Ismét hármas siker az utánpótlás-bajnokságban

Ötszáz, továbbá plusz ötven kilométeres út várt ma az országos utánpótlás-bajnokságokban szereplő triónkra: Vácig buszozott ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapatunk, hogy igyekezzen megszerezni a lehető legtöbb pontot a harmadik fordulóban. Az utazás nem úgy alakult, ahogy azt korábban megszoktuk, ugyanis amikor reggel elindult az autóbusz csapatainkkal, hamar, már Kondoroson kiderült, hogy valami nem stimmel a járművel, ezért visszafordultak Csabára, ahol buszt cseréltek. Mégpedig két kisebbre, így nem is együtt utazott a három gárda. Arról pedig már több alkalommal is említést tettünk, hogy a csabai uszoda sátorállítását a heti edzésprogram alaposan megsínylette. És még ott voltak a Garabonciás Napok, amely ugyancsak rányoma bélyegét az edzéslátogatottságra. Ezek a viszontagságos körülmények meglátszottak a csapataink játékán, ennek ellenére, akárcsak az elmúlt héten, sikerült fiataljainknak mindhárom meccs után győztesen és igencsak fáradtan „kikászálódni” a váci medencéből, így előkelő helyen állnak mindhárom tabellán.

Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba 10–13 (2–5, 4–1, 2–4, 2–3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Vác. V.: Földesi Oszkár, Tóth Zsombor. Vác: Bera – Paupa 4 (3), Cserni 2, Fodor, Gerber 1, Jánosi 3 (1), Mester Cs. Cs.: Mátyás. Edző: Kovács Soma. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi M. 7 (2), Sipos, Schindler I., Vozár M., Vidovenyecz 3 (1), Pónya T. 1. Cs.: Szalók, Gellény 1, Vozár B., Paksi B. 1, Csatári, Mecskó, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 5/0. Büntetők: 4/4, ill. 4/3. Kipontozódott: Vidovenyecz.

Csak az első percben örülhettek a házigazdák, amikor 1–0-ra vezettek, ugyanis ezt követően négyet kaptak egymás után. Bár a félidőre 6–6-ig még felkapaszkodtak, ám ezt követően a rövid kispad miatt jócskán elfogyott az erejük, a mieink viszont Lukácsi Marcell vezérletével megnyerték az újonc elleni derbit. Az viszont nem volt jó ómen, hogy Schindler Imre orra a meccs hevében felszakadt, így korán kivált a játékból. Végül is tipikusan olyan meccs volt az ifisták találkozója, amelyet kétszer kellett megnyerni.

Ajtai Miklós: — A nagy visszatérő, Lukácsi Marcell húzta ma leginkább a csapatot, amit a hét lőtt gólja is alátámaszt. Viszont nagy fájdalmam, hogy némely cserejátékosunk gyengén teljesített. Simább lehetett volna a mérkőzés, de magunkra húztuk az ellenfelet. Az viszont örömteli, hogy három pontért mentünk Vácra, ami meg is van.

További eredmények. Ifjúságiak: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest 5–17. Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE 9–10. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 3. forduló után, ifjúságiak: 1. Oázis SC, Budapest 9, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Ceglédi VSE 6, 4. Swietelsky-Békéscsaba 6, 5. Aqua Nyíregyháza 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Váci VSE 0.

Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba 9–15 (3–7, 0–2, 3–4, 3–2)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Vác. V.: Földesi Oszkár, Tóth Zsombor. Vác: Kiss B. – Süle, Mester B. 2 (1), Cserni 2, Mester Cs. 3, Forgács, Mátyás 1. Cs.: Záhorszki, Tóth Sz. 1, Nyerges, Radócz. Edző: Binder Szabolcs, Kovács Soma. Békéscsaba: Bucsi – Dobos, Gellény 6 (1), Vidovenyecz 4, Pónya T. 1, Csatári 1, Bozgán. Cs.: Lukácsi M. 2, Szalók, Dimák, Vozár M., Vozár B., Sipos 1 (1), Károlyi. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/3. Büntetők: 3/1, ill. 2/2.

Már a második percben megszerezte a vezetést csapatunk, amely ezt követően fokozatosan elhúzott (1–5). Nem sokkal a félidő után már nyolcgólos előnyre tettek szert fiataljaink (3–11), innen már nem is volt kétséges, hogy melyik csapat hagyja el győztesen a medencét.

Dr. Szilágyi Kristóf: — A heti előzmények ismeretében mindenképpen pozitívum, hogy a mérkőzést végig kézben tartottuk. Ám rengeteg technikai hibával játszottak fiataljaink, és nagyon soknak tartom a bekapott kilenc gólt. Ennek oka lehet az is, hogy két mérkőzésben, serdülő és ifjúsági találkozókban kellett gondolkodnom, ezért sokat cseréltem.

További eredmények: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest 21–17. Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE 4–6. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 3. forduló után: 1. Swietelsky-Békéscsaba 9, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 4. Oázis SC, Budapest 6, 5. Ceglédi VSE 3, 6. Váci VSE 3, 7. Aqua Nyíregyháza 0, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba 18–22 (7–6, 2–6, 1–6, 8–4)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Vác. V.: Földesi Oszkár, Tóth Zsombor. Vác: Kiss B. – Mester B. 9 (4), Angyal, Nyerges 1, Záhorszki 1, Imreh, Tóth Sz. 5 (1). Cs.: Virsinger (kapus), Gál, Danics 1, Birkás 1, Radócz. Edző: Kovács Soma. Békéscsaba: Lisztes – Gémesi 2, Kiss-Schusztek 2, Bozgán 6 (4), Freiberger 1, Kvasz 1 (1), Komlódi 3. Cs.: Szatmári Zs. (kapus), Szanyi 1, Kiss Z. 1 (1), Hajdu 1, Horváth Sz. 1 (1), Bartyik 2, Fodor Zs. 1, Pálenkás. Edző: Fodor Ádám, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 6/5. Büntetők: 7/5, ill. 10/7. Kipontozódott: Angyal, Nyerges, Záhorszki, ill. Kvasz.

Kicsit őrült meccs volt, rengeteg kipontozódással és még több büntető dobással. Az első negyedben is jobbára csapatunk vezetett, de a nagyszünetben a hazaiaknál volt az egygólos előny. Ám az újabb ráúszás után zsinórban öt gólt szórtak a csabaiak, majd nem sokkal később jött egy hatgólos széria, és hiába finiselt jól a házigazda, csapatunk végül behúzta a mérkőzést.

Fodor Ádám: — Az eredményből következik, hogy a védekezéssel nem voltam elégedett, sok volt a bekapott 18 gól. Ha tudunk huszonkétszer eredményesen lenni, akkor nem szabadna ennyit kapni. Túlságosan is támadásokra koncentrált a csapat. A meccs közepével, a második és harmadik negyeddel elégedett voltam, azt 12–3-mal hoztuk le. Az utolsó negyed talán ugyancsak érthető, ekkor már a kezdőket pihentettem a következő összecsapásra. Pozitívum, hogy majdnem mindenki lőtt gólt, de a védekezésünket helyre kell rakni a következő derbire, a Cegléd elleni rangadóra.

További eredmények: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest 13–20. Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE 12–9. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 3. forduló után. Gyermek korosztály: 1. Oázis SC, Budapest 9, 2. Swietelsky-Békéscsaba 9, 3. Ceglédi VSE 6, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 3, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Váci VSE 0, 8. Aqua Nyíregyháza 0.

Címlapképünkön: Lukácsi Marcell megcélozza a kaput. Fiatal pólósunk jó napot fogott ki, az ifjúságiak mérkőzésén hétszer, a serdülők találkozóján kétszer volt eredményes