OB II: Szépen helyt állt az alaposan megfiatalított csapat

Az immár egy éve Békéscsabán edzősködő Katona Péter (kezén a labda) ebben a szezonban már a csabai klubot erősíti, első bemutatkozásán a két találkozón hat gólig jutott

Ma, szombaton kezdetét vette az OB II vízilabda-bajnokság is. Az első körben csapatunk Csongrádra látogatott, ahol két találkozó erejéig ugrott a nyitott uszoda vizébe.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 12–11 (3–3, 2–1, 4–3, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Csongrád. V.: Varga Márk. Békéscsaba: Beregszászi – Szanyi 2, Mucsi 2, Zsilák, Ajtai 3, Fodor Zs. 1, Katona 4. Cs.: Budai, Hajdu A., Pallag, Szatmári L., Csatári. Vezetőedző Fodor Ádám, játékos edző: Ajtai Miklós. Szegedi UVTE: dr. Szabó Z. – Avar, Kormányos 2, Szabó G. 1, Antal 1, Major 4 (1), Király. Cs.: Szegi 1, Rigó, dr. Horváth G., Mikházi, Rébeli Szabó T. 2 (1), Rébeli Szabó Á. Edző: Hajdú Zsolt, Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Ajtai, Budai. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 6–4, 9–6, 9–8, 11–8.

Kemény, rangadónak beillő mérkőzést hozott az OB II nyitánya, amelyen nagyon sok húsz éven aluli fiatalunk kapott bizonyítási lehetőséget. A harmadik negyed közepén játékos edzőnk, Ajtai Miklós kipontozódott, amit kihasznált a szegedi alakulat, de utolérni már nem tudta csapatunkat.

Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont 11–14 (2–4, 1–3, 3–4, 5–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Csongrád. V.: Varga Márk. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Mucsi, Zsilák 4, Ajtai 3 (1), Fodor Zs. 1, Katona 2. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Hajdu A., ifj. Tasnádi, Pallag 1 (1), Szatmári L., Csatári. Vezetőedző Fodor Ádám, játékos edző: Ajtai Miklós. Szentes: Bubori – Csuka F. 3, Werner 1, Gundl 2, Papp 2, Szécsi 1, Szabó J. Cs.: Busi, Gut 2, Sóti 1, Őze, Csuka B., Gömöri 2. Edző: Csendes Tamás, Fekecs Ádám, Szabó József. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 6/3. Büntetők: 4/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0–3, 2–3, 3–7, 5–11, 9–12. Újonc, de remek erőkből álló szentesi egylet állta útját fiataljainknak, akik becsületesen küzdöttek a második találkozón, ám fejet kellett hajtaniuk a keményen játszó Kurca-partiak előtt.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Első ellenfelünk, a szegedi gárda még most formálódik, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet, sok új és fiatal játékos került hozzájuk a nyár folyamán. A miénk egy jól úszó, fizikálisan erős csapat, ezt ki is használtuk a Tisza-partiak ellen. Fegyelmezetten játszott a csapat, mondtam is a mérkőzés előtt: ha nem engedjük el őket az elején, akkor van esélyünk a három pontra. A harmadik negyedben volt egy kis holtpontunk, jöttek is utánunk, de amint ezen túllendültünk, megint kézben tartottuk a találkozót. Végül a feszes védekezésnek és a dinamikus játéknak köszönhetjük győzelmünket. A Szentes elleni meccs már egészen más volt, mondhatni ellenfelünk felvette a bokszkesztyűt. Kimondottan agresszív játékkal rukkoltak elő, nem bízták a véletlenre a találkozót, ráadásul a szerencse sem állt mellénk a találkozó elején, amivel jelentős előnyre tett szert ellenfelünk. A döntően 22-28 éves játékosokból álló Kurca-partiak keménynek bizonyultak, tény, nem voltak győzelmi esélyeink, de ennek ellenére szépen helyt állt fiatal csapatunk. Ezt az is alátámasztja, hogy hatgólos hátrányból háromra feljöttünk a végére.

Ajtai Miklós: – Korábban is mondtam, hogy gyorsabb, ütősebb lett erre az évre a megfiatalodott csapatunk. Ez a szegediek ellen be is igazolódott, győzelmünk annak is köszönhető, hogy a megbeszélt taktikát mindenki betartotta. A szentesiekről sejtettük, hogy meglepetés csapat lesz. Tény, agresszív, kemény ellenféllel találtuk szembe magunkat, ráadásul nekünk ez már a második találkozónk volt, ők pedig ekkor kezdték a napot. Ám a nagyon fiatal átlagéletkorú együttesünk velük szemben is szépen helyt állt.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK 12–10. MAFC-INFINITYN–Szegedi VTK 15–9. Csongrádi VVSE–MAFC-INFINITYN 14–8. Szentesi Üdülőközpont–Szegedi UVTE 10–12.

Az állás két forduló után: 1. Csongrádi VVSE 6, 2. Szentesi Üdülőközpont 3, 3. MAFC-INFINITYN 3, 4. Swietelsky-Békéscsaba 3, 5. Szegedi UVTE 3, 6. Szegedi VTK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)