Fiataljainknak edzőtáboros hetek következnek

póló kicsikMíg a serdülő korosztálytól lefelé, az össze gyermek korcsoportot is beleértve, számtalan felkészülési mérkőzés és edzőtábor szerepel a nyári programban, addig az ifjúságiaknak nagyon kevés lehetőségük van a bajnoki rajt előtt tesztelni, hol is tartanak.

Ezt igyekszik némiképpen feloldani ez a hosszú hét vége, amikor ifistáink augusztus 5-én, pénteken lejátsszák első felkészülési mérkőzésüket. Mégpedig hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben, amikor 19.30 órától fogadják a Hódmezővásárhelyi VSC hasonló korú pólósokból álló alakulatát. Persze, mindkét csapatban helyet kapnak néhányan a fiatalabbak, vagyis a serdülők közül is.

Folytatása is van a dolognak: a két csapat íziben és együtt tovább utazik Hajdúszoboszlóra, ahol egy mini közös edzőtáborozáson vesznek részt. Természetesen további tesztmérkőzésekkel, mégpedig szombaton kettővel, majd vasárnap délelőtt további egy alkalommal összemérik tudásukat a Hajdú-Bihar megyei fürdővárosban.

Az országos serdülő és gyermek bajnokságra készülő csapatunk viszont még gazdagabb program elé néz a közeli napokban. Először elrajtolnak a Békéscsabán esedékes újabb Diapolo Kupán jövő héten szerdától-péntekig, majd egy szusszanásnyi idő, és máris útra kelnek Várbába, ahol egy egyhetes edzőtáborban vesznek részt. Sőt, elképzelhető, hogy ez idő alatt egy nemzetközi tornán is vízbe csobbannak. Ha mégsem, akkor is jut minden napra edzőpartner, vagyis lesz bőven alkalom a két kapuzásra Csabai Zoltán és Ajtai Miklós legényeinek.

A legkisebbek, a 2005-ben és később születettek is egy mini edzőtáborozáson vesznek részt jövő héten, hétfőn és kedden. Csongrádon mutathatják meg Dobra Róbert fiai, hogyan is haladnak a sportág elsajátításával. A tervek szerint a két nap alatt négy kétkapus edzőmeccset játszanak a helyiekkel, illetve az éppen ott edzőtáborozó határon túli csapatokkal.