Az olimpiai bajnok Kis Gábor kibabrált csapatunkkal

A szegedi új Tiszavirág Sportuszodában rendezték meg a felnőtt OB II-es bajnokság Déli csoportjának negyedik körét, a hetedik-nyolcadik fordulót. Csapatunk a hat pont reményében utazott a Csongrád-Csanád megyei székhelyre, ám az első sikeres találkozó után kissé fáradtabban mozogtak a mindössze egyetlen órányi pihenő után, amikor az olimpiai bajnok Kis Gábor vezérletével és hat góljával legyőzte őket a szolnoki alakulat.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 11–5 (2–2, 3–0, 2–2, 4–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Szeged. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Lukácsi M. 1, Mucsi 2, Ajtai 3 (2), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Dobos, Latorcai 2, Paksi B. 1, Dávid, Puha 1. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba, Román György. Szeged: Márkus – Török 2, Berkó, Szabó A., Godó 3, Szőllősi, Máté. Cs.: Árvai, Magdits, Zsarkó, Mák. Edző: Klippel Zsolt, Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Szabó A. Az eredmény alakulása: 1–2, 5–2, 6–4, 11–4.

Csak az első öt percben tudott nagyobb ellenállást kifejteni a Tisza-parti együttes, 2–2 után a csabaiak lendületbe jöttek, és magabiztos játékkal győzték le a riválist. Sokat nyomott az is a latba, hogy amíg a hazaiak kapusa, Márkus Rudolf … százalékon védett, addig Vozár Miklós -on. Az viszont érdekes, hogy csapatunk a hat emberelőnyös helyzetből egyet sem tudott értékesíteni, viszont akcióból kilenc alkalommal is betaláltak.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok 11–13 (2–4, 4–3, 3–2, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Szeged. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 2, Lukácsi M. 3, Mucsi 1, Ajtai 5 (1), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Dobos, Latorcai, Paksi B., Dávid, Puha. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba, Román György. Szolnok: Sényei – Balog Z., Retkes 1, Menkó 4, dr. Mosonyi 1, Kis G. 6, Krakkai 1. Cs.: Pintér (kapus), Gut, Szendrei, Kun, Farkas, Hajas. Játékos edző: Kis Gábor, dr. Mosonyi Balázs. Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Latorcai. Kipontozódott: Balog Z. Az eredmény alakulása: 3–1, 5–4, 9–9, 12–9, 12–11.

A szolnokiak hamar lábra kaptak az első mérkőzés után mindössze egy órát pihenő csabaiakkal szemben. A Tisza-partiak az olimpiai bajnok, még mindig nagyon jó erőben lévő Kis Gábor vezérletével kemény iramot diktáltak, a békéscsabaiak összeszedték magukat, ki is egyenlítettek, de a véghajrára elfogyott az erő, így fejet kellett hajtaniuk az Invictus együttese előtt.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Két kimondottan jó mérkőzést játszottunk Szegeden, az elsőt viszonylag könnyen hoztuk. A második találkozón is keményen hajtott, jól koncentrált a csapat, ám ellenfelünknél volt egy Kis Gábor. Pedig a harmadik negyedre utolértük ellenfelünket, 9–9 után bármi megtörténhetett volna, ám végül egy tisztességes vereséggel zártunk. Összességében a támadások és a védekezés is jól működött a két derbin, a fiatalok is sokat hozzátettek az eredményességhez, maximálisan elégedettek lehetünk az idei őszi szezonnal. Folytatás jövő februárban.

További eredmények: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE 7–25. Szegedi UVTE–Csongrádi VVSE 10–12. Kecskeméti VE–Szegedi VTK 9–11. Invictus SC Szolnok–Szegedi UVTE 11–14.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szegedi UVTE 16, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 10, 4. Kecskeméti VE 10, 5. Invictus SC, Szolnok 9, 6. Szegedi VTK 9.

Címlapképünkön a fehér sapkás csapatunk keményen védekezett mindkét találkozón, ám csak az egyiket tudták behúzni ezen a napon

Két meccsből három pontot hozott felnőtt csapatunk Mórahalomról

A Csongrád megyei Mórahalomra utazott ma reggel felnőtt csapatunk, hogy az OB II-es bajnokság Déli csoportjának alapszakaszában megmérkőzzön a mezőny két szegedi alakulatával, a VTK együttesével, majd az UVTE gárdájával. Az előbbi ellen sikerrel jártak, az erősebb Tisza-partiakkal szemben azonban alul maradtak.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 9–7 (4–4, 0–2, 2–1, 3–0)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Mórahalom. V.: Horváth József. Békéscsaba: Vozár B. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 4, Mucsi, Ajtai 3 (2), Csatári 2. Cs.: Gyebnár, Károlyi, Paksi B., Dávid. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szegedi VTK: Papp – Török A., dr. Nádasdi 2, Szabó A. 1, dr. Ladóczky, Godó 2, Magdits. Cs.: Árva, dr. Török T., Zsarkó 1, Mák, Balla, Máté 1, Szöllősi. Edző: Árva Szilárd, Márkus Rudolf. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 4/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–3, 4–7.

Remek rajt után (2–0) kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott a Békéscsaba, olyannyira, hogy a harmadik negyed elejére háromgólos előnyre tettek szert a Tisza-partiak (4–7). Ám jött egy huszáros hajrá, és a zsinórban dobott öt góllal fordított csapatunk, és végül behúzta a fontos három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 4–13 (1–4, 1–3, 2–2, 0–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Mórahalom. V.: Duray András. Békéscsaba: Vozár B. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 1, Ajtai 3 (1), Dávid, Csatári. Cs.: Gyebnár, Károlyi, Mucsi, Paksi B. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szegedi UVTE: Tóth M. – Szegi 1, dr. Donauer 1, Szabó G., Páll 1, Major 6 (1), Kormányos. Cs.: Király 2, Boros 2. Edző: Király György, Melkuhn Dezső, Bük József. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 6/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 1–7, 3–7, 4–9.

Az első félidőben nyomatékosította a másik szegedi csapat, hogy ezen a napon számukra csak a győzelem elfogadható. Az egykor Békéscsabán is megfordult Major Levente gólerősségének köszönhetően végül megszerezte a három pontot.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Erősen tartalékosan utazott csapatunk a Csongrád megyei fürdővárosba. Az első mérkőzésen, mint csapat, jól működött a csabai alakulat, rendben volt a védekezés, és a támadásokra sem lehetett panasz egy kisebb intervallumtól eltekintve. Aztán jött egy kis „bealvás”, amiből kimászva sikerre vitte csapatunk a nyitó találkozót. A második meccsen viszont még a korábbi teljesítmény ötven százalékát sem nyújtottuk, sok volt a hiba. Nem volt ekkora különbség a két gárda között, s ha már vereség, tisztességesebb eredményre számítottam előzetesen. Persze, ezúttal visszaütött, hogy rövid kispaddal rendelkeztünk, de hát mindig abból kell főzni, amink van. Összességében megdolgoztunk a három pontért.

További eredmények: Kecskeméti VE–Szegedi UVTE 8–19. Invictus SC, Szolnok–Kecskeméti VE 13–13. Szegedi VTK–Csongrádi VVSE 16–15. Csongrádi VVSE–Invictus SC, Szolnok 13–14.

Az állás a harmadik kör (hat forduló) után: 1. Szegedi UVTE 13, 2. Kecskeméti VE 10, 3. Csongrádi VVSE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 7, 5. Invictus SC, Szolnok 6, 6. Szegedi VTK 6.

Címlapképünkön Laczó Péter (kezén a labda) már csak a kapussal áll szemben, és mint oly sokszor, ezúttal sem hibázott

Ötvenszázalékos mérleggel zárt felnőtt csapatunk Kecskeméten

Kecskeméten rendezték meg szombaton a felnőtt OB II Déli csoportjának második körét, a 3–4. fordulót, amelynek során csapatunk először a házigazda kecskemétiekkel, majd a Csongrádi VVSE együttesével találkozott. Az addigi listavezetőt ugyan legyőzték, de a csongrádiakkal már nem bírtak Mucsi Zsolték.

Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 9–7 (2–1, 3–2, 1–3, 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Kecskemét. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 2 (1), Csatári 1. Cs.: Lukácsi S. 1, Puha, Paksi B. 1, Dávid, Román, Olasz. Játékos edző: Ajtai Miklós. Kecskemét: Harkai – Szabó J., Sárkány 1, Nagypál, Holka 3, Morva, dr. Bácsi 1. Cs.: Liszi, Dongó 1, Barabás, Czirok Cs. 1, Zsigmond, Nagy R., Bogdán. Játékos edző: Nagypál Sándor. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 0–1, 2–1, 3–3, 5–3, 6–7, 7–7.

Élvezetes meccset hozott a második kör első találkozója, amelyen felváltva vezettek a csapatok. A finisben azonban huszáros hajrát vágott ki a Békéscsaba, 6–7 után már csak a mieink voltak eredményesek, így végül megérdemelten nyertek.

Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 11–14 (2–4, 3–3, 3–3, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Kecskemét. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 3, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 4 (2), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Puha, Paksi B., Dávid 1, Román, Olasz. Játékos edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Szarvas – Kátai-Benedek, Gál, Káris 1, Szabó Zs. 6 (1), Busa 5, Gulyás 1. Cs.: Pálinkó, Veres, Füri 1, Csaba, Szabó T., Szabó Cs. Edző: Kozák László. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, Csatári. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–4, 5–5, 7–5, 8–8, 12–8, 14–9.

Bár a csongrádiak vezettek a találkozó nagy részében, a harmadik negyed végére felzárkózott a Békéscsaba. A folytatás kevésbé sikerült, ugyanis zsinórban négy gólt kapott csapatunk, amire már csak szépségtapaszként érkeztek válaszok.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Úgy keltünk útra, hogy benne van a napban, pont nélkül végzünk, hiszen a mezőny két legerősebb csapata várt ránk. A Kecskemét alaposan megerősödött tavaly óta, a csongrádiak pedig egy gyorsan úszó fiatal gárdából állnak. Ehhez képest három ponttal zártunk, a házigazdák ellen határozottan jól játszottunk, összeszedett volt a csapat, remek volt a védekezés, ennek köszönhető a sikerünk. A Csongrád ellen is jól muzsikáltunk, akár ezen a találkozón is meg lehetett volna a győzelem, ám amikor fölzárkóztunk, fordítás helyett jött néhány hiba, ami miatt végül nem lehetett sikerélményünk. A lényeg: nem játszottunk alárendelt szerepet a második derbin sem.

További eredmények: Szegedi VTK–Szegedi UVTE 9–12. Szegedi VTK–Invictus SC, Szolnok 4–3. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 15–9. Kecskeméti VE–Invictus SC, Szolnok 14–11.

Az állás a második kör (négy forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 9, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Szegedi UVTE 7, 4. Swietelsky-Békéscsaba 4, 5. Szegedi VTK 3, 6. Invictus SC, Szolnok 2.

Címlapképünkön Mucsi Zsolt célozza meg a kaput, aki a két találkozón összesen hatszor volt eredményes

Örömpóló Csongrádon, sok szép látványos góllal

Szeptember 18-án megkezdődött felnőtt csapatunk számára a 2021–2022. évi OB II-es bajnokság. Az első fordulóban – miként tavaly is – Csongrádon szerepelt az alakulat, amely a szokásnak megfelelően két mérkőzéssel nyitotta az évadot.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok 8–8 (0–4, 5–1, 2–1, 1–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Csongrád. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi, Ajtai 5, Lukács M. 1. Cs.: Lukácsi S., Latorcai, Dobra, Paksi B., Dávid 1, Miklós, Román. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szolnok: Sényei – Kovács D., Retkes, Menkó 1, Mosonyi, Gut 1, Krakkai. Cs.: Csekő, Chif, Polgár, Rébeli 1, Kis G. 4, Faragó 1. Játékos edző: Kis Gábor. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 12/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Polgár. Az eredmény alakulása: 0–4, 3–4, 3–5, 6–5, 8–6.

A szolnoki színekben vízbe ugró olimpiai bajnok Kis Gábor és a békéscsabai Ajtai Miklós gólpárbajának lehettünk szemtanúi, ketten együtt kilenc találatot jegyeztek a 16-ból. Végül igazságos döntetlen született a bajnoki nyitányon.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 9–11 (2–2, 1–3, 3–2, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Csongrád. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P., Gyebnár, Mucsi 2, Ajtai 2, Lukács M. 1. Cs.: Lukácsi S., Latorcai 1, Dobra 1, Paksi B. 1, Dávid 1, Miklós, Román. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szeged: Tóth M. – Barna 2, Kormányos 1, Páll, Major 1, Németh Z. 2, Varga Á. 3. Cs.: Szegi, Szabó G., Fodor Á., Király 2, Boros. Edző: Szabó Zoltán, Melkhun Dezső. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Lukácsi S. Az eredmény alakulása: 2–2, 2–5, 5–6, 7–8, 7–10.

A szegedi csapatból több olyan ismerős is köszöntötte ellenfelét, aki egykoron békéscsabai színekben játszott. Sőt, a két klub egyezsége értelmében a mieink vezetőedzője, az egyébként Szegedről érkezett Fodor Ádám továbbra is a Tisza-partiak együttesében amatőrködik. A találkozó egyébként sokáig nyílt volt, mi több, akár csabai szempontból nézve kedvezőbb eredmény is születhetett volna.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Kísértetisen hasonlított az idei bajnoki nyitányunk a tavalyihoz. Akkor is a csongrádiak rendezték az első kört, és akkor is egy döntetlennel és egy nagyon szoros csatát hozó vereséggel kezdtük a pontvadászatot. A különbség annyi volt, hogy az elmúlt évben a hódmezővásárhelyiekkel ikszeltünk (12–12), a szolnokiaktól pedig kikaptunk (10–11). Ami pedig a mai találkozókat illeti: nagyon odatette magát a csapat, eredményesen játszottunk, sok szép és látványos gólt lőttünk. A védekezésünk is nagyjából a helyén volt. Örömpólót mutatott be a küldöttségünk. A fiatalok lendületesen játszottak, az idősebbek pedig a rutinjukra támaszkodva jeleskedtek. Az előbbieknél maradva, Vozár Miki jól állta a sarat a kapuban, Lukácsi Marcell és az ifjúságiak közül kiöregedő és debütáló Paksi Benedek ügyesen harcolt a vízben.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK 16–9. Csongrádi VVSE–Kecskeméti VE 13–14. Szegedi VTK–Kecskeméti VE 5–6. Szegedi UVTE–Invictus SC, Szolnok 7–7.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Kecskeméti VE 6, 2. Szegedi UVTE 4, 3. Csongrádi VVSE 3, 4. Invictus SC, Szolnok 2, 5. Swietelsky-Békéscsaba 1, 6. Szegedi VTK 0.

Alighogy hazatért felnőtt csapatunk Csongrádból, szinte már fordult is egy újabb különítményünk a nem messzi lévő városba, nevezetesen az országos bajnoki nyitányra készülő ifjúsági és gyermek gárdánk. Mindkét alakulat egy egynapos tornán teszteli a nyári felkészülést, ahol harmadmagával körmérkőzik, mégpedig a házigazda Csongrádi VVSE-vel és a Hódmezővásárhelyi VSE-vel.

Címlapképünkön: Ajtai Miklós (fekete sapkában) gólerősségének nagy jelentősége volt abban, hogy sikeresen nyitotta az évadot felnőtt csapatunk

A 11. helyen zárt felnőtt csapatunk a végelszámoláskor

A múlt heti utánpótlás-bajnokságok zárása után a felnőttek is befejezték ezen a hét végén a 2020–2021. évi pontvadászatot. OB II-es csapatunk hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadta a végső 9–12. helyért folyó csatározás csapatait. A harmadik kör (5–6. forduló) négy mérkőzése volt hivatott eldönteni a 24 tagú mezőny középső állományának sorrendjét, amelyben a Swietelsky-Békéscsaba végül a 11. helyen zárt. Miután ugyan legyőzte a Poseidon együttesét, ám az egymás elleni mérlegük végül egyenlő lett (9–10 és most 7–6), így a csoporton belül gólkülönbség döntött a budaörsiek javára.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE, Budaörs 7–6 (2–1, 2–3, 1–0, 2–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, 3. forduló, Békéscsaba. V.: Bereczki Miklós. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M., Gyebnár, Csendes, Dávid 1, Ajtai, Laczó P. 2. Cs.: Lukácsi S., Latorcai, Puha, Mucsi 4, Gruda, Miklós, Csatári. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Budaörs: Farczádi – Pál 1, Budai, File, dr. Gyetvai 1, Imre 1, Szám 1. Cs.: Jakab 1, Forgó 1, Antal. Játékos edző: Jakab Damján, Hegyi Zoltán. Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 12/3. Büntetők: 2/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Gyebnár, Gruda, ill. Budai, Imre. Az eredmény alakulása: 0–1, 2–1, 2–3, 4–3,5–5, 7–5.

Miként az első fordulóban, ezúttal is rendkívül éles, fordulatos mérkőzést hozott a két gárda összecsapása, amelyen most a mieink jöttek ki jobban, és Mucsi Zsolt vezérletével, gólerős játékával, valamint a sérülten is a találkozót bevállaló játékos edző, Ajtai Miklós irányításával, jó (gól)passzaival, egy szoros eredményt hozó összecsapáson győzött csapatunk.

Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-BME-Infinityn 8–14 (1–3, 0–1, 3–5, 4–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, 3. forduló, Békéscsaba. V.: Szilvasán Patrik. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Gyebnár, Csendes, Dávid, Ajtai, Laczó P. 4. Cs.: Weinhardt M., Latorcai, Puha, Mucsi 3, Román, Miklós, Sipaki. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. MAFC: dr. Pásztor G. – Bukits T. 1, Kiss B., Mészáros 2, Hajas 3 (1), Huber 2, Hegyi Á. 1. Cs.: Kállai 1, Maschefszky, Quittner 1, Makszim, Soós 2, Batta 1, Ferenczy. Edző: Csigó Tibor, Rostás Pap Dominik, Bukits Róbert. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 5/3. Büntetők: 1/0, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–5, 4–8, 4–13.

Bár a mérkőzés első gólja Laczó Péter nevéhez fűződik, ám a félidőre jelentős előnyre tett szert a fővárosi egylet. A folytatásban is minden negyedet megnyertek az egyetemisták, akik újabb kettős győzelmükkel százszázalékos teljesítményt nyújtottak a rájátszás ezen szakaszában és megérdemelten csípték el a 9. helyet.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Gyönyörű időjárás várta az évbúcsúztatót, amelyen remekül játszott az egész gárda, megvolt a csapategység, és jó hangulatban telt el a végül győztes találkozó. A második találkozónk azonban kissé káoszos volt, semmi sem úgy működött, ahogy elképzeltük, vagy ahogy szerettük volna. Ennek oka elsősorban az volt, hogy ezúttal csak az „öregek”, a negyven-ötven évesek játszottak, akik a végére alaposan elfáradtak. Ám a lényeg: igazi strandvízilabda hangulat volt az évzárón, arra törekedtünk, hogy az immár két-három-négy évtizede együtt pólózó játékosaink mindegyike örömjátékkal búcsúztassa a szezont. Összességében az is elmondható: a mostani OB II-es 11. helyezésünk régen látott jó eredmény, ezért maximálisan elégedettek lehetünk mindannyian.

További eredmények: MAFC-BME-Infinityn–Czeglédi VSE Lamantinok 17–9. Poseidon VSE, Budaörs–Czeglédi VSE Lamantinok 17–3. Az OB II végeredménye a 9–12. helyért folyó rájátszást követően: 1 (összesítésben a 9.). MAFC-BME-Infinityn 18, 2. (10.) Poseidon VSE, Budaörs 9 (63–53), 3. (11.) Swietelsky-Békéscsaba 9 (54–54), 4. (12.) Czeglédi VSE Lamantinok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az egyenlő, akkor a csoportban elért mérkőzések gólkülönbsége.)

Címlapképünkön Mucsi Zsolt célozza meg a kaput, aki az első mérkőzésen négy, a másodikon három alkalommal volt eredményes