Utánpótlás ob: Vácról is kilenc pontot remélnek

Lassan minden csapatunk bekapcsolódik a különböző szintű bajnokságokba. Korábban a felnőttek, a múlt héten az országos utánpótlás-bajnokságban szereplők, azt megelőzően pedig a gyermek „hármasok” játszották le az első fordulót a vidékbajnokságban. E hét végén az ob-s utánpótlás folytatja a pontvadászatot, gyermek „négyesek” pedig Mórahalmon nyitják az idényt.

A Katona Péter vezette gyermek IV. korosztályosok a Délkeleti területi vidékbajnokságban szombaton két találkozó erejéig ugranak a korszerű mórahalmi uszoda vizébe. Két kemény ellenfél vár rájuk a nyolc együttest számláló mezőnyben, előbb a csongrádiakkal, majd a szolnokiakkal meccselnek.

A program. Szeptember 30., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Mórahalmi VSK. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSCؘ–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 14.00: Csongrádi VVSE–Legrand Szentesi VK. 15.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli I. 16.00: Legrand Szentesi VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 17.00: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli I.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunk ismét idegenben bizonyíthat, ezúttal Vácig utaznak vasárnap. Ellenfelük az első fordulóban Angyalföldre látogatott, ahol egy győzelmet arattak (serdülők: 18–13) és kétszer vereséget szenvedtek (ifjúságiak: 8–24, gyermek korosztály: 9–18). A csabaiak célja, hogy – a múlt hetihez hasonlóan – újra hármas győzelemmel zárják a második fordulót.

A program. Ifjúságiak. Október 1., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Hódmezővásárhely VSC. 14.00: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 16.30: Budafóka XXII. ker. SE–Oázis SC Budapest. 16.30: Szegedi Vízilabda Suli–Angyalföldi Sportiskola DSE. 17.30: Legrand Szentesi VK–PannErgy MVSC Miskolc.

Serdülők. Október 1., vasárnap, 12.00 óra: Aqua SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 12.30: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Hódmezővásárhely VSC. 14.00: Szegedi Vízilabda Suli–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.00: Legrand Szentesi VK–PannErgy MVSC Miskolc. 15.15: Budafóka XXII. ker. SE–Oázis SC Budapest.

Gyermek korcsoport. Október 1., vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy SC Budapest–Hódmezővásárhely VSC. 11.00: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 14.00: Budafóka XXII. ker. SE–Oázis SC Budapest. 15.15: Szegedi Vízilabda Suli–Angyalföldi Sportiskola DSE. 16.15: Legrand Szentesi VK–PannErgy MVSC Miskolc.

Csongrádon nyitják a szezont a felnőtt és a gyermek III. korosztályos fiatal vízilabdázóink

Az amúgy gólerős Ajtai Miklós játékosedzőnk (kezén a labda) szerint nem lesz sétagalopp az idei OB II-es bajnokság, különösen annak fényében, hogy a papírforma szerint a miénk lett a legerősebb csoport

Három nappal ezelőtt részletesen írtunk arról, hogy a 2023–2024. évi, hétvégén elrajtoló OB II-es felnőtt bajnokságra miként készült csapatunk, milyen bő keret áll Ajtai Miklós játékosedző rendelkezésére. Ma, a szokásnak megfelelően, a napi előzetessel jelentkezünk, amit azzal egészítünk ki, hogy a vidékbajnoki pontvadászatba ezúttal már a gyermek III. korosztályosok is bekapcsolódnak.

Mint ismert, erre az évre 21 klub adta le nevezését a hazai bajnoki sorozat harmadik vonalába, köztük a Swietelsky-Békéscsaba. Négy csoportot hoztak létre lehetőleg területi leosztásban, így adódott, hogy az A csoport hatos mezőnyében jobbára délkelet-magyarországi csapatok kerültek, kivéve a fővárosból érkező MAFC-INFINITYN együttesét.

A rajt előtt Ajtai Miklós játékosedzőnk meg is állapította, hogy ez a csoport lett a négy közül a legerősebb: – Nem lesz könnyű feladata a társaságnak, hiszen rajtunk kívül ide nyert besorolást a két OB I-es háttérrel rendelkező szegedi gárda, az UVTE és a VTK, valamint a Csongrádi VVSE, a fővárosból a nagy múltú MAFC és újoncként az ugyancsak első osztályú hátterű Szentesi Üdülőközpont.

Vagyis alaposan átrendeződött a korábban Délkeleti csoport néven ismert mezőny. A kiírás azonban hasonló a korábbi évekhez: az alapszakasz öt körből áll (tíz forduló), utána következik a középszakasz, majd a rájátszás. Az alapszakasz öt helyszíne és játéknapja már ismert: 2023. szeptember 16., Csongrád. 2023. október 14., Szentes. 2023. november 11., Szeged. 2023. december 9., Budapest. Majd a téli szünetet követően 2024. február 3., Békéscsaba.

Azt is megírtuk, játékosedzőnknek lesz bőven meríteni valója, hiszen nem kevesebb, mint harminc vízilabdázó áll rendelkezésére. További érdekesség, hogy a legfiatalabb bevethető pólós 15, a legidősebb pedig 55 éves. Vagyis jelen állás szerint úgy tűnik, jól ötvöződik a rutin és a fiatalos lendület, gyorsaság.

Ami pedig a holnapi első kört, azaz a szokásos dupla fordulót illeti, Csongrád lesz a rendező, így a forduló székhelye is a Tisza-parti város uszodája lesz. Csapatunk pedig az egyik szegedi alakulattal és a szentesiekkel veszi fel a küzdelmet.

A program. Szeptember 16., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE. 12.30: MAFC-INFINITYN–Szegedi VTK. 13.45: Szentesi Üdülőközpont–Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: Csongrádi VVSE–MAFC-INFINITYN. 16.15: Szentesi Üdülőközpont–Szegedi UVTE. A forduló játékvezetői: Bereczki Miklós, Varga Márk.

A gyermek III. korosztályosok a legfrissebbek a nemzetközi vidékbajnoki rajtot tekintve, akik ugyanezen a hétvégén és ugyanazon a helyszínen (Csongrádon) kezdik meg pontvadászatot. Míg a felnőttek szombaton, a fiatalok vasárnap gyürkőznek meg két találkozó erejéig. Katona Péter edző tanítványai a Délkeleti csoportban először a kecskemétiekkel, majd egyórányi pihenőt követően a szentesiekkel csatáznak az egyébként idén kilenc klubot felvonultató mezőnyben.

A program. Szeptember 17., vasárnap, 9.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 10.00: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK. 11.00: Spartak-Patent Subotica, Szabadka (szerb)–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 13.00: Kecskeméti Sportiskola–Spartak-Patent Subotica, Szabadka. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 15.00: Invictus SC–Legrand Szentesi VK. 16.00: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 17.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Invictus SC.

Ütősebb, gyorsabb OB II-es csapatunk lesz idén

Címlapképünkön: amikor a fiatalság, esetünkben Korcsok Péter kapus és a rutin (Lukácsi Sándor) összedolgozik, hogy az ellenfél gólba tartó labdáját hárítsák, miként történt ez az előző bajnokságban az Invictus elleni találkozón

Akadt olyan esztendő, amikor 28 csapat adta le nevezését az OB II-es felnőtt bajnokságba, tavaly 24, idén pedig 21. A csökkenő szám minden bizonnyal a nehezedő gazdasági helyzetre vezethető vissza, ám az is tény, ettől még nem lett kevesebb vízilabdázó Magyarországon. Vagyis, akinek netán megszűnt a csapata, talál magának helyette másikat, aminek viszont egyenes következménye, hogy még erősebb lesz a hazai bajnoki harmadik vonal is.

A Swietelsky-Békéscsaba azonban rendre ott van az OB II-es listán, amelynek során minden esztendőt becsületesen végigjátszott, és a csabai lehetőségekhez képest eredményesen szerepelt. Döntően azok alkották az elmúlt években a viharsarki gárdát, akik egykoron – idestova két évtizede – kiharcolták az OB I B-s tagságot. Ma zömmel 40–50 évesek, de a legidősebb az ötvenötöt idén elérte. A sportág szeretetéből, hűségből álltak ki havonta egyszer a dupla fordulókra, ezzel is életben tartva a békéscsabai felnőtt vízilabdát. Őket egészítették ki a feltörekvő fiatalok, akik azonban az utóbbi években nagyon megfogyatkoztak.

Most viszont más a helyzet: tíznél több olyan zömmel ifjúsági pólósa van a klubnak, akik nem morzsolódtak le az érettségi felé közeledve. Na és legalább ugyanennyi egykori „hősünk”, azaz nagy öregünk van, akik továbbra is rendszeresen látogatják az edzéseket. Az bizony már egy vaskos csapatra való keret, amelynek létszáma közelíti a harmincat.

– A fiatalok létszámának növekedésével komolyabb tervek kerültek az asztalra az utóbbi hetekben, hónapokban – tudtuk meg Ajtai Miklós játékos edzőtől. – Ami egyben azt jelenti, hogy komolyabb célokat tűzött ki az elnökség a csapat elé. Régóta tudott, hogy az egykori OB I B-s szintet szeretnénk visszahozni Békéscsabára. Ennek jegyében fogalmazódtak meg az idei célok.

Ezeket gondolatokat támasztják alá Balázs Lajos ügyvezető elnökünk szavai is: – Végre eljutottunk oda, hogy van a klubunknak tíz ifjúsági korú játékosa, akikre már lehet építeni. A korábbi években a nagy leállások miatt jó, ha egy-két fiatalunk maradt ebbe a korosztályba lépve. Sőt, tovább erősödünk azzal, hogy az egyetemi tanulmányai befejezése után hazatért az OB I-ben is megfordult saját nevelésű Zsilák László, aki a jövőben sorainkat erősíti. Sőt, számolhatunk másik edzőnk, Katona Péter játékára is, miként a szintén tanulmányait befejező Vincze Dávidra. Célunk mindig is az volt, hogy a fiataljainkat mélyvízbe dobjuk a felnőttek között, csak korábban kevés alanyunk volt erre. Ez most megváltozott, ezért merészebb és komolyabb céljaink lehetnek első lépésként a majdani osztályváltáshoz. Persze továbbra sem lesz eredménykényszer, de azért van egy elvárása a klubnak: az OB II-ben a mérkőzések felét nyerjék meg! És itt még azt is hozzáteszem: hálás köszönet jár a nagy öregjeinknek, akik eddig is életben tartották Békéscsabán a felnőtt vízilabdát. Ám elkezdődött egy őrségváltás, most már a magunknak nevelt fiatalokkal töltjük föl a felnőtt csapatot, akikben a jövőt látjuk.

– Alapvetően az a cél, hogy a korábbi évekkel ellentétben, most nem az öregek viszik a prímet és a fiatalok a kiegészítő emberek, hanem fordítva: a huszonévesek és fiatalabbak alkotják a csapat gerincét és a nagy öregek lesznek a „beugrók” – ezt már Ajtai Miklós fűzte hozzá. – Sőt, nemcsak az ifisták kapnak a jövőben szerepet, hanem a legjobb serdülő korosztályúak is.

S mi várható ebben az évről évre erősödő mezőnyben csapatunktól?

– Négy csoportban zajlik a majdani alapszakasz, amelynek első fordulójára e hét végén kerül sor – így Ajtai Miklós. – A mi csoportunkba hat együttes nyert besorolást, és már előre kijelenthetem: a miénk a legerősebb mezőnyű csoport, hiszen rajtunk kívül ide nyert besorolást a két OB I-es háttérrel rendelkező szegedi gárda, az UVTE és a VTK, valamint a Csongrádi VVSE, a fővárosból a nagy múltú MAFC és újoncként az ugyancsak első osztályú hátterű Szentesi Üdülőközpont, amely az olimpiai bajnok Kis Gábor tevékenységének köszönhetően egy új alakulat. Céljuk kicsit hasonló, mint a miénk: minél több játékost megtartani a sportágnak, lehetőséget adni a fiataloknak a fejlődésre. Bizony alaposan átrendeződött ez a mezőny, s innen jó helyen továbbjutni a középszakaszba, majd a rájátszásba nagy kihívás. Egyelőre nem is tudjuk hol helyezkedünk el ebben a csoportban, de már az első forduló után alighanem körvonalazódik, melyik egylet, meddig juthat el.

Tehát látható: klubunk egyre komolyabban veszi a fiatalítást, és azt is: nem mondott le arról, hogy hosszútávon visszajusson a magasabb osztályba. Ehhez az első lépéseket most lehet megtenni.

– Van benne ráció, hiszen az utóbbi években komolyabb terhelést kaptak fiataljaink, akik tábora egyre népesebb – fűzte hozzá Ajtai Miklós. – Lesz olyan hétvége, amikor négy meccset is lejátszanak a húsz év alatti pólósaink. Márpedig teher alatt nő a pálma. Bízom a srácokban, még akkor is, ha egyelőre kevés a rutinjuk, ám várhatóan sokkal gyorsabbak lesznek a vízben, mint a legtöbb ellenfelünk. Biztos vagyok abban is, hogy ez egy erősebb csapat lesz, mint a korábbi „obé kettes” gárdánk. Ami annak is köszönhető, hogy számukra már minden nap van tréning, nyáron napi kettő is volt. No és rendre minden csütörtökön kétkapus edzést is tartunk, amikor a nagy öregek és az utánpótlás edzőmeccset játszik egymás ellen. Ez is a fejlődést segíti.

S hogy kik alkotják az idei felnőtt csapatunkat? Íme a névsor, zárójelben az életkor (megjegyzendő: négy fiatal játékos idén nyáron egyetemi felvételt nyert Budapestre, illetve Debrecenbe, ma még kérdéses, itthon, vagy más klubban folytatják a játékot): Ajtai Miklós játékosedző (42), Borsos Pál (43), Budai Tamás (17), Csatári Szabolcs (20), Csendes Csaba (48), Darabos György (23), Dávid Levente (49), Dobos Ferenc (19), Gyebnár György (53), Hajdu Andor (17), Katona Péter (23), Korcsok Péter (17), Laczó Péter (41), Latorcai Balázs (44), Lisztes Zsombor (17), Lukácsi Sándor (49), Miklós Attila (49), Mucsi Zsolt (35), Paksi Benedek (21), Pallag Nándor (15), Pojendán Áron (16), Puha Zoltán (48), Román György (55), Szanyi Vencel (17), Szatmári Levente (15), id. Tasnádi Tibor (41), ifj. Tasnádi Tibor (17), Vincze Dávid (26), Vozár Bálint (20), Vozár Miklós (20), Zsilák László (24).

A legkisebbek Szentesre tartanak egy háromnapos tornára

Csendes Péterék (elöl, kezén a labda) is így kezdték korábban, vagyis vízilabdázóink nagy hányada először a baby korosztályban mutatkozott be

Még javában tart a szarvasi 3. Fodor Rajmund Kupa utánpótlás felkészülési torna a gyermek III. és IV. korosztályosoknak, ám a legkisebbek máris útra kelnek Szentesre, ahol a Takarék Kupán bizonyíthatják, hol is tartanak a felkészülés során.

Nyáron eddig már minden korosztályos csapatunknak jutott lehetőség felkészülési tornákon való részvételre, kivéve a legkisebbeket, a baby korosztályosokat. Ám a tízévesek és fiatalabbak is megméretőzhetnek a szeptemberi bajnoki rajt előtt, mégpedig a Szentesen péntektől-vasárnapig zajló Takarék Kupa háromnapos eseményen.

A Kurca-parti városban amúgy három korosztály viaskodik (a babyk mellett a gyermek III. és IV. korosztályosok), de a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK közös csapata csak a baby korosztályba nevezett, ami érthető, a másik két korcsoportos együttesünk éppen Szarvason küzd a jó helyezésekért. Csapatunkat zömmel gyulai fiatalok alkotják néhány békéscsabaival kiegészülve, aminek oka: a fürdővárosban már több olyan fiatal játszik, akinek valamilyen múltja van, Békéscsabán azonban többségében előkészítősök találhatók, akik egyelőre az úszás tudományát sajátítják el, még csak ezután kezdenek megismerkedni a vízilabda alapjaival, szabályaival. Így Csabai Zoltán (Békéscsaba) és Szilvásy Attila (Gyula) edzőink állítják össze, hogy kik is vehetnek részt a szarvasi felkészülési tornán.

A legkisebbek között egyébként kilenc együttes rajtol el, mégpedig a mieinken kívül a Fehérvár VSE, az FTC-Telekom, a Mórahalom VK, a Pécsi SN két együttese, a Soproni VSE, a Szentesi VK és egyetlen külföldiként a román Steaua Bucurest.

A csapatokat két csoportra osztották, a mieink a pécsiek Zöld, a Sopron és a Szentes együtteseivel kerültek egy kalap alá, de megmérkőznek a másik Baranya megyei gárdával is. A csoportmérkőzések után következik a keresztjáték, majd a döntők.

A békéscsabaiak csoportmérkőzései. Augusztus 25., péntek, 12.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–FTC-Telekom. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VK. Augusztus 26., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Pécsi SN Fekete. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Fehérvár VSE. Augusztus 27., vasárnap, 8.00: Helyosztók és döntők. 13.00: Eredményhirdetés.

Egy héten át Szarvason mutathatják meg a gyermek „hármasok” és „négyesek”, hol tartanak a felkészülésben

Nem először szólítja vízbe az utánpótláskorú vízilabdázókat a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund (vezetőedzőnk, Fodor Ádám bátyja). A helyszín változatlan: Szarvas, Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéje.

A program a gyermek III. és a gyermek IV. korosztályt érinti, akik öt napon át viaskodnak a trófeáért. Mindkét korosztálynak két és fél nap jut arra, hogy eldöntsék, ki viheti haza a trófeát. Katona Péter edzőnk tanítványainak (mindkét korcsoportunkat ő vezényli) ez lesz a nyári első felmérési lehetőség csaknem másfél hónapos felkészülés után.

Először a 2012-ben született fiatalok (gyermek IV. korcsoport) kezdik a sorozatot, mégpedig hat csapat, körmérkőzéses torna keretében. A résztvevők: Balatoni VK Balatonfűzfő, Csabai Csirkefogók VK, Kecskeméti Sportiskola, MATE-GEAC Gödöllő (két csapata), Szegedi Vízipóló Suli. A gödöllői gárda egy vegyes csapattal ékezik szarvasra, a 2012-ben születettek mellett egy évvel idősebbek alkotják a gárdát, ezért ők „versenyen kívül” szerepelnek.

A program. Augusztus 21., hétfő, 10.00 óra: Kecskemét–Szeged. 11.00: Balatonfűzfő–Gödöllő. 12.00: Békéscsaba–Gödöllő 2011. 15.00: Szeged–Gödöllő 2011. 16.00: Békéscsaba–Balatonfűzfő. 17.00: Gödöllő–Kecskemét.

Augusztus 22., kedd, 10.00: Kecskemét–Balatonfűzfő. 11.00: Békéscsabaؘ–Szeged. 12.00: Gödöllő 2012–Gödöllő 2011. 15.00: Balatonfűzfő–Gödöllő 2011. 16.00: Gödöllő–Szeged. 17.00: Békéscsaba–Kecskemét.

Augusztus 23., szerda, 9.00: Kecskemét–Gödöllő 2011. 10.00: Szeged–Balatonfűzfő. 11.00: Gödöllő–Békéscsaba. 12.10: eredményhirdetés az uszoda kertjében.

A szerda déli eredményhirdetést követően délután már az egy évvel idősebbek, a 2011-ben születettek (gyermek III. korcsoport) veszik birtokukba a szarvasi uszodát. Itt hat klub nevezte fiataljait, mégpedig a Csabai Csirkefogók VK, a Csongrádi VVSE, a MATE-GEAC Gödöllő 2011, a MATE-GEAC Gödöllő 2012, a Miskolci VLC és a Szegedi Vízipóló Suli. A hat csapat körmérkőzéses torna keretében méri össze tudását.

A program. Augusztus 23., szerda, 15.00: Csongrád–Gödöllő 2012. 16.00: Szeged–Miskolc. 17.00: Gödöllő 2011–Békéscsaba.

Augusztus 24., csütörtök, 9.00: Békéscsaba–Gödöllő 2012. 10.00: Miskolc–Gödöllő 2011. 11.00: Csongrád–Szeged. 15.00: Csongrád–Miskolc. 16.00: Békéscsaba–Szeged. 17.00: Gödöllő 2012–Gödöllő 2011.

Augusztus 24., péntek, 9.00: Miskolc–Békéscsaba. 10.00: Gödöllő 2012–Szeged. 11.00: Csongrád–Gödöllő 2011 12.10: eredményhirdetés az uszoda kertjében.