Mindhárom utánpótláscsapatunk nyert a hét végi fordulóban

Két nappal a 20. forduló után máris újra vízbe ugrottak az országos bajnokságban szerepelő utánpótlás gárdáink. Ezúttal Kecskemétre látogatott vasárnap az ifjúsági, a serdülő és a gyermek csapatunk. Mindhárom együttesünk remekelt, és régen látott hármas sikert értek el.

Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba 10—19 (4—5, 0—6, 3—3, 3—5)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Kecskemét. V.: Kiss Attila, Kovács Bence. Kecskemét: Magyar K. — Tovaj T. 2, Hulej 2, Magyar B. 1, Virányi 2, Juhász, Szabó Vivien. Cs.: Tóth I. 1, Szabó M., Kurucz, Adamik 2, Baltás. Edző: Gyenes István. Békéscsaba: Micle — Fazekas Zs., Balatoni, Tóth F. 6 (1), Tifrea 5 (1), Tóth Sz. 1, Darabos 4. Cs.: Nyakó (kapus), Braun, Csuvarszki D. 1, Schindler I., Demeter 1, Mecskó 1 (1), Paksi B. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 9/4. Büntetők: 1/0, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Szabó M. Kipontozódott: Hulej, ill. Balatoni.

Az első negyed még kiegyensúlyozott játékot hozott, de már ekkor is végig a Békéscsaba vezetett. A második játékrészben ontották fiatatjaink a gólokat, amivel el is dőlt végleg a találkozó sorsa.

További eredmények. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI 9—8. PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest 9—15. Koelner-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12—16. Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 13—12. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli 12—9. Százhalombattai VSE—Kaposvári VK 9—22.

Az állás a 21. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 51, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 48, 3. Oázis SC, Budapest 42, 4. PannErgy Miskolci VSC 42, 5. Ceglédi VSE 36, 6. Pécsi SN SI 35, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 30, 8. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 27, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 11. Swietelsky-Békéscsaba 26, 12. Százhalombattai VSE 9, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 8, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba 5—7 (3—1, 2—2, 0—1, 0—3)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Kecskemét. V.: Kiss Attila, Kovács Bence. Kecskemét: Mezei — Tóth I., Tovaj T. 3, Varjú 1, Szabó M. 1, Virányi, Móga. Cs.: Szabó K., Festő, Király, Baltás, Tovaj G., Kiss B. Edző: Gyenes István. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Schindler I., Demeter 1, Paksi B., Csuvarszki D. 1, Mecskó. Cs.: Lukácsi M. 5 (2), Vozár M., Gellény, Vidovenyecz, Pónya T. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 7/3. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Paksi B., Csuvarszki D.

A házigazdák már az első negyedben kétgólos előnyre tettek szert, amelyet a félidő közepéig megőriztek. A folytatásban a remekül védekező csabaiak nem hagyták szóhoz jutni a kecskemétieket, miközben négyszer eredményesnek bizonyultak, és megérdemelten behúzták a mérkőzést.

További eredmények. Serdülők: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 19—5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli 16—9. PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest 15—4. Százhalombattai VSE—Kaposvári VK 5—23. Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 10—12. Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI ?

Az állás a 21. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 48, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 45, 3. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 45, 4. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 42, 5. Hódmezővásárhely 40, 6. Kaposvári VK 37, 7. Pécsi SN SI 36, 8. Ceglédi VSE 35, 8. 9. Oázis SC, Budapest 24, 10. Swietelsky-Békéscsaba 19, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 13, 12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 14. Százhalombattai VSE 4.

Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba 4—6 (0—1, 1—0, 2—2, 1—3)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Kecskemét. V.: Kiss Attila, Kovács Bence. Kecskemét: Tamási — Tovaj G., Festő 1, Varjú 2, Szabó K., Móga, Juhász 1. Cs.: Kiss B., Adamik, Szilágyi Edina, Kurucz. Edző: Gyenes István. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 1, Bencsik, Gellény 3, Vozár M., Vidovenyecz 2, Vozár B. Cs.: Pónya T., Csatári, Körözsi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 16/2, ill. 11/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Varjú. Kipontozódott: Móga, ill. Gellény, Pónya T.

Vidovenyecz Zsombor már fél perc játék után beköszönt a kecskemétiek kapujába, majd felváltva estek a gólok, de mindig a csabaiaknál volt az előny. A harmadik negyed végéig szorosan alakult a találkozó, jól védekezett mindkét gárda, és ekkor 3—3-at mutatott az eredményjelző. Huszáros hajrát vágtak ki fiataljaink a záró negyedben, így végül egy szoros és harcos mérkőzésen fontos három ponttal gazdagodtak.

További eredmények. Gyermek korcsoport: PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest 17—7. Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI 1—14. Vestfrost-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 8—13. Százhalombattai VSE—Kaposvári VK 7—14. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli 12—5. Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 8—13.

Az állás a 21. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 52, 2. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 49, 3. PannErgy Miskolci VSC 48, 4. Hírös SN, Kecskeméti SI 43, 5. Pécsi SN SI 43, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 39, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Kaposvári VK 26, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 19, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 16, 11. Ceglédi VSE 16, 12. Százhalombattai VSE 11, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 10, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 5.

Címlapképünkön Tóth Frank, aki az ifjúságiak mérkőzésén hat gólig meg sem állt