Most is az ifjúsági csapat mentette meg hét végét

póló micle michael kapus cspA szombati váci kiruccanás után hazai környezetben játszották az utolsó kört az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink. Az ellenfél pedig a mindhárom fronton, az ifiknél, a serdülőknél és a gyermek korosztályúaknál egyaránt jó erőkből álló Oázis SC, Budapest gárdája volt. A mérleg csabai szemszögből: egy győzelem, két vereség.

Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest 19—11 (5—4, 7—2, 2—4, 5—1)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Lehmann István. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Pop, Zsilák 9 (3), Tóth F., Tifrea 8. Cs.: Balatoni, Maier, Tóth Sz. 2, Barta, Fazekas Zs. Edző: Csabai Zoltán. Oázis: Brusznyiczki — Iván 1, Csutorás Bence 1, Csutorás Barna 1, Závodni, Somogyi 4 (3), Sömjén 3 (1). Cs.: Soós, Bereczki 1, Huber. Edző: Pecz Lajos.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 8/1. Büntetők: 3/3, ill. 5/4. Kiállítás cserével: Pop. Kipontozódott: Vesa.

Nem tűnt ijesztőnek, amikor az első negyed közepén a vendégeknél volt az előny (1—3), ugyanis 12 perc játék után már 8—4-et mutatott az eredményjelző. Ezt az előnyt csökkenteni még tudták a fővárosiak, de finisre még tetemesebbre növelték a csirkefogók, különösen Zsilák László és Ovidiu Tifrea nagy lövőkedvének köszönhetően. Ezzel csapatunk a harmadik helyen zárta az alapszakaszt a Keleti csoportban.

Az április 8-ai eredmények, ifjúságiak: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 23—11. Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 9—7. MVSC Miskolci VC—Ceglédi VSE 13—7. Április 9-ei további eredmények: Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda 8—9. Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 19—8. Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC 10—7.

A Keleti csoport alapszakaszának állása, ifjúságiak: 1. A-Híd OSC Újbuda 35, 2. Csongrádi VVSE 30, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 4. Csabai Csirkefogók VK 24, 5. Oázis SC, Budapest 24, 6. MVLC Miskolci VC 19, 7. Ceglédi VSE 6, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest 6—19 (1—3, 3—7, 1—4, 1—5)

OB I B-s serdülő vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Pölös Gábor. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós, Balatoni, Barta 1, Bacsa 2 (1), Fazekas S. Cs.: Tömő (kapus), Zahorán, Schindler I., Fazekas Zs. 2, Kozma 1, Paksi B. Edző: Csabai Zoltán. Oázis: Csapodi — Nagy A. 1, Závodni 5, Bereczki 1, Szívós 1, Laneury 3, Sömjén 6 (2). Cs.: Jusztin (kapus), Hajdú 1, Sipos, Korvicska 1. Edző: Homonnai Dániel.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 10/6. Büntetők: 2/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Fazekas S., ill. Sipos.

A sípszó előtt egymás mögött állt a két csapat a tabellán, a vendégek helyezkedtek el előbb. Ez a találkozó végére nem változott, csak három ponttal nőtt az Oázis előnye. Egyébként, amikor 1—9-et mutatott az eredményjelző, már látszott, hogy nem sok babér terem ezen a napon fiataljainknak.

További eredmények: Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 15—18. Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda 7—13. Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC 10—12. Aqua SE, Nyíregyháza—Váci VSE 7—6.

A Keleti csoport alapszakaszának állása, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 53, 2. A-Híd OSC Újbuda 45, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 38, 4. Oázis SC, Budapest 36, 5. Vasas Continentál II. 36, 6. Csabai Csirkefogók VK 22, 7. Ceglédi VSE 11, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 11, 9. Csongrádi VVSE 9, 10. Váci VSE 6. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest 11—17 (1—4, 5—4, 3—5, 2—4)

OB I B-s gyermek korcsoport vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Lehmann István, Pölös Gábor. Békéscsaba: Illyés — Schaffer M., Schindler I. 7 (3), Demeter 2, Vozár B., Paksi B., Kozma 1. Cs.: Csatári, Szalók, Marosvölgyi, Vozár M., Diós 1, Bencsik, Hermann, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós. Oázis: Kokas — Mezei 1, Kanász 6 (1), Pásztor 1, Korvicska 5, Hajdú 4, Kis B. Cs.: Botzheim, Szenthe, Szabó Nikolett, Lonkay, Lövey. Edző: Ádám Zsolt.

Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 13/6. Büntetők: 4/3, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Hajdú. Kipontozódott: Mezei.

Nem kezdődött a Csirkefogók számára jól a mérkőzés, a vendégek villámrajtjának eredménye: 1—5. Igaz, többször is egy gólra feljöttek a csabai fiatalok, ám 6—7 után, a második játékrészben már nem sikerült többé a felzárkózás, fokozatosan elhúztak a fővárosiak, és a papírformának megfelelően nyertek az igen kemény és éles csatát hozó derbin.

További eredmények: Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 25—6. Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda 6—9. Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC 6—26. Aqua SE, Nyíregyháza—Váci VSE 14—12.

A Keleti csoport alapszakaszának állása, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 51, 2. A-Híd OSC Újbuda 48, 3. MVLC Miskolci VC 33, 4. Vasas Continentál II. 32, 5. Ceglédi VSE 31, 6. Oázis SC, Budapest 30, 7. Váci VSE 18, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 9, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Michael Micle, a békéscsabaiak ifjúsági kapusa munkában

A zempléniekkel nem bírtak, mégis nőtt az előnyük

póló gyerek 3 dimák csanád fotó enyedi beátaSzentesen rendezték meg a gyermek III. korosztályosok nemzetközi vidékbajnokságát a Kék csoportban. A kétnapos, tornarendszerű eseményen a szokásnak megfelelően minden csapat napi két mérkőzés erejéig ugrott vízbe. Fiókcsapatunk, a Gyulai VK három győzelmet aratott, amivel továbbra is stabilan vezeti a tabellát csoportjában.

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 10—2 (4—0, 4—1, 0—0, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Szöllősi — Dobos 2, Paksi G., Dimák, Gellény 7, Szaszák 1, Kovács Á. Cs.: Takács Á., Pálfi, Schriffert B., Pápai, Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Miskolc: Ignácz — Szécsényi, Marczis 1, Molnár, Takács D., Bareta 1, Hok. Cs.: Minka, Mátyás, Németh, Cretiv, Répási, Kuru, Felházi, Wolf. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Nem tudott igazán ellenállást kifejteni a miskolci együttes, 5—0 után már biztos volt a fürdővárosi győzelem.

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 7—10 (1—2, 4—3, 0—2, 2—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: Molnár Péter. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G., Dimák 1, Gellény 6 (2), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Pápai, Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Sárospatak: Király — Kék 1, Demeter, Füssi 5 (1), Méhész D. 1, Füsti, Erdei Boglárka. Cs.: Béres, Pásztor 2, Forrós, Gaál 1, Halmi, Orosz. Edző: Méhész László.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 3/0. Büntetők: 4/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Füsti.

A félidőig nagyon szorosan alakult a két élen álló párharca, 5—0 után azonban a zempléniek zsinórban ötször voltak eredményesek, amivel el is dőlt a találkozó sorsa.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 13—12 (5—3, 3—3, 3—2, 2—4)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Szöllősi — Dobos 1, Paksi G. 2, Dimák 3, Gellény 7 (1), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Schriffert B. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Pettendi — Galambvári, Nagy N., Pelle Gy. 5 (1), Oláh 3, Sipos 4, Polom. Cs.: Gabulya (kapus), Virág, Radóczi, Pelle L. Edző: Hatvani Péter.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 6/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Az első pillanattól kezdve vezetett a gyulai csapat, nyitányként rögtön három góllal, amelyet sokáig tartottak, ellenfelük csupán közelíteni tudta a fürdővárosiakat. A végjáték azonban izgalmasan alakult, ugyanis 13—9-es állást követően nagy hajrába kezdtek a nyíregyháziak, és végül egy gólra lecsökkentették hátrányukat, de ami fontos, megvan az újabb győzelem.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 11—9 (2—3, 4—1, 4—2, 1—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: dr. Makra Zsolt. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G. 1, Dimák 1, Gellény 9 (2), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Bereczki 1, Gerendi 4 (1), Pataki 1, Őze 2, Pásztor, Tóth B. Cs.: Molnár 1, Lévai, Fábián, Tofán. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 11/4, ill. 11/1. Büntetők: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Dobos, Paksi B., ill. Bereczki, Lévai, Pásztor.

Kemény ütközetet hozott a záró forduló Szentesen a házigazdák ellen, volt itt sok kiállítás, kipontozódás, sok büntető, ám a végén a harmadik negyed finise felé megszerzett ötgólos előny (10—5) elég volt az újabb győzelemhez.

További eredmények: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 6—5. Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 6—7. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 2—12. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 7—2. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 13—4. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 6—9.

A Kék csoport állása 16 forduló után: 1. Gyulai VK 38, 2. Zempléni VK, Sárospatak 30, 3. Szentesi VK II. 25, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön Dimák Csanád igyekszik tűz alá venni a kaput – fotó: Enyedi Beáta

Serdülőink rövid kispaddal heten fejezték be, de győztek

polo serd cspA hét végén dupla fordulót rendeznek az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban, amelynek során, szombaton a serdülők és a gyermek korosztályúak Vácra látogattak (az ifjúságiak esetében a vendéglátóknak nincs csapatuk, így a Csirkefogók pihentek). Vasárnap a záró fordulóban pedig Békéscsabára látogat az Oázis SC, Budapest, itt már mindhárom korcsoportban rendeznek összecsapást. A szombati eredmények:

Váci VSE—Csabai Csirkefogók VK 9—10 (3—1, 1—4, 3—2, 2—3)

OB I B-s serdülő vízilabda országos bajnokság, Vác. V.: Kovács Bence, Nóvé Gyula. Vác: Bera — Paupa 1, Dallos, Mókus 4 (1), Gerber 1, Sándor 1, Soós 2. Cs.: Pálfai, Cserni. Edző: Binder Szabolcs. Békéscsaba: Nyakó — Braun 1, Zahorán, Koós 2, Balatoni, Fazekas Zs. 5 (1), Schaffer M. 1. Cs.: Bacsa 1. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Soós, ill. Zahorán.

Csuvarszki Donát eltiltását töltötte, de akadtak más hiányzók is, így csupán nyolc játékos állt Csabai Zoltán edző rendelkezésére. Ráadásul Zahorán Márk kipontozódott, így mindössze hét játékos fejezte be a küzdelmet. Nagyon éles találkozót hozott a két gárda összecsapása, a papírforma könnyebb győzelmet ígért, de a lényeg, hogy végül sikerült begyűjtenie csapatunknak a három pontot.

További eredmények: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 8—6. Csongrádi VVSE—Aqua SE, Nyíregyháza 13—14. Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 11—10. MVLC Miskolci VC—Ceglédi 18—6.

A Keleti csoport állása a 17. forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 51, 2. A-Híd OSC Újbuda 42, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Vasas Continentál II. 33, 5. Oázis SC, Budapest 33, 6. Csabai Csirkefogók VK 22, 7. Ceglédi VSE 11, 8. Csongrádi VVSE 9, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 8, 10. Váci VSE 6. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Váci VSE—Csabai Csirkefogók VK 11—4 (3—1, 2—1, 2—0, 4—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda országos bajnokság, Vác. V.: Kovács Bence, Nóvé gyula. Vác: Kovács B. — Paupa 3 (1), Makkor, Pálfai, Cserni, Mókus 8 (2), Sándor. Cs.: Hugyecz Johanna, Forgács, Bagyinszki Hanna. Edző: Binder Szabolcs. Békéscsaba: Bucsi — Schindler I. 2, Demeter 1, Vozár B. 1, Paksi B., Schaffer M., Hermann. Cs.: Bencsik, Vozár M., Diós. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 4/1. Büntetők: 3/3, ill. 0/0.

Már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert a házigazdák, akiknél Mókus Bálint nagyon elemében volt, nyolc gólig jutott, és a mieink egész egyszerűen nem tudták semlegesíteni.

További eredmények: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 15—8. Csongrádi VVSE—Aqua SE, Nyíregyháza 31—5. Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 34—7. MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE 4—6.

A Keleti csoportjának állása a 17. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 48, 2. A-Híd OSC Újbuda 45, 3. Vasas Continentál II. 32, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 30, 6. Oázis SC, Budapest 27, 7. Váci VSE 18, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön: a békéscsabai serdülőcsapatnak a víz tetején hanyatt fekve is megy a góllövés

Szépen játszottak, sok gólt dobtak legfiatalabb pólósaink és hízelgő mérleggel zárták a szolnoki fordulót

vízipóló logo700A legfiatalabb csapatunk, a gyermek V. korcsoportosok szép hét végét mondhat maguknak, hiszen Szolnokon a nemzetközi vidékbajnokság Piros csoportjában a negyedik kört egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták. Még soha nem szerepelt ilyen jól a bajnokságban Túri Gergő által pallérozott gárdánk.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 12—12 (4—2, 2—3, 3—4, 3—3)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Szolnok. V.: Madarasi Gyula. Békéscsaba: Korcsok — Kvasz J. 6 (1), Siófoki K. 1, Hajdu 2, Komlódi 1, Korcsok, Bujdosó 1. Cs.: Gyenge Zs. (kapus), Bohus, Tóth B. 1, Jambrik, Hrabovszki. Edző: Túri Gergő. Csongrád: Batka — Ágoston Dorina, Kátai-Benedek Hanna, Kovács A., 5, Bojtár 2, Péteri 2, Varga Zsófia. Cs.: Erdélyi Janka 1, Kocsis Á., Ökrös, Papp, Révész Judit. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 0/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Ügyesek voltak a gyerekek, sok gólt dobtak, és ami örömteli, szinte mindet akcióból.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 14—9 (5—0, 1—5, 5—0, 3—4)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Szolnok. V.: Madarasi gyula. Békéscsaba: Korcsok — Kvasz J. 4 (1), Siófoki K. 1, Hajdu 3 (1), Komlódi 3, Korcsok, Bujdosó 3 (1). Cs.: Bohus, Tóth B., Jambrik, Hrabovszki, Bazsó, Gyenge L. Edző: Túri Gergő. Szeged: Gárdián — Moore, Szilágyi, Tömböly, Horváth D., Nagy Á., Frank. Cs.: Darvasi 4, Juhász 3 (1), Tax, Faragó 1, Palásthy, Pörge, Vecsernyés, Bakó, Adányi 1. Edző: Zsigi Bence.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 7/0. Büntetők: 4/3, ill. 1/1.

Érdekes összecsapást hozott a második találkozó, a csapatok zsinórban dobálták a gólokat, míg a másik „rápihent” a következő etapra. A lényeg azonban, hogy a mi fiataljaink voltak a szorgalmasabbak a gólgyártásban.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli I.—Szolnoki VSC 3—7. Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK 4—16. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli I. 7—9. Szentesi VK—Szolnoki VSC 5—12.

A Piros csoport állása a negyedik kör (7-8. forduló után): 1. Szolnoki VSC 21, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 18, 3. Szentesi VK 18, 4. Csongrádi VVSE 7, 5. Csabai Csirkefogók VK 7, 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.

Nem termett babér vasárnap csapatainknak Miskolcon

póló miskolc cspIfjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapataink Miskolcra látogattak vasárnap, ahol az országos bajnokság Keleti csoportjának 16. fordulójában megmérkőztek a helyiekkel. Ezen a hét végén egyik csapatunknak sem termett babér a borsodiak megyeszékhelyen, mindháromszor a miskolciak nyerték a találkozókat.

MVLC Miskolci VC—Csabai Csirkefogók VK 11—8 (2—0, 4—3, 2—2, 3—3)

OB I B-s országos ifjúsági vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Miskolc. V.: Sándor Péter, Madarasi Gyula. Miskolc: Kazsimér — Tóth L. 5, Bencs, Nádkuti, Sisán 3, Méhész K. 2, Vismeg. Cs.: Póti 1, Miklós, Molnár, Fülöp, Tihor, Barabás. Edző: Balázs Miklós. Békéscsaba: Micle — Vesa 1, Tóth K., Maier, Pop, Zsilák 3, Tifrea 3. Cs.: Koós, Popovics B., Tóth F. 1, Tóth Sz., Balatoni, Barta. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 9/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Bencs.

A békéscsabai csapat egy teljesen más összetételű miskolci egylettel találta magát szemben, mint amelyiket egy nappal korábban Baján, a nemzetközi vidékbajnokság során alaposan elpáholt. Ráadásul a hazai környezet előnyét kihasználva a házigazdák repülőrajtot vettek (4—0), amit nem tudtak a mérkőzés végéig ledolgozni, jó esetben két gólra tudtak időnként felzárkózni.

További eredmények: A-Híd OSC Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC 13—5. Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 12—4.

A Keleti csoport állása a 16. forduló után, ifjúságiak: 1. A-Híd OSC Újbuda 29, 2. Csongrádi VVSE 27, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 21, 5. MVLC Miskolci VC 19, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Ceglédi VSE 6, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

MVLC Miskolci VC—Csabai Csirkefogók VK 10—4 (3—1, 2—0, 3—1, 2—2)

OB I B-s országos serdülő korcsoportos vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Miskolc. V.: Kocsis Szabina, Madarasi Gyula. Miskolc: Géczy — Tóth L. 1 (1), Nádkuti 1 (1), Tihor, Sisán 2, Méhész K., Vismeg 3. Cs.: Barabás, Petercsák 2, Miklós 1, Fülöp, Antal. Edző: Balázs Miklós. Békéscsaba: Tömő — Braun, Koós 1, Balatoni, Fazekas Zs., Barta 2, Fazekas S. Cs.: Nyakó (kapus), Paksi B., Kozma, Fazekas Zs. 1, Kása, Bacsa, Beharóczki Z. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 9/2. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

A harmadik negyed közepén, 7—1 után végleg eldőlt a mérkőzés sorsa.

További eredmények: Váci VSE—Oázis SC, Budapest 8—22. Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 14—12. Aqua SE, Nyíregyháza—Vasas Continentál II. 13—17. A-Híd OSC Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC 8—6.

A Keleti csoport állása a 16. forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 48, 2. A-Híd OSC Újbuda 39, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Vasas Continentál II. 33, 5. Oázis SC, Budapest 30, 6. Csabai Csirkefogók VK 19, 7. Ceglédi VSE 11, 8. Csongrádi VVSE 8, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Váci VSE 6. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

MVLC Miskolci VC—Csabai Csirkefogók VK 13—3 (1—1, 6—1, 4—0, 2—1)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos vízilabda-bajnokság, Keleti csoport, Miskolc. V.: Sándor Péter, Kocsis Szabina. Miskolc: Ruskó F. — Ruskó B. 1, Karsai, Tóth Zs. 3, Somossy, Koncz 2, Hajdu 4. Cs.: Tomorszki (kapus), Mészáros 2, Béres, Mikita, Vismeg 1, Stark, Fülöp. Edző: Popovics Miklós. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M., Vozár B., Schindler I., Beharóczki Z., Paksi B., Kozma 1. Cs.: Marosvölgyi, Bencsik, Csatári, Sipos, Diós 1, Körözsi, Hermann 1, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 13/4, ill. 8/0. Büntetők: 3/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Lukácsi M.

Amíg 2—2 volt a mérkőzés állása, a hangulat is bizakodó volt. Ezt követően azonban tíz alkalommal is eredményes volt a pályaválasztó, amire részünkről nem érkezett válasz, így el is dőlt a mérkőzés, amely végül papírforma eredménnyel zárult.

További eredmények: A-Híd OSC Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC 32—1. Váci VSE—Oázis SC, Budapest 18—21. Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 18—6. Aqua SE, Nyíregyháza—Vasas Continentál II. 11—12.

A Keleti csoportjának állása a 16. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 45, 2. A-Híd OSC Újbuda 42, 3. Vasas Continentál II. 32, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 30, 6. Oázis SC, Budapest 21, 7. Váci VSE 15, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)