Gyermek I. és gyermek III. korosztályosaink is Szarvason viaskodtak egy rangos nemzetközi felkészülési tornán

Hétfőtől szerdáig a serdülő korcsoportosok, csütörtöktől máig a gyermek I. és III. korosztályosok játszották zsinórban a mérkőzéseket a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéjében az első alkalommal kiírt nemzetközi tornán, amelyet a főszervezőről, a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmundról neveztek el.

Az esemény további érdekessége, hogy a két békéscsabai csapat mestere ezúttal Fodor Rajmund testvére, Fodor Ádám, a Swietelsky-Békéscsaba vezetőedzője volt.

Négy csapat vetélkedett a három nap során, a fővárosból érkezett az Ybl Waterpolo Club és az Oázis SC, Olaszországból a Luca Locatelli, és természetesen ott voltak a mieink is. A nagyobbaknál ez a négy alakulat többször is összemérte tudását, míg a kisebbeknél a csabaiak mellett a két budapesti gárda játszott többször is egymással.

Ami a gyermek I. korcsoportosok öt találkozóját illeti: nyitányként az olasz Luca Locatelli együttesével kezdtek, akiktől nem mellesleg mindkétszer kikaptak. A második derbin már 5–2-re is vezettünk, ám az olaszok harcmodort változtattak a harmadik negyedben, és átvették a vezetést egy 6–0-ás szériával. Végül újra magára talált a Békéscsaba, de csak felzárkózni tudtak, így egygólos verséggel zártak. Itt viszont hozzá kell tenni, hogy az egyezség értelmében a taljánoknál megengedték, hogy serdülő korosztályúak is helyet kapjanak együttesükben. A két fővárosi egylet közül az Ybl WPC-től kikapott csapatunk, de az Oázis SC ellen nyert. Így jutottunk el az utolsó naphoz, ahol a 3. helyért szállt csatába a Fodor Ádám vezette gárda az Oázis SC ellen, amely az olaszoktól elszenvedett vereség után kissé szomorkásan és leengedve játszott, nem úgy a fővárosiak, akik éppen a finisre támadtak föl, és végül kétgólos győzelmet arattak a mieink felett, így negyedik lett csapatunk.

Fodor Ádám így összegezte a három nap tapasztalatait: – Nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny, bármelyik csapat nyerhette volna a tornát, csupán a körbeverések után rajzolódott ki, hogy melyik egylet nyeri el az első ízben kiírt kupát. Jómagam elégedett voltam a csapattal, annak ellenére, hogy akadtak periódusok, amikor gyengébben muzsikáltak fiataljaink, ám többségében szépen, jól és hasznosan játszottak, olykor pedig határozottan jól küzdöttek. Összességében értékes volt számunkra a torna, hiszen egyenlő ellenfelekkel szemben tesztelhettem, hol tartunk a felkészülésben, és láttam, hol kell még fejlődnie az együttesnek.

A következő gyermek I. korosztályos csapat kapott lehetőséget a három nap alatt: Korcsok Péter, Lisztes Zsombor, Pribojszki Bálint (kapusok). Budai Tamás, Fodor Zsombor, Hajdu Andor, Horváth Szabolcs, Kiss Zoltán, Komlódi Marcell, Kvasz János, Sajtos Bence, Surányi Botond, Szalai Áron, Szanyi Vencel, Szatmári Levente.

Gyermek III. korosztályos csapatunk hat meccs erejéig csobbant vízbe Szarvason. Mivel három csapat nevezett, így a két fővárosi ellenféllel szemben háromszor mérték össze tudásukat. Az Oázis SC alakulatát mindháromszor legyőzték, az Ybl WPC elleni mérleg pedig egy győzelem és két vereség. Így alakult ki a végső sorrend: 1. Ybl Waterpolo Club Budapest 15 pont, 2. Csabai csirkefogók VK 12, 3. Oázis SC Budapest 0.

– Minden mérkőzés sokgólos volt, ami elsősorban a kisebb, húszméteres pályának köszönhető – összegzett Fodor Ádám. – Az Ybl ellen az első két mérkőzésen nem úgy működött a gépezet, ahogy elvártam, ám a harmadik találkozóra fölszívták magukat a gyerekek, egymásért küzdve 14–12-re legyőztük a későbbi tornagyőztest. Egyébként meccsről meccsre javult a csapat védekezése, és emelkedett a küzdeni tudás is, miként a támadások terén is mindinkább jellemző lett a sok mozgás, máskor pedig a jó helyezkedés. Összességében elégedett voltam ennek a csapatnak a teljesítményével is.

A következő csapat harcoltak ki a szarvasi torna második helyezését: Krizsán Lőrinc, Such Bertold (kapusok), Bazsó Máté, Csüllög Csongor, Földi Maxim, Gyuricza István, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Nánási Hunor, Pallag Nándor, Pónya Olivér, Rácz Domonkos, Szathmáry Zsombor, Szatmári Levente, Zimbran Milán.

Az olasz Luca Locatelli serdülő és gyermek gárdái hétfőtől Békéscsabán edzőtáboroznak egy héten át, kedden, szerdán és csütörtökön egy-egy felkészülési meccsen újra összemérik erejüket a mieinkkel.
Szeptember első hét végéjén, péntektől vasárnapig Szentesen bizonyíthat a gyermek IV. korcsoportos, valamint baby csapatunk, amikor a Takaréktár Kupán csobbannak vízbe a dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában.

Címlapképünkön: Fodor Ádám edző két negyed között rendezi a sorokat