Serdülőink elbántak az Oázissal, a másik két gárda kikapott

póló serdülő obHárom fronton folytatódott az országos bajnokság csapataink számára, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályúak egyaránt a fővárosban vitézkedetek az Oázis SC otthonában, a Margitszigeten. Közülük a serdülőket kísérte szerencse, illetve siker.

Oázis SC—Csabai Csirkefogók VK 10—9 (2—3, 3—0, 2—3, 3—3)

Országos ifjúsági-bajnokság, Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda. V.: Balázs Gergely, Kiss Attila. Oázis: Brusznyiczki — Iván 2, Závodi, Nagy Sz., Bereczki 1 (1), Sömjén 2, Szitkó 3 (1). Cs.: Szolnoki, Rácz, Somogyi 2 (1), Batta. Edző: Pecz Lajos. Békéscsaba: Danciu — Vesa 3, Tóth K., Szeles 3, Zsilák 2 (1), Péter, Popovics B. Cs.: Sajtos 1, Tóth F., Mayer, Darabos. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 2/1. Büntetők: 4/3, ill. 2/1.

Bár az első gólt Zsilák László révén büntetőből a Békéscsaba dobta, hamar átvette a vezetést a fővárosi gárda. Előbb 6—3-ra vezettek, amit egalizált csapatunk, aztán 9—6-ra is elhúzott az Oázis. Még innen is „feltámadtak” a Csirkefogók (9—8), ám az utolsó egy és egynegyed percben mindkét csapat eredményesnek bizonyult, így a vendéglátóéké lett a három pont.

További eredmények. Ifjúságiak: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MVLC Miskolci VC 10—17. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 16—13. Az állás. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 15 (113—84), 2. MTK 1888 VÚSE 15 (74—46), 3. MVLC Miskolci VC 12, 3. 4. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 5. Csongrádi VVSC 6, 6. Csabai Csirkefogók VK 3 (54—70), 7. Oázis SC, Budapest 3 (47—94), 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 0.

Oázis SC—Csabai Csirkefogók VK 9—12 (2—2, 4—3, 1—4, 2—3)

Országos serdülő-bajnokság, Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda. V.: Mucskai Péter, Balázs Gergely. Oázis: Brusznyiczki — Iván, Bereczki 1, Somogyi 3, Závodi, Sömjén 4, Szitkó. Cs.: Szolnoki 1, Nagy A., Rácz, Sipos, Deák. Edző: Pecz Lajos. Békéscsaba: Stancu — Csuvarszki D., Sajtos 1, Zsilák 3 (1), Tóth F. 1, Tifrea 5 (1), Darabos 1. Cs.: Barta, Zahorán, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. 1. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 11/2, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Szitkó ill. Sajtos.

Az első két negyed nagyon szoros eredményt hozott, és felváltva vezettek a csapatok. A harmadik negyedben öt perc alatt négy gólt lőtt csapatunk, amire nem érkezett válasz, 9—6-oes vezetés után már nem engedték ki kezükből a győzelmet a Csirkefogók.

További eredmények. Serdülők: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MVLC Miskolci VC 8—13. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 15—11.  Az állás. Serdülők: 1. Ceglédi VSE 18, 2. MTK 1888 VÚSE 15, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 4. Csabai Csirkefogók VK 9, 5. MVLC Miskolci VC 3 (36—36), 6. Oázis SC, Budapest 3 (55—77), 7 Hírös Sport Iskola, Kecskemét 3 (37—70), 8. Csongrádi VVSC 0.

Oázis SC—Csabai Csirkefogók VK 8—4 (1—1, 2—2, 3—1, 2—0)

Országos gyermek korosztályos bajnokság, Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda. V.: Balázs Gergely. Oázis: Csapodi — Szabolcs M. 1, Korvicska, Hajdú 1, Szabolcs B., Nagy A. 2, Kádár. Cs.: Sipos 1, Kohári, Kanász, Kis B., Laneury 3 (1). Edző: Kézsmárki Károly. Békéscsaba: Nyakó — Braun 1, Zahorán, Koós, Bacsa 1, Csuvarszki D. 1 (1), Kékegyi 1. Cs.: Schindler I., Demeter, Kiss D., Beharóczki Z., Kása, Ilyés, Paksi. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 6/0. Büntetők: /1, ill. 2/1.

Miként a nagyobbaknál, itt is az első gól a mieink nevéhez fűződik, amikor Csuvarszki Donát büntetőből betalált. Ezt követően a harmadik negyed közepéig kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, ám 4—4 után csapatunk játékosai képtelenek voltak betalálni az ellenfél kapujába, ami törvényszerűen vereséget eredményezett.

További eredmények. Gyermek korosztály. Aqua SE Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 21—10. MTK 1888 VÚS—Váci VSE 7—15. Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MVLC Miskolci VC 17—12. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 7—10. Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 2. Váci VSE 15 (78—40), 3. Oázis SC, Budapest 15 (58—46), 4. Ceglédi VSE 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 9 (54—43), 6. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 9 (78—68), 7. Aqua SE Nyíregyháza 9 (72—67), 8. MVLC Miskolci VC 0 (36—60), 9. Csongrádi VVSE 0 (46—87), 10. MTK 1888 VÚS 0 (31—83).

Címlapképünkön: serdülő csapatunk győztesen hagyta el a medencét a hét végi országos bajnokságon az Oázis SC ellen

Három győzelem, egy vereség Nagyváradon

gy3Remek mérleggel zárt Ajtai Miklós csapata, a gyermek III. korosztályos nemzetközi vidékbajnokság első körében Nagyváradon, ugyanis a szombat-vasárnapi fordulóban négy mérkőzésből hármat megnyert, és csak egyszer hagyták el vereséggel a medencét fiataljaink.

Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 24—0 (9—0, 6—0, 5—0, 4—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Czirok Csaba, Adel Sebastian. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 5, Bencsik 1, Gellény 4, Vozár M. 1, Vozár B. 3, Pónya 2. Cs.: Szalók 2, Marosvölgyi 2, Vidovenyecz 1, Szalai, Csatári 2, Körözsi, Szenográdi, Károlyi 1. Edző: Ajtai Miklós. Kolozsvár: Gavris — Székely, Farkas, Túrós, Boján, Horváth, Bumar. Cs.: Paglesan (kapus), Semenescu, Virág, Kallós, Berchisan, Dunca, Farah. Edző: Pop Cornel-Sinel

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

A kolozsváriak nem tudtak különösebb ellenállást kifejteni csapatunkkal szemben. A 24 gól önmagáért beszél, különösen úgy, hogy az ellenfél egyszer sem talált be a miénkbe.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román) 3—6 (2—0, 0—1, 1—2, 0—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Adek Sebastian, Czirok Csaba. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 1 (1), Bencsik, Vozár M. 1, Vidovenyecz, Vozár B., Pónya. Cs.: Szalók, Marosvölgyi, Gellény 1, Szalai, Csatári, Körözsi, Bucsi, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Chindle — Caraman Luca 1, Mester, Matei 2, Stoica 1, Sur, Draghici Luca. Cs.: Laboncz (kapus), Muresan, Matecas, Judea, Oros 2 (1). Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 9/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1.

Az első negyedet vittük, még a másodikban is jól állt a szénánk, 3—1 után viszont zsinórban ötször volt eredményes a Nagyvárad, így vereséggel hagyta el csapatunk a medencét.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 6—5 (1—2, 0—2, 2—0, 3—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Czirok Csaba, Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 1 (1), Bencsik, Gellény 4 (4), Vozár M., Vozár B., Pónya. Cs.: Szalók, Marosvölgyi, Vidovenyecz 1, Szalai, Csatári, Körözsi, Bucsi, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Molnár — Kupeczki, Kovács J., Erdélyi Hédi, Szabó Z. 2, Kovács R. 2 (1), Pálinkó 1. Cs.: Batka, Forgó Judit, Kiss M., Szűcs, Pusztai. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 6/2. Büntetők: 6/5, ill. 1/1. Kipontozódott: Erdélyi Hédi.

A csongrádiak meglehetősen sok szabálytalanságot vétettek, csapatunk egymás után kapta a büntető lehetőségeket, amelyek közül hatot értékesítettek, ezzel nyertek is.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 10—0 (4—0, 2—0, 3—0, 1—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Rydzik György, Czirok Csaba. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 3 (2), Bencsik, Gellény 2 (2), Vozár M. 1, Vozár B., Pónya 1. Cs.: Bucsi (kapus), Szalók, Marosvölgyi, Vidovenyecz 1, Szalai, Csatári 1 (1), Körözsi 1, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós. Szentes: Elbert — Szanyi, Kocsmár, Fülöp-Nagy, Boldizsár, Pásztor, Szél. Cs.: Bodó, Keresztes-Nagy, Kollár, Komár, Bakai, Czirbus, Herczegfalvi, Félegyházi. Edző: Komlósi Péter.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 5/0. Büntetők: 5/5, ill. 0/0.

A szentesiek sok tisztátalanságai miatt ezen a találkozón is számos büntető ítéltek javunkra, amelyeket százszázalékosan ki is használtunk, s emellett további öt gólt elért csapatunk, így könnyű győzelmet aratott, még gólt sem kapott.

További eredmények: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román)—Csongrádi VVSE 10—4. SKP Kosice, Kassa (szlovák)—Szentesi VK II. 13—4. Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE 2—16. SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 22—1. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Szentesi VK II. 1—21. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—SKP Kosice, Kassa 8—1. SKP Kosice, Kassa—Csongrádi VVSE 8—7. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 1—25.

Az állás: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9 (43—11), 3. SKP Kosice, Kassa 9 44—20), 4. Csongrádi VVSE 3 (32—26), 5. Szentesi VK II. 3 27—40), 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Fotó: Enyedi Beáta

A Kalocsa ellen még a kapusunk is dobott gólt

ifipoloIfjúsági csapatunk szombaton Szentesen kétszer is vízbe ugrott, hogy megkezdje a nemzetközi vidékbajnokság első fordulóját, amely rögtön két derbit hozott számukra. Előbb a nagyváradiakkal, majd a kalocsaiakkal mérték össze tudásukat.

Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 5—11 (1—2, 1—2, 2—3, 1—4)

Nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Szentes. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Danciu — Vesa 2, Péter 1, Tóth F. 1, Pop 1, Popovics B., Mayer. Cs.: Stancu (kapus), Tóth K., Barta, Fazekas Zs., Tóth Sz., Darabos. Edző: Csabai Zoltán. Nagyvárad: Bogdán — Jiganea 1, Comsa 1, Buda 3 (1), Dolha 1, Pintis, Popa. Cs.: Ihos 2, Oltean 2, Laza C., Anton, Ilisie, Bara 1 (1), Barcan, Sava. Edző: Goina Cosmin.

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 6/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

A második félidő közepén még egyenlő volt az állás (2—2), sőt, a harmadik játékrész finiséig is szorosan alakult a mérkőzés (4—6), ám ezt követően ritmust váltott a nagyváradi egylet és zsinórban öt gól ért el (kettőt büntetőből), amivel behúzta a mérkőzést.

Csabai Csirkefogók VK—Kalocsai ÚVE 20—2 (7—0, 4—1, 5—0, 4—1)

Nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Szentes. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Danciu — Vesa 1, Péter 2, Barta 1, Pop 2, Popovics B. 3, Mayer 3. Cs.: Stancu (kapus) 1, Tóth K. 2, Fazekas Zs. 1, Tóth Sz. 1, Tóth F. 2, Darabos 1. Edző: Csabai Zoltán. Kalocsa: Tímár — Matos, Raffai, Zsinka, Katona, Jánosi, Szabó T. 2. Cs.: Markó, Buda Dóra. Edző: Tompai Gábor.

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

Nem tudott különösebb ellenállást kifejteni a Kalocsa, az első góljukat 7—0 után érték el. A csabaiaknál Danciu kapus kivételével mindenki eredményes volt a Duna-parti együttes ellen.

További eredmények: Sugovica VS, Baja—Szentesi Üdülőközpont 1—16. Kalocsai ÚVE—Sugovica VS, Baja 8—11. Szentesi Üdülőközpont—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 7—12.

Az állás az első kör (1-2. forduló után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3 (25—13), 3. Szentesi Üdülőközpont 3 (23—13), 4. Sugovica VS, Baja 3 (12—24), 5. Kalocsai ÚVE 0.

Dobogós helyen az OB I B-s csapatunk a félidőben

vpsuli cspSzombaton a sereghajtó Szegedi Vízipóló Suli otthonába látogatott csapatunk. Nem okozott különösebb gondot a fiatal erőkből álló Tisza-partiak legyőzése. Az újabb három ponttal gyarapodott együttesünk a bajnoki félidőben megerősítette dobogós helyért a csoportban.

Szegedi Vízipóló Suli—Csabai Csirkefogók VK 7—11 (1—4, 1—2, 3—3, 2—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Szeged, 100 néző. V.: Matajsz Márk, Pásztor Antal. Szeged: Székely — Zsigri 2, Berkó 1, Hegedüs 1, Németh M., Török 1, Mikházi. Cs.: Takács 1, Holka 1, Rácz-Fodor, Csökmei. Edző: Molnár Péter. Békéscsaba: Gál — Tinka, Szabó I. L. 1, Rácz 1, Józsa 3, Ajtai 1, Németh D. 3. Cs.: Bodor, Sajtos, Mucsi 1, Hajdu A., Zsilák, Makra 1, Tifrea. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 5/4. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0—4, 2—4, 2—6, 4—9, 6—10.

Már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést a békéscsabaiak, és rögtön jelentős előnyre tettek szert. Nagy tudásbeli különbség volt a két csapat között a vendégek javára, ami ráadásul súly- és izomtöbblettel is párosult. Sokat úszott mindkét csapat, a vendégeknél nagy kedvvel játszott, és a hazaiak tartani sem tudták a két rutinos, az OB I-et is megjárt Józsa Tibort és Németh Dánielt. Végül sima győzelmet arattak a Csabai Csirkefogók az egyébként iramos találkozón, amelyen mindkét csapat sokat cserélt, így a vendégeknél is sok játéklehetőséget kaptak a fiatalok.

Mestermérleg. Kádár József: — Könnyű győzelmet arattunk a fiatal tehetségeket felvonultató Tisza-partiak otthonában. A bajnokság alapszakaszának félidejében jó pozícióból várjuk a folytatást.

További eredmények: Szolnoki VSC—Eszterházy Károly FSC, Eger 7—10. MAFC 110—Neptun VSC 9—9. Szegedi TE EHÖK SE—Kaposvári VK 14—12. Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Water Polo Club 10—11.

Az állás a 9. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 24, 2. Neptun VSC 20, 3. Csabai Csirkefogók VK 19, 4. Eszterházy Károly FSC, Eger 15, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 6. MAFC 110 10 (82—96), 7. Szegedi TE EHÖK SE 10 (78—94), 8. Kaposvári VK 9, 9. Szolnoki VSC 6, 10. Szegedi Vízipóló Suli 3.

Háromból kettő az országos utánpótlás-bajnokságban

póló zslUtánpótlás csapataink mindegyike, vagyis az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály is érdekelt volt vasárnap a korosztályos országos bajnokság pontvadászatában. Mindhárom együttesünk a csongrádiakkal vette föl a küzdelmet hazai környezetben a kisebbek nyertek, az ifik a végjátékban kikaptak

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 12—13 (4—2, 3—4, 1—3, 4—4)

Országos ifjúsági-bajnokság, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt, Tóth Sándor. Békéscsaba: Stancu — Vesa 1, Szeles 2, Vincze, Zsilák 5, Tifrea 2, Popovics B. Cs.: Tóth K., Sajtos, Tóth F., Péter 1, Mayer 1, Darabos. Edző: Csabai Zoltán. Csongrád: Laczkó — Dögei 1, Kátai-Benedek 1, Gyovai 2, Tábit, Kiss M. 1, Szabó Zs. 6 (1). Cs.: Bodnár 1, Gál 1. Edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Hamar előnyre tett szert csapatunk, ám 4—1 után jött néhány hiba, és máris egyenlő volt az állás. A folytatásban 838-ig jobbára nálunk volt az előny, de a harmadik negyed végére átvette a vezetést a Csongrád. Ezt követően mindig a vendégeknél volt az előny, de két perccel a vége előtt Zsilák László egyenlített. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a semmiből, nyolc másodperccel a lefújás előtt Kátai-Benedek emberelőnyből betalált, így elvitte a három pontot a Csongrád.

További eredmények. Ifjúságiak: MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest 13—4. Ceglédi VSE—MTK 1888 VÚSE 10—11.

Az állás. Ifjúságiak: 1. MTK 1888 VÚSE 1 (5 mérkőzésből), 2. Ceglédi VSE 12 (6) 3. MVLC Miskolci VC 9 (3) 48—18, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (5) 82—66, 5. Csongrádi VVSC 6 (4), 6. Csabai Csirkefogók VK 3 (4), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 0 (4) 39—78, 8. Oázis SC, Budapest 0 (5) 37—85.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 18—11 (4—4, 3—2, 3—2, 8—3)

Országos serdülőbajnokság, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt, Tóth Sándor. Békéscsaba: Stancu — Csuvarszki D. 1, Sajtos 4, Rares 1, Zsilák 9 (1), Tóth F. 1, Darabos 1. Cs.: Tömő (kapus), Barta 1, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Csongrád: Dóczi — Kovács A. 2, Kocsis 1, Gyovai 4, Gál 2, Csernus, Zetkó 1. Cs.: Kormányos (kapus), Schal, Kiss G., Füri G. 1, Füri R, Tyukász. Edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Gál.

Három negyeden át szoros csatát hozott a mérkőzés, az első etap közepén még a vendégek vezettek. Azt követően fordítottak a Csirkefogók, s bár a harmadik negyed közepén még 8—7 volt az állás, a folytatásban egyenletesen elhúztak. A vendégeknek volt még egy fellángolása, a negyedik közepén 11—10-et mutatott az eredményjelző, azt követően viszont a nagy kedvvel játszó, kilenc gólig jutó Zsilák László vezérletével, és huszáros hajrával nagy gólkülönbségű győzelmet arattak a házigazdák.

További eredmények. Serdülők: MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest 9—11. Ceglédi VSE—MTK 1888 VÚSE 9—15.

Az állás. Serdülők: 1. MTK 1888 VÚSE 15 (5 mérkőzésből) 78—43, 2. Ceglédi VSE 15 (6) 82—59, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (5), 4. Csabai Csirkefogók VK 6 (4), 5. Oázis SC, Budapest 3 (5) 46—65, 6. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 3 (4) 29—57, 7. MVLC Miskolci VC 0 (3) 23—28, 8. Csongrádi VVSC 0 (4) 36—75.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 18—5 (6—1, 3—4, 3—0, 6—0)

Országos gyermek korcsoportos bajnokság, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Nyakó — Braun 3, Zahorán 1, Koós 3, Bacsa, Csuvarszki D. 4 (2), Kékegyi 1. Cs.: Kiss D. 1, Oláh Z., Beharóczki Z., Schindler I., Kása 1, Ilyés 3 (1), Schaffer 1. Edző: Kádár József. Csongrád: Kovács M. — Tyukász 1 (1), Füri G., Gyovai 1, Hegedűs, Kiss G., Zetkó 1. Cs.: Szarvas (kapus), Gulyás, Havasi 2 (2), Kovács R. Edző: Huszka Károly.

Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 11/1. Büntetők: 3/3, ill. 5/3. Kipontozódott: Beharóczki Z., Kékegyi, ill. Füri G.

Egy pillanatig sem fért kétség ahhoz, hogy melyik a jobb csapat. A mieink az első perctől kezdve irányították a játékot, egyenletesen elhúztak és magabiztos győzelmet arattak. Jellemző, hogy a csongrádiak a második félidőben már be sem tudták venni Nyakó Levente kapuját.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Váci VSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16—5. MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest 8—10. Ceglédi VSE—MTK 1888 VÚSE 17—4. Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE Nyíregyháza 19—6.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 15 (5 mérkőzésből), 2. Váci VSE 12 (5) 63—33, 3. Ceglédi VSE 12 (5) 65—49, 4. Oázis SC, Budapest 12 (5) 50—42, 5. Csabai Csirkefogók VK 9 (5), 6. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 6 (5) 61—56, 7. Aqua SE Nyíregyháza 6 (5) 51—57, 8. MVLC Miskolci VC 0 (4) 24—43, 9. Csongrádi VVSE 0, (4) 36—66, 10. MTK 1888 VÚS 0 (5) 24—68.

Címlapképünkön: Zsilák László nem csak jól védekezett, hanem a serdülők mérkőzésén kilencszer eredményes is volt