Gyermek csapatunk megnyerte az éllovasok csatáját, amivel átvette a vezetést a bajnokságban, és az élen telel

Az országos bajnokságokban szereplő utánpótlás csapataink zárták az idei évet, mindhárom fiatal együttesünk hazai környezetben játszott vasárnap, ellenfelük a miskolciak három hasonló korosztályos gárdája volt.

Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC 9—21 (0—7, 4—5, 4—6, 1—3)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Juhász Tibor. Békéscsaba: Micle — Csuvarszki D., Balatoni, Schindler I. 1, Tóth F., Tifrea 5 (1), Paksi B. Cs.: Braun, Szalók 2, Bencsik, Koós 1, Tóth Sz., Demeter. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Miskolc: Pocsai — Tóth L. 2, Bencs 2, Nádkúti 2, Sisán 5 (1), Méhész K. 2, Vismeg B. 7. Cs.: Géczy (kapus), Barabás, Póti, Méhész B., Tihor 1. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

A két csapat között az egyik különbség az volt, hogy amíg a békéscsabaiak a 31 akcióból nyolcat, addig a miskolciak az ugyancsak 31-ből 19-et értékesítettek. Mindez döntőnek bizonyult, de más téren is a mieink fölé kerekedtek a vendégek.

További eredmények: Ifjúságiak: Százhalombattai VSE—Koelner-Csongrádi VVSE 10—13. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 7—8. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI 14—11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 11—2. Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest 7—9. Pécsi SN SI—Kaposvári VK 13—16.

Az állás a 12. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 36, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 30, 3. PannErgy Miskolci VSC 27, 4. Pécsi SN SI 26, 5. Ceglédi VSE 21, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 18, 8. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 15, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Koelner-Csongrádi VVSE 7, 13. Százhalombattai VSE 6, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC 6—19 (1—5, 2—4, 2—5, 1—5)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt, Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Braun, Koós 1, Schindler I., Demeter, Paksi B., Csuvarszki D 1. Cs.: Szalkai (kapus), Lukácsi M. 2, Gellény 1, Vidovenyecz, Vozár B. 1, Vozár M., Pónya T. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Ruskó F. — Barabás, Tóth L. 3, Béres 1, Tóth Zs., Tihor 7, Vismeg Zs. 3. Cs.: Ruskó B. 1, Németh 1 (1), Mikita, Hajdu 3, Mészáros, Szirmai. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Csuvarszki D. Kipontozódott: Csuvarszki D.

Ezen a mérkőzésen is az akciógólok kidolgozása és értékesítése közti különbség volt a legjellemzőbb, mindkét oldalon 21 alkalommal akadt a csapatok előtt lehetőség, ebből a házigazdák hármat, a miskolciak tizennégyet értékesítettek.

További eredmények. Serdülők: Százhalombattai VSE— Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 12—23. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI 9—8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 8—15. Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest 5—7. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 8—4. Pécsi SN SI—Kaposvári VK 9—6.

Az állás a 12. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 30, 2. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 30, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 30, 4. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 27, 5. Hódmezővásárhely 24, 6. Pécsi SN SI 24, 7. Kaposvári VK 21, 8. Ceglédi VSE 18, 9. Oázis SC, Budapest 15, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 8, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC 10—9 (3—3, 2—3, 3—1, 2—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Gellény 2, Vozárt M., Vidovenyecz 3 (1), Vozár B. 3 (1), Pónya T. Cs.: Szalók, Bencsik, Csatári, Körözsi. Edző: Ajtai Miklós. Miskolc: Király — Szirmai, Vismeg Zs. 5 (1), Molnár 1, Takács, Hajdu 1, Stark 1. Cs.: Szabó Z. Méhész D. 1. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Lukácsi M., ill. Vismeg Zs.

Hallatlanul izgalmas és változatos volt az éllovasok csatája, amit az eredménysor alakulása is jelez: 0—1, 3—1, 3—4, 5—5, 5—7, 9—7, 9—8. Vagyis, volt, amikor a vendégeknek állt a zászló, máskor pedig a csabaiak látszottak győztesnek. Végül a legjobbkor, a negyedik negyed elején kétgólos előnyre tett szert csapatunk (9—7), amiből egyet még lefaragtak a borsodiak, de két perccel a vége előtt 10—8-ra módosult az állás Gellény Zétény góljával, amit már nem tudtak ledolgozni a vendégek a nagy akarással és tetszetősen játszó viharsarkiakkal szemben. Győzelmükkel az Ajtai-legények átvették a vezetést a bajnokságban, mi több, ezzel a megnyert meccsel az élen telelnek.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Százhalombattai VSE— Vestfrost-Csongrádi VVSE 12—16. Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest 9—16. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI 5—12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 9—7. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 16—7. Pécsi SN SI—Kaposvári VK 10—5.

Az állás a 12. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 31, 2. PannErgy Miskolci VSC 30, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 4. Pécsi SN SI 28, 5. Hírös SN, Kecskeméti SI 27, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 23, 7. Oázis SC, Budapest 19, 8. Kaposvári VK 18, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 16, 10. Ceglédi VSE 10, 11. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 12. Százhalombattai VSE 8, 12. 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

Címlapképünkön Vidovenyecz Zsombor, aki három góllal járult hozzá a gyermek korosztályú csapat győzelméhez – fotó: Enyedi Beáta

Baján búcsúztatták az évet a Mucsi-legények

Elbúcsúztatták az évet a gyermek II. korcsoportos fiataljaink is, akik a hét végén Baján ugrottak a medencébe a nemzetközi vidékbajnokság második körében, azaz a 3-4. fordulóban. A szokásnak megfelelően két mérkőzést játszottak egy nap alatt.

Csabai Csirkefogók VK II.—Sugovica VSE, Baja 7—8 (3—2, 2—1, 0—3, 2—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korcsoport, Baja. V.: Molnár II. Péter. Békéscsaba: Szatmári — Lehoczki, Szél D., Gémesi 3 (1), Schindler G., Pálenkás 1, Osgyán. Cs.: Pap, Szél G., Kvasz 3, Hajdu, Kósa. Edző: Mucsi Zsolt. Baja: Iván — Várhalmi, Dóra 5, Schaffer 1, Bosnyák 1, Rádics, Tóth L. 1 (1). Cs.: Báló, Ágoston, Nagy M., Ikotics. Edző: Beleon Zsolt. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Schindler G. A házigazdák gyorsan esett két találata után a mieink zsinórban ötször voltak eredményesek, ám 5—2-es vezetésünk után a házigazdák találtak be négyszer egymás után (6—5). A hajrában 7—7 volt az állás, de a finist jobban bírták a Duna-partiak.

Csabai Csirkefogók VK II.—Bujka Úszó és Vízilabda SE 4—13 (2—4, 1—4, 1—2, 0—3)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korcsoport, Baja. V.: Molnár II. Péter. Békéscsaba: Szatmári — Pap, Szél D., Gémesi, Pálenkás 1, Osgyán, Kósa. Cs.: Lehoczki, Szél G., Kvasz 2 (1), Hajdu 1, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Bujka: Menyhárt — Bihari 1, Szilágyi, Csáthy 1, Kacar 4 (2), Bebők 1, Hárskúti 2. Cs.: Guzsván, Csáni-Laczi 3, Csuka, Almási, Varga Z. 1, Leé, Németh Sz., Czeglédi. Edző: Bujka János. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 5/3. Büntetők: 2/1, ill. 2/2. A sok cserével rendelkező angyalföldiek egyenletes teljesítményt nyújtva húztak el csapatunktól.

További eredmények: Bujka Úszó és Vízilabda SE—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 9—8. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Zempléni VK, Sárospatak 7—9. Sugovica VSE, Baja—Zempléni VK, Sárospatak 4—18.

Az állás két kör, négy forduló után: 1. Zempléni VK, Sárospatak 12, 2. Bujka Úszó és Vízilabda SE 9, 3. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 6, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Csabai Csirkefogók VK II. 0.

„Klubunkban nagyon sokan tartoznak a gyermek korcsoportba, ezért két csapatot is neveztünk a különböző korosztályos bajnokságokba — mondta összefoglalója elején Mucsi Zsolt edző. — Sajnos, most azonban tartalékosan utaztunk, mert iskolai elfoglaltság és betegég miatt sok fiatalunkra nem számíthattam. Így aztán a 2004-ben születettek voltak éppen a legkevesebben csapatunkban, sok 2005, sőt 2006-ban született tartott velünk. De még így is nagyon szépen helyt álltak a gyerekek, csak dicsérni tudom őket, nem sok hiányzott ahhoz, hogy például a házigazdákat legyőzzük. Akad a gárdában olyan, aki csak idén nyár óta tagja klubunknak, s akad olyan is, aki másfél év után először került be a csapatba az idei sorozatban.”

A csabai gyermek IV. korcsoportosaink mérlege: négyből három

Legkésőbb a gyermek IV. korcsoportosok Zöld csoportjában kezdődött meg a nemzetközi vidékbajnokság, ahol a Csabai Csirkefogók fiataljai is érdekeltek voltak. A szegedi kétnapos, tornarendszerű körben rögtön négy fordulót rendeztek.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad (román) 9—6 (1—1, 3—2, 1—3, 4—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Szeged. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 2, Kvasz 4, Sajtos 1, Komlódi 2, Bujdosó, Pónya O. Cs.: Jambrik, Korcsok N., Bazsó, Bohus, Pribojszki, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Nagyvárad: Szilágyi — Pop, Luca, Fitero 1, Marianescu 2, Nagy A., Tecu 3. Cs.: Droj, Popovici, Denis, Bobirnecio, Tohotan, Popa, Matei, Borbei. Edző: Fratila Mircea. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 2/0. Büntetők: 4/3, ill. 1/0. Kipontozódott: Fitero, Tecu. A harmadik negyed végéig, a nagyváradiak 6—5-ös vezetéséig nyílt volt a találkozó, ám a mieink remek finisének köszönhetően a maguk javára fordították a mérkőzést és nyertek.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 12—9 (5—2, 3—2, 1—4, 3—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Szeged. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 3, Kvasz 4, Sajtos, Komlódi 4, Bujdosó, Pónya O. Cs.: Jambrik 1, Korcsok N., Bazsó, Bohus, Pribojszki, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Szeged: Moore — Oláh 3, Leinwéber 1, Lalia 2, Juhász, Balog 1, Gedra 1. Cs.: Frank, Horváth D., Pörge 1, Bakó, Török, Faragó, Szutor, Gárdián. Edző: Zsigri Bence. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Kvasz. Már a második negyed közepére, 7—2-nél eldőlt, hogy csapatunk nyeri a találkozót

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 2—14 (1—2, 0—4, 0—3, 1—5)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Szeged. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 1, Kvasz, Bujdosó, Komlódi 1, Korcsok N., Pónya O. Cs.: Jambrik, Bazsó, Szatmári, Pribojszki, Szathmáry, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Hódmezővásárhely: Hegyi — Rakonczai B. 1, Farkas 1, Hamvas, Benkő, Tóth M. 8, Kecskeméti 2. Cs.: Czirok, Dukai, Rakonczai D. 2, Sinkó. Edző: Vígh Szabolcs. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/5. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Az első negyed még egyenlő erők küzdelmét hozta, folytatásban viszont a vásárhelyiek felülkerekedtek.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 13—5 (3—0, 4—3, 5—1, 1—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Zöld csoport, Szeged. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. — Hajdu 3, Kvasz 5, Bujdosó, Komlódi 3, Korcsok N., Jambrik. Cs.: Gyenge (kapus), Pónya O., Bazsó, Szatmári 2, Pribojszki, Szathmáry. Edző: Túri Gergő. Szentes: Cselőtei — Molnár B. 2, Fási 1, Király, Vida-Szűcs, Agócs, Makán 1. Cs.: Rostás (kapus), Mácsai 1, Boda, Némethy, Molnár F., Dancsó, Tóth V., Fehér. Edző: Czirok Csaba. Gól emberelőnyből: 3/3, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. A mérkőzés legelején zsinórban dobott hat gól megadta az alaphangot, a folytatás is hasonlóan sikeres volt.

További eredmények, Zöld csoport: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 13—4. Szentesi VK II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 4—9. Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC 5—14. Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK II. 6—6 Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad—Hódmezővásárhelyi VSC 4—18. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 2—15.

Az állás az első kör (négy) forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 6, 4. Szentesi VK II. 1, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 1.

Címlapképünkön Bazsó Máté társat keres a játékhoz

Gyulai VK: hosszú hétvége felemás cipőben

Újabb négy mérkőzés erejéig ugrottak vízbe a Gyulai VK gyermek IV. korcsoportos fiataljai a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjának küzdelemsorozata keretében. A kétnapos események a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont.

Gyulai VK—Aqua VSE, Nyíregyháza 1—7 (0—2, 1—3, 0—2, 0—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Lisztes, Szanyi, Fodor 1 (1), Freiberger, Budai. Cs.: Peres. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Pelle — Pethe, Tilistyák, Tolnai, Virág Botond, Máté 2 (1), Virág Bence 5 (1). Cs.: Krisztián Réka, Urbin Zsófi, Hegedűs Lili, Potor Petra. Edző: Urbin Tibor. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 1/1. Büntetők: 2/1, ill. 2/2. A két csapatból együtt mindössze hárman osztoztak a gólokon, a gyulaiak találata büntetőből esett.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 16—1 (3—0, 5—1, 5—0, 3—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Lisztes 1, Szanyi 4, Fodor 5, Freiberger 3, Budai 2. Cs.: Demkó B., Tasnádi, Peres 1, Dobos Dóra. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Győrfi — Gólya 1, Prikler, Hajdú, Huszár, Asztalos, Antal. Cs.: Fejes, Török, Tóth A. Edző: Tóth Adrienn. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 2/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. A gyulai csapat egyenletes teljesítményt nyújtva magabiztosan húzta be a találkozót.

Gyulai VK—Szentesi Leányok 3—5 (1—1, 0—1, 1—1, 1—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Lisztes, Szanyi 1, Fodor 2, Freiberger, Budai. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Remzső — Héri K. 1, Varga N., Takács, Boldizsár 3 (1), Nagy A., Tedás 1. Cs.: Versegi. Edző: Hevesi Anita. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 4/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Varga N. A negyedik negyed elején is még csak 3—3 volt az eredmény, onnan kezdve húztak el a Kurca-partiak és nyerték a mérkőzést.

Gyulai VK—Koelner-Csongrádi VVSE 4—13 (1—4, 0—4, 1—4, 2—1)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Szaszák — Hanyecz, Lisztes, Szanyi, Fodor 3 (1), Freiberger, Budai. Cs.: Peres 1, Dobos Dóra. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Kozma Dorka — Ágoston Dorina, Péteri 5, Kátai-Benedek Hanna, Kovács A. 4, Erdélyi Janka 1, Bojtár 3. Cs.: László, Varga Zsófia, Papp Z., Batka, Papp Cs. Edző: Szremkó Krisztina. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 1/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Ágoston Dorina. A listavezetővel szemben nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni a fiatal gyulai csapat.

További eredmények, Kék csoport: Szentesi Leányok—Szegedi Női Vízilabda Klub 16—7. Koelner-Csongrádi VVSE—Szegedi Női Vízilabda Klub 21—4. Aqua VSE, Nyíregyháza—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport 8—6. Szentesi Leányok—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 19—4. Koelner-Csongrádi VVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 18—11. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub 10—6. Aqua VSE, Nyíregyháza—Szentesi Leányok 5—3. Szegedi Női Vízilabda Klub—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 12—4. Aqua VSE, Nyíregyháza—Koelner-Csongrádi VVSE 8—7. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 2—31.

Az állás a második kör (5-8. forduló) után, Kék csoport: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 2. Aqua VSE, Nyíregyháza 21, 3. Szentesi Leányok 13, 4. Gyulai VK 10, 5. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 9, 6. Szegedi Női Vízilabda Klub 9, 7. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 0.

Címlapképünkön Fodor Zsombor, aki a négy mérkőzésen 11 alkalommal talált be az ellenfél kapujába

Gyermek korosztályos csapatunk őrzi ezüstös helyét

A 11. forduló küzdelemit rendezték meg vasárnap az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban. Ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapataink a fővárosba látogattak, ahol az Oázis SC, Budapest vendégeként ugrottak vízbe a margitszigeti Széchy Tamás Sportuszodában.

Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 16—10 (4—2, 4—3, 5—3, 3—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Balázs Gergely, Bereczki Miklós. Oázis: Kiss M. — Soós, Kalácska 3, Csutorás Barna 2, Csutorás Bence 5, Hajas 2, Huber 1. Cs.: Csapodi (kapus), Iván, Závodni 1, Osváth, Nagy A., Kállay 2, Hegyi. Edző: Homonnai Dániel. Békéscsaba: Micle — Balatoni 1, Tóth F. 1, Tifrea 4 (1), Tóth Sz. 1, Paksi B., Darabos. Cs.: Braun 1, Koós, Schindler I. 2, Demeter. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 10/5. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Dinamikusabban játszottak a fővárosiak, akiknél a két Csutorás, Barna és Bence együttesen csaknem a házigazdák góljainak felét jegyezték. Ez is perdöntő volt a pontok leosztásában.

További eredmények. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE 17—6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE 8—20. PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK 7—12. Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 5—17. Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI 12—19. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest 12—8.

Az állás a 11. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 33, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 3. Pécsi SN SI 26, 4. PannErgy Miskolci VSC 24, 5. Ceglédi VSE 21, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 18, 7. Oázis SC, Budapest 15, 8. Honvéd Kölyök Póló Suli 15, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 10. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Százhalombattai VSE 6, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 4, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 13—11 (2—1, 7—2, 2—2, 2—6)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Bereczki Muiklós, Balázs Gergely. Oázis: Csapodi — Sipos A., Nagy A. 4 (1), Szívós, Kis B. 7, Nándori 1, Ruszkó. Cs.: Kokas (kapus), Kohári, Botzheim, Matesz 1, Pásztor, Sipos B., Lövey. Edző: Homonnai Dániel. Békéscsaba: Bucsi — Braun, Koós, Gellény 1, Schindler I., Demeter, Paksi B. 1. Cs.: Lukácsi M. 6 (3), Vozár M., Vozár B., Vidovenyecz 3, Pónya T., Szalók. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 8/6. Büntetők: 1/1, ill. 3/3. Kiállítás 4 percre: Lövey. Kipontozódott: Sipos A., ill. Schindler I.

A házigazdák erődemonstrációja a harmadik negyed közepére 11—3-as állás eredményezett, innen kezdett visszakapaszkodni csapatunk, de utolérni már nem tudta ellenfelét.

További eredmények. Serdülők: Hódmezővásárhelyi VSC—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 9—12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE 5—10. Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 13—8. Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI 3—13. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest 7—9. PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK 11—10.

Az állás a 11. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 27, 2. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 27, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 4. Hódmezővásárhely 24, 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 24, 6. Kaposvári VK 21, 7. Pécsi SN SI 21, 8. Ceglédi VSE 15, 9. Oázis SC, Budapest 12, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10, 11. Swietelsky-Békéscsaba 8, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 6, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 9—13 (0—3, 1—4, 5—3, 3—3)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Bereczki Miklós, Balázs Gergely. Oázis: Kokas — Barkó, Szaló 2 (1), Kohári 1, Matesz 4 (1), Nyeste, Lövey 1. Cs.: Süveges (kapus), Sipos B. 1, Jakab. Edző: Ádám Zsolt. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 4, Gellény 2, Vozár M., Vidovenyecz 3, Vozár B. 1, Pónya T. 1. Cs.: Szalkai (kapus), Szalók 1, Sipos D., Bencsik 1, Károlyi, Csatári, Körözsi, Marosvölgyi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 15/6, ill. 10/4. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Barkó.

Vendéglátóink a mérkőzés elejétől csaknem 16 percig gólképtelennek bizonyultak, miközben fiataljaink hétszer is eredményesek voltak. Hiába jöttek fel 8—10-re a fővárosiak, a félidős repülőrajt eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE 15—11. Hódmezővásárhelyi VSC—Vestfrost-Csongrádi VVSE 4—17. Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli 16—9. PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK 19—6. Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI 13—23. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest 14—5.

Az állás a 11. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 30, 2. Swietelsky-Békéscsaba 28, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 4. Pécsi SN SI 25, 5. Hírös SN, Kecskeméti SI 24, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 23, 7. Kaposvári VK 18, 8. Oázis SC, Budapest 16, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 13, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 11. Százhalombattai VSE 8, 12. Ceglédi VSE 7, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

Címlapképünkön Lukácsi Marcell, aki a gyermek korcsoportos mérkőzésen négyszer volt eredményes, majd az idősebbek, a serdülő korosztályúak mérkőzésén további hat gólt lőtt a fővárosiaknak