2021. 06. 18.   Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő

Klubunk több mint ötven fiatalja felsorakozott a békéscsabai Árpád fürdőben péntek délután, hogy az edzőkkel, ügyvezető elnökkel együtt megemlékezzenek az éppen egy esztendeje elhunyt remek vízilabdázóról, Benedek Tiborról, akinek tiszteletére idestova egy éve egy fát ültettek.

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, majd a világbajnoki címet nyert magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Korai haláláig az Újpest OB I-es vízilabdacsapatának edzője volt.

Balázs Lajos, a Swietelsky-Békéscsaba ügyvezető elnöke érdekes emlékeket idézett föl a kiváló világverő Benedek Tiborról, miként Szigeti Csaba, Békéscsaba sportcsoportjának vezetője is. Többen a tiszteletére ültetett fa és emléktábla előtt álló vázában virágot helyeztek el, és felelevenítették a remek pólós, illetve az olimpiai bajnok gárda békéscsabai meccseit, amelyeket a németekkel és románokkal – az utóbbiakkal kétszer is — vívtak Kemény Dénes szövetségi kapitány fiai.

S ha már Kemény Dénes: 2010-ben a magyar válogatottat háromszor olimpiai bajnoki címig vezénylő szövetségi kapitány ittjártakor ugyancsak egy emlékfát állított az akkor 111 esztendős szövetség nevében. Ez alatt állt egy megemlékező tábla, amely fából készült, ám az idő vasfoga alaposan kikezdte. Klubunk vezetősége úgy látta jónak, ha ezt az elkorhadt emléktáblát egy időt álló fémtáblára cseréli, amelyet a Benedek Tiborról szóló megemlékezés után ugyancsak „felavattak”.

Címlapképünkön Balázs Lajos ügyvezető elnök (középen) a megemlékezést tartja, mellette jobbra Fodor Ádám vezetőedző, mögötte (fehér pólóban) Szigeti Csaba

 2021. 05. 12.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A ma sportoló fiatalok elé sokféle példaképet lehet állítani. Akár olyat, aki olimpiai- vagy világbajnok az adott sportágban, de olyat is, aki az aktív testmozgás mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetett, majd szép érdekes „szakmát” szerzett, amiben kiteljesedett és jól boldogul.

Ilyen például a ma 36 esztendős dr. Apáti-Nagy Péter, aki jó néhány évet lehúzott a vizes sportágban. Mint oly sok vízilabdás, ő is először az iskolai úszásoktatás keretében sajátította el a sportág alapjait, Budavári István keze alatt ismerkedett meg eme nedves közeggel, majd egy ideig az úszóklub tagjaként élte életét.

– A Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumba jártam, és ahogy a suli megannyi kisdiákja, én is a tanórák keretében tanultam meg úszni – vallja dr. Apáti-Nagy Péter. – Három évig tagja voltam a klubnak, de a faltól falig úszás nem igazán az én világom, ezért egy idő után felhagytam az edzésekkel.

Mégis visszataláltál a vízhez…

– Tény, jó néhány év kihagyás után az egyik osztálytársam, Vermes Boldizsár unszolására ismét víz közelbe kerültem. Ő már egy ideje lejárt az Árpád fürdőbe a vízilabdaedzésekre, követtem, majd néhány tréning után én is kedvet kaptam a sportághoz. Igaz, ekkor már 15-16 éves voltam, de jó élmény volt vízilabdázni, vonzott a közeg, a társaság, és itt „tanultam meg szeretni” a sportágat.

Kik voltak az edzőid és milyen poszton játszottál?

– Serdülő korcsoportosként Ricza Lajos, majd, amikor ifjúsági korosztályos lettem, Balázs Lajos és Szlávik Győző. Bal szélsőként vettek számításba. Igaz, nem magas szinten űztem a sportágat, hiszen a Budapest Bajnokságba nevezték a csapatot, de mindez rendszeres játéklehetőséget és sok élményt adott.

Miként klubunk legtöbb 18 évese a továbbtanulás miatt várost váltottál. Hol folytattad a tanulmányaidat?

– Miként a békéscsabai többsége, én is Szegedre jelentkeztem az egyetemre. Az orvosira nyertem felvételt.

A Tisza-parti városban nem folytattad a pólót?

– Eleinte nem. De rövid időn belül alakult egy egyetemi csapat. Ennek az edzéseire jártam több, kevesebb rendszerességgel, de mérkőzéseket már nem játszottam. A mozgás öröme és a víz vonzása miatt lettem a klub tagja.

Tanulmányaid befejezése után azon kevesek közé tartozol, aki visszatért Békéscsabára. Hol helyezkedtél el, és mire szakosodtál mint orvos?

– Traumatológia, ortopédia a szakterületem, és a békéscsabai kórházban kezdtem rezidensként nyolc évvel ezelőtt. Azóta is ott dolgozom.

Nem gondoltál arra, hogy „hazai környezetben” folytasd a sportág űzését?

– Tény, továbbra is edzésben vagyok, de most már nem kizárólag a vízben. Nyaranta szívesen megmártózom az Árpád fürdő versenymedencéjében, de már nem játszom semmilyen bajnokságban. A testmozgás öröme azonban megmaradt.

Az orvosok látják legjobban, hogy jó, ha sportolnak a fiatalok. Miért ajánlod te is a mai gyerekeknek a rendszeres testmozgást?

Nem lesz mindenkiből bajnok, de aki mindennaposan sportol, egészségesebb emberré válik. Fizikálisan megerősödik, ami hosszú távon ugyancsak kihat az egészségükre, megelőzheti a későbbi problémákat. A sportbaráti közösségek kialakulása sem elhanyagolandó. Ezért mindenkinek ajánlom, hogy találjon magának egy olyan sportágat, amelyben jól érzi magát.

Címlapképünkön: Apáti-Nagy Péter idejében gyakran előfordult, hogy az edzőtáborokat élővíz mellé szervezték, ami a fiatalok számára rendhagyó és érdekes volt

 2021. 04. 13.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Szeged, Makó, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Gyula. Ezek voltak egykori remek játékosedzőnk, a ma a fürdővárosban élő és tevékenykedő dr. Czirok Sándor életútjának főbb állomásai. Hosszú utat tett meg a vízilabdától a különböző oktatási intézmények vezetői posztjáig az idén 62 esztendős, több rangos elismerést kiérdemlő többszörös „mester”, aki ma is vérbeli pólósnak érzi magát.

– Szegeden születtem, de kisgyerekként Makóra költöztünk – emlékszik vissza a legfiatalabb időszakára dr. Czirok Sándor. – A fürdő közelében laktunk, érthető, hogy hamar megtanultam úszni. Igaz, akkoriban szinte nem létezett a városban úszósport, de azért rendszeres látogatója voltam a vizes birodalomnak. Miután visszaköltöztünk Szegedre, azonnal kerestem a lehetőséget, hogy valamelyik vizes sportágba bekapcsolódjak. Kezdő úszónak már „öreg” voltam, ám a pólósok örültek jelentkezésemnek. Az akkoriban az első osztály kapuját átlépő SZEOL igazolt utánpótláskorú vízilabdázója lettem 1971-ben.

Miért éppen vízilabdázó lettél?

– A víz már Makón is vonzott. Szegeden próbálkoztam a labdarúgással is, de ehhez ekkor még túl fiatalnak találtak, és nem vettek fel a klubba. Az első vízilabda edzőm, Lihóczky Károly azonban már akkor befogadott a csapatba. Bár itt is nehezen indult be a sportkarrierem, ugyanis gyakran begyulladt a fülem, a torkom, a mandulám. De még ugyanebben az évben kivették a mandulámat, és onnan kezdve megritkultak az egészségügyi problémáim. Egyre több edzést vezényeltek mestereim, nyolcadikos koromtól pedig beléptek a reggeli tréningek is, amikortól kezdve ugrásszerűen javult a teljesítményem.

Ezek szerint az összes korosztályt végigjátszottad…

– Tíz éven át voltam a szegedi klub igazolt játékosa. Már 16 évesen a felnőtt gárda tagja (is) voltam, miközben különböző utánpótlás kupákat, Budapest-bajnokságot nyertünk. 1976-ban az Országos Ifjúsági Kupában nyújtott teljesítményem után az Újpest le akart igazolni, de maradtam Szegeden. Később az ifjúsági válogatott kialakításánál is szóba került a nevem, de akkoriban vidéki srácoknak nehéz volt oda bekerülni.

Úszástudásod is elég acélos lehetett, hiszen több eseményen is részt vettél a rokon sportágban.

– A vidékbajnokságokon többször is a döntőkbe kerültem, de indultam az országos utánpótlás-bajnokságokon is. Nemcsak a pólósokra jellemző 100 méteres gyorsúszás volt az erősségem, 1500 méteren is ifjúsági aranyjelvényes szintig jutottam. Később a hadsereg bajnokságon 1500 méteren negyedik, négyszázon bronzérmes voltam. Amíg sorkatona voltam Hódmezővásárhelyen és több hónapon keresztül a hadsereg bajnokságra készültünk, napi két úszó- és két vízilabdaedzésen vettem részt. Ez mégiscsak jobb volt, mint a laktanyában ülni.

Ne siessünk előre, szegedi éveid alatt következett az érettségi, ami jelentősen megváltoztatta az életedet annak ellenére, hogy továbbra sem tudtál elszakadni kedvenc sportágadtól.

– Valóban. Szüleim és az edzőim is mindig azt hangsúlyozták: a tanulásra ugyanolyan nagy hangsúlyt fektessek, mint a sportra. Érettségi után felvételt nyertem a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára, ahol nagyon szigorúan vették a jelenlétet. Egyre nehezebb volt összehangolni a tanulást és a sportot. De az utóbbiról sem voltam hajlandó lemondani. Nem volt könnyű, de azzal azért szembesülnöm kellett, hogy a napi egy edzéssel nehéz első osztályú játékosnak lenni. A ’80-as évek elején adódott a lehetőség, hogy Békéscsabára igazoljak.

Ez nagy ugrás egy OB I-es háttérrel rendelkező csapat után. Mégis, hogyan adódott, hogy éppen a Viharsarok fővárosába kerültél?

– Nevezhetjük nagy ugrásnak, de ezzel megmaradt a sportolási lehetőségem. Igaz, kezdetben Szegeden edzettem, és Csabán játszottam, de egy idő után átkerültem Békés megyébe. Költözésem oka pedig egyszerű volt: a ’70-es évek közepe óta létezett újra póló Békéscsabán olyan alapítókkal és remek játékosokkal, mint Szécsi Tamás, Szeles Imre, Blahut Béla, Ricza Lajos, Lipták Pál, Balázs Lajos, Szilágyi József… Megalakulásuk után több alkalommal is játszottunk egymás ellen edzőmeccseket, amelyek során összebarátkoztunk. Egy ilyen alkalommal vetődött föl, átigazolnék-e? Igent mondtam, így végül hosszú távon is Békés megyei lettem.

Ebbe minden bizonnyal az is belejátszott, hogy itt ismerkedtél meg gyulai feleségeddel.

– A gyulai Mohácsi Mátyás Kertészeti és Élelmiszeripari Szakközépiskolába kerestek akkoriban szaktanárt. Jelentkeztem, felvettek. Az iskolában ismerkedtem meg feleségemmel, Gedeon Évával, akivel közel 40 éve vagyunk házasok, felnevelve három gyermekünket. Később, 2015-ben, egyszerre szereztük meg a mesterpedagógus címet is.

Kanyarodjuk vissza a sporthoz. Ha már Békés megyei lettél, a játék mellett edzői tevékenységet is vállaltál, hiszen ebben is oklevelet szereztél.

– Korábban az egyik alapító, és aki elcsábításomban nagy szerepelt vállalt, Szécsi Tamás volt az edző, aki viszont egyre inkább a vállalkozásának szentelt nagyobb figyelmet, ezért fokozatosan kiszállt a pólóból. Mivel egy-két éve már itt játszottam és egyben átköltöztem Gyulára, felkértek, hogy töltsem be a játékosedzői feladatot. Csaknem tíz éven át játszottam, edzősködtem és tanítottam Gyulán az iskolában. A felnőtt csapat mellett az utánpótlással is foglalkoztam, remek kis kollektíva fejlődött ki a klubban ebben az időszakban. Ám egyre több volt a „civil életbeli” munka, és a család is mindjobban előtérbe került, fel kellett hagynom az edzések tartásával, bár még egy-két évig játszottam.

Mire vagy a legbüszkébb a békéscsabai pólós időszakodból?

– Döntően arra, hogy életben maradt a sportág Békéscsabán. Pedig nagyon nehéz időszakokat éltünk meg. Megszűnt a Békéscsabai Előre Spartacus vízilabda szakosztálya, ezért új bázist kellett keresni. Miközben több erő is azon munkálkodott a városban, hogy ne kapjon teret a sportág. Azonban elévülhetetlen érdeme volt dr. Máté Mihálynak, klubunk akkori elnökének és tekintélyének, hogy életben maradtunk. Sőt, azt követően olyan remek pólósok kerültek ki a kezem alól, mint Máté Attila kapus, vagy a ma is még játszó Lukácsi Sándor, Dávid Levente, Puha Zoltán. Vagyis ekkoriban indult be a dinamikusabb utánpótlásképzés a klubban, és jöttek is az eredmények. Mindig is büszke leszek erre az időszakra.

Tény, a család, az iskola egyre nagyobb kihívást és elfoglaltságot követelt, a pólótól elszakadtál, de a sporttól nem végleg.

– Aki sportoló volt, azok többsége nem tud végleg hátat fordítani annak. Felkértek az akkoriban többszakosztályos Gyulai SE elnökének, amely tisztet 2019-ig töltöttem be. Tovább fokozódott a „civil életbeli” elfoglaltságom, ezért az újabb ciklusra már nem jelöltettem magam. De ez az időszak is szép volt az életemben, ekkor kaptam meg a Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíjat.

Hosszú időn át a Göndöcs Benedek Középiskola igazgatója voltál…

– Csaknem harminc évvel ezelőtt a feleségemmel és néhány barátunkkal együtt alapítottuk az iskolát. Nagy munka volt a létrehozása, ezért is hagytam abba a vízilabdázást a ’90-es évek legelején. Bár időközben átadtuk az intézményt az egyháznak, 27 éven át a vezetője voltam. Napi 12-14 óra munkával járt, nagyon megterhelő volt, annál is inkább, mert mintegy kétszáz dolgozót kellett irányítanom a megannyi diák mellett. Ezen időszak alatt azonban több rangos elismerést kapott az intézmény.

Ma viszont új feladatot kaptál.

– Ugyancsak a ’90-es évek eleje óta működik a szintén általunk alapított Gyulai Népfőiskola, amelynek a vezetője vagyok. Döntően felnőttképzéssel foglalkozunk, de gyerekeknek is szervezünk eseményeket, programokat. Ezt egyébként a „göndöcsös” 27 évemmel párhuzamosan vezettem, ma viszont már csak ez kap prioritást az életünkben.

Ezek szerint hatvanon túl már vége a pólós életnek.

– Nem egészen. A gyakorlatban előfordult, még ha ritkán is, hogy játszottam az öregfiúkkal egy-egy meccset. De a szívem csücske mindig is a vízilabda marad, követem minden szinten, így a békéscsabai pólós életet is. Utóbbi esetében pedig nagy öröm tölt el, hogy ilyen szépen fejlődik továbbra is a vizes élet a békési megyeszékhelyen és immár egy kicsit Gyulán is.

Dr. Czirok Sándor tanulmányai

Szegedi Élelmiszeripari Szakközépiskola érettségi (1978)

Szegedi Élelmiszeripari Főiskola (1982)

Gödöllői Agrártudományi Egyetem pedagógus diploma (1987)

Budapesti Műszaki Egyetem közoktatásvezető diploma (2001)

Pázmány Péter Tudományegyetem, jogász diploma (2003)

Szegedi Tudományegyetem minőségfejlesztési tanári diploma (2009)

Elismerései

A tanítás Ifjú mestere (1989)

Szent György Lovagrend tagja 1997 óta, ma priorja

Szent Gellért Érdemérem (2004)

Göndöcs Benedek Méz Lovagrend tagja (2012)

A Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíj (2016)

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott 2017-ben

Gyula Kiváló Polgára kitüntető cím (2017)

És amire még ugyancsak büszke: a Nemzeti Összetartozás Napja ünnepségnek gyulai szónoka volt 2013-ban

Címlapképünkön az álló sorban balról harmadik dr. Czirok Sándor, mellette a sportág békéscsabai fennmaradásának egyik kulcsfigurája, dr. Máté Mihály. A felvételen egyébként az általa felkészített egyik legerősebb utánpótlás együttes látható, állnak, balról: Mihály János, Varga Ákos, dr. Czirok Sándor játékos edző, dr. Máté Mihály klubelnök, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán. Guggolnak: Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán

 2021. 03. 14.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Évtizedek, lassan egy évszázad óta ismert, hogy a sportágak közül a vízilabda „termeli ki” a legtöbb nagyon képzett embert. Bár talán nem jól fogalmaztam, ugyanis inkább úgy helyesebb: a legtöbb jó eszű fiatal a mi sportágunkba kerül be gyerekként, majd később a „civil életben” is sokra viszi. Most egy olyan sorozatba vágunk bele, amelynek alanyai egykoron klubunkban, a Csabai Csirkefogók VK-ban (vagy jogelődjében) kezdte sportolói pályafutását, jó néhány évet lehúzott a különböző korosztályos és felnőtt csapatainkban, majd a nagybetűs életben ismert emberré vált.

Első alanyainknál egy testvérpárról, ifjabb Vincze Gáborról és Dávidról esik szó, akik esetében ráadásul családi tradíció a sportolás. Szüleik, dr. Vincze Gábor jó maga is úszó és vízilabdás volt (ma egyben klubunk elnökségi tagja is), édesanyjukat, Dócs Katalint pedig remek úszóként jegyezték egykoron.

Az idén 30 éves ifjabb Vincze Gábor négyévesen került le a békéscsabai Árpád fürdőbe, ahol a felnőtt magyar bajnoki dobogós, majd szenior világbajnok úszó és edző, Juhászné Tóth Margit (Gitta néni) keze alatt sajátította el a sportág alapjait, hogy aztán kilenc éven át a helyi úszóklubban szelje a habokat és rendszeresen versenyezzen.

– Évi tizenöt-húsz versenyen is elindítottak edzőim, 13 éves koromig jegyeztek úszóként – emlékezik vissza ifjabb Vincze Gábor, akit éppen úton értünk el, amikor Békéscsabáról Grazba tartott. – Emlékeimben a legrangosabb események egyike a kaposvári vidékbajnokság volt, ahol döntőbe kerültem, de gyakran előfordult, hogy a legjobb hatban-nyolcban végeztem a különböző rendű-rangú eseményeken.

Sok úszóból később vízilabdázó lett. Te miért váltottál?

– Egy idő után kissé monotonná vált a faltól falig tempózás. Mivel az úszás mellett párhuzamosan kézilabdáztam is, amit nagyon szerettem, adódott a kérdés: lehet egyben úszni és vízilabdázni is? Így jött a váltás.

Ki volt az első edződ az új sportágban?

– Az egykori játékos, Szilágyi József keze alá kerültem, aki öt éven át volt edzőm a békéscsabai klubban. Gyermek, serdülő és ifjúsági játékosként évi több tucatnyi meccsen vettem részt. Balszélsőként jöttem számításba, a gólszerzés volt az egyik feladatom.

Mi ragadott meg a sportágban?

– Rengeteg minden. Így például az, hogy az úszást kombinálni lehetett a labdával, az erővel. De nagy vonzerő volt a társaság, egy igazi szuper és mindenben összetartó csapatunk volt.

Békéscsabai „átok”, hogy 18 éves kor után kevés lehetőség van a továbbtanulásra. Kiváltképpen, ha orvosnak készül valaki…

– Ezért kerültem a fővárosba, ugyanis a Semmelweis Egyetemre nyertem felvételt, ahol orvosnak tanultam.

De nem szakadtál el a sportágtól.

– Még első éves voltam, amikor közel harmincan megalapítottuk a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klubot, ahol további öt évig játszottam. Olyan alapítók társaságában űzhettem tovább a sportágat, mint a mai pandémiás időszakban igazán ismertté váló professzor, dr. Merkely Béla rektor úr. Azok is nagyon szép idők voltak.

Pár éve viszont fel kellett hagynod a pólóval…

– Az egyetem elvégzése után szakorvos jelöltként Svájcba kerültem, ahol két és fél éven át ortopéd-traumatológusnak képeztek ki. Az alpesi országban, különösen, azon a vidéken, ahol én éltem, nem volt ismert a vízilabda, ezért fel kellett hagynom a sportággal. Ezt követően egy évig Szombathelyen, majd közel újabb egy esztendeig Békéscsabán dolgoztam, de ismét külföldre vitt az utam. Csaknem másfél éve a Grazi Orvostudományi Egyetemen oktatok, műtök, szakrendelek, ügyelek, vagyis elég mozgalmas az életem. Eközben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen is oktatok, Szegeden pedig tovább képzem magam: gazdasági menedzsment képzésen veszek részt.

Mikor látunk itthon?

– Havonta egyszer mindenképpen visszatérek Békéscsabára legalább egy hosszú hét végére. És nem tettem le arról sem, hogy egyszer végképp visszatérjek Békés megyébe, ha lehetőség adódik rá.

Gábor öccse, Dávid egyelőre nem futott be ilyen hosszú utat, lévén hat évvel fiatalabb nála. Ám ő is Gitta néni keze alatt ismerkedett meg az úszással és lett az úszó klub tagja.

– Háromévesen vittek le szüleim az Árpád fürdőbe – vallja Dávid. – Hat éven át versenyeztem úszóként, majd én is a vízilabdára váltottam. Az első edzőm Csabai Zolán volt, de pályafutásom során, ahogy korosztályokat váltottam, foglalkozott velem Szilágyi József, Behun Lajos, Béládi Csaba és Kádár József is. Tizenkét éven át minden korcsoportban megfordultam, megszámlálhatatlan mérkőzésen vettem részt.

Mi volt a posztod?

– Kezdetben center voltam, majd bal átlövő lettem. A több száz mérkőzésem során gyakran eljutottam a tíz gólig.

Mi vonzott a sportághoz?

Nem egyszer elutaztunk a szüleimmel a hazai nagy vízilabda eseményekre, így többször megfordultunk a sportág szentélyében, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Emlékszem, egy Volvo Kupa nemzetközi felnőtt torna után nem sokkal, mint kisgyerek, egy utánpótlás-bajnoki mérkőzésen én is a szigeti uszodában csobbantam vízbe. Hatalmas élmény volt abban az uszodában pólózni, ahol a magyar világnagyságok, olimpiai bajnokok mutatták meg, mi is az a magyar virtus.

Érettségi után te is „váltottál”, hol tanultál?

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre nyertem felvételt, ahol két évvel ezelőtt agrármérnöki diplomát szereztem. Esetemben most a mesterképzés zajlik, idén államvizsgázok növényorvosként.

Gödöllőn nincs vízilabda élet…

Eddig még uszoda sem volt. Ezért fel kellett hagynom a pólóval. Ugyanis a fővárosba bejárni igencsak megterhelő lett volna. Ekkor már úgy láttam, a tanulmányok a fontosabbak. De az a 12 év, amit eltöltöttem a sportágban, örök élmény és emlék marad.

Bátyád úgy fogalmazott, ha lehetőség van rá, visszatér Békés megyébe. És te?

Hasonlóan gondolkodom, ha befejeztem tanulmányaimat, és lesz megfelelő ajánlat, szívesen visszatérek. Annál is inkább, mert a családi birtokon is szeretnék besegíteni.

Címlapképünkön Vincze Dávid és első edzője, Csabai Zoltán egykoron

 

 2020. 12. 23.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Rendhagyó esztendő vége felé járunk, számtalan pozitív és negatív előjelű történést jegyezhettünk fel klubunk életében, nem beszélve a koronavírus-járvány okozta pandémiáról, amely igencsak megrázta mindennapjainkat, fölborítva a megszokott életünket. Volt befejezetlen bajnoki sorozat, őrségváltás klubunk edzői stábjának élén és legjobb utánpótláskorú játékosaink váratlan nyári eligazolása.

De nézzük sorjában! Márciusban hazánkban is beütött a Covid-19, leállt sok területen az élet, ami pedig a sportágunkat érintette érzékenyen: bezárt az Árpád fürdő. Maradt a sokat nem érő „online szárazföldi edzés”. Szerencsére nyárra enyhültek a be- és lezárások, a tavaszi szezonra leállított bajnokságok helyébe lépő Nyári Kupa némi írt jelentett. Erre az időszakra esett, hogy az addigi vezetőedző távozott és vele együtt négy utánpótlás-válogatott kerettag fiatalunk is. Innen kellett újra talpra állnia az országnak, az életnek és klubunknak is. Minden jel szerint sikerrel. Hamar eldőlt, hogy a korábban Szegedről „igazolt” Fodor Ádám (képünkön) veszi át a távozó vezetőedző helyét, aki azonnal nagy munkába látott. Vele beszélgettünk a második félév nehézségeiről és sikereiről.

Kaotikusnak tűnt a nyár első fele. Mik okozták a legnagyobb fejtörést?

A több havi tréningkiesést kellett úgy pótolnunk, hogy időközben két edzővel kevesebben láttuk el a másfél száz gyerek „mozgatását”. A nehézségek áthidalása után a Nyári Kupa-sorozat adott alkalmat arra, hogy ahol lehetett, próbáljuk meg újra építeni csapatainkat. Miközben arra is figyelni kellett, hogy minél kevesebb fiatal morzsolódjon le a pandémia miatt.

Őszre szépen kialakultak az egységek, s bár jött a koronavírus-járvány második hulláma, mégsem állt le ismét az élet. Sőt, beindultak minden szinten a 2020–2021. évi bajnokságok. Milyen tapasztalatokat hozott ez a fél év?

A legalsó szinten, a baby korosztályban, vagyis a tízévesek és fiatalabbak esetében tapasztaltam a legnagyobb előrelépést. Pedig a Nyári Kupán még olyan gyerekeket is be kellett vetnünk, akik csupán néhány hete ismerkedtek meg a sportág alapjaival, ám a röpke fél év alatt óriásit léptek előre Dobra Róbert tanítványai. A Csabai Zoltán által felkészített gyermek III és IV. korosztályról, illetve a Béládi Csaba irányította gyulai fiókcsapatunkról hasonlóan pozitívan beszélhetek. A Csabai Csirkefogók a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának nyolc fős mezőnyében ott vannak közvetlenül a nagy hagyományokkal rendelkező Szeged, Szentes és Szolnok csapatai mögött. A gyermek „hármasok”, függetlenül attól, hogy még nem zárult le az alapszakasz, máris kiharcolták, hogy a felsőházban folytathassák tavasszal. A gyermek IV. korcsoportosok pedig nagy harcban vannak a csongrádiakkal ugyanezért a jogért. A gyermek „egyesek” vidékbajnoki szereplése kicsit más kategória, ugyanis ebben a korcsoportban kétfelé válik a társaság, az egyik része az országos, a másik a vidékbajnokságban szerepel. Az utóbbiban sok a fiatalabb, akik többsége majd jövőre alkothatja az ob-s gárdánkat. Ők is szépen lépegetnek előre.

Az országosban szereplő triónk eléggé felemás produkcióval lépett elő, ami sok összetevős…

Gyermek csapatunk remekül kezdte az őszi szezont, ám a finisbe becsúszott két kisiklás az addig veretlen együttes életébe, ami elkerülhető lett volna. De összességében a fél szezon után nincs különösebb probléma velük. A két idősebb gárda esetében már más a helyzet. Mint ismert, nyáron négy meghatározó játékosunk eligazolt más klubba, ami viszont erősen meglátszott eredményességükön. Olyanoknak kellett előre lépniük a helyükre, akik addig nem voltak meghatározó vízilabdázók, de az idő előre haladtával egyre inkább bizonyították, hogy alkalmasak lehetnek az elvesztettek pótlására. Ha ezen az úton haladnak tovább, tavaszra kellemes meglepetést okozhatnak. Esetükben már nem az úszástudás hiánya a probléma, inkább a játék többoldalú elsajátítása lendíthet rajtuk. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ebben a két korosztályban már sok erős ellenféllel találkoznak hétről hétre, ezért különösen helyén kell kezelni a sikert és a vereséget egyaránt. Ebből adódik az is, hogy az elvárások velük szemben mások.

A pandémia mennyire hátráltatja a bajnoki szereplést?

Szinte minden hazai klub edzőjével szoros a kapcsolatom, és sokat beszélgetünk erről a témáról is. Úgy vélem, egyformán sújt mindenkit, de itt hozzá kell tennem, döntően nem a gyerekek miatt, hanem inkább a szülők okán. Valamelyik apuka vagy anyuka karanténba kerül és velük együtt gyermekük is, akik ezek miatt kihagynak két-három hetet. De akad olyan is, aki többet. Esetünkben például Dobos Ferenc azért hagy ki hónapokat, mert édesanyja Covidos-nővér, ami miatt érthetően, a többi gyerek védelme érdekében, most egy jó darabig nem jár edzésre. De ebből a csapatból ugyancsak hosszú kihagyással számol a sérült Kiss-Schusztek Dávid is. Ha összeadom a nyáron távozókkal, a kezdő hetesből ez már hat játékosunk. Ennek fényében is érdemes kezelni serdülőink teljesítményét. Ellenfeleink közül előfordult egyik-másik csapatnál, hogy a karanténos leállítás miatt nem tudtak kiállni. De azokat a mérkőzéseket is be tudtuk pótolni. Vagyis nem a pandémiás állapoton múlik a mezőny csapatainak teljesítménye, hiszen valahol minden kiegyenlítődik.

A fél szezon lezárása után tekintsünk egy kicsit előre: az országos bajnokságban milyen helyezésekkel lennél elégedett?

A most ezüstérmes helyen álló gyermek csapatunk esetében az első-második helyezés elérését tartom reálisnak a végelszámolásnál. A serdülők és ifjúságiak az ötödik-hatodik helyre lehetnek jók. Mivel a három csapat együttes teljesítménye határozza meg, hogy melyik osztályban szerepelhetünk a következő évben, úgy vélem, ez elég lesz az A2-es tagságunk megőrzésére. És itt hozzáteszem, most a bent maradás a cél, ám, ha a nyári eligazolások nem történtek volna meg, és a Dobos–Kiss-Schusztek páros is a rendelkezésünkre állna, akkor most akár a feljutásról is beszélgethetnénk.