Egy fordulóval a vége előtt az alapszakaszt megnyerte csapatunk, miután Cegléden visszavágott a Pest megyeieknek

póló Németh Dániel fehér 13 cspAz alapszakasz utolsó előtti fordulójára került sor szombaton az OB I B-s vízilabda-bajnokságban, amelynek során a Csirkefogók ahhoz a Ceglédhez látogattak, amelytől az őszi szezonban hazai pályán vereséget szenvedtek (8—9). Érthetően fűtötte a vágy csapatunkat, így a visszavágás reményében keltek útra a Pest megyei városba. Végül sikerrel zárták a „kirándulást”.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 10—11 (3—3, 3—3, 2—3, 2—2)

OB I B-s felnőtt bajnoki-mérkőzés, Cegléd, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Berki András. Cegléd: Lajkó — Bicskei 2, Simon G. 2, Juhász, Petrényi, Varga M., Práczky 3. Cs.: Barak, Hajek 1, Simon B. 1, Ujházi 1, Némethy, dr. Mosonyi. Edző: Horváth Viktor. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Major, Józsa 1, Ajtai 1, Makra, Németh D. 6 (2). Cs.: Szentesi (kapus), Szeles, Rácz 2, Mucsi, Flajsman, Zsilák. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 14/2, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Barak, ill. Mucsi. Az eredmény alakulása: 0—1, 2—1, 2—3, 5—3, 6—6, 8—7, 8—9, 9—9, 9—11.

Nagyon felkészült egymásból a két csapat, ami érthető, hiszen az már szinte eldőlt, hogy mindkettő a felsőházban folytatja a rájátszás, így az sem volt érdektelen, hogy az egymás elleni párharcból hány pontot visznek magukkal. Nem beszélve arról, hogy itt már a csoportdobogóért folyt a találkozó. Ennek szellemében zajlott a sportszerű, iramos és magas színvonalú találkozó, amely máris beillett akár egy rájátszás-beli meccsnek is. Eleinte előfordult, hogy a sok fiatallal és néhány rutinos rókával kiálló házigazdák megúszásból szereztek gólt, de a folytatásban erre már jobban odafigyeltek a csabaiak. Bár elég sok kiállítást kapott a viharsarki egylet, arra a cserelehetőségekkel és a medencében a védekezés-váltásokkal nagyon odafigyeltek, hogy a korábbi meccsekhez képest minél kevesebb legyen a kipontozódás, így csak Mucsi Zsolt került idő előtt a partra. A mai kor szellemének megfelelően mindkét gárda váltogatta a zónázás és a szoros emberfogást, ez a csabaiaknak sikerült jobban. Nagyon sokat nyomott a latba, hogy Németh Dániel ezen a napon remekül élt a vízben, nemcsak hat gólja dicséri, hanem karmesteri tevékenysége és hatékony védekezése is kimagaslott. Mindez azt jelenti, hogy a két csapat párharca után mindkét gárda három-három pontot visz magával tovább az áprilisban kezdődő felsőházi rájátszásba.

Mestermérleg. Kádár József: — Egy jól felkészített Cegléd ellen a maximumot nyújtotta a csapat. Végül nagyszerű játékkal értékes győzelmet arattunk az addig ezüstérmes helyen álló Pest megyeiek otthonában, visszavágva az őszi fiaskóért.

További eredmények: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Szolnoki VSC 17—9. BVSC-Zugló—Újpesti VSE 12—8. MAFC 110, Budapest—Debreceni VSE 12—10. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 14—8.
Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 17. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 40, 2. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 35, 3. Ybl Waterpolo Club 33, 4. Ceglédi VSE 32, 5. BVSC-Zugló 31, 5. Újpesti VSE 28, 7. MAFC 110, Budapest 19, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

Címlapképünkön Németh Dániel, aki még a víz alól is betalált az ellenfél kapujába

Ifjúsági csapatunk hozta a becsület három pontot

póló zsilák lászló cspMindhárom korosztályban erős ellenfelet, az A-Híd OSC Újbuda csapatait fogadták fiataljaink az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság során a Keleti csoportban, vasárnap délután a csabai Árpád fürdőben. Harcos három találkozón vannak túl a Csirkefogók, de csak az ifjúságiaknak sikerült itthon tartani a három pontot.

Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda 14—12 (4—2, 2—2, 4—4, 4—4)

OB I B-s országos ifjúsági bajnokság, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Micle — Vesa, Csuvarszki D. 1, Pop 1, Zsilák 5 (2), Tóth F., Tifrea 5 (2). Cs.: Tóth K., Popovics B., Maier, Barta 1, Darabos 1. Edző: Csabai Zoltán. OSC: Bíró — Zywny, Szilárd 2, Gambin 2, Rohály 2, Szegedi 3 (2), Turán. Cs.: Szalai (kapus), Nagy V., Csordás, Erdész, Bogdánffy 1, Sipos 1, Horváth B. 1. Edző: Bóta Krisztián.

Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 9/2. Büntetők: 4/4, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Tóth F., ill. Szilárd. Kiállítás 4 percre: Zywny.

Tizenkét és fél perc játék után 5—2-re vezetett csapatunk, amely különbséget még a harmadik negyed közepéig megőrzött (9—5). A finisbe kanyarodva egy gólra feljöttek a vendégek, ám a csabaiak előnyét behozni nem tudták, így a három közül egyedül az ifjúsági csapatunk volt a nap egyetlen győztese az országos utánpótlás-bajnokságban egy izgalmas és kemény találkozón.

További eredmény. Ifjúságiak: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 10—7. Az Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC mérkőzést április 6-án játsszák.

A Keleti csoport állása a 15. forduló után, ifjúságiak: 1. Csongrádi VVSE 24, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 3. A-Híd OSC Újbuda 23, 4. Csabai Csirkefogók VK 21, 5. Oázis SC, Budapest 18, 6. MVLC Miskolci VC 13, 7. Ceglédi VSE 6, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda 5—12 (2—3, 0—2, 1—3, 2—4)

OB I B-s országos serdülő bajnokság, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Balatoni, Fazekas Zs. 2, Barta 2, Fazekas S., Darabos 1. Cs.: Braun, Zahorán, Lukácsi M., Schindler I. Edző: Csabai Zoltán. OSC: Szalai — Terenyei 1, Sipos 3, Fleischinger 1., Szigeti 2, Kovács Á. 1, Punk 1. Cs.: Kocsis Nagy 3, Gál, Válóczi, Kamocsai, Korondi, Migály, Fózer. Edző: Bóta Krisztián

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Zahorán.

A harmadik negyed közepétől, 3—5-ös állás után a vendégek zsinórban hat gólt dobtak, amire nem volt válasz, így elvitték a pontokat.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE—Aqua SE, Nyíregyháza 19—5. Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 10—9. Vasas Continentál II.— Váci VSE 27—10. Az Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC mérkőzést április 6-án játsszák.

A Keleti csoport állása a 15. forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 42, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 3. A-Híd OSC Újbuda 33, 4. Vasas Continentál II. 30, 5. Oázis SC, Budapest 27, 6. Csabai Csirkefogók VK 19, 7. Ceglédi VSE 11, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 5. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda 5—20 (2—3, 2—7, 1—5, 0—5)

OB I B-s országos gyermek korosztályos bajnokság, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 1, Körözsi, Vozár B., Schindler I. 1, Paksi B. 1, Kozma 1. Cs.: Beharóczki M., Marosvölgyi, Csatári 1, Vozár M., Sipos, Diós, Hermann, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós. OSC: Hargitai — Aglan 7, Fózer 2, Szalai 4, Szűcs, Tóth Á., Gál 1 (1). Cs.: Ferencz, Major 1, Csiszár 2 (1), Forster 1 (1), Egressy, Jónás 2. Edző: Bóta Krisztián.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Sipos.

Az első negyedben még nagy ellenállást tudott kifejteni csapatunk, de utána az ezüstös helyen álló fővárosiak nagy fölénybe kerültek.

További eredmények. Gyermek korosztály: Ceglédi VSE—Aqua SE, Nyíregyháza 13—4. Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 35—5. Vasas Continentál II.— Váci VSE 11—7. Az Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC mérkőzést április 6-án játsszák.

A Keleti csoportjának állása a 15. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 42, 2. A-Híd OSC Újbuda 36, 3. Vasas Continentál II. 29, 4. Ceglédi VSE 28, 5. MVLC Miskolci VC 27, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Váci VSE 15, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön az OSC ellen öt gólig jutó Zsilák László tűz alá veszi a kaput

Megállíthatatlanul robognak gyermek I. korcsoportosaink

póló vozár bálint01Cegléden rendezték meg a gyermek I. korcsoportos fiatalok nemzetközi vidékbajnokságának 7-8. fordulóját. Listavezető csapatunk újabb két remek győzelmével továbbra is százszázalékosan listavezető a Zöld csoportban, a mai, szombati fordulóban is imponáló magabiztossággal győzték le ellenfeleiket.

Csabai Csirkefogók VK—Invictus ÚVSC, Szolnok 16—3 (5—0, 2—1, 5—1, 4—1)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Cegléd. V.: Torda Péter. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 3, Bencsik 1, Demeter 3, Beharóczki Z. 1, Paksi B., Kozma. Cs.: Illyés (kapus), Körözsi 1, Vozár B. 3, Schindler I. 1, Vozár M., Diós 1, Hermann 1, Ottlakán 1. Edző: Tóth Tamás. Szolnok: Csekő — Papp, Juhász, Nagy K. 3, Csiszár Mercédesz, Agócs, Mrena. Cs.: Hódos, Horváth Lili, Csajági Csenge, Tureczki. Edző: Zsovák Péter.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 5/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

A hatodik békéscsabai gólra érkezett az első válasz, így végül listavezetőhöz méltó nagy különbséggel nyert fiatal csapatunk a hetedik fordulóban.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román) 15—3 (4—1, 6—1, 2—1, 3—0)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Cegléd. V.: Kocsis Szabina Gabriella. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 3, Schindler I. 3, Demeter 3 (1), Beharóczki Z. 3, Paksi B., Kozma. Cs.: Illyés (kapus), Körözsi, Vozár B. 2, Bencsik, Vozár M., Diós, Hermann, Ottlakán 1. Edző: Tóth Tamás. Nagyvárad: Chindle — Caraman, Matei, Maier A., M. Judea 3, Draghici, Mester. Cs.: Laboncz (kapus), Dima, Muresan, S. Judea, Oros, Tecu, G. Pop, Juhász. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Matei. Kiállítás négy percre: A. Maier. Kipontozódott: Matei.

Már a félidőben jól látszott, hogy nem lehet gondja csapatunknak az újabb győzelemmel (10—2), a folytatásban mindenki játéklehetőséget kapott és végig szépen muzsikált a csapat.

További eredmények: Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad—Újszilvás KSE 15—3. MVLC Miskolci VC—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román) 20—8. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár—Invictus ÚVSC 16—5. MVLC Miskolci VC—Újszilvás KSE 25—0.

A Zöld csoport állása a negyedik kör, az 7-8. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 24, 2. MVLC Miskolci VC 18, 3. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 15, 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 12, 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 3, 6. Újszilvás KSE 0.

Címlapképünkön Vozár Bálint (fehér sapkában), aki a két mérkőzésen ötször volt eredményes

Az utolsó pillanatban úszott el a mérkőzés az egriek ellen

Póló Németh Dániel cspAz alapszakasz 16. fordulója ismét rangadót hozott az OB I B bajnokság Keleti csoportjában: szombaton késő délelőtt azt az Eger gárdáját fogadták a Csirkefogók, amelytől az őszi fordulóban a hevesi megyeszékhelyen kikaptak. Jó napot fogtak ki a vendégek, és megismételték, amit az előző szezonban, vagyis ismét győztek.

Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 11—12 (2—3, 3—3, 3—4, 3—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Bene Péter, Balázs Gergely. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó Z. 2 (1), Józsa, Ajtai 1, Makra, Németh D. 4. Cs.: Szentesi (kapus), Major 1, Szeles, Rácz 1, Mucsi, Flajsman, Zsilák 1. Edző: Kádár József. Eger: Benedek — Molnár 1, Kovács Cs. 4, Mata 2, Halmos 3, Szedmák 1, Baróthy 1. Cs.: Melegh, Bognár, Nagyváradi, Jakab. Edző: Tóth Péter,

Gól emberelőnyből: 12/5, ill. 12/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Rácz, Józsa. Kipontozódott: Józsa, Németh D., ill. Mata. Az eredmény alakulása: 1—3, 4—3, 5—6, 8—8, 8—10, 11—11.

Rosszul kezdődött a mérkőzés békéscsabai szempontból, ugyanis eleinte nem igazán játszottak jól a Csirkefogók. Küzdelem, hajtás volt, jó kis meccs is kerekedett belőle, és az iramra sem lehetett panasz, sokat úsztak a játékosok. Mindkét csapat gyakran a zónavédekezéssel igyekezett operálni, amit az egriek jobban átlőttek, s ezzel szinte végig lépéselőnyben voltak. Csapatunk jobbára kapaszkodott az eredmény után. A finisbe érve mindkét centerünk kipontozódott, ami nagy hátrány jelentett, főleg az utolsó negyedben, hiszen egyetlen center sem maradt a békéscsabai oldalon. A végjátékban ennek ellenére feljött a csabai gárda, sőt, 11—11-nél még lehetőség volt a vezetés megszerzésére is, de az emberelőnyös helyzetet nem tudták kihasználni. Nem úgy a vendégek, akik tíz másodperccel a lefújás előtt Kovács Cs. Tamás révén emberelőnyös helyzetben betaláltak, beállítva ezzel a végeredményt. Ami egyben azt jelenti — mivel a Heves megyeiek ősszel is nyertek (11—9) hazai pályán a mieink ellen —, hogy az egriek velünk szemben hat pontot visznek a rájátszásba, a mieink viszont egyet sem.

Mestermérleg. Kádár József: — Nagyon jó mérkőzést vívott a két csapat, amiből a végén rosszul jöttünk ki, pedig lett volna lehetőség akár a győzelemre is. Sajnos, mindig mi kullogtunk az eredmény után, ami megnehezítette dolgunkat.

További eredmények: Szolnoki VSC—Ybl Waterpolo Club 7—11. Hódmezővásárhelyi VSC—BVSC-Zugló 7—15. MAFC 110, Budapest—Ceglédi VSE 13—12. Debreceni VSE—Újpest VSE 15—17.
Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 16. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 37, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 32, 4. Ybl Waterpolo Club 30, 5. Újpesti VSE 28, 6. BVSC-Zugló 28, 7. MAFC 110, Budapest 16, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

Címlapképünkön a jól játszó és négy gólt elérő Németh Dániel (szemben fehér sapkában), ám eredményessége ellenére nem sikerült nyerni az egriek ellen

A gyulai fiatalok egyre jobban „lerázzák” a mezőnyt

polo szanyi vencel 01A sárospataki együttes a szomszédos Sátoraljaújhelyen rendezte meg a gyermek III. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnoksága Kék csoportjának 9-12. fordulóját a hét végén, két napon át. Gyulai csapatunk ezúttal is kitett magáért, őrzi veretlenségét, és egyre jobban elhúz a mezőnytől

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 13—10 (1—3, 5—3, 4—2, 3—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Sátoraljaújhely. V.: Soltész Norbert. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G. 1, Dimák 3, Gellény 8 (1), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Schriffert B. Edző: Béládi Csaba. Miskolc: Ignácz — Szirmai 4, Marczis, Cretiv, Molnár B. 3, Takács, Hok 3. Cs.: Minka, Kiss B., Bareta, Répási, Kuru, Wolf, Szécsényi. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 7/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Minden kezdet nehéz (1—3, 3—4, 4—6), de ha a vége jó, akkor minden jó (9—6, 13—10).

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 14—14 (5—3, 5—7, 2—2, 2—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Sátoraljaújhely. V.: Habzsánszky Norbert. Gyula: Szöllősi 1 — Dobos 1, Paksi G. 2, Dimák 2, Gellény 8 (1), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Lisztes. Edző: Béládi Csaba. Sárospatak: Forrós — Kék 3, Ladomérszky, Demeter, Füssi Nagy 1, Pásztor 4 (1), Füsti. Cs.: Méhész D. 5, Orosz 1, Erdei Boglárka. Edző: Máté Dávid.

Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 3/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Az első félidő nagyobb részében a gyulaiak vezettek, akadt időszak, amikor négygólos volt az előnyük (7—3). A listavezetők összecsapásán még a félidő lejárta előtt átvette a vezetést a házigazda (9—10), majd felváltva vezettek a csapatok. A finisben 13—14-es állásnál egyetlen másodperccel(!) a lefújás előtt Gellény Zétény akció góljával hozta döntetlenre a derbit a fürdővárosi csapat.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 18—13 (3—1, 5—4, 6—3, 4—5)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Sátoraljaújhely. V.: Soltész Norbert. Gyula: Szöllősi — Szanyi, Dobos 2, Paksi G., Dimák 2, Gellény 12 (1), Szaszák 1, Kovács Á. 1. Cs.: Lisztes, Schriffert B., Fodor, Pápai, Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Gabulya — Galambvári, Nagy N., Iván 1, Pelle Gy. 9 (2), Oláh 1, Sipos 2. Cs.: Pelle L., Polom. Edző: Hatvani Péter.

Gól emberelőnyből: 10/7, ill. 10/2. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Oláh.

A gyulai Gellény Zétény és a nyíregyházi Pelle György lövő párbaja adta a mérkőzés fénypontját, amelyet az előbbi nyert meg 12—9-re, miként a fürdővárosi csapat is győzelemmel zárta a találkozót.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 18—13 (3—3, 5—2, 4—3, 6—5)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Sátoraljaújhely. V.: Szedmák Dávid. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G. 1, Dimák 1, Gellény 15 (5), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Szanyi, Schriffert B., Fodor, Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Bereczki 5, Gerendi, Égető 1, Molnár, Pataki 1, Őze 1. Cs.: Lévai 2 (1), Melkuhn, Pásztor 1, Papp 1, Tofán, Tóth B. 1. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 10/6, ill. 14/5. Büntetők: 5/5, ill. 1/1. Kipontozódott: Dobos, Szaszák, Schriffert B., Kovács Á., ill. Gerendi, Lévai.

Majdnem rajt-cél győzelmet aratott csapatunk, a szentesiek egy alkalommal 3—2-re vezettek, de Gellény Zétény hatékony lövéseivel nem bírtak, így újabb győzelmet arattak a gyulai fiatalok.

További eredmények: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 13—13. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 13—12. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 9—14. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 6—6. Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 18—7. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 9—12.

A Kék csoport állása 12 forduló után: 1. Gyulai VK 29, 2. Zempléni VK, Sárospatak 24, 3. Szentesi VK II. 16, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 15, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön a gyulai Szanyi Vencel, aki éppen partnert keres az akcióhoz