A gyulai fiatalok feltornázták magukat a dobogóra

Hódmezővásárhelyre utazott IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK, hogy a nemzetközi vidékbajnoki sorozatban, a Kék csoportban két nap alatt újabb négy mérkőzést lejátsszon. A négy mérkőzésből hármat behúztak, ez pedig elég volt ahhoz, hogy felkússzanak a dobogóra Béládi Csaba tanítványai.

Gyulai VK—Szentesi Leányok 3—2 (1—1, 0—1, 1—0, 1—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Szanyi, Fodor 1, Peres, Freiberger 2, Budai. Cs.: Lisztes. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Remzső — Héri, Ponicsán, Boldizsár 2, Versegi, Nagy A., Tedás. Edző: Hevesi Anita. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 3/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 2—6 (1—1, 0—2, 0—1, 1—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal. Gyula: Szaszák — Hanyecz 2, Szanyi, Fodor, Peres, Freiberger, Budai. Cs.: Demkó B., Lisztes, Dobos Dóra, Tóth B., Hrabovszki. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Kozma Dorka — Ágoston Dorina, Kocsis Á. 1, Kovács A. 2, Erdélyi Janka 2, Batka 1, Papp Cs. Cs.: Ormos-Gonda (kapus), Révész Judit, Novák Csenge, Kiss Á., Varga Zsófia, Papp Z., Temai. Edző: Kozák László. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Gyulai VK—Szegedi Női Vízilabda Klub 10—3 (1—2, 3—0, 2—0, 4—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Szanyi 2, Fodor 3, Peres, Freiberger 1, Budai. Cs.: Demkó B., Lisztes 4, Dobos Dóra, Hrabovszki. Edző: Béládi Csaba. Szeged: Tóth F. — Simon, Számfira, Juhász 1 (1), Báló 2, Paczuk, Lovász. Cs.: Magyar, Pintér, Szepesi. Edző: Kormányos Róbert. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 2/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Gyulai VK—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 16—7 (4—1, 6—1, 5—0, 1—5)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Szaszák — Hanyecz 1, Szanyi 5, Fodor 4 (1), Peres 1, Freiberger 4, Budai. Cs.: Demkó B., Lisztes 1, Dobos Dóra, Hrabovszki. Edző: Béládi Csaba. Kiskunfélegyháza: Fischer P. — Bátori, Kecső, Kormányos Ágnes, Vadkerti 4, Barna 1, Trungel 2. Cs.: Fischer R., Rekedt-Nagy Dóra. Edző: Kecső Dóra. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

További eredmények: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub 11—12. Aqua VSE, Nyíregyháza—Koelner-Csongrádi VVSE 11—4. Szegedi Női Vízilabda Klub—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 8—7. Aqua VSE, Nyíregyháza—Szentesi Leányok 7—2. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 4—7. Koelner-Csongrádi VVSE—Szentesi Leányok 11—1. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—Aqua VSE, Nyíregyháza 2—21. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szentesi Leányok 5—13. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—Koelner-Csongrádi VVSE 0—20. Szegedi Női Vízilabda Klub—Aqua VSE, Nyíregyháza 5—13.

Az állás a negyedik kör (13-16. forduló) után, Kék csoport: 1. Aqua VSE, Nyíregyháza 45, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 42, 3. Gyulai VK 28, 4. Szentesi Leányok 22, 5. Szegedi Női Vízilabda Klub 15, 6. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 15, 7. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 0.

Címlapképünkön Freiberger István, aki a megúszás után eredményes volt, a négy mérkőzésen hétszer talált be az ellenfél kapujába

A második napon fiataljainknak jobban ment a góllövés

A IV. korcsoportos békéscsabai fiatalok hazai környezetben, az Árpád fürdőben fogadták ellenfeleiket két napon át. Minden csapat itt is négy mérkőzést játszott a Zöld csoport nemzetközi vidékbajnoki sorozatának harmadik körében (9-12. fordulójában).

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad (román) 1—5 (0—1, 0—1, 1—0, 0—3)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu, Kvasz 1, Bujdosó, Siófoki, Komlódi, Sajtos. Cs.: Jambrik, Pónya O., Korcsok N., Bohus, Szatmári, Bazsó, Lele. Edző: Túri Gergő. Nagyvárad: Szilágyi — Luca 1, Fitero, Borbély, Marianescu 2, Nagy A. 1, Tecu 1. Cs.: Popa (kapus), Tohotan, Droj, Popovici, Bobirneci, Matei, Micula. Edző: Fratila Mircea. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 0/0. Büntetők: 00/, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 5—12 (0—3, 1—3, 2—4, 2—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 1, Kvasz 1, Bujdosó, Siófoki, Komlódi 2 (1), Sajtos. Cs.: Jambrik, Pónya O. 1, Korcsok N., Bohus, Szatmári, Bazsó, Lele. Edző: Túri Gergő. Hódmezővásárhely: Hegyi — Dukai, Farkas 3, Benkő, Rakonczai D. 1, Tóth M. 4, Kecskeméti 2. Cs.: Rakonczai B. 1, Czirok, Gyermán, Hamvas, Hegedűs 1. Edző: Kis Márk. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 5/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/0.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 12—3 (2—1, 4—0, 3—1, 3—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 3, Kvasz 3, Bujdosó 1, Siófoki, Komlódi 2, Sajtos 2. Cs.: Jambrik, Pónya O., Korcsok N., Szatmári 1, Bazsó, Szathmáry. Edző: Túri Gergő. Szentes: Cselőtei — Mácsai, Erdész, Király 1, Vida-Szűcs 1, Makán, Molnár B. 1 (1). Cs.: Rostás (kapus), Agócs, Boda, Molnár F., Dancsó, Tajnai, Cziczka. Edző: Czirok Csaba. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 8/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 11—4 (5—1, 3—0, 0—1, 3—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 1, Kvasz 6, Bujdosó 1, Siófoki, Komlódi 2, Sajtos. Cs.: Jambrik, Pónya O. 1, Korcsok N., Bohus, Szatmári, Bazsó, Lele. Edző: Túri Gergő. Szeged: Moore — Piti, Leinwéber 2, Juhász, Gedra, Darvasi, Nagy Á. Cs.: Csontos (kapus), Nagy B., Adányi 1, Palásthy, Bakó, Tömböly 1, Bodrogi, Frank. Edző: Zsigri Bence. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 1/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK II. 6—5. Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 16—3 Szentesi VK II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 5—10. Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad—Hódmezővásárhelyi VSC 3—6. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 5—10. Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC 3—8.

A Zöld csoport állása a harmadik kör (9-12. forduló) után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Csabai Csirkefogók VK 24, 3. Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 21, 4. Szentesi VK II. 4, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 4.

Címlapképünkön a Túri Gergő vezette gyermek IV. korcsoportos békéscsabai csapatunk

Szoros meccseket játszottak fiataljaink Nyíregyházán

Szombaton Nyíregyházára utaztak a Mucsi-legények, vagyis a gyermek II. korosztályos ifjú vízilabdázóink, hogy a nemzetközi vidékbajnokság negyedik körében, a 7-8. fordulóban megvívjanak két ellenfelükkel.

Csabai Csirkefogók VK—Bujka Úszó és Vízilabda SE 2—7 (0—2, 0—0, 1—2, 1—3)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Sándor Péter. Békéscsaba: Szatmári Zs. — Kiss-Schusztek, Gémesi, Bozgán, Pálenkás 1, Osgyán, Kósa. Cs.: Pap 1, Lehoczki, Szél D., Szél G., Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Bujka ÚVSE: Menyhárt — Bihari, Szilágyi, Baranyi 1, Kacar 2, Pekár, Bebők 3. Cs.: Varga Z., Csuka, Csáthy, Németh Sz., Almási, Czeglédi, Leé 1. Edző: Bujka János. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 12/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja 3—6 (1—1, 1—0, 1—1, 0—4)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Gyula. Békéscsaba: Szatmári Zs. — Kiss-Schusztek, Gémesi, Bozgán 1 (1), Pálenkás 1 (1), Osgyán 1, Kósa. Cs.: Pap, Lehoczki, Szél D., Szél G., Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Baja: Dózsa — Dóra 3, Goldring, Bosnyák, Tóth L., Nagy M. 1, Iván. Cs.: Schaffer 2, Várhalmi, Báló, Ágoston, Ikotics. Edző: Baleon Zsolt. Gól emberelőnyből: 7/0, ill. 8/1. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Iván.

További eredmények: Zempléni VK, Sárospatak—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 9—2. Zempléni VK, Sárospatak—Sugovica VSE, Baja 20—4. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Bujka Úszó és Vízilabda SE 5—10.

Az állás négy kör, nyolc forduló után: 1. Bujka Úszó és Vízilabda SE 21, 2. Zempléni VK, Sárospatak 21, 3. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 12, 4. Sugovica VSE, Baja 6, 5. Csabai Csirkefogók VK II. 0.

Címlapképünkön: nagyharcot vívtak mindkét mérkőzésen Mucsi Zsolt tanítványai

Vasárnapi utánpótlásmérlegünk: háromból kettő

Már a 18. fordulóhoz érkezett az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a Csongrád együttesei érkeztek vasárnap Békéscsabára. Fiataljaink mérlege: két győzelem és egy vereség.

Swietelsky-Békéscsaba—Koelner-Csongrádi VVSE 13—12 (4—2, 4—3, 4—2, 1—5)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Nyakó — Csuvarszki D. 2, Balatoni, Mecskó 2, Tóth F. 5 (1), Tóth Sz. 1, Darabos 1. Cs.: Braun, Koós, Schindler I., Demeter 2, Paksi B. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Csongrád: Szarvas — Tyukász M. 2, Hegedűs 2, Kovács R., Kátai-Benedek 4 (1), Kovács B. 4, Kovács M. Cs.: Gulyás, Füri. Edző: Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 5/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Remekül kezdett a Békéscsaba, góljai jelentős hányadát remek akciógólokból szerezte. A negyedik negyed elején már 13—8-ra vezettek a házigazdák, amikor kissé kiengedtek, illetve feltámadt a csongrádi alakulat, és nagy hajrát kivágva megközelítette a pályaválasztót.

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának további eredményei. Ifjúságiak: Kaposvári VK—Ybl Waterpolo Club, Budapest 13—8. Pécsi SN SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 12—13. Százhalombattai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10—18. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 15—9. Hírös SN, Kecskeméti SI—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 8—16. Hódmezővásárhelyi VSC—PannErgy Miskolci VSC elhalasztva.

Az állás a 18. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 45, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 39, 3. PannErgy Miskolci VSC 36, 4. Pécsi SN SI 35, 5. Oázis SC, Budapest 33, 6. Ceglédi VSE 27, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 27, 8. Honvéd Kölyök Póló Suli 25, 9. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 11. Swietelsky-Békéscsaba 20, 12. Százhalombattai VSE 9, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 7, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 11—18 (2—5, 1—2, 6—5, 2—6)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Juhász Tibor. Békéscsaba: Nyakó — Lukácsi M. 4, Koós, Schindler I., Demeter 1, Paksi B., Csuvarszki D. 2. Cs.: Bucsi (kapus), Braun, Gellény 1, Vidovenyecz, Vozár B. 1, Pónya T., Vozár M. 2. Edző: Csabai Zoltán. Csongrád: Szarvas — Tyukász M. 1 (1), Füri 5, Hegedűs 5 (1), Kátai-Benedek, Kovács B. 7, Kovács M. Cs.: Fássy (kapus), Gulyás, Szabó Z., Tyukász Anna, Pálinkó, Batka. Edző: Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 8/4. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kiállítás cserével: Kátai-Benedek. Kipontozódott: Schindler I.

A tabellán elfoglalt pozíciója alapján várható volt, hogy erőteljesen rohamozni fognak a vendégek, akiknél három muskétás eldöntötte a pontos sorsát.

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának további eredményei. Serdülők: Pécsi SN SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 11—7. Kaposvári VK—Ybl Waterpolo Club, Budapest 11—5. Százhalombattai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 17—16. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 12—16. Hírös SN, Kecskeméti SI—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 13—7. Hódmezővásárhelyi VSC—PannErgy Miskolci VSC elhalasztva.

Az állás a 18. forduló után. Serdülők: 1. Ybl Waterpolo Club, Budapest 42, 2. PannErgy Miskolci VSC 39, 3. Hódmezővásárhely 37, 4. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 36, 5. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 36, 6. Pécsi SN SI 33, 7. Ceglédi VSE 29, 8. Kaposvári VK 28, 9. Oázis SC, Budapest 21, 10. Swietelsky-Békéscsaba 16, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 13, 12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 14. Százhalombattai VSE 4.

Swietelsky-Békéscsaba—Vestfrost-Csongrádi VVSE 14—7 (3—2, 4—1, 4—2, 3—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: László Gábor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Gellény 1, Vozár M. 3, Vidovenyecz 1, Vozár B. 3, Pónya T. 2. Cs.: Szalkai (kapus), Szalók, Pikó, Bencsik, Károlyi, Csatári, Körözsi 2, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Bódi — Kovács J. 1, Szabó Z. 1, Kovács R. 2, Horváth E., Batka, Pálinkó 1. Cs.: Fássy (kapus), Tyukász Anna 1, Kovács A. 1. Edző: Kozák László. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 4/2. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Az első játékrész közepére kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, ám ezt követően megemberelte magát a békéscsabai csapat és listavezetőhöz méltó játékkal győzte le a Tisza-parti alakulatot.

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának további eredményei. Gyermek korosztály: Százhalombattai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10—20. Pécsi SN SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 19—4. Kaposvári VK—Ybl Waterpolo Club, Budapest 7—9. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 9—5. Hírös SN, Kecskeméti SI—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 11—9. Hódmezővásárhelyi VSC—PannErgy Miskolci VSC elhalasztva.

Az állás a 18. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 46, 2. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 43, 3. Hírös SN, Kecskeméti SI 40, 4. PannErgy Miskolci VSC 39, 5. Pécsi SN SI 37, 6. Oázis SC, Budapest 35, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 32, 8. Kaposvári VK 20, 9. Ceglédi VSE 16, 10. Vestfrost-Csongrádi VVSE 16, 11. Honvéd Kölyök Póló Suli 13, 12. Százhalombattai VSE 11, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 7, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Címlapképünkön Ajtai Miklós edző és dr. Szilágyi Kristóf (jobbra) vezetőedző ad utasításokat az egyébként ismét gyermek korosztályos csapatunknak

Négypontos forduló a halászlé fővárosában, Baján

Mivel a gyermek I. korcsoportos csapat edzőjére, Mucsi Zsoltra Debrecenben egy nagyon éles felnőtt mérkőzés várt, ezért Csabai Zoltán utazott el a fiatalokkal Bajára, ahol a nemzetközi vidékbajnokság harmadik körét rendezték meg. Részletes beszámolónk késésének oka prózai: a szövetség honlapján szombat óta nem jelent meg a második találkozónk részletes beszámolója, a harmadik harmad után a rendszer „lefagyott”, azóta sem pótolták a hiányosságot.

Csabai Csirkefogók VK—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 28—1 (7—0, 7—0, 7—0, 7—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Zöld csoport, Baja. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Kovács Á. — Borszéki 1, Szalók 3, Dimák 4, Szaszák 3, Paksi G. 2, Károlyi 4. Cs.: Szőke 2, Siófoki 1, Bozgán 1, Dobos 4, Schriffert 3. Edző: Csabai Zoltán. Kiskunfélegyháza: Fricska — Kis M. 1, Flóring, Cseszkó, Szabó B., Udvari, Pozsár. Edző: Barta Márk. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/1. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

A kapus kivételével a csabai gárda minden játékosa dobott gólt, a kiskunfélegyháziak csak egy perccel a vége előtt érték el egyetlen találatukat.

Csabai Csirkefogók VK—Invictus SC, Mezőtúr 12—12 (3—0, 2—6, 4—4, 3—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Zöld csoport, Baja. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Kovács Á. — Borszéki, Szalók 1, Dimák 1, Bozgán, Szaszák 1, Károlyi 3. Cs.: Siófoki, Dobos 2, Paksi G. 4, Schriffert. Edző: Csabai Zoltán. Mezőtúr: Pabar — Juhász 1, Nagy K. 8 (1), Chif 1, Fazekas S., Polgár, Patkós 1. Cs.: Dorogi 1, Forján Anna. Edző: Pályi Norbert. Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 7/0. Büntetők: 2/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Fazekas S.

A rendes játékidőben döntetlen született, majd csapatunk a büntetődobásokkal maradt alul. Ezannyit jelent, hogy a mieink egy, a listavezető mezőtúriak két ponttal gazdagodtak.

További eredmények: CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—Sugovica VSE, Baja 13—10. CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—Invictus SC, Mezőtúr 9—18. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Sugovica VSE, Baja 3—26.

A Zöld csoport állása három kör, hat forduló után: 1. Invictus SC, Mezőtúr 16, 2. CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 10, 4. Sugovica VSE, Baja 6, 5. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 0.

Címlapképünkön Szaszák Tamás (lövés közben), aki az első mérkőzésen, a kiskunfélegyháziak ellen háromszor volt eredményes