Szentesen vitézkedtek fiataljaink három napon át

polo kvasz jános fehér 8Szentesen egy 12 csapatos tornát rendeztek a 2006-ban született fiataloknak, ahová klubunkból egy elég vegyes csapat, 2006-2007-2008-ban születettekből álló gárda utazott el. Kemény ellenfelekre találtak a Tóth Tamás és Béládi Csaba vezetésével kiálló apróságok a háromnapos tornán, de végig hősiesen küzdöttek.

„Csapatunkban kilenc évestől a tizenegy évesig, minden korcsoport megtalálható volt — foglalta össze a tapasztalatait Béládi Csaba. — Akadt több olyan kis pólósunk, aki csupán néhány hónapja barátkozik a sportággal, így egyesekben nagy volt a drukk is. Az rögtön szembe tűnő volt, hogy úszástudásban el vannak maradva fiataljaink, különösen a vízilabda nagyhatalmak, mint az Eger, a Szeged, a Szentes, a Szolnok mögött. Kezdőcsapatunk még tartotta a lépést az ellenfelekkel, a nagyon fiataloknak viszont meg kellett birkózniuk a náluk idősebb, így erősebb gyerekekkel. Ennek ellenére igyekeztünk mindenkinek sok játéklehetőséget adni az öt mérkőzés során, hiszen ezeknél a korosztályoknál az a fontos egyelőre, hogy sokszor meccselhessenek. Összességében hasznos volt a torna, minden bizonnyal fiataljaink további fejlődését jól szolgálták a mérkőzések.”

A tornán a következő csapatok indultak négy csoportban: Szentesi VSE Leányok, Csongrádi VVSE, Miskolci VSC, Pécs. Kecskemét, VUK Kistarcsa, Nyíregyháza, Szolnoki VSC. Szentes VSE Fiúk, Szeged Leányok, Csabai Csirkefogók VK, Eger. Szegedi Fiúk, Szombathely, Debrecen, Vuk Kistarcsa 2005.

A csabaiak eredményei. Csoportmérkőzések: Csabai Csirkefogók VK—Eger 4—22. Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Leányok 8—13. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Fiúk 9—15. Keresztjáték: Csabai Csirkefogók VK—VUK Kistarcsa 2005 10—17. A 9-10. helyért: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 9—10.

A következő csapat szerepelt a tornán: Korcsok Péter (kapus), Bazsó Máté, Bujdosó Antal, Gyenge Csaba, Gyenge László, Gyenge Zsombor, Hajdu Andor, Jambrik Márk, Komlódi Marcell, Korcsok Nándor, Kvasz János, Lele Szabolcs, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Siófoki Kende.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér sapkában), aki harcos volt, ha nem is mindig túl szabályos

Jól mutatkozott be Csongrádon az újjá formálódó ificsapatunk

póló ifik csongrádon cspÖt hazai kelet-magyarországi ifjúsági csapat feszült egymásnak két napon át, kedden és szerdán, Csongrádon, ahol a Koelner Kupáért viaskodtak egy körmérkőzéses felkészülési tornán. Az eseményen ott volt a Szilágyi Kristóf edző és Csabai Zoltán másodedző által pallérozott Csabai Csirkefogók gárdája is.

Fiataljaink négy mérkőzés erejéig csobbantak vízbe, az első napon mindkét találkozójukat megnyerték, a folytatásban azonban kétszer vereséget szenvedtek, így a harmadik helyen fejezték be az eseményt.

Az első mérkőzésen, a Csongrád ellen 10—4-gyel nyitottunk, ám jött egy rövidzárlat, és néhány fegyelmezetlenség, ami miatt másfél perccel a vége előtt kiegyenlítettek a házigazdák. Ám maradt még egy kis erő a csapatban, és 24 másodperccel a vége előtt az egyébként ezen a meccsen hat gólig jutó Tifrea bedobta a győztes gólt. Nem sokkal utána következett a Kecskemét, akik ellen megint jól kezdődött a találkozó, hiszen már 5—0-át is mutatott az eredményjelző. Ezen a találkozón dominált csapatunk, és mindenki sok játéklehetőséget kapott, végül könnyű győzelmet arattak a Csirkefogók. A második napon a Hódmezővásárhely ellen egy kevés gólos találkozón szenvedtünk vereséget úgy, hogy ellenfelünk vezetése után visszakapaszkodott a csapat, négy perccel a vége előtt 5—5-re feljöttek fiataljaink. Ám elég volt néhány újabb figyelmetlenség, ráadásul elfogyott az erő is, és végül szoros csatában kikaptunk. Ismét kevés pihenő állt a gárda rendelkezésére, amikor a mezőny legjobb csapatával, a Cegléddel zártuk a tornát. A Pest megyei alakulat kimagaslott a mezőnyből, mindenkit magabiztosan legyőztek, így mieinket is.

Eredményeink: Csongrádi VVSE—Békéscsaba 11—12. Kecskeméti SI—Békéscsaba 6—13. Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 5—8. Békéscsaba—Ceglédi VSE 4—14. A végeredmény: 1. Cegléd, 2. Hódmezővásárhely, 3. Békéscsaba, 4. Kecskemét, 5. Csongrád. A békéscsabai csapatból a következők jutottak szerephez: Micle Stancu, Nyakó Levente (kapusok), Balatoni László, Barta Botond, Darabos György, Gellény Zétény, Koós Sándor, Lukácsi Marcell, Paksi Benedek, Schindler Imre, Tifrea Ovidiu, Tóth Frank, Tóth Szabolcs, Vozár Bálint.

A torna végeztével Szilágyi Kristóf a következőképen számolt be tapasztalatairól: „Ez volt a bajnokság kezdete előtt az első megmérettetése az újjá alakuló ifjúsági csapatunknak, amely igazán csak félig ifi korosztályú, ugyanis a tizennégy játékosból négy serdülő, három pedig még gyermek korcsoportú. Itt máris hozzáteszem: a fiatalok nem lógtak ki a sorból, éltek a kínálkozó lehetőséggel, és megállták helyüket az idősebb korosztályban is, becsülettel küzdöttek. A tornán tulajdonképpen mi voltunk a mérleg nyelve az öt gárda között, így lettünk bronzérmesek. Ami örömteli, a szakemberek szerint a Békéscsaba—Hódmezővásárhely találkozó volt a torna legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzése, ahol már sok biztató jelet láttam, amire alapozhatunk a jövőben. De az is tény, akadtak még hibák a védekezésben és a támadásban egyaránt, de jó kiinduló alap a jövőre nézve, hogy igyekezett és lelkes volt minden játékosunk a két nap során. Főleg a támadójátékban akad még sok csiszolni való, ami egy kicsit az összeszokottság hiányára is visszavezethető. Ám több alkalommal is visszaköszöntek a nemrégiben tanultak, amire bátran alapozhatunk.”

Címlapképünkön a Csongrádon bronzérmes ifjúsági csapatunk és edzőik

Diapolo Kupa, Békéscsaba: aranyos Ajtai-legények

lukácsi marcell02_700A szentesi esemény után alig tíz nappal Békéscsabán is lezajlott — immár hatodik alkalommal — a Diapolo Kupa nemzetközi utánpótlás torna, amelynek három napon át az Árpád fürdő adott otthont. A viharsarki eseményt három korcsoportnak rendezték meg.
Klubunk a három korosztályban a gyulai fiókcsapattal együtt négy együttest állított ki. A torna rangját nemzetközivé emelte, hogy litván és román gárdák is a vízbe ugrottak. Nagy volt a versengési kedv, több nagy csatát vívtak a fiatalok a három nap során, szerdától péntekig. Mindhárom korosztályban körmérkőzést rendeztek, ezek alapján alakult ki a végső sorrend.
Csapataink közül a gyermek I. korosztályúak veretlenül az élen végeztek. Serdülő gárdánk is közel állt a végső győzelemhez, ám a mindent eldöntő utolsó, hódmezővásárhelyeiek elleni derbin végül egyetlen góllal, de alulmaradtak, ami egyben bronzérmet jelentett számukra. A legkisebbek hasonlóan a harmadik helyen zártak, míg a gyulai együttes a hatodik helyen végzett.
A tornát követően dr. Szilágyi Kristóf, klubunk vezetőedzője így értékelte a látottakat: — Külön nem készült egyik csapatunk sem a tornára, hiszen ezt egy felkészülési állomásnak tekintettük, annál is inkább, ugyanis a bajnokságok majd csak októberben kezdődnek. A fő célunk az volt, hogy sorozatmérkőzésket játszanak a fiatalok, és mindenki szóhoz jusson a háromnapos eseményen. No meg az, hogy most lássuk meg a hibákat, amelyeket ki kell javítani, illetve lássuk, mit kell még gyakorolni. Annak ellenére, hogy munkából rajtoltak csapataink, kiemelkedően szerepelt Ajtai Miklós gárdája, de minden dicséretet megérdemel a többi együttesünk is. A serdülő és a 2005-ös csapatunk sem játszott alárendelt szerepet egyik találkozón sem, a gyulai fiataljaink pedig azért sem marasztalhatóak el, mert a gyermek harmadik kategóriában indultak úgy, hogy minden játékosuk egy, vagy két évvel fiatalabb volt a többieknél. Edzőink és jómagam is úgy láttam, időnként visszaköszöntek a tanultak és begyakoroltak. Ugyancsak fontosnak tartom megjegyezni a torna kapcsán, hogy valamennyi csapat játékosai, edzői, kísérői jól érezték magukat Békéscsabán, elégedetten távoztak, és megköszönték a részvételi lehetőséget.
A Békés megyei csapatok eredményei. Serdülők (2001—2002-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius (litván) 8—5, góllövők: Paksi B., Lukácsi M. 3-3, Demeter, Gellény 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE 14—3, g.: Csuvarszki D.4, Schindler I., Paksi B., Kása, Mecskó 2-2, Demeter, Lukácsi M 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Budapesti Vidám Vízilovak VCSE 6—7, Csuvarszki D. 4, Koós, Schindler I. 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 4—5, g.: Lukácsi M. 2, Demeter, Csuvarszki D. 1-1.
A végeredmény: 1. Hódmezővásáhelyi VSC 12, 2. Budapesti Vidám Vízilovak VCSE 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Delfinas Vilnius 3, 5. Soproni VSE 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Beharóczki Máté, Nyakó Levente (kapusok). Braun György, Csuvarszki Donát, Demeter Nándor, Diós Richárd, Gellény Zétény, Hermann Tamás, Kása Dániel, Koós Sándor, Kozma Szabolcs, Lukácsi Marcell, Mecskó Henrik, Paksi Benedek, Schindler Imre, Zahorán Márk. Edző: Csabai Zoltán.
Gyermek I. korcsoport (2003—2004-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—7, g: Vozár B. 4, Marosvölgyi, Gellény 2-2, Vidovenyecz, Csatári 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE 8—6, g.: Lukácsi M. 4, Vozár B. 2, Vozár M, Gellény 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius 14—5, g.: Gellény 5, Lukácsi M. 4, Bencsik 2, Vidovenyecz, Vozár B., Károlyi 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Kaposvári VK 6—3, g.: Gellény, Szenográdi 2-2, Lukácsi M., Vozár B. 1-1.
A végeredmény: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. Kaposvári VK 7 (21—10), 3. Soproni VSE 7 (21—17), 4. Delfinas Vilnius 3, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Bucsi Ferenc, Szalkai Dávid (kapusok), Bencsik Bence, Csatári Szabolcs, Gellény Zétény, Károlyi Szabolcs, Körözsi Krisztián, Lukácsi Marcell, Marosvölgyi Attila, Pikó Péter, Pónya Tibor, Szalai Bálint, Szalók Tamás, Szenográdi Bálint, Vidovenycz Zsombor, Vozár Bálint, Vozár Miklós. Edző: Ajtai Miklós.
Gyermek III. Korcsoport (2005-ben születettek és fiatalabbak): Csabai Csirkefogók VK—Gyulai VK 19—1, g.: Kiss-Schusztek, Kvasz 4-4, Komlódi 3, Bozgán, Schindler G., Siófoki 2-2, Hajdu, Veres Virág 1-1, ill. Szanyi 1. Gyulai VK—Delfinas Vilnius 3—27, g.: Juhász 2, Szanyi 1. Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—3, g.: Kiss-Schusztek, Bozgán 3-3, Komlódi 2, Kvasz, Schindler G. 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Miskolci VSC 6—3, g.: Komlódi 3, Kiss-Schusztek, Bozgán, Kvasz 1-1. Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 4—13, g.: Szanyi 2, Szaszák, Fodor 1-1. Gyulai VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román) 5—17, g.: Juhász, Peres 2-2, Szaszák 1. Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius 2—8, g.: Kvasz, Komlódi 1-1. Gyulai VK—Miskolci VSC 0—18. Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad 3—10, g.: Kvasz 2, Komlódi 1.
A végeredmény: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 15, 2. Delfinas Vilnius 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Miskolci VSC 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Gyulai VK 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Szatmári Zsombor (kapus), Bozgán Bence, Bujdosó Antal, Hajdu Andor, Halasi Erik, Kiss-Schusztek Dávid, Komlódi Marcell, Korcsok Péter, Korcsok Nándor, Kvasz János, Pálenkás Zoltán, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Schindler Gergő, Siófoki Kende, Veres Virág. Edző: Dobra Róbert.
A gyulai csapatban játszottak: Korcsok Péter (kapus), Demkó Balázs, Demkó Emma, Dobos Dóra, Fodor Zsombor, Freiberger István, Hanyecz Benjámin, Juhász Borisz, Peres István, Schriffert Zille, Szanyi Vencel, Szaszák Péter. Edző: Béládi Csaba.
A szakemberek megszavazták a csapatok legjobbjait is, klubunk esetében a serdülőknél Lukácsi Marcell, a gyermek I. csapatból Vozár Miklós lett. A gyermek III. korcsoportban a békéscsabai Kiss-Schusztek Dávid, a gyulaiaknál Juhász Borisz érdemelte ki az elismerést.
Címlapképünkön Lukácsi Marcell, aki a serdülő és a gyermek I. korcsoportos csapatunkban is jó teljesítményt nyújtott

Egy új gyermek „kettes” csapat is formálódik

póló veres virág 10-es fotó enyedi beátaKét csoportban nyolc csapat kezdte meg a küzdelemsorozatot még pénteken a Faragó Tamás Rose Kupa elnevezésű utánpótlástornán, Mezőtúron. Miután a csoportmérkőzések három-három találkozója befejeződött, jött a keresztjáték, majd ma, vasárnap a helyosztók, így minden együttes öt meccset játszott, köztük a Csabai Csirkefogók VK egy egészen új és a többieknél fiatalabb gárdája.

A tornát a 2003-ban születetteknek írták ki, azonban a Mucsi Zsolt edzőnk által gardírozott csapatunk 2004-es születésűekből áll. Ám nem lévén más lehetőség a felkészülési időszak alatt, klubunk vezetősége és a vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf döntése alapján itt kaptak lehetőséget a nyári időszak alatt végzett munka felmérésére. Egyébként az új vezetőedző is testközeli betekintést nyerhetett a fiatalokról, ugyanis az első játéknapon Mucsi Zsolt munkahelyi elfoglaltsága miatt Dobra Róbert társaságában vitte a csapatot.

Csapatunk eredményei. Csoportmérkőzések: Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE 2—22. Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román) 4—23. Csabai Csirkefogók VK—Kópé Újpesti VSE 3—29. Keresztjáték: Csabai Csirkefogók VK—Dunakanyar 3—11. A hetedik helyért: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 4—11.

A tornán a következő csapatot tesztelhette az edzői stáb: Szöllősi Marcell (kapus), Borszéki Dávid, Bozgán Bence, Dobos Ferenc, Gémesi Ádám, Kiss-Schusztek Dávid, Osgyán András, Paksi Gergő, Pap Olivér, Schriffert Bulcsú, Siófoki Bence, Szaszák Tamás, Szatmári Zsombor, Szél Dávid, Szőke Kevin, Veres Virág.

„Ebben a korosztályban, a 2004-es évjáratúban nagyon sok gyerek van a klubunkban — tudtuk meg Mucsi Zsolttól. — Így az sem véletlen, hogy két együttest is nevezünk az idei nemzetközi vidékbajnokságba, egy erősebbet és egy kevésbé erőset. Amely most Mezőtúron bemutatkozott, a kevésbé erős, amely annak is köszönhető, hogy teljesen új összetételű. Akad néhány kis pólós, akivel már dolgoztam együtt, de a csapat mintegy fele a gyulai fiókcsapatunktól került át, miután az ottani gyermek hármasból kiöregedtek. Most ismerkedem a gyerekkel, no és ők is velem, meg egymással. Ebből is látszik, hogy a fő cél jelenleg az, hogy felmérjem, ki hol tart, milyen erénye, illetve hiányossága van. Hasonlóan fontos, hogy összeszoktassam őket, megtaláljuk, ki milyen poszton használható leginkább. Az eredményeken látszódik, hogy még az út elején járunk, de már most is tapasztaltam biztató jeleket, egy-egy szép lövést, támadást. Még úgy is hasznos volt a torna, hogy minden ellenfelünk idősebb, egy korcsoporttal feljebb lévő játékosokból állt. Így sokszor jelentős súly- és fizikai fölényben voltak. Sok munka vár még ránk, olykor az alapoktól, a lövéstechnikától, úszásfejlesztéstől kezdve a csapatépítésig.”

Címlapképünkön a csapat egyetlen leány tagja, Veres Virág (10-es sapkában) akcióban – fotó: Enyedi Beáta

A legkisebbek ezüstéremmel tértek haza a szentesi Diapolo Kupáról

póló ajtai bucsi cspHárom csapatunk is útra kelt a szomszédos megye rejtelmesen szép Kurca-parti városába, hogy három napon át megküzdjön a trófeákért a 14. alkalommal kiírt Diapolo Kupa első, szentesi felvonásán.

Ott voltak a vízben az ősszel kezdődő országos bajnokságra készülő serdülőink és gyermek I. korcsportosaink, valamint a vidékbajnokságra nevezett gyermek III. korosztályosaink.

Harcos találkozóknak lehettek szemtanúi a strandra kilátogatók, ami érthető, hiszen összesen 15 klub, öt magyar és tíz határon túli csapat fiataljai mérték össze tudásukat a három korosztályban a három nap alatt. A hazai mezőnyt a házigazdákon és a csabaiakon kívül a miskolciak, a sátoraljaújhelyiek és a magyar U14-es leány válogatott képviselte. Határon túlról érkeztek: az azerbajdzsáni U14-es válogatott; Izraelből négy gárda, nevezetesen a Givat, a Hapoel Petach Tikva, a Hapoel Beit Yitzhak és a Tel Aviv csapata. Litvániát két csapat képviselte, a KPM Kaunas és az ARSC Dzukijos Vandenis Alytus. Angliából érkezett a Crystal Palace, Dániából az SSK Slagelse, Ukrajnából a Dinamo Uzsgorod, végül Finnországból a Turun Uimarit Turku.

A serdülő korosztály mezőnye volt a legmarkánsabb, itt 13 együttes küzdött meg egymással, két csoportban. A gyermek I. korcsoportba 12 gárda nevezett, a 2005-ösöknél hat, a lányok esetében ugyancsak hat.

Ami a Csabai Csirkefogók három csapatát illeti, ezúttal a legeredményesebbnek a Dobra Róbert edző vezette legfiatalabbak, a gyermek III. korosztályosok bizonyultak, akik az öt mérkőzésből négyet megnyertek, és csupán egyszer hagyták el vesztesen a medencét, ami egyben azt jelentette, hogy az ezüstérmes helyen zártak. A másik, Ajtai Miklós irányította gyermek csapatunk negyedik, Csabai Zoltán serdülői az ötödikek helyen végeztek.

Minden csapatból kijelölték a legjobb játékosokat, a békéscsabaiak közül Nyakó Levente (serdülők), Bucsi Ferenc (gyermek I. korcsoport) és Gémesi Ádám (gyermek III. korcsoport) lett a díjazott.

Folytatás tíz nap múlva: augusztus 16—18-a között rendezzük meg a Diapolo Kupa második felvonását a békéscsabai Árpád fürdőben.

A békéscsabaiak eredményei. Serdülők: Csabai Csirkefogók VK—ARSC Dzukijos Vandenis Alytus 6—4, gólszerzőink: Koós 2, Schindler I. 2, Demeter 1, Hermann 1. Csabai Csirkefogók VK—SSK Slagelse 2—5, g.: Schindler I., 1, Demeter 1. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Beit Yitzhak 3—7, g.: Hermann 2, Demeter 1. Csabai Csirkefogók VK—Turun Uimarit Turku 7—8, g.: Demeter 2, Koós 1, Kozma 1, Paksi B. 1, Diós 1, Hermann 1. Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK, Sátoraljaújhely 10—11, g.: Lukácsi M. 4, Schindler I. 2, Gellény 2, Braun 1, Demeter 1.

Végeredmény: 1. Hapoel Beit Yitzhak, 2. Zempléni VK, Sátoraljaújhely 10, 3. SSK Slagelse, 4. Turun Uimarit Turku, 5. Csabai Csirkefogók VK, 6. ARSC Dzukijos Vandenis Alytus.

Gyermek I. korcsoport: Csabai Csirkefogók VK—Miskolci VSC 10—13, g.: Lukácsi M. 8, Szalók, Vidovenyecz. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Petach Tikva 10—6, g.: Lukácsi M. 3, Gellény 2, Szalók 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 1, Csatári 1, Szenográdi 1. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 6—14, g.: Vidovenyecz 3, Gellény 2, Lukácsi M. 1. Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Uzsgorod 8—18, g.: Pónya T. 3, Lukácsi M. 2, Gellény 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 1. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Beit Yitzhak 7—6, g.: Gellény 4, Lukácsi M. 2, Vidovenyecz 1.

Végeredmény: 1. Szentesi VK, 2. Dinamo Uzsgorod, 3. Miskolci VSC, 4. Csabai Csirkefogók VK, 5. Hapoel Beit Yitzhak, 6. Hapoel Petach Tikva.

Gyermek III. korcsoport: Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Petach Tikva 6—2, g.: Kiss-Schusztek D. 2, Kvasz 2, Gémesi 1, Komlódi 1. Csabai Csirkefogók VK—SSK Slagelse 10—7, g.: Bozgán 5, Kiss-Schusztek D. 2, Komlódi 2, Kvasz 1. Csabai Csirkefogók VK—ARSC Dzukijos Vandenis Alytus 8—7, g.: Komlódi 4, Bozgán 3, Kiss-Schusztek 1. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 3—14, g.: Kvasz 2, Bozgán 1. Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK, Sátoraljaújhely 7—5, g.: Bozgán 3, Komlódi 2, Gémesi 1, Kiss-Schusztek 1.

Végeredmény: 1. Szentesi VK, 2. csabai Csirkefogók VK, 3. SSK Slagelse, 4. Hapoel Petach Tikva, 5. Dzukijos Vandenis Alytus, 6. Zempléni VK, Sátoraljaújhely.

Címlapképünkön Ajtai Miklós és tanítványa, a gyermek I. korcsoportos gárda kapusa, Bucsi Ferenc (balra)