Véghajrába kanyarodott az alapszakasz a felnőtt bajnokságban

Ezen a hét végén is többfrontos feladat vár vár csapatainkra a különböző bajnokságokban. A felnőttek a véghajrába kanyarodtak, legalábbis ami az alapszakasz küzdelmeit jelenti. Ifistáink a nemzetközi vidékbajnokság keretében Bajára, a gyermek III. korcsoportosaink Nagyváradra látogatnak. A gyermek I. korosztály pedig vasárnap az országos bajnokság során fogadja a nyíregyháziakat.

OB I B-s csapatunk hazai környezetben folytatja. Az alapszakasz 16. fordulójában a Szolnoki VSC lesz az ellenfél, a mérkőzést hazai pályán, a csabai Árpád fürdőben rendezik szombaton 11 órától (játékvezetők: Berki András, Matajsz Márk). Az őszi fordulóban még tavaly november 7-én, Szolnokon négy gól különbségű győzelmet arattak a Csirkefogók (11—7-re nyert csapatunk). A papírforma ezúttal is a dobogó harmadik fokán álló együttesünk mellett szól, hiszen 11 pont különbség van a két gárda között. A mieink 29 ponttal rendelkeznek, az eddig lezajlott mérkőzések után 9 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség a mérlegük, szemben a Tisza-partiakkal, akiknek 6 győzelem és 9 vereség áll nevük mellett.

A 16. forduló programja. Március 19., szombat, 10.00 óra: Eszterházy Károly FSC, Eger—Neptun VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi TE EHÖK SE. 16.00: Kaposvári VK—MAFC 110. 19.30: Ybl Water Polo Club—Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás: 1. Ybl Water Polo Club 37, 2. Neptun VSC 35, 3. Csabai Csirkefogók VK 29, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 19, 5. Szolnoki VSC 18 (134—146), 6. Szegedi TE EHÖK SE 18 (129—154), 7. Eszterházy Károly FSC, Eger 18 (123—151), 8. MAFC 110 17, 9. Szegedi Vízipóló Suli 16 (117—144), 10. Kaposvári VK 9.

Ifjúsági gárdánk Baja felé veszi az irányt, ahol a nemzetközi vidékbajnokság 4. fordulójában két mérkőzés erejéig ugranak vízbe. A házigazdák mellett a szentesiekkel veszik föl a küzdelmet. Csonka lesz a forduló, ugyanis a csoportban szereplő nagyváradiak halasztást kértek, így az ő két meccsük, a kalocsaiakkal és a bajaiakkal később kerül lejátszásra.

A program. Március 19., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 12.00: Szentesi Üdülőközpont—Kalocsai ÚVE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont.

Az állás a harmadik kör (5-6. forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 12, 3. Szentesi Üdülőközpont 9, 4. Sugovica VS, Baja 6, 5. Kalocsai ÚVE 0.

Listavezető gyermek III. korcsoportos együttesünk a hét végén, Nagyváradon folytatja a pontvadászatot két napon át. A Zöld csoport ötödik körében (14-17. forduló) négy mérkőzést játszanak Ajtai Miklós tanítványai, sorrendben a következőkkel: Szentes, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad.

A program. Március 19., szombat, 11.30: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román)—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román). 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 13.30: SKP Kosice, Kassa (szlovák)—Csongrádi VVSE. 14.30: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 15.30: Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa. 16.30: Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. Március 20., vasárnap, 10.30: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE. 11.30: Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 12.30: SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad. 14.30: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 15.30: SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár.

A Zöld csoport állása a 13. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 31, 2. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 27, 3. Csongrádi VVSE 25, 4. SKP Kosice, Kassa 24, 5. Szentesi VK II. 9, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Az országos bajnokság Keleti csoportjában szereplő gyermek I. korcsoportos együttesünk a 13. fordulóban a nyíregyháziakat fogadja Békéscsabán (a szabolcsiaknak nem lévén serdülő és ifjúsági csapatuk, ezért csak a legfiatalabbak csobbannak vízbe vasárnap). A forduló „ziláltságát” az is jellemzi, hogy az öt mérkőzést négy különböző időpontban játsszák.

A program. Március 20., vasárnap, 9.30: Váci VSE—Oázis SC, Budapest. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE Nyíregyháza. Március 24., csütörtök, 15.15: Ceglédi VSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. Április 1., péntek, 18.15: Hódmezővásárhelyi VSC—MTK 1888 VÚSE. Április 30., szombat, 11.15: MVLC Miskolci VC—Csongrádi VVSE.

A gyermek korcsoport állása 12. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Váci VSE 27, 3. Aqua SE Nyíregyháza 21 (153—118), 4. Csabai Csirkefogók VK 21 (106—94), 5. Oázis SC, Budapest 21 (116—110), 6. Ceglédi VSE 18 (131—122), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

Felkészülés a kassaiakkal — mától háromszor

A szlovák SKP Kosice (Kassa) gyermek I. korcsoportos gárdája kétnapos „kirándulásra” érkezett Békéscsabára, ahol a mieinkkel három alkalommal is összemérik tudásukat edzőmérkőzés keretében. Az első két találkozót ma, pénteken játsszák (11.30 és 19.30 óra), majd az itt alvást követően még szombaton is összecsapnak (9.30 óra).

Felnőtt csapatunk pótol, az utánpótlásra dupla nap vár

Sűrű és helyenként rendhagyó hét vége vár csapatainkra. Az OB I B-sek pótolnak, az ifik, serdülők, és gyermek I. korcsoportosok dupla napot tartank, a gyermek IV. korcsoportos gyulaiak pedig két napon át Hódmezővásárhelyen igyekeznek bizonyítani.

OB I B-s csapatunk az idei első fordulóban elmaradt, kaposváriak elleni bajnoki mérkőzést pótolják. Mint emlékezetes, a Somogy megyei alakulat nagyobb részét azokban a napokban kiütötte az influenzajárvány, ezért kérték a találkozó elhalasztását. Így aztán az eredetileg február 20-ára kiírt derbit e hét végén, március 12-én játsszák le, mégpedig Békéscsabán az Árpád fürdőben 17.30 órától. Ez a hét vége egyébként amúgy is szabad lett volna, hiszen a hazai bajnokság második vonalában éppen szünnap van. Ami az esélyeket illeti: csapatunk a bronzérmes helyen állva várja a szombatot 26 ponttal, míg a Kaposvár jelenleg a sereghajtó 9 ponttal. A két csapat mérlegét tekintve a mieink az esélyesek, hiszen nyolc győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel rendelkeznek, míg a dunántúliak a három győzelem mellett 11 vereséget jegyeznek. Amúgy is van miért visszavágni a Csirkefogóknak, hiszen Kaposvárott az ősszel 8—7-es vereséget szenvedtek. Egyébként abból a fordulóból a szintén elhalasztott Szegedi Vízipóló Suli—Eszterházy Károly FSC, Eger találkozót már bepótolták, az összecsapást a szegediek nyerték 11—7-re.

Innen folytatják, az OB I B állása a 15. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 37, 2. Neptun VSC 35, 3. Csabai Csirkefogók VK 26, 4. Szolnoki VSC 18 (134—146), 5. Szegedi TE EHÖK SE 18 (129—154), 6. Eszterházy Károly FSC, Eger 18 (123—151), 7. MAFC 110 17, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 16 (152—152), 9. Szegedi Vízipóló Suli 16 (117—144), 10. Kaposvári VK 9.

Ifjúsági, serdülő és gyermek csapatainkra kemény lecke vár, hiszen vasárnap hazai környezetben, Békéscsabán a miskolciakkal veszik fel a harcot az országos bajnokság keretében, majd a két idősebb csapat egy nappal később, hétfőn Hódmezővásárhelyen az MTK-val küzd meg a bajnoki pontokért a harmadik torna rendszerű körben.

A program. Ifjúságiak. Március 13., vasárnap, 11.15: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 16.15: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE. Március 14, hétfő, 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. 13.45: MTK 1888 VÚSE—Csabai Csirkefogók VK. 17.30: Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC. 18.45: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest.

Az ifjúsági korcsoport állása 10. forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 30, 2. MVLC Miskolci VC 24, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 18 (162—134), 4. Ceglédi VSE 18 (156—130), 5. Csongrádi VVSE 15, 6. Csabai Csirkefogók VK 12, 6. 7. Oázis SC, Budapest 5, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Serdülők. Március 13., vasárnap, 10.00: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 13.45: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE. Március 14, hétfő, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. 11.15: MTK 1888 VÚSE—Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC. 16.15: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest.

A serdülő korosztály állása 10. forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 33, 2. Ceglédi VSE 24 (142—106), 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24 (142—109), 4. Csabai Csirkefogók VK 21, 5. Oázis SC, Budapest 9, 6. MVLC Miskolci VC 6, 7 Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 1.

Gyermek korcsoport. Március 13., vasárnap, 11.00: Csongrádi VVSE—Váci VSE. 12.15: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 12.30: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Aqua SE Nyíregyháza—MTK 1888 VÚSE. 15.00: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE.

A gyermek korcsoport állása 11. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 33, 2. Váci VSE 24, 3. Aqua SE Nyíregyháza 18 (133—115), 4. Ceglédi VSE 18 (119—108), 5. Csabai Csirkefogók VK 18 (99—89), 6. Oázis SC, Budapest 18 (102—98), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

Gyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK szombaton és vasárnap Hódmezővásárhelyen négy mérkőzés erejéig csobban vízbe a két nap alatt. A nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában második helyen álló fürdővárosiak az első napon a házigazdákkal nyitnak, majd következik a Szentes II. gárdája. vasárnap a Csongráddal, majd veresegyháziakkal mérkőznek meg.

A program. Március 12., szombat, 11.00: Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 12.00: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Kiskunfélegyházi VSE—Szentesi VK II. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. 15.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 16.00: OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE. Március 13., vasárnap, 11.00: Gyulai VK—Csongrádi VVSE. 12.00: Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 14.00: Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE. 15.00: Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II.

Az állás a második kör (nyolc forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 22, 2. Gyulai VK 19, 3. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15, 4. Szentesi VK II. 12, 5. Kiskunfélegyházi VSE 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A legkisebbektől a legnagyobbakig három helyszínen

Ehhez az időszakhoz viszonyítva az átlagosnál szerényebb hét vége következik, csupán a felnőtt OB I B-s csapatunk, valamint a serdülő és gyermek V. korcsoportos gárdánk érdekelt a bajnoki pontvadászatban.

OB I B-s csapatunk a mezőny egyik legerősebb csapatához, a csoportban a második helyen álló Neptun VSC-hez látogat szombaton. A fővárosiakkal szemben az őszi fordulóban, tavaly október utolsó napján 9—9-es döntetlent játszottunk az Árpád fürdőben. A jelen állás szerint a Neptun a második helyen áll tíz győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel. Csapatunk a harmadik helyről várja a holnapi folytatást, mérlegünk: nyolc győzelem, két döntetlen és három vereség. Ebből is látszik, hogy két masszív gárda összecsapására van kilátás, a Hajós Alfréd Sportuszodában. A rangadó kijelölt játékvezetői: ifjabb Kenéz György és Godova Gábor.

Az alapszakasz 15. fordulójának programja. Március 5., szombat, 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Szegedi TE EHÖK SE—Eszterházy Károly FSC, Eger. 17.00: Neptun VSC—Csabai Csirkefogók VK. 18.00: Kaposvári VK—Szolnoki VSC. 19.00: Ybl Water Polo Club—MAFC 110.

Az OB I B állása a 14. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 36, 2. Neptun VSC 32, 3. Csabai Csirkefogók VK 26, 4. Eszterházy Károly FSC, Eger 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16 (140—139), 6. MAFC 110 16 (119—129), Szolnoki VSC 15 (125—143), 8. Szegedi TE EHÖK SE 15 (117—144), 9. Szegedi Vízipóló Suli 10, 10. Kaposvári VK 9.

Serdülőink a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjának harmadik körében, az 5-6. fordulóban érdekeltek ugyancsak szombaton. A szokásnak megfelelően két mérkőzés erejéig szállnak vízre a sátoraljaújhelyi körben. Előbb a nyeretlen gyöngyösiekkel, majd a csapatunk mögött álló Miskolccal mérik össze tudásukat.

A program. Március 5., szombat, 11.00: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Gyöngyösi AVC. 13.00: Zempléni VK—Sugovica VSE, Baja. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 15.00: Sugovica VSE, Baja—Gyöngyösi AVC.

Az állás az második kör (3-4. forduló) után: 1. Zempléni VK 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. MVLC Miskolci VC 6, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Gyöngyösi AVC 0.

Gyermek V. korcsoportos csapatunk vasárnap a Zöld csoport 5. körében érdekelt. A Békéscsabán rendezendő körben a Nagyváraddal, majd a Debrecennek mérik össze tudásukat fiataljaink.

A program. Március 6., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román). 10.50: MVLC Miskolci VC—ZF Eger. 11.40: Szolnoki VSC—Debreceni VSC. 12.30: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—MVLC Miskolci VC. 13.20: Progress Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC. 14.10: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—ZF Eger. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSC.

Az állás a negyedik kör (7-8. forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 24, 2. Szolnoki VSC 21, 3. Debreceni VSC 12 (84—81), 4. ZF Eger 12 (68—70), 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 9, 6. MVLC Miskolci VC 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 1.

Nem lesz unalmas a hét vége: négy csapatunk érdekelt

Február utolsó hét végéjén is gazdag program vár csapatainkra. A „tavaszi” fordulókban mindkét felnőtt csapatunk érdekelt lesz, miként a gyermek I. és gyermek II. korcsoportosaink is. Utóbbiak hazai pályán, az Árpád fürdőben vívnak két csatát.

OB I B-s csapatunk az elmúlt héten még pihent, mivel a kaposváriak elleni tavaszi bajnoki nyitányt a Somogy megyeiek betegséghulláma miatt el kellett halasztani. Bízzunk abban, hogy most szombaton viszont valójában megkezdhetik a tavaszi szezont, s ha így lesz, útjuk Egerbe vezet. Ahhoz az Egerhez, amely ellen az ötödik fordulóban Békéscsabán 19—12-re nyertünk. Egyébként a két gárda éppen egymás mögött áll a tabellán, a Csirkefogók előnye öt pont. Vendéglátóink mérlege ötvenszázalékos: hat győzelem és hat vereség áll nevük után. A mieink eddig a hét győzelem két döntetlen mellett három vereséget jegyeznek. Így aztán izgalmas csatára van kilátás szombaton, amelynek kijelölt játékvezető párosa: Füzesi Zsolt, Hangay Zsolt.

A program. Február 27., szombat, 10.00: Szolnoki VSC—Ybl Water Polo Club. 11.00: Eszterházy Károly FSC, Eger—Csabai Csirkefogók VK. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—MAFC 110. 14.00: Kaposvári VSC—Neptun VSC. 14.00: Szegedi TE EHÖK SE—Szegedi Vízipóló Suli

Az OB I B állása a 13. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 33, 2. Neptun VSC 29, 3. Csabai Csirkefogók VK 23, 4. Eszterházy Károly FSC, Eger 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16 (140—139), 6. MAFC 110 16 (119—129), Szolnoki VSC 15, 8. Szegedi TE EHÖK SE 14, 9. Szegedi Vízipóló Suli 9 (84—116), 10. Kaposvári VK 9 (111—148).

OB II-es csapatunk idén már másodszor kel útra, az irány ezúttal Szentes lesz, ahol a szokásnak megfelelően két alkalommal is vízbe csobbannak. A hatodik körben a 11. és 12. fordulóra kerül sor a Kurca-parti városban. Először a Csongrád együttesével veszik föl a harcot, majd a házigazdákkal.

A program. Február 27., szombat, 9.00: Szegedi VTK—Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad (román). 10.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE II. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi UVTE. 12.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Csongrádi VVSE II. 13.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad—Hódmezővásárhelyi VSC II. 14.00: Szegedi UVTE—Szegedi VTK. 15.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II.

Az OB II Keleti csoportjának állása az ötödik kör (tíz forduló) után: 1. Szegedi UVTE 25, 2. Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad 22, 3. Szentesi VK II. 15, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 11, 5. Hódmezővásárhelyi VSC II. 10 (81—98), 6. Csongrádi VVSE II. 10 (95—121), 7. Szegedi VTK 9.

A gyermek II. korcsoportos fiataljaink hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben játsszák le kettős mérkőzésüket a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjának harmadik fordulójában. Román napokat jegyezhetünk szombaton: nyitányként a nagyváradiakkal, majd a kolozsváriakkal méri össze tudásét listavezető, százszázalékos együttesünk.

A program. Február 27., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad (román). 11.00: Aqua SE Nyíregyháza—Kiskunfélegyházi VSE. 12.00: Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad—Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 13.00: Kiskunfélegyházi VSE—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár (román). 14.00: Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Aqua SE Nyíregyháza. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár.

Az állás az második kör (a 4. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. Viitorul Cluj CSS Kolozsvár 9, 3. Aqua SE Nyíregyháza 6 (60—38), 4. Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad 6 (31—34), 5. Kiskunfélegyházi VSE 3, 6. Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 0.

Az országos utánpótlás bajnokságban csak a gyermek korosztályos csapatunk érdekelt, mivel soros ellenfelünknek, a váciaknak nincs ifjúsági és serdülő korcsoportos gárdája. Kádár József vezette fiataljaink vasárnap utaznak a Duna-parti városba. Izgalmas csatára van kilátás, hiszen a két csapat egymás mögött áll a tabellán, a váciak előnye három pont a mieinkkel szemben. Két mérkőzést egyébként néhány nappal később játszanak le.

A Keleti csoport programja. Február 28., vasárnap, 10.00: Váci VSE—Csabai Csirkefogók VK. 11.15: Ceglédi VSE—Csongrádi VVSE. 13.00: Aqua SE Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. Március 3., csütörtök, 17.45: MTK 1888 VÚSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. Március 4., péntek, 14.45: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest.

A gyermek korcsoport állása 10. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 30, 2. Váci VSE 21, 3. Csabai Csirkefogók VK 18 (91—71), 4. Ceglédi VSE 18 (110—93), 5. Oázis SC, Budapest 18 (96—88), 6. Aqua SE Nyíregyháza 15, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 13, 8. Csongrádi VVSE 8, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

Nagyon erős és hosszú hétvége vár csapatainkra

A hét végén beindul a nagyüzem. A felnőtt OB I B-s csapatunk megkezdi a tavaszi szezont, mellettük vízbe ugranak a különböző bajnokságok során az ifjúsági, a serdülő, a gyermek I., a gyermek III. és a gyermek V. korcsoportos gárdáink is.

OB I B-s együttesünk is ezen a hét végén kezdte volna meg a „téli” tavaszi szezont a kéthónapos szünet után, ám rögtön az első mérkőzést elhalasztották. A soros ellenfél, a Kaposvári VK vezetői a szövetség és klubunk felé azt jelezték, hogy az influenzajárvány megtizedelte csapatukat, és így nem tudnak kiállni szombaton a Békéscsabára kiírt meccsre. Egyelőre nincs a 13. fordulóbeli Békéscsaba—Kaposvár találkozónak új időpontja.

Az OB I B-s bajnokság 13. fordulójának programja. Február 20., szombat, 17.00: Szegedi Vízipóló Suli—Eszterházy Károly FSC, Eger. 18.00: Szolnoki VSC—Hódmezővásárhelyi VSC. 18.30: Neptun VSC—Ybl Water Polo Club. 18.30: MAFC 110—Szegedi TE EHÖK SE. A Csabai Csirkefogók VK—Kaposvári VK mérkőzést egy később kijelölt időpontban játsszák.

Az OB I B állása a 12. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 33, 2. Neptun VSC 26, 3. Csabai Csirkefogók VK 23, 4. Eszterházy Károly FSC, Eger 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Szegedi TE EHÖK SE 14, 7. MAFC 110 13, Szolnoki VSC 12, 8. 9. Kaposvári VK 9, 10. Szegedi Vízipóló Suli 6.

Ifjúsági csapatunk a nemzetközi vidékbajnokság keretében ugyancsak szombaton játssza mérkőzéseit, szám szerint kettőt, mégpedig Nagyváradon. A harmadik körben, vagyis az 5. és 6. fordulóban először a listavezető nagyváradiakkal, majd kis szünet után a sereghajtó kalocsaiakkal veszik öl a küzdelmet.

A program. Február 20., szombat, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 10.00: Szentesi Üdülőközpont—Sugovica VS, Baja. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Kalocsai ÚVE. 15.00: Sugovica VS, Baja—Kalocsai ÚVE. 16.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szentesi Üdülőközpont.

Az állás a második kör (3-4. forduló után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Szentesi Üdülőközpont 6, 4. Sugovica VS, Baja 3, 5. Kalocsai ÚVE 0.

A gyermek III. korcsoportosok ezen a hét végén három napon át küzdenek a nemzetközi vidékbajnokságban a pontokért, már pénteken három mérkőzést megrendeznek a békéscsabai fordulóban. A Zöld csoportban listavezető gárdánk a három nap alatt öt mérkőzésen méri össze tudását csoportbeli ellenfeleikkel.

A program a Zöld csoportban. Február 19., péntek, 18.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 19.00: SKP Kosice, Kassa (szlovák)—Csongrádi VVSE. 20.00: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román)—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román). Február 20., szombat, 9.00: Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa. 10.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 11.00: Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 13.30: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE. 14.30: SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 15.30: Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. Február 21., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad. 10.00: SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 11.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 12.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—SKP Kosice, Kassa. 13.00: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Szentesi VK II. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE.

Az állás a 8. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 19, 2. SKP Kosice, Kassa 18, 3. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 15, 4. Csongrádi VVSE 13, 5. Szentesi VK II. 6, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Gyermek V. korcsoportos együttesünkre egynapos hosszú műszak vár, ők szombaton két mérkőzésen tesztelik fejlődésüket, mégpedig Szolnokon.

A program. Február 20. szombat, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 9.50: ZF Eger—Debreceni VSC. 10.40: Progress Oradea, Nagyvárad (román)—Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román). 11.30: Szolnoki VSC—MVLC Miskolci VC. 12.20: Csabai Csirkefogók VK—Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár. 13.10: Progress Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 14.00: Debreceni VSC—MVLC Miskolci VC.

Az állás a harmadik kör (5-6. forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 18, 2. Szolnoki VSC 15, 3. Debreceni VSC 12, 4. ZF Eger 9, 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 6, 6. Csabai Csirkefogók VK 1 (38—76), 7. MVLC Miskolci VC 1 (26—77).

Ifjúsági, serdülő és gyermek I. korcsoportosaink az országos bajnokság keretében ismét hazai környezetben, a csabai Árpád fürdőben játszanak. Vasárnapi hármas ellenfelük a Keleti csoport 10. fordulójában a Ceglédi Vasutas SE lesz. Nem ígérkezik könnyűnek egyik összecsapás sem, hiszen a Pest megyei alakulat mindhárom korosztályban előttünk áll a tabellán. A kupa jellegű körben ifistáink legyőzték a Ceglédet, a serdülők vereséggel zártak. A normál fordulóban viszont mindhárom együttesünk vereséggel hagyta el a medencét a Cegléden megrendezett fordulóban, még tavaly október végén.

A program. Február 21., vasárnap. Ifjúságiak. 12.30: Oázis SC, Budapest —MTK 1888 VÚSE. 16.45: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE.

Az ifjúsági korcsoport állása 9. forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 24 (113—57), 2. MTK 1888 VÚSE 24 (25—79), 3. Ceglédi VSE 18, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (129—117), 5 Csongrádi VVSE 12 (125—118), 6. Csabai Csirkefogók VK 9, 7. Oázis SC, Budapest 5, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Serdülők. 10.00: Oázis SC, Budapest—MTK 1888 VÚSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE. 15.30: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC.

A serdülő korosztály állása 9. forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 27, 2. Ceglédi VSE 21, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 18 (119—88), 4. Csabai Csirkefogók VK 18 (119—106), 5. Oázis SC, Budapest 9, 6. MVLC Miskolci VC 6, 7 Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 1.

Gyermek korcsoport. 11.15: Oázis SC, Budapest—MTK 1888 VÚSE. 11.15: MVLC Miskolci VC—Váci VSE. 13.00: Aqua SE Nyíregyháza—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. 14.15: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.15: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE.

A gyermek korcsoport állása 9. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 2. Váci VSE 18 (105—72), 3. Ceglédi VSE 18 (102—80), 4. Csabai Csirkefogók VK 15 (78—63), 5. Oázis SC, Budapest 15 (81—79), 6. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 13, 7. Aqua SE Nyíregyháza 12, 8. Csongrádi VVSE 5, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.