Idén nem jött össze a dobogó, de nagyokat csatáztak csapataink

p01 cspHárom napon át reggeltől késő estig szólt a dudaszó és a játékvezetők sípja a békéscsabai Árpád fürdőben, ahol lezajlott az 5. alkalommal kiírt Diapolo Kupa nemzetközi utánpótlástorna. Három korosztályban, 19 csapat viaskodott a végső helyezésekért.

A három nap közül a középsőben, csütörtökön nem igazán fogadta kegyeibe az időjárás a résztvevőket, hiszen az első napi kánikula után jött a lehűlés és az eső. De aztán a harmadik napra ismét kisütött a Nap. A tornát nemzetközivé emelte a litván, a román és az ukrán csapatok részvétele. A mieink mindhárom korcsoportban érdekeltek voltak, sőt, a legkisebbeknél a Csabai Csirkefogók VK mellett a fiókcsapat, a Gyulai VK fiataljai is vízbe csobbantak.

A serdülők mezőnyéből kimagaslott a Ferencváros, amely valamennyi mérkőzését nagy gólkülönbséggel megnyerte. A fradista fiatalok egyébként egész héten Békéscsabán voltak, az torna mellett edzőtábor jelleggel rengeteg edzést vezényelt az edzőpáros, továbbá kétkapus tréninget tartottak hétfőn és kedden a Csabai Zoltán vezette alakulatunkkal. Mint a serdülőink edzője elmondta, más dimenzió a Ferencváros, erőszakosak, határozottan, keményen védekeznek, labdabiztosak, jól lőnek és nagyon gyorsak, nem véletlenül végeztek a korcsoport élén. A mieinknek a tavalyi első hely után idén meg kellett elégedniük a negyedik helyezéssel a háromnapos tornát.

A gyermek I., a 2002-2203-ban születettek korcsoportjában két csapatot is indítottunk, Ajtai Miklós legényei bizonyultak jobbnak, a nyolcfős mezőnyben a negyedik helyen zártak, míg a B csapatunk hetedik lett.

Hat együttes nevezett a gyermek II. (2004-ben születettek) mezőnyébe, itt a Csabai Csirkefogók VK negyedik lett a Gyulai VK pedig ötödik.

A végeredmények. Serdülők, 2000-2001-ben születettek (zárójelben a csapat legjobb játékosa): 1. Ferencvárosi TC (Beliczay Bendegúz), 2. Miskolci VSC (Méhész Kolos), 3. Csongrádi VVSE (Kátai-Benedek Máté), 4. Csabai Csirkefogók VK (Darabos György), 5. Delfinas Vilnius (litván – Adomas Vasiliunas).

Gyermek I. kcs., 2002-2003-ban születettek: 1. Kaposvári VK (Kakstedter Bendegúz), 2. Dinamo Uzsgorod (ukrán – Hedesh Richard), 3. Delfinas Vilnius (litván – Karol Blazevics), 4. Csabai Csirkefogók VK I. (Paksi Benedek), 5. Miskolci VLC (Vismeg Zsombor), 6. Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román – Székely Dávid), 7. Csabai Csirkefogók VK II. (Szalók Tamás), 8. Hódmezővásárhelyi VSC (Nagy Péter).

Gyermek II. kcs., 2004-ben születettek: 1. Progress Oradea, Nagyvárad (román – Chimerel Christian), 2. Ferencváros TC (Balla Pável), 3. Delfinas Vilnius (litván – Daniil Sutrik), 4. Csabai Csirkefogók VK (Pónya Tibor), 5. Gyulai VK (Gellény Zétény), 6. Hódmezővásárhelyi VSC (Ombódi Balázs).

A mérkőzése jegyzőkönyvei a következő linken tekinthetők meg: http://www.szentesinfo.hu/wp-tour/dkbcs_16_hun.xhtml