A kép a 2021–22. évi országos utánpótlás-bajnokság egyik gyermek korosztályú mérkőzésén készült, amikor a még békéscsabai színekben játszó Rácz Domonkos keresi a helyzetbe hozható társat a ceglédiek elleni találkozón. Azóta a KSI és az utánpótlás-válogatott egyik erőssége a Domi névre hallgató még mindig csak 17 éves pólós – fotó: T. Petka Anita
Az elmúlt években egyre inkább „népesedik” a hazai OB I-es mezőny olyan játékosokkal, akik Békéscsabáról indultak. Itt, a megyeszékhelyen ismerkedtek meg a vízilabdával, játszottak sok éven át a csabai utánpótlásban, kimagasló teljesítményt nyújtottak az a meccseken, amire az első osztályú klubok is felfigyeltek.
Mivel a csabai Csirkefogók Vízilabda Klub deklarálta, hogy nevelő egyesület, így érthető, hogy többen a nagyobb lehetőségek reményében, mások a továbbtanulás miatt elfogadták a kiemelt egyesületek hívását. Az elmúlt hat esztendőben öt olyan játékosunk került a hazai OB I-es klubokba, akik az elmúlt hétvégén egyszerre ugrottak vízbe új csapatukban a BENU férfi Magyar Kupában.
A hétvégi kupasorozat után őket szólítottuk meg, valamennyien ugyanazokat a kérdéseket kapták, miszerint:
1. Hogyan érzed magad a jelenlegi klubodban?
2. Milyen poszton számítanak rád?
3. Figyelitek-e egymás teljesítményét?
4. Mi a középtávú célod?
5. Az adott városban tanulsz valamit?
6. Követed-e egykori klubod történéseit?
S akkor nézzük kik ők (abc sorrendben)!
Komlódi Marcell
2007-ben született, 2022-ben került Szegedre.
1. Négy évvel ezelőtt kerültem a Tisza-parti városba, már akkor úgy fogadtak és úgy kezeltek, mint aki itt nőtt fel. Ez azóta is így van, mindenki segítőkész. Így érthető, hogy jól érzem magam Szegeden, ráadásul jó kapcsolatokat építettem ki.
2. A modern pólóban az a jó, ha mindenhol bevethető az ember, de azért engem elsősorban bekknek hoztak föl a felnőtt csapathoz. Az utánpótlásban játszottam a kapás oldalon, ha kell, ott is számolhatnak velem.
3. Tibivel és Zsombival korábban nem sokat beszéltem, de figyeltem a teljesítményüket. Rácz Domival már szorosabb a kapcsolatom, van rálátásom a fejlődésére, és Leventével is sokat beszélgettünk.
4. Most két évet írtam alá Szegeden, de ebből akár több is lehet. Különösen azért, mert a Szegedi Egyetemre járok. Annak befejezéséig jó lenne maradni, de a lényeg: mindenképpen az OB I-ben szeretnék játszani közép és hosszú távon is.
5. Tavaly rekreáció és életmódot tanultam az egyetemen, amiben nem találtam a helyemet, egy év után otthagytam. Most szeptembertől turizmus és vendéglátást tanulok, ez hét féléves szak.
6. Ismerem volt klubom eredményeit, mivel megmaradt a kapcsolatom a csabai játékosokkal. Sőt, Fodor Ádámmal is jó viszonyt ápolok azóta is.
Pónya Tibor
2004-ben született, 2020-ban került Pécsre, ma a Debrecen játékosa.
1. Jó ebben a városban élni, jók a klubon belül és azon kívüli körülmények, mondhatom úgy is, biztonságban érzem magam. A csapat is egyre jobban összeáll, ez lesz a harmadik szezonom, úgy látom szép esztendő vár ránk.
2. Az első számú posztom a rosszkéz oldal, de ha kell, bekkelek. Sőt, játszottam a kapás oldalon is. Szerencsére meg tudok oldani többféle feladatot is, az edzőm ezért több poszton számíthat rám.
3. Zsomborral egy klubban vagyok és voltam is Békéscsabán és Pécsen, őt mindennap testközelből látom. Rácz Domonkost különösen figyeltem és drukkoltam neki, amikor az utánpótlás-válogatottal sikereket értek el. De mindez érvényes Komlódi Marcira is.
4. A harmadik szezonomat kezdem meg a debreceniek színeiben, és az egyetemen is ősztől harmadéves vagyok. Amíg diák vagyok, bízom abban, hogy itt alapemberként számolnak velem. Hogy mit hoz a jövő tanulmányaim befejezése után, az még nagy kérdés. Talán még az is benne van, hogy külföldön folytatom a pólót.
5. Gazdálkodás és menedzsment szakra járok. Nagy előny a sportolók számára, hogy az egyetem támogatja a sportot. Nincs gondom a két terület összehangolásával, az eddigi vizsgáim osztályzatai háromtól ötig szólnak. Akad nehéz tantárgy, mint a számvitel, a gazdasági matematika, de ezeket az akadályokat simán vettem.
6. Az öcsém, Olivér otthon játszik a békéscsabai csapatban, őt különösen figyelem, minden korosztályban láttam a fejlődését. Egykori edzőmet, Ajtai Miklóst is követem, ha otthon vagyok, szívesen beszélgetek vele is, de ha kell, segítenek abban, hogy az Árpád fürdőben edzzek, vagy nézem az aktuális bajnokit. Jó a kapcsolatom továbbra is nevelő klubommal.
Rácz Domonkos
2009-ben született, 2023-ban került a KSI-be.
1. Kimondottan jól érzem magam a KSI-ben, hamar befogadtak, és jó edzők keze alá kerültem. Évről évre előrébb tudok lépni a fejlődésben, és sok játéklehetőséget is kapok klubomban.
2. Ma szinte már csak center poszton játszom, korábban gyermek és serdülő korosztályosként bekként is be-betettek. Mindez az utánpótlás-válogatottra is érvényes.
3. Leginkább Marcival és Levivel tartom a kapcsolatot, annál is inkább, mert Békéscsabán egy csapatban is játszottunk. De rálátásom van a nálam idősebb debreceniekre is.
4. A KSI-nek nem érdeke, hogy 18 éves kor után a csapatnál maradjunk, ezért középtávon abban bízom, hogy lesz kérőm az OB I-ből. A jövő év után szeretnék tovább lépni, de egyelőre nem kaptam még megkeresést, de amúgy is ritka még ebben a korban.
5. Egyelőre középiskolába járok, a fővárosban a Csík Ferenc Gimnázium negyedik osztályos diákja vagyok. Jól megy a tanulás, sok segítséget jelent a mindennapokban, hogy sportosztályba járok, így a reggel edzéseken is jelen tudok lenni. A gimiben sportolóként kezelnek, ami némi könnyítést jelent a hétköznapokban.
6. A legjobb barátaim nagy része ma is Békéscsabáról kerül ki, szorosan tartom velük a kapcsolatot. Legutóbb is otthon jártamkor megnéztem őket a Békésút Kupa döntőjében a kecskemétiek ellen, ott szurkoltam a lelátón. Ha nekem éppen nincs mérkőzésem a hétvégén és a csabai csapatok a fővárosban, a Margitszigeten járnak, ott is felkeresem őket és drukkolok nekik. Fodor Ádámmal is időnként szót váltunk egymással, úgyhogy megmaradt a kapcsolatom az anyaegyesülettel.
Szatmári Levente
2008-ban született, 2026-ban került a Vasashoz. Szatmári Levente egy kicsit kilóg a sorból amiatt, hogy még csak nagyon rövid ideje tagja a Vasas csapatának. Így a kérdések közül egyik-másikra érthetően nehezebb volt választ találni.
1. Jók az első benyomásaim, jól érzem magam a piros-kékeknél. Úgy látom, nem vagyok semmivel sem lemaradva, jó alapokat kaptam Békéscsabán.
2. A posztom egyelőre kialakulóban van. Csabán a kapás oldalon játszottam, itt a termetem miatt a bekk poszttal is próbálkoznak. Majd a jövő eldönti a kérdést…
3. Folyamatosan követtem az egykori klubtársaim produkcióját, annál is inkább, mert mindegyikkel baráti viszonyban vagyok. Olykor, amikor adódik, személyesen is találkozunk, de másként is tartjuk a kapcsolatot.
4. A célom? Sokat játszani. Most a Vasasban, aztán majd látjuk, fiatal vagyok, sok minden történhet még a következő években.
5. A nyáron érettségiztem, most ötödikesként folytatom Budapesten a Katona József technikumban, gépészetet tanulok.
6. Bár csupán pár hete váltam el Békéscsabától, azért már most is visszatekintek a srácok teljesítményére. Olvastam, hogy még kerestek a volt társak a vízben a Békésút Kupa meccsein, de biztos vagyok benne, hogy nélkülem is egy remek csapat lesz az új bajnokságban. Nem is akarok elszakadni a várostól, a klubtól, Fodor Ádámmal és a fiúkkal is folyamatos a kapcsolatom e pár hét után is.
Vidovenyecz Zsombor
2004-ben született, 2020-ban került Pécsre, ma a Debrecen játékosa.
1. Egy évvel később kerültem Pécsről a hajdúsági megyeszékhelyre, mint Pónya Tibi. Tulajdonképpen az edző, Kádár Kálmán hívott, de Tibi is sokat tett azért, hogy újra csapattársak legyünk. Jól érzem magam a városban, elégedett vagyok a klubbal, a társakkal, nagyon jó közösségbe kerültem.
2. Mivel balkezes vagyok, főleg a rosszkéz oldalon játszom, ha kell hátul is.
3. Természetes, hogy figyelem az egykori klubomban történteket, főleg a meccsnapokon. Minden korosztályt egységesen követek. Egyébként jó látni, hogy a csabai pólósok ellepik a hazai első osztályt.
4. Célom a folyamatos, kiegyensúlyozott teljesítmény az OB I-ben. Nagyon jó közösségbe kerültem, amely fejlődőképes, ezért az idei új bajnokságban a nyolc közé várom magunkat.
5. A vízilabda mellett tanulok én is, a Debreceni Egyetem másodéves hallgatója vagyok pénzügyi és számviteli szakon. Az első év jól sikerült, hármasnál rosszabb jegyem nem volt.
6. A csabai csapatok minden mérkőzésére rálátásom van, követem az eredményeket. Amikor nálunk már vége a szezonnak, de volt csapatomnak még vannak mérkőzései, akkor élőben is megnézem a mai fiatalokat. Az edzőkkel is jó a kapcsolatom, Fodor Ádámmal is, aki ugyan nem volt közvetlen trénerem, de sokat segített, amíg otthon éltem és játszottam.
Jávor Péter










