Ificsapatunk visszavágott a tíz nappal korábbi vereségért

serdülő pólóMiként tegnap is írtuk, az országos ifjúsági és serdülő bajnokság második vonalában kevés csapat szerepel, ami miatt ezek a csapatok kevés mérkőzést játszhatnak az év folyamán. Éppen ezért úgy döntöttek a szövetségben, hogy a szokásos oda-visszavágós menetrendet kiegészítik minden csapat számára további hét mérkőzéssel.

Ennek első állomása ma volt, amikor a mezőny nyolc ifi és nyolc serdülő csapata Kecskeméten találkozott. A sorsolás szeszélye folytán éppen azzal a Cegléddel kerültünk össze, amellyel legutóbb is találkoztunk. Akkor kettős (a gyermek korosztállyal együtt hármas) vereséget szenvedtünk a Pest megyeiekkel szemben.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE 17—14 (2—4, 5—5, 3—2, 7—3)

Országos ifjúsági bajnokság, Kecskemét. V.: Földesi Oszkár, Hangay Zsolt. Békéscsaba: Danciu — Szeles 3, Vincze, Zsilák 4, Pop, Tifrea 4 (1), Popovics B. Cs.: Vesa, Tóth K., Sajtos, Rares 4, Mayer 1, Péter 1. Edző: Borsos Pál. Cegléd: Ócsai — Simon I. B. 1, Rozsnyai 2, Turbók 1, Sági 4, Sárközi 1, Jakab 5. Cs.: Bicskei, Juhász, Pusztai, Zsíros. Edző: Juhász Benjamin.

Gól emberelőnyből: 11/8, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Simon I. B. Kiállítás cserével: Vincze, ill. Sárközi.

Ezen a mérkőzésen egy korábbi vétség miatt Csabai Zoltán edzőt eltiltották, helyért Borsos Pál vette át. A ceglédiek a második negyedben már 7—2-re vezettek, ám szívós munkával a csabaiak a negyedik negyed elejére utolérték ellenfelüket 11—11). Innen kezdve pedig ellenállhatatlanok voltak és huszáros hajrával visszavágtak a tíz nappal korábbi vereségért.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSC 12—19. MTK 1888 VÚSE—Oázis SC, Budapest 16—5. MVLC Miskolci VC—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 20—5.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 12 (5 mérkőzésből) 87—60, 2. MTK 1888 VÚSE 12 (4) 63—36, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (5), 4. MVLC Miskolci VC 6 (2), 5. Csongrádi VVSC 3 (3) 42—41, 6. Csabai Csirkefogók VK 3 (3) 33—47, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 0 (4) 39—78, 8. Oázis SC, Budapest 0 (4) 33—72.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE 11—15 (2—2, 4—4, 2—6, 3—3)

Országos serdülő bajnokság, Kecskemét. V.: Hangay Zsolt, Földesi Oszkár. Békéscsaba: Stamcu — Csuvarszki D., Sajtos 3, Rares 3, Zsilák, Tifrea 4 (2), Fazekas S. Cs.: Barta 1, Fazekas Zs., Darabos. Edző: Csabai Zoltán. Cegléd: Bezzeg — Bicskei, Simon I. B. 6, Juhász 3, Nagy D. 3, Petrényi, Pusztai 1. Cs.: Rajkort, Milus 2, Gáspár, Simon II. B., Zsíros, Dóra. Edző: Zám Attila.

Gól emberelőnyből: 5/4, ill. 14/3. Büntetők: 3/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Zsilák, Tifrea, Darabos. Kiállítás cserével: Csuvarszki D.

A második negyed közepe táján 4—3-ra, majd a harmadik negyed elején 7—6-ra is vezetett csapatunk, ám ezt követően a Cegléd hétszer volt eredményes, miközben a Csirkefogók mindössze egyszer találtak be ellenfelük kapujába. A játékvezetők sem fogadták kegyeibe a mieinket, hiszen 14 személyi hibát fújtak ellenünk és hárman a kipontozódás sorsára jutottak, mi több, Csuvarszki Donát cserével a kiállítás sorsára jutott.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSC 20—4. MTK 1888 VÚSE—Oázis SC, Budapest 17—7. MVLC Miskolci VC—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 9—10.

Az állás. Serdülők: 1. Ceglédi VSE 15 (5 mérkőzésből), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (5) 78—40, 3. MTK 1888 VÚSE 12 (4) 63—34, 4. Csabai Csirkefogók VK 3 (3) 25—37, 5. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 3 (4) 29—57, 6 MVLC Miskolci VC 0 (2) 14—17, 7. Oázis SC, Budapest 0 (4) 35—56, 8. Csongrádi VVSC 0 (3) 25—57.