Újabb rangadó vár csapatainkra, ezúttal Cegléden

Ismét sok mérkőzésre kerül sor a hétvégén a békéscsabai Árpád fürdőben, ezúttal azonban csak szombaton, amikor a gyermek IV. korosztályosok nyolc csapata nyolc meccset játszik. Vasárnap pedig újabb rangadót rendeznek az országos utánpótlás-bajnokságban, amikor három csapatunk Ceglédre látogat.

A gyermek IV. korosztályú vidékbajnokság Délkeleti csoportjában a harmadik körre, azaz az ötödik-hatodik fordulóra kerül sor szombaton. Ennek házigazdája klubunk lesz, vagyis a békéscsabai Árpád fürdőben ad randevút egymásnak a csoport. Az első meccset délelőtt 10 órakor kezdik, míg az utolsóra 15 órakor kerül sor. A mieink 10 és 15 órakor vívják meg csatájukat, előbb a Szegedi Vízipóló Suli első csapatával, majd ugyanennek a gárdának a második alakulatával találkoznak. Az ide sorolt szolnokiak más irányú elfoglaltságuk miatt egy későbbi időpontban játsszák le meccseiket.

A program. November 18. szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 11.00: Hódmezővásárhelyi VS–Mórahalmi VSK. 12.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli I. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Legrand Szentesi VK. 14.00: Mórahalmi VSK–Csongrádi VVSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli II. November 24., péntek, 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. December 1., péntek, 14.30: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK.

Az állás négy forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 12, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 3. Szegedi Vízipóló Suli I. 9, 4. Mórahalmi VSK 6, 5. Legrand Szentesi VK 6, 6. Csongrádi VVSE 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0, 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Az országos utánpótlás-bajnokság nyolcadik fordulójában csapataink egy ugyancsak régi rivális, a Ceglédi VSE otthonába látogatnak vasárnap. Miként az elmúlt héten a miskolciak ellen, most is ki-ki mérkőzésre van kilátás, ugyanis közel egyforma tudású gárdák csapnak össze, amit az eddigi eredménysorok és a tabellán elfoglalt helyük is alátámasztanak.  Edzőink bíznak abban, hogy ezen a hétvégén nem nulla ponttal zárják a fordulót csapataink.

A program. Gyermek korcsoport. November 19. vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE. 11.15: Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Juhász Tibor, Mihály Máté). 11.15: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízilabda Suli. 12.00: PannErgy MVSC Miskolc–Hódmezővásárhely VSC. 14.00: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.15: Legrand Szentesi VK–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 19, 2. Swietelsky-Békéscsaba 18, 3. Legrand Szentesi VK 17, 4. Ceglédi VSE 15, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 6. Budafóka XXII. ker. SE 12, 7. Hódmezővásárhely VSC 9, 8. Aqua SE Nyíregyháza 9, 9. Váci VSE 6, 10. Oázis SC Budapest 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 19. vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 10.00: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízilabda Suli. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE. 13.30: PannErgy MVSC Miskolc–Hódmezővásárhely VSC. 14.00: Legrand Szentesi VK–Váci VSE. 15.15: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 21, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Legrand Szentesi VK 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli 15, 5. Swietelsky-Békéscsaba 15, 6. Váci VSE 12, 7. Aqua SE Nyíregyháza 12, 8. Oázis SC Budapest 9, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 19. vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE. 12.30: Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Mihály Máté, Berki András). 12.30: Aqua SE Nyíregyháza–Szegedi Vízilabda Suli. 15.00: PannErgy MVSC Miskolc–Hódmezővásárhely VSC. 16.30: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE. 16.30: Legrand Szentesi VK–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 18, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Angyalföldi Sportiskola DSE 15, 4. Oázis SC Budapest 15, 5. Swietelsky-Békéscsaba 15, 6. PannErgy MVSC Miskolc 12, 7. Szegedi Vízilabda Suli 9, 8. Polo Academy SC Budapest 9, 9. Aqua SE Nyíregyháza 6, 10. Budafóka XXII. ker. SE 3, 11. Hódmezővásárhely VSC 3, 12. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)