Alapszakasz zárás az országos utánpótlás-bajnokságban

Ezen a hét végén csak az országos utánpótlás-bajnokságban érdekelt csapataink ugranak vízbe a pontvadászat keretében. Mégpedig az A2 Keleti csoport alapszakaszának kilencedik fordulójában, Hódmezővásárhelyen.

Az idei kiírás érdekessége, hogy a Keleti és Nyugati csoportban az alapszakasz nem oda-vissza vágós rendszerben zajlik, hanem csak egy meccset játszanak a csapatok egymás ellen, és ez alapján alakul ki a felső- és alsóház. Vagyis a két csoportban – amelyekben 10-10 együttes található – kilenc forduló után egy végső sorrend alakul ki. S hogy még fokozzuk: a három korosztály, az ifjúsági, a serdülő és gyermek korcsoport eredményeit összegzik egy bizonyos helyezési számítás alapján. Ezt követően pedig a két csoport első öt helyezettje a felsőházban, a 6–10. pedig az alsóházban folytatja. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a Swietelsky-Békéscsaba – függetlenül attól, hogy a serdülők csupán a nyolcadik helyen állnak – a felsőházban folytathatják. Ugyanis a gyermek korosztályúak az első helyről várják az utolsó kört, az ifjúságiak pedig a negyedikről. Persze, ehhez még venni kell az utolsó akadályt, a vasárnap lejátszandó kilencedik fordulót, amikor Hódmezővásárhelyre látogat a három gárdánk. A találkozók játékvezetői Juhász Tibor, Pásztor Antal, Tóth Sándor lesznek.

A program. Ifjúságiak. November 28., vasárnap, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Váci VSE–Sportliget SE Budapest. 13.30: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 14.00: PannErgy Miskolc–Budafóka SE Budapest. 16.30: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás nyolc forduló után. Ifjúságiak: 1. PannErgy Miskolc 24, 2. Budafóka SE Budapest 21, 3. Oázis SC Budapest 21, 4. Swietelsky-Békéscsaba 15, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 5, 9. Aqua SE Nyíregyháza 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Serdülők. November 28., vasárnap, 11.00 óra: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 11.00: PannErgy Miskolc–Budafóka SE Budapest. 11.15: Váci VSE–Sportliget SE Budapest. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 15.15: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás nyolc forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 24, 2. Oázis SC Budapest 21, 3. Ceglédi VSE 18, 4. Szegedi Vízipóló Suli II. 17, 5. Budafóka SE Budapest 12, 6. Sportliget SE Budapest 10, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyermek korosztály. November 28., vasárnap, 10.00: Váci VSE–Sportliget SE Budapest. 12.15: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 12.30: PannErgy Miskolc–Budafóka SE Budapest. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 14.00: Oázis SC Budapest–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás nyolc forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 23, 2. PannErgy Miskolc 22, 3. Aqua SE Nyíregyháza 18, 4. Ceglédi VSE 16, 5. Oázis SC Budapest 14, 6. Budafóka SE Budapest 12, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 6, 9. Szegedi Vízipóló Suli 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Vasárnap újabb rangadó vár fiataljainkra az Árpád fürdőben

Szombaton két kategóriában az utánpótlás korúak vidékbajnoksága, vasárnap pedig az országos bajnokság folytatódik. Holnap a gyermek I. korosztályúak és a babyk ugranak vízbe, vasárnap pedig a nyolcadik fordulóval folytatódik az utánpótlás ob, amelynek során a három együttesünk az egyik nagy riválist, a Ceglédi VSE együttesét fogadják hazai környezetben.

A gyermek I. korosztályúak számra csak most kezdődik meg a 2021–2022. évi vidékbajnokság, ám rögtön két meccs erejéig ugranak vízbe szombaton Baján. A Délkeleti Zöld csoportba öt együttes kapott besorolást. Miután ebben a korosztályban elég nagy klubunk merítési lehetősége, Fodor Ádám edző elsősorban azoknak szavaz bizalmat, akiknek kevesebb lehetőségük van az országosban szereplő csapatban helyet kapni, illetve jóval fiatalabbak, mint a valós „gyerekegyesek”.

A program. Zöld csoport, alapszakasz első köre. November 20., szombat, 14.00 óra: Sugovica VSE Baja–Mórahalmi VSK. 15.00: Invictus SC Szolnok–Ceglédi Lányok. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK. 17.00: Invictus SC Szolnok–Sugovica VSE Baja. 18.00: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi Lányok.

A baby korcsoportosok Szentesre látogatnak, ahol ugyancsak az első két fordulót rendezik meg a Délkeleti csoportban. Nyolc csapat viaskodik idén és jövőre ebben a korosztályban és kategóriában.

A program. November 20., szombat, 10.00 óra: Koelner-Csongrádi VVSE–Legrand-Szentesi VK. 10.50: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Mórahalmi VSK. 13.20: Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli. 14.10: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Legrand-Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakasza nyolcadik fordulójában csapataink az egyik legnagyobb riválist, a Ceglédi VSE trióját fogadják az Árpád fürdőben. A várakozás érthető, hiszen az idősebb korosztályban éppen egymást követi a két gárda azonos pontszámmal, a legfiatalabbaknál mindössze négy pont előnye van az eddig veretlen csabai alakulatnak. A serdülő korcsoportban a Pest megyeiek vannak kedvezőbb helyzetben, ám ha összekapja magát a békéscsabai egylet, akkor lehet keresnivalója. A mérkőzéseket Juhász Tibor, Orosz László és Szabó Xénia játékvezetők irányítják.

A program. Ifjúságiak. November 21., vasárnap, 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 14.30: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 18.00: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. PannErgy Miskolc 21, 2. Budafóka SE Budapest 18, 3. Oázis SC Budapest 18, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 5, 9. Aqua SE Nyíregyháza 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A program. Serdülők. November 21., vasárnap, 12.00 óra: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 16.30: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 21, 2. Oázis SC Budapest 18, 3. Ceglédi VSE 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli II. 14, 5. Sportliget SE Budapest 10, 6. Budafóka SE Budapest 9, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A program. Gyermek korcsoport. November 21., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–PannErgy Miskolc. 13.15: Sportliget SE Budapest–Oázis SC Budapest. 15.00: Budafóka SE Budapest–Váci VSE.

Az állás hét forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 20, 2. PannErgy Miskolc 19, 3. Aqua SE Nyíregyháza 18, 4. Ceglédi VSE 16, 5. Oázis SC Budapest 11, 6. Budafóka SE Budapest 9, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Váci VSE 6, 9. Szegedi Vízipóló Suli 0, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Csapataink Mórahalomra és Szegedre utaznak, a gyermek „hármasok” hazai környezetben, az Árpád fürdőben bizonyíthatnak

November közepéhez érve hét mérkőzés vár ezen a hét végén csapatainkra. A felnőtt OB II-esek mellett színre lépnek az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljaink, valamint a gyermek „hármasok” a vidékbajnokság keretében.

Felnőtt OB II-es csapatunk Mórahalomra látogat szombaton, ahol a Déli csoport alapszakaszának harmadik körére, az 5–6. fordulóra kerül sor. Két Tisza-parti alakulat vár az együttesre, először a Szegedi VTK, majd a Szegedi UVTE lesz az ellenfél. Az előbbi találkozó játékvezetője Horváth József lesz, a másodiké Duray András.

A program. November 13., szombat, 13.00 óra: Kecskeméti VE–Szegedi UVTE. 14.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK. 15.00: Invictus SC, Szolnok–Kecskeméti VE. 16.00: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE. 18.00: Csongrádi VVSE–Invictus SC, Szolnok.

Az állás a második kör (négy forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 9, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Szegedi UVTE 7, 4. Swietelsky-Békéscsaba 4, 5. Szegedi VTK 3, 6. Invictus SC, Szolnok 2.

Gyermek III. korosztályosaink ugyanezen a napon hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadják a mezőnyt. A Délkeleti csoport alapszakaszának második körét, a 3–4. fordulót rendezik meg a viharsarki megyeszékhelyen, amelynek során házigazdaként a csongrádiakkal, majd a szentesiekkel vívnak csatát tizenéveseink.

A program. November 13., szombat, 10.00 óra: Invictus SC, Szolnok–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Civis Póló VSE Debrecen–Invictus SC, Szolnok. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand-Szentesi VK. 15.00: Koelner-Csongrádi VVSE–Civis Póló VSE Debrecen. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand-Szentesi VK.

Az állás két forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 6, 2. Legrand-Szentesi VK 6, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 3, 5. Szolnoki Dózsa 0, 6. Civis Póló VSE Debrecen 0, 7. Invictus SC, Szolnok 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő hármasfogatunk Szegedre látogat, ahol a Vízipóló Suli második alakulatával veszik föl a küzdelmet. Minden jel arra mutat, hogy az ifjúsági és gyermek korosztályú csapatainkra vár könnyebb feladat, a serdülőknek várhatóan meg kell izzadniuk a pontszerzésért az A2 Keleti csoportja alapszakaszának hetedik fordulójában. Erről leginkább a csapatok tabellán elfoglalt helye és pontszáma árulkodik. A találkozókat Nové Gyula, Tordai Gábor, Tóth Szabolcs vezetik.

A program. Ifjúságiak. November 14., vasárnap, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget SE Budapest. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli II.–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 14.00: PannErgy Miskolc–Ceglédi VSE. 17.30: Oázis SC Budapest–Budafóka SE Budapest.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Budafóka SE Budapest 18, 2. PannErgy Miskolc 18, 3. Oázis SC Budapest 15, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Aqua SE Nyíregyháza 3, 9. Váci VSE 2, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Serdülők. November 14., vasárnap, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: PannErgy Miskolc–Ceglédi VSE. 11.15: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget SE Budapest. 16.15: Oázis SC Budapest–Budafóka SE Budapest.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 18, 2. Oázis SC Budapest 15, 3. Ceglédi VSE 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli II. 11, 5. Sportliget SE Budapest 10, 6. Budafóka SE Budapest 9, 7. Swietelsky-Békéscsaba 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Aqua SE Nyíregyháza 0, 10. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyermek korosztály. November 14., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 11.15: Szegedi Vízipóló Suli II.–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: PannErgy Miskolc–Ceglédi VSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget SE Budapest. 15.00: Oázis SC Budapest–Budafóka SE Budapest.

 

Az állás hat forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 17, 2. Ceglédi VSE 16, 3. PannErgy Miskolc 16, 4. Aqua SE Nyíregyháza 15, 5. Budafóka SE Budapest 9, 6. Oázis SC Budapest 8, 7. Váci VSE 6, 8. Sportliget SE Budapest 3, 9. Szegedi Vízipóló Suli 0, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Öt csapatunk két helyszínen hét mérkőzést játszik a hét végén

November első hétvégéjén hét találkozót játszanak csapataink két kategóriában. Szombaton a gyermek IV. korosztályos békéscsabai és gyulai alakulat lesz érdekelt Szentesen két-két meccs erejéig, vasárnap pedig a hatodik fordulóval folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság, amikor a három korosztályos egyletünk hazai környezetben fogadj a nagyon komoly játékerőt képviselő, tavaly még első kategóriás miskolci együtteseket.

Gyermek IV. korosztályos csapataink Szentesen mutatkoznak be a 2021–2022. évi vidékbajnokság első fordulójában. A békéscsabaiak mellett a teljesen újjá formálódó Gyulai VK is vízbe csobban a nyolcfős mezőnyben, elsőre a hódmezővásárhelyiekkel, majd a házigazdákkal mérik össze tudásukat. A békéscsabaiak a Szolnokkal és az Újszilvással meccselnek.

A program. November 6., szombat, 9.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 10.00: Csongrádi VVSE–Újszilvás KSE. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 12.00: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 16.00: Gyulai VK–Legrand Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a hatodik fordulót rendezik meg vasárnap. Mindhárom csapatunkra az év legnehezebb mérkőzése vár, hiszen az a Miskolc lesz a vendégük, amely trió tavaly még a legmagasabb osztályban játszott, és eddig százszázalékos az idei sorozatban. Igaz, gyermek korosztályú csapatunkról ugyanez elmondható, így aztán igazi rangadó lesz a vasárnapi összecsapás. Persze a másik két korosztályos gárdánk sem feltett kézzel áll ki az Árpád fürdőben, sőt, Ajtai Miklós edzőnk abban bízik, hogy okozhatnak legényei meglepetést is a hatodik forduló során. A találkozók játékvezetői: Juhász Tibor, Szabó Xénia, Vörös Viktor.

A program. Ifjúságiak. November 7., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy Miskolc. 12.30: Sportliget SE Budapest–Szegedi Vízipóló SE II. 13.30: Ceglédi VSE–Váci VSE. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. 18.00: Budafóka SE Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Budafóka SE Budapest 15, 2. PannErgy Miskolc 15, 3. Oázis SC Budapest 12, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 7. Sportliget SE Budapest 3, 8. Aqua SE Nyíregyháza 3, 9. Váci VSE 2, 10. Szegedi Vízipóló SE II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Serdülők. November 7., vasárnap, 10.00 óra: Sportliget SE Budapest–Szegedi Vízipóló SE II. 11.00: Ceglédi VSE–Váci VSE. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy Miskolc. 16.30: Budafóka SE Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 15, 2. Oázis SC Budapest 12, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Sportliget SE Budapest 9, 5. Szegedi Vízipóló SE II. 9, 6. Budafóka SE Budapest 6, 7. Swietelsky-Békéscsaba 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Aqua SE Nyíregyháza 0, 10. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyermek korosztály. November 7., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy Miskolc. 11.15: Sportliget SE Budapest–Szegedi Vízipóló SE II. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. 12.15: Ceglédi VSE–Váci VSE. 15.00: Budafóka SE Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás öt forduló után. Gyermek korosztály: 1. PannErgy Miskolc 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Ceglédi VSE 13, 4. Aqua SE Nyíregyháza 12, 5. Oázis SC Budapest 8, 6. Budafóka SE Budapest 6, 7. Váci VSE 6, 8. Sportliget SE Budapest 0, 9. Szegedi Vízipóló SE 0, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Utánpótláscsapataink kilenc pontért utaznak a fővárosba

Egy hétvége kimaradt, ám október utolsó napján folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság. Csapatasink az A2 Keleti csoportban, az 5. fordulóban a fővárosba látogatnak, ahol a BVSC Szőnyi úti uszodájában a Sportliget SE vendégeként ugranak a sátortetővel ellátott medence vizébe.

A nagyobb harc a pontokért a két idősebb korosztályban várható, miután a tabella is arról tanúskodik, nagyjából egyformán menetelt eddig a két alakulat. Az ifjúsági és serdülő csapataink mestere, Ajtai Miklós azonban bízik abban, hogy a legutóbbi forduló harcosságát látja viszont a fővárosban, ami akár hat pontot is eredményezhet ennek a két gárdának. Ami pedig a gyermek korcsoportúakat illeti: a Békéscsaba eddig veretlen, a Budafóka nyeretlen, vagyis a papírforma mindenképpen mellettünk szól. A találkozókat Kiss Attila, Madarasi Gyula és Szentkereszti Gabriella vezetik.

A program. Ifjúságiak. Október 31., vasárnap, 12.30 óra: Sportliget SE Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Szegedi Vízipóló SE II.–Budafóka SE Budapest. 12.30: Váci VSE–PannErgy Miskolc. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE Nyíregyháza. 19.00: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. PannErgy Miskolc 12, 2. Budafóka SE Budapest 12, 3. Oázis SC Budapest 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 7. Sportliget SE Budapest 3, 8. Aqua SE Nyíregyháza 3, 9. Váci VSE 2, 10. Szegedi Vízipóló SE II. 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Serdülők. Október 31., vasárnap, 10.00: Sportliget SE Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. 10.00: Szegedi Vízipóló SE II.–Budafóka SE Budapest. 11.15: Váci VSE–PannErgy Miskolc. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE Nyíregyháza. 17.45: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolc 12, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Oázis SC Budapest 9, 4. Budafóka SE Budapest 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Szegedi Vízipóló SE II. 6, 7. Sportliget SE Budapest 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 9. Aqua SE Nyíregyháza 0, 10. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyermek korcsoport. Október 31., vasárnap, 10.00: Váci VSE–PannErgy Miskolc. 11.15 óra: Sportliget SE Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. 11.15: Szegedi Vízipóló SE II.–Budafóka SE Budapest. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE Nyíregyháza. 16.30: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE.

Az állás négy forduló után. Gyermek korosztály: 1. Ceglédi VSE 12, 2. PannErgy Miskolc 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Aqua SE Nyíregyháza 9, 5. Oázis SC Budapest 6, 6. Váci VSE 6, 7. Budafóka SE Budapest 3, 8. Sportliget SE Budapest 0, 9. Szegedi Vízipóló SE 0, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)