A szezon legkevesebb lőtt góljával is nyert csapatunk

póló ajtai miklós cspAz alapszakasz feléhez érkezett az OB I B mezőnye. Csapatunk a kilencedik fordulóban, szombaton Budapestre utazott, hogy a B csoportban a Honvéd ellen küzdjön meg a pontokért. Fővárosi győzelmükkel sikerült feledtetni az elmúlt heti sikertelenséget.

Racionet-Honvéd—Swietelsky-Békéscsaba 5—8 (0—3, 3—2, 1—3, 1—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Tüzér utca, 100 néző. V.: Besenyei Richárd, Mucskai Péter. Honvéd: Dér — Vízvári, Ádám 2, Pásztor 1, Gregor, Németh Dávid, Víg. Cs.: Martin, Ábrahám, Fülöp, Vincze, Tóth K. 2 (1). Edző: Boros László. Békéscsaba: Ormai — Tinka 2, Szabó Z. 2, Józsa 1, Mucsi, Major, Németh Dániel. Cs.: Micle (kapus), Tifrea, Rácz, Ajtai 3, Páll, Dobra. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Vízvári. Az eredmény alakulása: 0—3, 3—4, 3—8.

Mint ismert, az átigazolási anomáliák miatt hetek óta rövid a csapat kispadja, most viszont egy örömtelibb hírről számolhatunk be: a szegedi testnevelő tanár és vízilabdázó, Páll Bence papírjai, ha az utolsó pillanatokban is (pénteken késő este) rendeződtek, így a leginkább a védekezésben jeleskedő pólós a csapattal utazhatott a fővárosba.

A Honvédnál akadt egy-két hiányzó, ami annak köszönhető, hogy holnap magyar Kupa-mérkőzés vár az első csapatukra. De ez nem von le semmit abból, hogy magabiztos győzelmet aratott a Békéscsaba, amely végig jól játszott. Különösen a csapat védekezése dicsérhető, amelynek motorja ezúttal is Ormai Zoltán kapus volt, akinek mutatója rendkívüli: 15 lövésből tizenegyet hárított. Elől ezúttal Ajtai Miklós jeleskedett, aki a lőtt nyolc gólból hármat „bevállalt”, miközben Dobra Róbert remekül védekezett és sok labdát szerzett. A szezon legkevesebb lőtt gólját jegyezhettük, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy előfordult elől néhány könnyelműség, gyakran sietette a csapat a támadásokat, amelyek így nem mindig zárultak sikerrel. A frissiben igazolt Páll Bence rögtön egy győztes meccsen mutatkozhatott be, nem lógott ki a sorból, elsőre csaknem másfél negyedet volt vízben, és úgy tűnik, hamar be tud épülni az együttesbe. Tifrea Ovidiu viszont egy komolyabb ütést kapott az állára, kérdéses, hogy a holnapi ifjúsági bajnokin vízbe tud-e szállni? Összességében javuló játékával feledtette csapatunk az elmúlt héten elszenvedett vereséget.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Dicséret illeti a csapatot, végig fegyelmezetten játszott. Az ismét Ormai Zoltán vezette védekezésünk kimagasló volt, amit az öt kapott gól is alátámaszt. A lőtt gólok tekintetében azonban van egy kis hiányérzetem, különösen a jól kidolgozott, de kihagyott helyzetek kapcsán.

További eredmények: KSI SE—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13—6. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Debreceni VSE 9—7. Angyalföldi SI DSE—Dunakanyar Szentendre 21—8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Szolnoki Dózsa VSC 8—7.

Az állás a 9. forduló után: 1. KSI SE 27, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 3. Swietelsky-Békéscsaba 19, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 16, 5. Angyalföldi SI DSE 15, 6. Debreceni VSE 12, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön Ajtai Miklós (fehér sapkában), aki nemcsak eredményesen védekezett, hanem három góllal is hozzájárult a csapat győzelméhez

„Hetek óta vékony jégen járunk, most beszakadt alattunk”

polo békéscsaba cspA hetedik fordulót követően a KSI SE mögött két csapat állt két pont különbséggel ebben a sorrendben: 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest (18), 3. Swietelsky-Békéscsaba (16). Ebből rögtön kiviláglott, hogy kemény, vérre menő csatára van kilátás a szombati rangadón. Így is láttuk, ám ezúttal a vendégek bizonyultak jobbnak.

Swietelsky-Békéscsaba—Ybl Waterpolo Club, Budapest 9—14 (1—3, 2—3, 4—3, 2—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 100 néző. V.: Homonnai Dániel, Kovács Bence. Békéscsaba: Ormai — Tifrea 1, Szabó Z. 2, Józsa, Mucsi, Major 1, Németh D. 3. Cs.: Tóth F., Rácz 1, Ajtai 1, Dobra. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Ybl WPC: Csillagh — dr. Nagy S. 1, Kibédi 2 (1), Cseh 1. Dorogi, Cserdi 3, Gyarmathy 3. Cs.: Békési, Cséplő 1, Rákos, Garádi 3, Sziklai. Mb. edző: Köllő Attila.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Mucsi. Kipontozódott: Mucsi, ill. Cséplő. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—3, 2—5, 7—7, 7—11, 8—13.

A mérkőzés előtt tapintható volt a feszültség, mindkét csapat már a bemelegítésnél leste a másikat. Az első labda elhozatalnál látszott, hogy gyorsabb játékosokból állnak a vendégek, mint a csabaiak. Vélhetően az idegességnek is köszönhető volt, hogy a csabaiak esetében egy régi hiba kiújult, az elején kicsit bealudtak. A védekezés is vékonyabb volt a megszokottnál, de a támadások is erőtlennek és pontatlannak bizonyultak. Ki is használták a fővárosiak, és hamar előnyre tettek szert. Innen kezdve kapaszkodnia kellett a viharsarkiaknak, ami nagy energiát emésztett föl. De visszazárkóztak a fővárosiakhoz, és úgy tűnt, nem lesz gond a folytatásban. De lett. Az ellenfél végig zónázott, hiba birkózott sokat Józsa Tibor és Rácz Norbert a centerben, ritkán jutott el hozzájuk a labda. Ezért inkább kívülről kellett átlőni, de vagy remek volt a vendégek blokkja, vagy nagyon odafigyeltek a csabaiak nagy lövőire. Ha Németh Dánielt nem is tudták teljesen kikapcsolni, sokáig jól semlegesítették Szabó Zoltánt és Ajtai Miklóst, így nehezen szaporodtak a csabai gólok. Ugyanakkor az Ybl csapatán látszott, hogy jól felkészültek a rangadóra, fegyelmezettek volta, és végig jól koncentráltak. A sok gól ellenére találkozó nagy részében Ormai Zoltán remekül védett, rajta is múlt, hogy három negyeden át nem igazán tudott elmenni a vendégcsapat, ám ahogy szállt el az erő a házigazdákból, úgy lett egyre szellősebb a védekezésük, mi több, már a lefordulásokra sem tudtak odafigyelni, ezért a finisben már Ormai is tehetetlen volt a megúszó és nagy ziccerbe kerülő fővárosi támadókkal szemben. Ezért még a szoros eredmény sem valósult meg, a vártbál nagyobb különbséggel nyert az Ybl WPC.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Hetek óta vékony jégen járunk, most beszakadt alattunk. Aminek egyik oka, hogy régóta rövid a kispadunk. Sajnos, egy régi hibánk visszaköszönt: az elején elengedtük ellenfelünket, ebben a szakaszban pontatlanul és sok hibával játszottunk. Igaz, visszajöttünk a mérkőzésbe, háromgólos hátrányból kiegyenlítettünk, de ez óriási energiát emésztett föl, alaposan elfáradt az utolsó negyedre a csapat, és szétnyílt az olló. Végül elfogytunk. Egyébként nem volt ekkora különbség a két csapat között, de az is tény, az Ybl összeszedetten, jól koncentrálva, és okosan játszott ellenünk.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC—KSI SE 6—20. Dunakanyar Szentendre—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 8—9. Debreceni VSE—Angyalföldi SI DSE 9—10. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Racionet-Honvéd 11—9.

Az állás a 8. forduló után: 1. KSI SE 24, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 18, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 16 (87—75) 16, 4. Swietelsky-Békéscsaba 16 (104—96), 5. Angyalföldi SI DSE 12, 6. Debreceni VSE 12, 7. Dunakanyar Szentendre 4 (74—103), 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 4 (69—103), 9. Szolnoki Dózsa VSC 4 (67—103), 10. Racionet-Honvéd 4 (66—103). (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön egy békéscsabai gól, amiből most kevesebbet láthattunk a megszokottnál – fotó: Kis Dani

Vártnál könnyebb győzelem az angyalföldiekkel szemben

póló rácz norbert csp

Az OB I B-s bajnokság hetedik fordulójában ahhoz az Angyalföldhöz látogatott csapatunk, amely ellen tavaly kevés sikerélményhez jutottak, ugyanis egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk a fővárosiakkal szemben. Most azonban a várnál könnyebb győzelmet aratva alaposan visszavágott a viharsarki alakulat.

Angyalföldi SI DSE—Swietelsky-Békéscsaba 7—15 (1—3, 1—3, 2—5, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Kőér utca, 100 néző. V.: Székely Balázs, Kollár György. Angyalföld: Balangó — Nagy V., Vincze 3, Hajós 2, Hartman, Szécsi, Szívós 1. Cs.: Kóré (kapus), Kóczé, Perédi, Karika, Korom, Rébeli-Szabó 1, Cseh. Edző: Kenéz György. Békéscsaba: Ormai — Tinka, Szabó Z. 3, Rácz 2, Mucsi, Major, Németh D. 5. Cs.: Tifrea 1 (1), Tóth F., Józsa 2, Ajtai 2. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 10/5. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Nagy V., Kóczé, ill. Mucsi, Németh D. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—3, 2—3, 2—7, 4—11.

A csabaiak vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf közvetlen a találkozó megkezdése előtt is felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy már a mérkőzés elejét fogják meg, ne aludjanak be, és legyen kemény a védekezés — mint ismert, ebben az évben gyakran megesett, hogy túl „lazán” nyitotta az összecsapásokat a gárda, s bizony gyakran futottak az eredmény után. Nos, most erre aligha lehetett panasz, bár az első gól a vendéglátók érték el, hamar körvonalazódott, hogy az történik a vízben, amit a békéscsabaiak akarnak. Határozottan védekeztek, jók voltak a blokkok, és Ormai Zoltán kapus is remek napot fogott ki, még ötméterest is hárított. A gyorsan szerzett jelentős előny végig tartást adott a csapatnak, különösen a védekezésre nem lehetett panasz, de a 15 lőtt gól is „szépen fest”. Lassan megszokottá válik, hogy rövidebb kispaddal áll ki a viharsarki alakulat, de ezúttal is jól forgatta a játékosokat Szilágyi edző, amire azért is nagy szükség volt, mert gyorsan gyűltek a személyi hibák, mi több a finisre ketten ki is pontozódtak az együttesből. Végül a jó csapatteljesítmény mellett néhány remek egyéni megoldás is segített abban, hogy a Békéscsaba visszavágjon az elmúlt évi sikertelen párharcért.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A magabiztos győzelmünk kulcsa az Ormai Zoltán kapusunk vezette, végig jó és fegyelmezett védekezés volt. Viszont a nagyarányú vezetésünk tudatában a támadásokba picit több technikai hiba csúszott a vége felé, amit tudjunk be a hazai csapat által biztosított nem túl kemény labdáknak.

További eredmények: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10—9. Racionet-Honvéd—KSI SE 1—24. Dunakanyar Szentendre—Szolnoki Dózsa VSC 10—10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Debreceni VSE 9—15.

Az állás a 7. forduló után: 1. KSI SE 21, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 16, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13, 5. Debreceni VSE 12, 6. Angyalföldi SI DSE 9, 7. Szolnoki Dózsa VSC 4 (61—83), 8. Dunakanyar Szentendre 4 (66—94), 9. Racionet-Honvéd 4 (57—92), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

Címlapképünkön a két gólig jutó Rácz Norbert, aki megbízhatóan játszott az angyalföldiek ellen is

Az álmos kezdést egy eredményesebb támadójáték követte

Póló Németh Dániel 02 cspAz OB I B-s vízilabda-bajnokság hatodik fordulójában papíron egy gyengébb együttessel vette fel a küzdelmet a Swietelsky-Békéscsaba gárdája. Az eredményen mindez tükröződik, bár a bekapott gólok száma lehetett volna kevesebb.

Swietelsky-Békéscsaba—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 16—10 (5—4, 4—2, 4—1, 3—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó Z. 1, Rácz, Mucsi 1, Ajtai 2, Németh D. 5. Cs.: Tifrea 1, Tóth F., Józsa 3, Major 2. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Erzsébeti SMTK: Kiss B. — Körösi 2, Seres 1, Zsebők, Fejes 1, Sipos 3, Dolnay. Cs.: Krausz 1, Vági 1, Somogyi 1, Gurovits. Edző: Szabó Gábor.

Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 6/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Sipos. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—3, 6—4, 9—7, 14—7.

A vendégek nem hozták ászukat, az egykori válogatott centert, Regős Áront, ami máris több variációs lehetőséget adott a békéscsabaiaknak, nem kellett állandóan a zónavédekezésre állni, gyakran szoros emberfogásra válthattak. Ennek ellenére hamarabb kaptak lábra az erzsébetiek, mint a házigazdák. Dr. Szilágyi Kristóf edző 1—3-nál kikérte első idejét. Ezután rendeződtek a sorok a pályaválasztónál, az álmos kezdést egy hatékonyabb és eredményesebb támadójáték követte, amiben az öt gólig jutó Németh Dánielé volt a vezérszerep, aki hol akcióból, hol emberelőnyből talált be a fővárosiak kapujába. Gál Lajos jól állta a sarat a kapuban, a bekapott tíz gól inkább a védekezés időnkénti gyengeségét mutatja. Összességében meglátszott a csapat teljesítményén, hogy kemény héten vannak túl, de ezt így is tervezték, az előzmények ismeretében számolt vele a csabaiak szakvezetője.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A tizenhat lőtt gól ellenére akadtak technikai hibák a támadások során, ami a következő mérkőzéseken nem fog beleférni. Viszont örömteli, hogy a sok gólon nyolc játékos osztozott, ami a csapat sokoldalúságát mutatja. A fiatalok ezen a találkozón több lehetőséget kaptak, teljesítményükkel maximálisan elégedett vagyok.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC— Racionet-Honvéd 8—7. KSI SE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 15—4. Debreceni VSE—Dunakanyar Szentendre 12—13. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Angyalföldi SI DSE 12—8.

Az állás a 6. forduló után: 1. KSI SE 18, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13 (67—56), 4. Swietelsky-Békéscsaba 13 (80—75), 5. Debreceni VSE 9 (68—66), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4, 8. Szolnoki Dózsa VSC 3 (51—73), 9. Dunakanyar Szentendre 3 (56—84), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

Címlapképünkön Németh Dániel (szemben) nem csak jól védekezett, hanem ötször eredményes is volt a fővárosiak ellen

Az akadozó gépezetet Ormai Zoltán ellensúlyozta

polo ormai mj cspKét sikeresen vett hazai bajnoki után ismét idegenbe látogatott csapatunk, ezúttal Leányfaluig utaztak ugyanis a Dunakanyar Szentendre vendégekeként ugrottak vízbe szombaton az ebéd előtti órákban. Sikerrel, ugyanis az idei bajnokság során első ízben nyert a csapat idegenben.

Dunakanyar Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 9—11 (1—0, 3—5, 2—2, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 5. forduló, Leányfalu, 100 néző. V.: Bujka János, Irmes Máté Benedek. Szentendre: Király — Ercse 2, Szabó P. 5 (1), Fleckenstein 1, Szávai 1, Tusa, Eged. Cs.: Kammerer, Somogyi, Bozsoki, Buzás. Edző: Németh Zsolt. Békéscsaba: Ormai — Tinka, Szabó Z. 4 (2), Rácz, Mucsi, Major 1, Németh D. 3. Cs.: Gál (kapus), Tifrea, Józsa 2, Ajtai 1, Dobra. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 10/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Tifrea, Józsa. Kipontozódott: Kammerer, Tusa, ill. Mucsi. Az eredmény alakulása: 2—0, 4—1, 4—6, 6—7, 6—9, 9—10.

Mint egy nappal korábban beharangozó írásunkban jeleztük, ezúttal is meglehetősen tartalékos csapattal volt kénytelen kiállni a Békéscsaba: dr. Makra Zsolt játékával nem számolhatott dr. Szilágyi Kristóf edző, valamint a hazai szövetség a két kettős játékengedéllyel rendelkező játékos, Flajsman Dávid és Szabó Zsombor engedélyét visszavonta. Ráadásul az ifjúságiak közül Tóth Frank sérülés miatt szombaton még nem volt teljesen harcképes, de a héten ugyancsak sérüléssel bajlódó Tifrea Ovidiu már elutazott a csapattal. Viszont a helyszínen bemelegítés közben fejbe találták Dobra Róbertet, aki kisebb agyrázkódást szenvedett, de még így is kénytelen volt beállni az utolsó negyedben, ugyanis a kipontozódások és cserés kiállítások miatt vészesen fogyott a csapat amúgy is rövid kispadja.

Eléggé fásultan kezdték a mérkőzést a vendégek, ami talán a korai kelésnek is betudható (reggel hat órakor már úton volt a gárda Leányfalu felé). Így aztán a második negyed elején már 4—1-et mutatott az eredményjelző. Bár a védekezésre nem lehetett panasz, a támadások akadoztak, és pontatlanok voltak a lövések. A 13 órás szolgálat után azonnal útra kelő, immár 47 esztendős Ormai Zoltán kapus viszont nagyszerű napot fogott ki, a vendéglátók alig-alig tudták bevenni a kapuját. A védekező specialista Mucsi Zsolt már az első negyedben begyűjtötte második személyi hibáját, a negyedikben pedig a harmadikat, így a kipontozódás sorsára jutott. A mérkőzés finisben egyébként Tifrea és Józsa is a partvonalon kívülre került, mindketten cserével hagyták el a medencét. Fogyott a csapat, ám közben az eredményes védekezés mellé némileg feljavult a támadás, de csak annyira, hogy 4—4 után fordított a gárda a sereghajtó ellen. Innen kezdve már megmaradt végig az előny a békéscsabaiaknál, de jó esetben akár öt-hat góllal is nyerhettek volna. Ám a sok hiba és kapkodás olykor megbosszulta magát, ami miatt a meccsben tudott maradni a Dunakanyar gárdája. Végül a viszontagságos nap, illetve hét után, ha nyögvenyelősen is, de azért megérdemelten hozta el a három pontot — idén először idegenből — a viharsarki alakulat. Viszont Ormai kapus mellett Szabó Zoltán is dicsérhető négy góljáért, amelynek érdekessége, hogy a korábbi két bajnokin is négy találatig jutott.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Tipikusan az a mérkőzés volt a mai, amelyen jó, hogy túl vagyunk. Megvan a fontos három pont és ezt a találkozót gyorsan felejtsük el. Pontatlan és kapkodó játékunkat Ormai Zoltán vezette védekezésünk ellensúlyozta, ennek köszönhetően nyertünk idegenben.

További eredmények: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Racionet-Honvéd 14—5. Debreceni VSE—Szolnoki Dózsa VSC 12—5. Angyalföldi SI DSE—KSI SE 13—25. Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 6—10.

Az állás a 5. forduló után: 1. KSI SE 15 (97—49), 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15 (67—40), 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10 (55—48), 4. Swietelsky-Békéscsaba 10 (64—65), 5. Debreceni VSE 9 (56—53), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4 (49—60), 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1, 9. Szolnoki Dózsa VSC 0 (43—66), 10. Dunakanyar Szentendre 0 (43—72).

Címlapképünkön: a Dunakanyarban Ormai Zoltán kapuson nem tudtak fogást találni a házigazdák