Címlapképünkön a 16 esztendősen a felnőtt csapatban debütáló Lukácsi Sándor, aki gyors volt, elöl hátul hatékonyan dolgozott, volt gólkirály is
Az előző részben arról írtunk, hogyan erősödött az utánpótlásunk annak ellenére, hogy állandóan a megszűnés határán táncolt az egyre több névváltozáson átesett klubunk. A következő évtized, az 1995–2005 között eltelt időszak sem arról szólt, hogy minden Kánaán. De az út vége már fényesedett.
Nemhogy erősödött az utánpótlás, hanem már a felnőtt csapat ajtaján is dörömbölt. Olyannyira, hogy nem sokat kellett várni az áttörésre, 1996-ban osztályt váltott a gárda, az OB II-ből az OB I B-be jutott. E téren – mint korábban írtuk – elévülhetetlen érdeme volt az edzőknek, többek között dr. Czirok Sándornak, majd a folytatásban a Kárpátaljáról érkező, egykor a szovjet első osztályú csapatok játékosának, Behun Lajosnak.
Persze, az osztályváltáshoz alanyok is kellettek. Az előző évtized alatti remek utánpótlás-nevelésnek ezekben az időkben érett be a gyümölcse. A már korábban említett fiatalok, úgy, mint Mihály János, Varga Ákos, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán, Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán, Latorcai Balázs egyre meggyőzőbb játékkal követeltek helyet maguknak a csapatban. Az egyik ász Lukácsi Sándor volt, aki nagyon sokoldalú játékosnak bizonyult. Ha kellett összefogta a csapatot, ha kellett eredményesen védekezett, elöl gólerős volt, nem mellesleg az egyik esztendőben 72 találattal gólkirály is lett. Fiatalon, egy toborzót követően 1986-ban került a klubba, aki így emlékezett vissza: – Olyan sokan jelentkeztünk vízilabdázónak, hogy a próbaúszáskor az 50 méteres medence hosszanti fala mellett felsorakozva betöltöttük a medencét. Érdekes, hogy az akkori jelentkezőkből későbbre jómagam és Dávid „Lecsó” (Levente) maradtunk meg. Volt némi úszó múltam, hiszen Gitta néni (Juhászné Tóth Margit) úszóedzőnél majd egy évet már korábban sportoltam. 1986-ban viszont a toborzó után Blahut Béla vett szárnyai alá.
Az OB I B-s csapat 2004-ből, hátsó sor balról: Latorcai Balázs, Laczó György, Borsos Pál, Balázs Lajos, Lukácsi Sándor. Középső sor: Puha Zoltán, Laczó Péter, dr. Szlávik Győző, Pásztor Attila. Elöl: Dávid Levente, Darida László
Becsületesen rótták a hosszokat, ha pedig előkerült a labda, az alapokat igyekezett beléjük verni az egykori csabai pólós, Blahut Béla. Ám nagyon hamar mélyvízbe vetette az akkori gyermek korosztályú együttest.
– Szentesre utaztunk egy utánpótlás meccsre – folytatta Lukácsi Sándor. – Kevés ismeretünk volt még a sportágról, így a mesterünk a vonaton magyarázta a további szabályokat, a hadrendet, a taktikát. Igyekeztünk, hajtottunk a Kurca-parti városban, de azért akkor még egy méretes zakóval utaztunk haza. De ez sem szegte a kedvünket.
Lukácsi és társai nagyon gyorsan fejlődtek, egy idő után már jöttek a győztes mérkőzések is. Sőt, nagyon hamar már a felnőtt csapatban találták magukat: – Tizenhat évesen debütáltam, sőt egy fővárosi derbin a Liget SE ellen már két gólt is szereztem – fűzte hozzá az egykori gólkirály. – Ettől kezdve szinte minden évben az OB II elején végeztünk, csak éppen az osztályozón véreztünk el, ezért várni kellett az osztályváltásra. De előtte az utam Szegedre vezetett, ahol felsőfokú tanulmányimat végeztem.
A diploma megszerzése utáni visszatérését követően jött az új edző, Behun Lajos, akivel már pontveszteség nélkül nyerték a bajnokságot, majd 1998-ban föl is jutott a felnőtt gárda a második vonalba: – Nagyon jó csapatunk volt, az akkoriban már stabil játékosok, mint a gólerős dr. Szlávik Győző és Szilvásy Attila mellett sok fiatal kapott rendre helyet az együttesben. S nemcsak csapatként működtünk jól, hanem szoros barátságok alakultak ki, remek közösséget alkottunk. Így aztán ha a sors úgy követelte meg, edzősködtem is, pontosabban játékosedző voltam két éven át. Arra is büszke vagyok, hogy volt olyan esztendő, amikor együttesünk éves góltermésének a fele az én nevemhez fűződött.
Remek korszak volt ez, de még mindig kevés pénzből gazdálkodhatott a klub, ezért továbbra is igazi amatőr társaságnak számított a hazai mezőnyben. Bizony, még várni kellett arra, hogy állami segítséggel szebb napok köszöntsenek az újra nevet változtatott, a következő években Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub néven futó közösségre. Ekkoriban új edző vette át házon belül az irányítást, a Szentesről érkezett, nagy rutinnal rendelkező Kádár József. De ezt már sorozatunk következő részében taglaljuk.
