Új ismereteket és győzelmeket szerezhetnek Dunaújvárosban

Négy bajnoki mérkőzést követhetünk figyelemmel a következő hétvégén. Kettőt az OB II-ben, kettőt pedig a gyermek III. korosztályban.

Felnőtt csapatunk az OB II-es bajnokság rájátszásának középszakaszában érdekelt ismételten. Az előző körben, két héttel ezelőtt elért egy győzelem és egy vereség után szeretnének eredményesebb szombatot zárni Dunaújvárosban, ahol az eddig százszázalékos Invictus ÚVSC Szolnokkal, majd azzal a házigazdával mérkőznek meg, kikkel még soha sem mérték össze erejüket. A két találkozó között mindössze egy szusszanásnyi idejük lesz regenerálódni, de bízik erejében együttesünk.

A program. Március 11., szombat, 12.00 óra: Invictus ÚVSC Szolnok–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Invictus ÚVSC Szolnok–Erzsébeti SMTK Budapest. 16.00: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Erzsébeti SMTK Budapest.

A rájátszás középszakasza első fordulójának állása az 5. csoportban: 1. Invictus ÚVSC Szolnok 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 3, 4. Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek III. korosztályosaink a Délkeleti területi bajnokság Piros (erősebb) csoportjában a hetedik körhöz érkeztek. A szegedi sportuszodában szombaton rendezendő dupla fordulóban először a csongrádiakkal, majd a listavezető szolnokiakkal találkoznak.

A program. Március 11., szombat, 11.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 14.00: Legrand Szentesi VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román). 15.00: Szolnoki Dózsa–Csabai Csirkefogók VK. 16.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a hatodik kör (11-12. forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 30, 2. Szegedi Vízipóló Suli 25, 3. Legrand Szentesi VK 22, 4. Csongrádi VVSE 21, 5. Csabai Csirkefogók VK 9, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.

Az angyalföldi sportiskolások érkeznek Békéscsabára

Március első hétvégéjén is sűrű program vár csapatainkra. Az országos bajnoki forduló mellett a gyermek I. korosztályosok és a babyk lesznek érdekeltek. A helyszínek: Békéscsaba, Kecskemét, Szolnok.

A gyermek I. korosztályosok a Délkeleti területi vidékbajnokság rájátszásnak második köréhez érkeztek. Csapatunk a Piros csoport kecskeméti fordulójában a Cegléddel és a házigazdákkal mérkőzik meg szombaton.

A program. Március 4., szombat, 10.00 óra: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE. 11.00: Ceglédi VSE–Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 13.30: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK.

A rájátszás első körének (1-2. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Ceglédi VSE 3, 3. Kecskeméti Sportiskola 3, 4. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés dönt.)

A baby korcsoportosok a Délkeleti területi vidékbajnokság hetedik köréhez, a 14-15. fordulóhoz érkeztek. Rájuk Szolnokon vár két mérkőzésből álló feladat, nevezetesen a Szegedi Vízipóló Suli „egyes” csapatával, majd a házigazdákkal mérik össze tudásukat.

A program. Március 4., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szolnoki Dózsa. 10.50: Mórahalom VSK–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli II.–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.20: Kecskeméti Sportiskola–Mórahalom VSK. 14.10: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 15.00: Szolnoki Dózsa–Csabai Csirkefogók VK. 15.50: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.40: Kecskeméti Sportiskola–Legrand Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban a rájátszás harmadik fordulóját rendezik meg vasárnap az A2 B csoportban. Ezúttal egy újabb visszavágóra kerül sor, amely alkalommal fiataljaink a fővárosi Angyalföldi Sportiskola DSE három együttesét fogadják a békéscsabai Árpád fürdőben. Az alapszakaszban gyermek korosztályosaink 9–8-ra nyertek Budapesten, a serdülők és az ifjúságiak vesztesen hagyták el a medencét a december közepi találkozókon (9–12 és 9–18). Utóbbi két esetben itt a lehetőség a visszavágásra. A találkozók játékvezetői: Berki András, Juhász Tibor, Pásztor Antal.

A program. Ifjúságiak. Március 5., vasárnap, 13.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 17.30: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu.

Az állás a 2. forduló után. Ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC (2 mérkőzés után) 6, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 3, 3. Genesys OSC Újbuda (1 mérkőzés után) 3, 4. Swietelsky-Békéscsaba (1 mérkőzés után) 0, 5. Soproni VSE (2 mérkőzés után) 0, 6. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 0.

Serdülők. Március 5., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 16.00: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu.

Az állás a 2. forduló után. Serdülők: 1. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 3, 2. Genesys OSC Újbuda (1 mérkőzés után) 3, 3. Soproni VSE (2 mérkőzés után) 3, 4. Hódmezővásárhelyi VSC (2 mérkőzés után) 2, 5. Swietelsky-Békéscsaba (1 mérkőzés után) 1, 6. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 0.

Gyermek korcsoport. Március 5., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 14.30: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu.

Az állás a 2. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Soproni VSE (2 mérkőzés után) 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba (1 mérkőzés után) 3, 3. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 3, 4. Genesys OSC Újbuda (1 mérkőzés után) 0, 5. Hódmezővásárhelyi VSC (2 mérkőzés után) 0, 6. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 0.

Meccsdömping két napon át az Árpád fürdőben

Míg az elmúlt csendes hétvégén mindössze egyetlen csapatunk volt érdekelt a hazai rendezésű bajnokságok során, addig ezen a hétvégén már hat gárdánkat követhetjük kilenc találkozón és két napon át. Ebből ötöt a békéscsabai Árpád fürdőben rendeznek meg.

OB II-es felnőtt csapatunk túljutva az alapszakaszon, szombaton megkezdi a középszakaszt. Korábbi eredményeik alapján az 5. csoportba nyertek besorolást, mivel a Délkeleti csoportban az ötödik helyen zártak. Így aztán a folytatásban számukra teljesen ismeretlen csapatokkal vívnak háromkörös (hatfordulós) csatát. Mégpedig a fővárosi Erzsébeti SMTK, a Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via és a szolnoki székhelyű Invictus ÚVSC együtteseivel játszanak oda-visszavágós alapon. Az első felvonásnak egyébként szombaton a klubunk lesz a házigazdája, vagyis a békéscsabai Árpád fürdőben rendezik meg a négy meccset. A középszakaszban mindenki tiszta lappal indul, vagyis nincsenek hozott eredmények.

A program. Február 25., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus ÚVSC. 11.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via. 12.30: Invictus ÚVSC–Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest.

A serdülő korosztályosaink szombaton a Délkeleti területi vidékbajnokság ötödik körében Kecskeméten ugranak vízbe. Először a bajaiakkal, majd az éllovas házigazdákkal mérik össze tudásukat.

A program. Február 25., szombat, 12.30 óra: Kecskeméti Sportiskola–Invictus SC Mezőtúr. 13.30: Sugovica VSE Baja–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Invictus SC Mezőtúr–Sugovica VSE Baja. 16.00: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás a negyedik kör, nyolc forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 21, 2. Csabai Csirkefogók VK 13, 3. Invictus SC Mezőtúr 8, 4. Sugovica VSE Baja 3.

Gyermek IV. korosztályos gyulai fiókcsapatunk –ugyancsak szombaton – Szegedre tart. Ezúttal a Délkeleti nemzetközi területi vidékbajnokság hatodik körének ad otthont a Tiszavirág Sportuszoda. Fiataljaink a Legrand Szentesi VK és a Szolnoki Dózsa csapataival találkoznak.

A program. Február 25., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Legrand Szentesi VK–Gyulai VK. 12.00: Kecskeméti Sportiskola–Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb). 13.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. 14.00: Spartak Patent Subotica Szabadka–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Gyulai VK–Szolnoki Dózsa. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás az ötödik kör, tíz forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 30, 2. Legrand Szentesi VK 21, 3. Szolnoki Dózsa 16, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 16, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 6. Gyulai VK 6, 7. Kecskeméti Sportiskola 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Az országos utánpótlás-bajnokságban számunkra ezen a hétvégén, kéthónapos szünet után, vasárnap folytatódik a pontvadászat, mégpedig a 2. fordulóval (az elsőben „erőnyerők” voltunk). Az alapszakasz eredményei után az A2 B csoportba került klubunk, amely az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály összetett eredményei alapján a 26 fős mezőnyben a 9–14. helyért folytatja a rájátszást. Mivel az alapszakaszban mindenki csupán egyszer játszott ellenfelével, ám csoportjából másodmagával került tovább, ezért az együtt továbblépő csapatokkal lejátsszák a visszavágókat is. Esetünkben a Hódmezővásárhellyel és az Angyalfölddel. Vagyis számunkra előbb arról szól a következő két forduló, hogy bepótolják a visszavágókat, majd jöhetnek a dunántúli csoportból érkezők, a Soproni VSE, a Genesys OSC Újbuda és a KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu, amely gárdákkal oda-visszavágó alapon folytatják május közepéig a pontvadászatot. Az e hétvégi békéscsabai találkozókon Berki András, Orosz László, Pásztor Antal fújják a sípot.

Az A2 B csoport első körének (múltheti) eredményei. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi VSC–Angyalföldi DSI Budapest 14–10. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Soproni VSE 11–8. Az állás az első forduló után. Ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC (1 mérkőzés után) 3, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 3, 3. Swietelsky-Békéscsaba (0 mérkőzés után) 0, 4. Genesys OSC Újbuda (0 mérkőzés után) 0, 5. Soproni VSE (1 mérkőzés után) 0, 6. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 0.

Serdülők: Hódmezővásárhelyi VSC–Angyalföldi DSI Budapest 5–13. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Soproni VSE 14–15. Az állás az első forduló után. Serdülők: 1. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 3, 2. Soproni VSE (1 mérkőzés után) 3, 3. Swietelsky-Békéscsaba (0 mérkőzés után) 0, 4. Genesys OSC Újbuda (0 mérkőzés után) 0, 5. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 0, 6. Hódmezővásárhelyi VSC (1 mérkőzés után) 0.

Gyermek korcsoport: Hódmezővásárhelyi VSC–Angyalföldi DSI Budapest 7–11. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Soproni VSE 8–20. Az állás az első forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Soproni VSE (1 mérkőzés után) 3, 2. Angyalföldi DSI (1 mérkőzés után) 3, 3. Swietelsky-Békéscsaba (0 mérkőzés után) 0, 4. Genesys OSC Újbuda (0 mérkőzés után) 0, 5. Hódmezővásárhelyi VSC (1 mérkőzés után) 0, 6. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu (1 mérkőzés után) 0.

A 2. forduló programja. Ifjúságiak. Február 26., vasárnap, 13.00 óra: Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda. 13.30: Swietelsky Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC.

Serdülők. Február 26., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.30 óra: Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda.

Gyermek korcsoport. Február 26., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.15: Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda.

Csendes hétvége várható, csupán egy korosztály ugrik vízbe

Ezen a hétvégén egyetlen csapatunk lesz érdekelt a bajnoki sorozatban, nevezetesen a gyermek III. korosztályosok, akik Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában mérkőznek meg a pontokért két találkozón.

A gyermek III. korosztályosok már a hatodik fordulóhoz érkeztek a nemzetközi vidékbajnokság Délkeleti csoportjában. Fiataljaink az erősebb, Piros csoportban küzdenek meg szombaton, először a szentesiekkel, majd a mezőny egyetlen romániai tagjával, a Nagyvárad gárdájával.

A program. Február 18., szombat, 9.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 10.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román)–Csongrádi VVSE. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.00: Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa.

Az állás az ötödik kör (9-10. forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 24, 2. Szolnoki Dózsa 24, 3. Legrand Szentesi VK 18, 4. Csongrádi VVSE 18, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.

Két korosztály száll síkra(vízbe) a pontokért hétvégén

Két korosztályos csapatunk lesz érdekelt a hétvégi vidékbajnoki fordulókban, nevezetesen a gyermek I. és a baby korcsoportosok. Az előbbiek hazai környezetben, a legkisebbek pedig Szegeden mutathatják meg tudásukat.

A gyermek I. korcsoportosok ezen a hétvégén már a rájátszásban vitézkedhetnek, mégpedig az erősebb, Piros csoportban játszanak két találkozót szombaton a békéscsabai Árpád fürdőben. Első ellenfelük a Csongrád lesz, majd a ceglédiek ellen szállnak vízre a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában. Innen kezdve új lappal, azaz nulla ponttal indul mindenki.

A program. Február 11., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 11.00: Kecskeméti Sportiskola–Ceglédi VSE. 12.30: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi VSE.

A baby korosztályosok Szegedre utaznak, ugyancsak szombaton, ahol a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának 6. fordulóját rendezik meg. Először a házigazdák B csapatával, majd a Szentessel veszik fel a harcot a Tiszavirág Sportuszodában.

A program. Február 11., szombat, 9.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I. 9.50: Szegedi Vízipóló Suli II.–Csabai Csirkefogók VK. 10.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola. 11.30: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.20: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola. 13.10: Legrand Szentesi VK–Mórahalom VK. 14.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.50: Mórahalom VK–Szolnoki Dózsa. 15.40: Szegedi Vízipóló Suli I.–Csongrádi VVSE.