelgettek, s biztattak, hogy ne hagyjam ott a sportot és ezt a közeget. Pedig sok mindent kipróbáltam. Belekóstoltam a labdarúgásba, kosaraztam, kipróbáltam az amerikai focit is, de végül a vízilabdánál kötöttem ki végleg. Annál is inkább, mert felmenőim közül, így apu unokatestvérei, sőt a nagyapám is ezt a sportágat választotta korábban.

A sportágváltás után kinek a keze alatt ismerkedtél a pólóval?

– Első edzőm Behun Lajos volt, aki nagyon hamar a mélyvízbe dobott. Akkoriban az én korosztályomnak még nem volt bajnokság, ezért a három-négy évvel idősebbek között szerepeltetett. Az első meccsemet Egerben a Bárány István Uszodában játszottam, és rögtön gólt is dobtam. Emlékszem, szüleim vittek el a Heves megyei székhelyre, és olyan kicsi voltam még, hogy gyerekülést kellett alám rakni az autóban. De rengeteget tanultam későbbi edzőimtől is, így Kádár Józseftől, Mucsi Zsolttól, Béládi Csabától, Debrecenben Miroslav Bajintól, Komlósi Pétertől, az Invictusnál az olimpiai bajnok Kis Gábortól, valamint Mohi Zoltántól.

Nyolctól tizennyolc éves korodig békéscsabai színekben játszottad végig az összes korcsoportot. Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakodból?

– Már ifjúsági korú játékos voltam, amikor olyan remek csapatunk volt, amelyik kiharcolta az A1 osztályt. Csak azért nem kerülhettünk föl, mert – miként manapság is –, a gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályok eredményeit egy kalap alá vették, s ez döntötte el a klubok végső sorrendjét. A másik: amikor, még mindig ifjúsági korú játékosként, az OB I B-s felnőtt bajnokságban remekül szerepeltünk, s adódott a lehetőség, hogy osztályozót vívjunk a legfelsőbb osztályért. Ellenfelünk a szombathelyi alakulat volt, akik ellen nagy eséllyel vettük föl a harcot, de végül minimális különbséggel alulmaradtunk.

Élete első mérkőzésén a három-négy évvel idősebbek között már gólt dobott

Minden fiatal esetében vízválasztó az érettségi utáni időszak, miként a te esetedben is.

– Valóban, hiszen akkoriban már a továbbtanulásra is fókuszálni kellett. Én Debrecenbe jelentkeztem, ahol építőmérnöknek tanultam. Következett hat év, amikor  kezdetben az akkor OB I-es Debrecen játékosa lettem, majd átigazoltam az ugyancsak első osztályú álmokat szövögető Invictushoz.

Maradjunk egyelőre a cívis városnál. Itt hamar az OB I-es csapatban találtad magad.

– Még el sem kezdődött az egyetemi évad, amikor nyáron már a debreceniek csapatában bemutatkoztam a Magyar Kupában az OSC ellen. Ősztől pedig már az OB I-es bajnokságban kaptam lehetőséget. Ekkor lettem az U19-es válogatott tagja, de sajnos világeseményre nem jutottam el. Öt esztendőt töltöttem a debreceni klub színeiben, majd tavaly télen kerültem az Invictus csapatába.

Mígnem idén nyáron kézhez kaptad a diplomádat. Egyenes út vezetett vissza Békéscsabára?

– Már az egyetemi tanulmányaim alatt is nagyon sokat visszajártam szülővárosomba. Vonzott a család, és az a baráti kör, amelyet nem lehetett itt hagyni. Én nem maradtam ott Debrecenben hétvégente bulizni, ha éppen nem volt mérkőzés, akkor irány Békéscsaba. Így végül adott volt, hogy a diploma megszerzése után visszatérek.

Az is adott volt, hogy a nevelő egyesületedhez?

– Igen. Soha nem is szűnt meg a kapcsolat a Csabai Csirkefogókkal. Boros Pál klubelnök és Balázs Lajos ügyvezető elnök is kapacitált, ezért már másfél évvel ezelőtt felmerült, hogy milyen lehetőségek adódhatnak, ha hazatérek. Még akkoriban elfogadtam a Magyar Közút ösztöndíját, így egyenes út vezetett, hogy a békéscsabai mérnökségre kerüljek. Augusztus 1-jétől állok munkába a csabai közútnál.

Egyben vízilabdázni fogsz újra a nevelő egyesületedben, valamint edzőként is számítanak rád.

– Huszonnégy esztendős vagyok, egyáltalán nem szeretném még abbahagyni a sportolást. A felnőtt csapatban fogok játszani, és az utánpótlás-nevelésben kapok feladatot. Ez utóbbiban július 19-étől számíthatnak rám, ugyanis előtte még egy megtisztelő feladat vár rám az egyetemi csapattal.

Mégpedig?

– Július 12-étől egy héten át Miskolcon rendezik meg az Egyetemi Európa Játékokat, ahol a Debreceni Egyetem színeiben játszom majd.

Visszakanyarodva az edzősködéshez. Korábban is gondoltál arra, hogy trénerként is bemutatkozz?

– Terveim kötött szerepelt. Igaz, az kevésbé, hogy már 24 évesen lehetőséget kapok rá. Éppen a nyáron szerzem meg az ehhez szükséges képzettséget is.

Melyik nagyobb kihívás: újra itthon játszani, vagy edzősködni?

– Mindenképpen az utóbbi. Nagy kihívás fiatalokkal foglalkozni. Sok vízilabdaiskolába belekóstoltam, így például a szerb iskolába is, még Debrecenben akadt délvidéki mesterem, akitől sokat tanultam. Ezt is szeretném átadni a csabai utánpótlásnak, de a legfontosabb célom az lesz, hogy annyira megszerettessem a fiatalokkal ezt a szép sportágat, hogy ne úgy vegyék: ma is egy edzésre jöttek, hanem kialakuljon bennük egy vágy arra, hogy minél több időt töltsenek az uszodában, miként én is nagyon szerettem az Árpád fürdőben „élni”. Remélem, olyan példát tudok mutatni, miszerint 18 év után is van póló, innen is el lehet jutni az OB I-ig, sőt, vissza is lehet térni Békéscsabára.

Így látta az egész évet vezetőedzőnk, Fodor Ádám

Címlapképünkön három edzőnk (balról fehér felsőben) Ajtai Miklós, Fodor Ádám vezetőedző és Katona Péter, akik az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkat készítették fel a 2022–2023. évi szezonra

Évértékelő sorozatunkban, korábbi írásainkban az összes korosztály teljesítményét – a felnőttektől a baby korcsoportig – végig zongoráztuk az adott csapat edzőjével. Zárásként Fodor Ádám vezetőedzőt arra kértük, néhány mondatban ő is értékelje az adott korcsoportosok éves munkáját.

Kezdjük a felnőttekkel!

– Az utóbbi fél évtizedben, amióta kényszerű okok miatt visszaléptettük az OB I B-s gárdát, rendre hangsúlyozzuk, a felnőtt immár OB II-es csapat eredménykényszer nélkül játszhat. Így volt ez az idén is. Fenntartásuk több oldalú célt szolgál. Egyrészt a több évtizedes hagyományt folytatjuk működésükkel, amely volt egykor szebb is, de ma zömében ugyanazok a játékosok alkotják, akik egykor sok dicsőséget szereztek a klubnak. Ők, a negyven-ötvenéves nagy öregek a sportág szeretetéből folytatják ma is, ami nagy szó ebben a mai rohanó világban. Másik célunk az, hogy a fiatalok ide beépüljenek, rálátásuk legyen a felnőttek mezőnyére, erejére, és az „öregek” között is rutint szerezzenek. Így érdekességképpen elmondható, hogy a mi csapatunk áll a legöregebbekből és a legfiatalabbakból, köztes évjáratok nincsenek. Mint jeleztem, elvárás nem volt velük szemben, ennek ellenére minden meccsen igazán odatették magukat.

Nézzük a következő korosztályt, az ifjúságiakat!

– Megsüvegelendő, hogy három megmaradt ifistánk becsületesen nekivágott az évnek. Az más kérdés, hogy ők is tovább fogyatkoztak. Korábban említettem, hogy tíznél is több ifjúsági pólósunk volt, sajnos a mai korban nehéz őket megtartani. Végül Dobos Ferenc volt az, aki legaktívabban fejezte be az évet, őrá minden meccsen számítani lehetett. Számításaink szerint az új bajnokságban e téren előrelépés várható, hiszen a serdülők közül tízen kiöregszenek, illetve korcsoportot váltanak az ősszel kezdődő új pontvadászatra.

A serdülőkkel Te foglalkoztál idén, ez a legtesthezállóbb értékelés lehet.

– Tény, nemrégiben már részletesen elemeztem teljesítményüket, most csak sűrítve taglalom. Sokan ötvennél is több mérkőzésen ugrottak a medencébe, ami nagy teher fizikailag. Ugyanakkor a fejlődésük érdekében hasznos volt, hiszen minél több meccset játszottak, annál rutinosabbá váltak, sokat fejlődtek. Talán a helyezési számban maradt némi kívánni való, de összességében nagyon elégedett voltam a fiatalok éves teljesítményével, hozzáállásával. Remélem, együtt marad ez a kis csapat, mert a jövő záloga részben ők és a most a korosztályból kiöregedő fiatalok lehetnek.

A legtöbb győzelmet és a legjobb helyezést a gyermek „egy” korosztályúak hozták…

– Valóban. Pedig nekik is két fronton, az országos- és a vidékbajnokságban kellett helyt állniuk. Esetükben sem szerettünk volna eredménykényszert, ami mégis volt, a gyerekek saját elvárása miatt. Nagyon szépen együtt muzsikált ez a népesebb gárda Katona Péter keze alatt. A végére már mondhatni, igazi csapatként „üzemelt” a társaság. Főleg a második félévben, a rájátszás során mutatták meg, hogy mire képesek. Fel is figyeltek rájuk tehetősebb, magasabb osztályú klubok, de reméljük, hogy együtt marad ez a gárda is a következő években, hiszen nagy jövő előtt állnak.

A gyermek „hármas” és „négyes” korcsoport három kézben, Csabai Zoltánnál, Szilvásy Attilánál és Jeszenszky Ákos kezei alatt dolgoztak, ki Békéscsabán, ki Gyulán. Itt ráadásul a téli fürdővárosi uszodahiány miatt sok ingázással járt a felkészülés.

– Elöljáróban: nagyon komoly és hasznos munkát végzett a három edző. Igaz, idén Délkeleti területi vidékbajnokságban csapataink az erősebb csoportba lettek besorolva, kezdetben féltünk is attól, hogy a nagyobb nevű ellenfelekkel szemben nehezen fognak teljesíteni. Ám az év során olyan erős ütemben fejlődtek a gyerekek, hogy a bajnoki finisre már felvették a versenyt a csoportok többi, magasabban kvalifikált gárdájával szemben. Itt azt is meg kell jegyeznem, a korábbi koronavírus-járvány miatt nehezebb volt beiskolázni a gyermek hármasokat, ezért itt jóval kevesebben vannak, mint a többi korcsoportban. Azzal hidaltuk át a problémát, hogy egy-két évjárattal fiatalabbakat is bevetettünk esetükben. A gyermek négyesek már nagyobb létszámban vannak klubunkban, itt már nem kellett sakkozni a csapatösszeállításkor. Itt mind a Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos vezette gyulai, valamint a Csabai Zoltán által felkészített békéscsabai fiatalokról elmondható, hogy rengeteget fejlődtek.

Végül a legkisebbekről, a baby korosztályosokról essen szó.

– Ebben a korcsoportban elkezdődött egy nagyon jó munka. Tízéveseink (és a fiatalabbak) nagyot léptek előre az év folyamán. Igaz, ők még más szabályrendszerben és a nagyobbakhoz mérten sok esetben eltérő formában küzdenek hétről hétre, de a mérkőzés eredmények nem számolása ellenére lemérhető volt a változás, fejlődés. Sokat segített az is, hogy a Délkeleti területi vidékbajnokságban az év folyamán 24 mérkőzést játszottak. Ügyes kis társaság, már „vízilabda formája” van teljesítményüknek.

A finisben már mosolyogva játszottak a baby korosztályosok, nem véletlen, hogy megérdemelték az érmeket

Címlapképünkön a baby korosztályos békéscsabai gárda, amely valós csapattá érett az év folyamán

A 2022–2023. évi bajnokságok lezárása után klubunk valamennyi csapatának éves teljesítményét „végigzongoráztuk”, egyedül a legkisebbek, a baby korosztályosok maradtak hátra. Eredetileg felkészítőjükkel, Dobra Róberttel szerettük volna elemezni az évet, ám a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubtól e nyáron búcsúzó edző ígéretével ellentétben elérhetetlenné vált, ezért az év közi megállapításokra hagyatkozva igyekszünk képet alkotni a kicsikről.

Egy biztos, a többi korosztálytól merőben eltérő, mondhatni egyszerűbb szabályrendszerben küzd évről évre ez a korosztály. Itt nem számlálják a mérkőzéseken esett gólokat (legfeljebb az edzők tartják fejben), kisebb pályán, kisebb kapuval, kisebb labdával játszanak. Ami érthető, hiszen ezek a fiatalok néhány hónapos, esetleg egy-kétéves vízilabda múlttal rendelkeznek. A „víz pedig nagy úr”, mindenféle labdás gyakorlatot jóval nehezebb megcsinálni, mint a szárazföldön. Ezért alapvető cél, hogy a sportág alapjait sajátítsák el, és a számukra kiírt területi vidékbajnokságokon gyakorolják a hét közben elsajátított ismereteket.

Volt mit tanulnia a tízéveseknek és fiatalabbaknak, ám kaptak egy lehetőséget: talán egyetlen korcsoport sem játszhatott annyi bajnoki meccset, mint a babyk. Ugyanis nem kevesebb, mint 12 dupla fordulót rendeztek számukra, azaz 24 „éles” találkozón lehetett lemérni tavaly ősztől idén nyárig, hogy hová is fejlődtek az apróságok. És, ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Nyári Magyar Kupával hangolódtak az új esztendőre, sőt, egy felkészülési tornán is részt vettek, akkor ez a meccsszám már csaknem harmincra ugrik.

A felvezető Magyar Kupára még Szilvásy Attila edző vitte le fiataljainkat, ezért ő alkotott véleményt, amikor így fogalmazott: – Sok olyan újoncunk akad, aki idén került be a klubba, nekik még bőven van tanulnivalójuk, annál is inkább, mert akad köztük több nagyon fiatal is. Ám van egy mag, amelyik két-három éve látogatja az edzéseket, mint Balogh Bence, Balogh Csanád, Csendes Péter, Csapó Ákos, Korcsok Krisztián – ők voltak ezúttal is a húzó emberek, ők már vízilabdát játszanak, úsznak, időben visszaérnek a saját kapujuk elé…

Aztán a bajnoki rajtot követő órákban már Dobra Róbert fogalmazta meg tapasztalatait: – Az első bajnoki forduló kezdeti nehézségekkel tarkított volt, kicsit káoszos, a védekezés és a támadás egyaránt pötyögősnek tűnt. Volt némi megilletődöttség, most láthatták a fiatalok, hogy ez már nem egy edzőmeccs. Ebben a korosztályban sok új gyereket vetettünk be, az újoncokon olykor még meglátszott a meccshiány.

A folytatásban már üdítőbb megállapításokat hallhattunk: – Sok lehetőséget kialakítottak fiataljaink, de a befejezésekbe néha hiba csúszott. Védekezésünkre hasonló jelzések illenek: voltak hibák, amik figyelmetlenségből, lassúbb gondolkodásból fakadtak. Úszásban, taposásban viszont semmivel sem voltunk elmaradva ellenfeleinktől.

Aztán fordulóról fordulóra több dicséretet kaptak a fiatalok, így például a szentesi kör után így fogalmazott edzőjük: – Nagyon szép megoldásokat mutattak be a gyerekek, harcosak voltak, jól járt a labda, pontosak voltak a passzok. Szép helyzeteket dolgoztak ki, amiket értékesítettek is. Többször is bemutattak három–kettes leúszást, ráadásul ebben a cseresor volt aktívabb.

Az előző év végén ismét Szilvásy Attila kísérte el a gyerekeket, akinek ez volt az észrevétele: – Tény, ebben a korosztályban még gyakran tapasztalható nagy pálfordulat egy-egy mérkőzésen belül. Lehet, hogy számszerűen kikaptunk, de egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a többinél is fiatalabb átlagéletkorú csapatunk.

Az évnyitó után ismét Dobra Róbert értékelt: – Amit kértem a gyerekektől, mindent viszontláttam, így a szoros védekezést, a sok támadást. Igaz, ez utóbbit, még ha sok helyzetet is dolgoztunk ki, nem mindig sikerült góllal befejezni. Dicséret illeti a gyerekeket, jó látni, hogy fordulóról fordulóra fejlődnek, és már nemcsak egy-két meghatározó fiatal mutat eredményes játékot, hanem egyre inkább csapatként működik a társaság.

Március végéhez közeledve a szegedi kör után pedig ezt hallottuk: – Ami a mórahalmiak elleni összecsapást illeti: az első sorunk jelentős fölényben játszott, sok gólt dobtak, és a védekezésük is eredményes volt. A sorcsere után feljött az ellenfél, de ekkor is derekasan küzdöttek a gyerekek. A csongrádiak elleni találkozón már egy erősebb ellenféllel találkoztunk, úgy gondoltam, itt inkább alárendelt szerepet fogunk játszani, de nem így történt. A két csapat kezdősora megközelítőleg hasonlónak bizonyult, és a második sorok is kiegyenlített küzdelmet hoztak. Akkor billent föl a pálya, amikor az egyik gárda kezdősora a másik cseresorával játszott.

Így jutottunk el a májusi hódmezővásárhelyi fordulóig: – Szoros emberfogást kértem a gyerekektől, és azt, hogy igyekezzenek sok labdát szerezni, amiből le tudnak fordulni. Ez nagyon szépen működött, mindössze egyetlen gólt kaptunk, miközben nagyon sokat lőttünk, és végig mi irányítottuk a találkozót. Amikor erősebb ellenfél következett, bizony a Szentes uralta a mérkőzést. A szoros emberfogás most nem nagyon működött, labdát is alig szereztünk, így lefordulásaink sem nagyon akadtak. Amikor nekünk az erősebb sorunk volt a medencében, a szentesieknek pedig a gyengébb, akkor még viszonylag elfogadhatóan működött a gépezet.

A hazai fordulót követően: – Két erős gárda ellen játszottunk, de nincs miért szégyenkeznünk, végig partiban voltunk ellenfeleinkkel. Jó értelemben csalódtam: nagyon harcosan, szépen játszottak fiataljaink, pezsegtek a vízben, csapatként működött a gépezet, remek gólokat lőttünk, az emberelőnyeink zömét kihasználtuk. Jó volt látni, hogy az év folyamán milyen sokat fejlődtek a gyerekek.

A júniusi záró fordulóban már nem élt Dobra Róbert szerződése, ezért Ajtai Miklós utazott el a gyerekekkel, aki így foglalta össze a csongrádi kört: – A baby korosztály mindig nagy kihívás, ami most is igazolódott. Az első mérkőzésen nagyon jól teljesítettek a gyerekek, csak úgy potyogtak a gólok, volt arra is példa, hogy a félpályáról betaláltak a mórahalmiak hálójába. Ezen a találkozón nagyon szépen játszottak, viszontláttam tőlük, amit kértem, és amit már máskor is gyakoroltunk. A Csongrád elleni találkozó már más kávéház, egy jóval erősebb ellenféllel találkoztunk, jobbára ők domináltak, de itt sok szép megoldást mutatott be a gárda, és sok szép gólt is elértünk. Fiataljaink hozzáállásával és a játékkal maximálisan elégedett vagyok, kellemes szombat délutánt könyvelhettünk el. Azt is kértem a gyerekektől, hogy élvezzék játékot ebben az utolsó fordulóban, úgy is történt, mosolyogva játszottak, nem véletlen, hogy megérdemelték a forduló után kiosztott érmeket.

Összegezve az szűrhető le a megannyi értékelőből, hogy az év folyamán nagyot léptek előre a tízen inneniek, akik Békéscsabán a jövő lehetnek. Annál is inkább, mert ez a korosztály meglehetősen népes, amit alátámaszt, hogy a következő húsz fiatal kapott az év folyamán játéklehetőséget: Andódy Bence, Balogh Bence, Balogh Csanád, Belinczky Zsombor, Csapó Ákos, Csendes Péter, Geszner Balázs, Lipták Levente, Koczka András, Korcsok Krisztián, Köves Pál, Matei Alexander, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Puha Lara Anna, Restye Botond, Szabó Máté, Szaszák Milán, Tóth-Benedek Marcel, Vandlik Ádám.

A Piros csoportban is szépen szerepeltek gyermek „hármas és négyes” fiataljaink, az év végére nagyot léptek előre

A két fiatal korosztályú csapatunk sokszor a szülők, nagyszülők figyelő tekintete előtt játszotta bajnoki mérkőzéseit, miként itt is, amikor Suhajda Soma beveszi az ellenfél kapuját

Gyermek III. és IV. korosztályosainkkal három edzőnk is foglalkozott. Békéscsabán mindkettővel Csabai Zoltán, a gyulai fiatalokkal Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos. Mindkét gárda a területi vidékbajnokság Délkeleti Piros csoportjában vitézkedett a 2022–2023. évi pontvadászatban.

A gyermek III. korosztályúak tíz hétvégén húsz fordulón át bizonyíthattak, a fiatalabbaknál kilenc kör, azaz 18 forduló után hirdettek végeredményt. Bár három edzőnk foglalkozott a gyerekekkel, a bajnokikon elsősorban Csabai Zoltán vitte a prímet, ezért vele értékeltük az elmúlt esztendőt.

Két korosztály, két évjárat, kétfelé bajnokság, ezért bontsuk ketté a visszatekintésünket is. Kezdjük a gyermek III. korosztállyal.

– A korábbi bajnokságban a gyengébb, Zöld csoportban az élen végeztünk, ezért az új szezonra az erősebb Piros csoportba soroltak át bennünket. Ami jó, de azért tartottam tőle, hiszen ott azért jóval erősebb gárdákkal kerültünk egy csoportba. Ez a szezon elején be is igazolódott, kevés sikerélményben volt része csapatunknak, gyakoriak voltak a nagy gólkülönbségű vereségeink. Ráadásul ez a két korosztály, a 2010-es és a 2011-es nálunk meglehetősen foghíjas, hiszen éppen a pandémiai időszak alatt kellett volna beiskolázni sok fiatalt, amikor az uszodák sem működtek igazán, leállt az élet, toborozni sem nagyon lehetett gyerekeket. Ezért mindössze nyolc saját korosztályos gyerekkel számolhattam, akiket igyekeztem feltölteni eggyel fiatalabbakkal.

Az eredményeket tekintve hónapról hónapra szorosabb meccseket játszott a csapat ellenfeleivel.

– Így igaz. Az ide sorolt romániai Nagyvárad együttesét valamennyi alkalommal legyőztük, a többiekkel szemben egyre élesebb találkozókat vívtunk. A kezdeti súlyos vereséget felváltották a mindössze három-négygólos fiaskók, ami a csapat fejlődéséről ad tanúbizonyságot. Alapvetően az volt a célunk, hogy az erősebb együttesek ellen egy-két negyedet mindenképpen szorosan hozzunk le, a bajnokság végére már minden negyedben méltó ellenfelei voltunk minden alakulatnak.

Hasonló cipőben jártak a gyermek „négyesek” is, akik fiókcsapatunk, a Gyulai VK színeiben indultak.

– Mint említettem, itt is mindössze nyolc valós korosztályú fiatallal számolhattunk. Esetükben az is gondot jelentett, hogy a baby korcsoportból kellett feltölteni a létszámot. Ám a még fiatalabbak teljesen más szabályrendszer szerint játszanak, ezért e kettősség miatt még nehezebb volt helyt állni az erősebb csoportban. Ráadásul ez a korosztály az év folyamán nagyon sok meccset játszott, hiszen az idősebbek között is helyt kellett állniuk. Ettől függetlenül állítom, nagyon ígéretes ez a két korcsoport. Míg a gyermek „hármasoknál” a fő cél az volt, hogy fölzárkózzanak a Piros csoport elitjéhez, a fiatalabbak esetében már az is a szemünk előtt lebegett, hogy minél több pontot raboljunk a csoporttársaktól.

Ez úgy tűnik sikerrel is járt.

– Félig-meddig. A kecskemétiek ellen nagyon jó a mérlegünk. A többiek ellen már nem annyira. A Szeged, a Szolnok és a Szentes kimagaslik ebből a mezőnyből, ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbiakat a záró fordulóban legyőztük. A bajnokság vége felé úgy gondoltam, hogy a hódmezővásárhelyieket és az egyetlen határon túliakat, a szabadkaiakat is megverhetjük, ám ekkor több sérülés és némi betegséghullám ebben meggátolt bennünket. Ezt nagyon sajnálom, mert láttam, a finisben már nekünk állt volna a zászló. Nagyon minimális hiányzott ahhoz, hogy a tabellán előkelőbb helyre lépjünk a pontvadászat végére. Mivel ez a korosztály is nagyon ígéretes, remélem, hogy a következő évben már előrébb tudnak ugrani. Összességében elmondhatom, hogy kicsit szerencsétlenül jött ki az év folyamán a pontszerzés, de a csapat játéka nagyon jó volt, dinamikusan fejlődött a társaság, közel kerültünk az élvonalhoz. Az sem elhanyagolandó, hogy mindenki nagyon sok játéklehetőséget kapott, amit a következő években kamatoztathat.

A fejlődés érdekében a helyezési számot néha be lehet áldozni

Címlapképünkön a serdülő csapatunk Fodor Ádámmal (guggol fehér felsőben). Nagy teher hárult idén erre a korosztályra – fotó: T. Petka Anita

Serdülő korosztályosaink idén nem panaszkodhatnak meccshiányra: a legtöbben akár ötven bajnoki találkozót is vívtak a különböző kategóriákban. Nem véletlen, hogy nagy teher hárult a Fodor Ádám vezetőedző által irányított korcsoportra. Vele beszélgettünk a 2022–2023. évi idényről, a nehézségekről, a sikerekről.

Miért esett különösen nagy teher erre a korosztályra?

– Tavaly nyárra kiderült, hogy igazán nem maradtak ifjúsági korú játékosaink, mindössze három valós ifistával számolhattunk, a többiek leálltak, eligazoltak, pedig négy-öt évvel ezelőtt még tíznél is többen voltak. Ezért „alulról” kellett pótolni a legidősebb utánpótlás-korosztályú csapatot. Ám azért annyira sok serdülőnk nem volt, hogy két csapatot állítsunk ki, ezért az országos bajnokságban szinte mindkét korcsoportban, az ifjúságiban és a serdülőben is ugyanaz gárda játszott. Ráadásul ezek a fiatalok jelentős része szerepelt a területi vidékbajnokságban is, sőt, néhányan időnként a felnőtt csapatban is helyet kaptak. Nagy teher volt ez a 2006-2007-ben születetteknek.

Ilyen előzmények után hogyan ítéled meg az éves teljesítményüket?

– Az őszi szezont nagyon szépen kezdtük, sok győzelemmel. Később jöttek olyan találkozók, ahol egy-két góllal, de alulmaradtunk. Utólag felmérve, lehet, hogy a szinte minden hétvégén két-három derbi túl sok volt nekik, legalábbis, ha az eredményességet nézzük. Ugyanakkor haszna is van ennek a nagy meccsszámnak, ugyanis, ahogy fogalmazni szoktak: teher alatt nő a pálma. Márpedig emiatt komoly rutint szereztek fiataljaink az év során, sokat fejlődtek. Ezért fogalmazhatok úgy is, a helyezési számot néha be lehet áldozni, hogy minél több játékost be tudjunk építeni a felnőtt csapatba, és mindenki egyenletesen sok lehetőséget kapjon erős színvonalú találkozókon.

Tény, nagy szükség van az erős utánpótlásra, ha majdan a felnőttek között is szeretnénk újra ütőképes gárdát kiállítani.

– Remélem, ehhez most már együtt marad ez a csapat, ez a korosztály hosszú távon is. Viszonylag népes maradt még úgy is ez korcsoport, hogy tavaly nyáron a legtehetségesebbek közül négyet elvittek más fővárosi klubok, illetve az ob egyes Szeged és Szentes. Egy játékosunk pedig egészségügyi gondok miatt abbahagyta a sportág űzését.

Vélhetően az eligazolások nélkül sokkal jobb helyezést is elérhetett volna a klub ebben a korosztályban

– Minden bizonnyal erősebbek lettünk volna, hiszen bármely nagy klub is megérezte volna az ekkora érvágást. Így aztán korántsem panaszkodhatok, minden elismerést megérdemelnek azok a srácok, aki maradtak, és végig küzdötték ezt az esztendőt. Sajnos, máris akad olyan ezekben a napokban, akit megkörnyékeztek, de remélem, a nyáron nem szenvedünk akkora veszteséget, mint a korábbi években. Ha így lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy az új bajnokságban nagyot tudunk előre lépni. Úgy vélem, az az út, amit pár éve elkezdtünk kitaposni, az hosszú távon járható.