ímkézett bejegyzés

Évzáró, évnyitó, faültetés és több négyzetméternyi sütemény

Minden év júniusában hagyomány már, hogy klubunk év, illetve szezonzárót tart. Így volt ez ma, június utolsó napján is, ám ezúttal jó néhány kisebb-nagyobb eltéréssel zajlott az esemény. A helyszín azonban változatlanul a „sportolói otthonunk”, a békéscsabai Árpád fürdő volt.

A „napirend” első p ontja máris eltérő és rendhagyó volt. Késő délután, fél hat órakor a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub nevében elnökünk, Borsos Pál és ügyvezető elnökünk, Balázs Lajos egy szomorú eperfát ültetett a nemrégiben elhunyt vízilabdázó ikon, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Benedek Tibor emlékére. Ezt követően a csaknem kétszáz fős plénum előtt Balázs Lajos emlékezett meg Benedek Tiborról, kiemelve, hogy a remek pólós mindig is híve volt annak, hogy a hangzatos dolgokat kerülje, ugyanis a munkában hitt. A háromszoros olimpiai bajnok több aranyéremmel a zsebében is úszóleckéket vett még, hogy tovább fejlessze úszótudását.

A faültetést követően a csonka év értékelőjére került sor, ez alkalommal korosztályonként két-két fiatal elismerésben részesült, elsősorban azok, akik a legszorgalmasabbak voltak az év folyamán, illetve akik a koronavírus-járvány ideje alatt az öltözők felújításában is serénykedtek. No és elismerően beszélt ügyvezetőnk a saját nevelésű játékos és edző, Mucsi Zsoltról, aki – remélhetőleg csak átmeneti jelleggel – visszavonul a trénerkedéstől.

Korábban évzáróként vonult be a nyári, bajnoki szezont lezáró buli, most azonban rendhagyó módon egyben évnyitóként is kezelhetjük, ugyanis a „pihenő időszak” kényszerből a vírusjárvány idejére, tavaszra esett, ahol nem mellesleg azért klubunk apraja és nagyja otthoni körülmények között dolgozott, szárazföldi edzéseket tartottak edzőink az online felületek segítségével. Ebből máris kiviláglik, hogy a nyár végig munkával fog eltelni, azaz nincs pihenő. Annál is inkább, mert már a szövetség elkészítette az utánpótláskorúak számára minden korosztályban a Nyári Kupa kiírását, amelynek rajtja júliusban lesz. Ez klubunkból előreláthatólag 120 fiatalt érint, hiszen az országos bajnokságokban szereplő három korosztályunk mellett a vidékbajnoki sorozatban résztvevő valamennyi korcsoportot érinti. Balázs Lajos azt is elárulta, sok szülő jelezte, hogy idén nem terveznek nagy nyaralásokat, ezért a legtöbb pólósunk folyamatosan hadra fogható lesz a mérkőzéseken is.

Végül a szülők jóvoltából készült több négyzetméternyi süteménynek, azt megelőzően a hot dog hegyeknek nekiesett a „sisere had”, majdnem az utolsó kockáig befalták a rengeteg finomságot.

Címlapképünkön: Borsos Pál elnök (balra) és Balázs Lajos fát ültet Benedek Tibor emlékére a békéscsabai Árpád fürdőben

Huszonkét esztendő póló és tíz év edzősködés után Mucsi Zsolt is elbúcsúzik a medence partjától, de nincs kizárva, hogy egyszer visszatér oda

Uszodás közegünkben igencsak jól cseng Mucsi Zsolt neve. A 32 éves játékosunk immár 22 esztendeje klubunk sportolója, e mellett éppen tíz éve utánpótlás fronton eredményes edzőként is tevékenykedik. Ez utóbbitól most június végi szerződése lejártakor elköszön.

A város szülöttével, a saját nevelésű pólóssal és edzővel, Mucsi Zsolttal beszélgettünk az okokról, az eltöltött több, mint két szép évtizedről.

Kezdjük azzal, hogyan lettél vízilabdázó?
– Édesapám és a klub mostani ügyvezető elnöke, az ugyancsak egykori pólós, Balázs Lajos régóta jó barátságban vannak, Lajos bácsi beszélte rá apámat, hogy hozzon le a strandra. Előtte fociztam, kosárlabdáztam, de egyik sem tetszett igazán, a póló azonban már tíz évesen az első pillanatban megragadott. Előtte fél évet már iskolai keretek között úsztam, így volt már némi „vizes alapom”.

A 22 év alatt ezek szerint végig jártad a szamárlétrát.
– Valóban, a lekisebb korosztálytól a felnőttig, minden korcsoportban bizonyíthattam. Első edzőm Ricza Lajos volt, már tőle is sokat tanultam. De dolgoztam Szilágyi Józsi, Behun Lajos, Kádár József, dr. Szilágyi Kristóf keze alatt is. Alig voltam 16 éves, amikor először Behun Lajos állított be a felnőtt csapatba. Igaz, ekkor még egy-két perc játéklehetőséget kaptam, de mindenképp jó volt indulásnak, és újabb löketet adott a játékban.

Főleg a védelemben kaptál szerepet, de azért a góllövésben sem maradtál le.
– Kádár Józsi bácsi látta meg bennem a bekk szerepét, ő találta ki, hogy számomra ez egy jó poszt, és ő is tanított meg a védekező szerep legjobb fogásaira. Azért mind emellett szezononként nyolc-tíz gólra is tellett.

A folyamatos játék mellett éppen tíz esztendeje, hogy edzőként is segíted a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubot.
– Ahogy gyarapodott a klub utánpótlás játékosállománya, egyre több edzőre volt szükség. Éreztem hozzá kedvet, ezért megszereztem a „papírokat” is, és belevágtam ebbe a hivatásba. A legkisebbeknél, a tíz éveseknél kezdtem. Egy remek kis csapat formálódott a kezem alatt, olyan fiatalokkal, mint Hajdu Attila, Zsilák László… Az utóbbi ma már OB I-es játékos debreceni színekben. Remek felnőtt gárdánk lehetne, ha azok a fiatalok itt maradtak volna, ám okos gyerekek lévén, szinte mindenki továbbtanult más városokban. Ám büszkeséggel tölt el, hogy én is hozzájárulhattam fejlődésükhöz.

Folytassuk azzal, tíz év után miért hagysz fel az edzősködéssel?
– Kialakult egy gyönyörű párkapcsolatom, amit nehéz összeegyeztetni a munkámmal az uszodai feladatokkal.

Mit dolgozol?
– A megyeszékhelyen egy állatgyógyszertári nagykereskedésben, az Anipharma Kft.-ben dolgozom mint kereskedelmi munkatárs, miután 2011-ben diplomáztam a Szent István Egyetem helyi, békéscsabai főiskolai gazdálkodási és menedzsment szakán. Szerettem volna mindenképpen a tanult szakmámban dolgozni, ezért kerültem a káeftébe. Reggel nyolctól öt óráig szól a munkaidőm, ezt követően pedig minden nap az Árpád fürdőben edzek a felnőtt csapattal és trénerkedtem az utánpótlásban este hattól kilencig. Hétvégente pedig ott voltak a bajnoki fordulók, hol a gyerekekkel utaztam meccsekre, hol játékosként a felnőtt gárdával. Ezt ma már nem nagyon tudom összeegyeztetni a párkapcsolatommal, ezért született az a döntés, hogy elköszönök a pólótól. Ám nem teljesen, ugyanis a felnőtt csapat rendelkezésére állok a jövőben is, mint játékos. Sőt, heti egy-két edzésen is részt veszek, de ha időm engedi, akár háromszor is. Mi több, azt is felajánlottam a klubnak, ha betegség vagy valamilyen akadályoztatás esetén egyik, másik edző kiesik, akkor ideiglenesen beugrom a helyükre.

A 22 éves vizes pályafutásod alatt mire vagy a legbüszkébb?
– Játékosként arra, hogy tevékeny részese lehettem annak az OB I B-s csapatnak, amelynek majdnem sikerült feljutnia az első osztályba. Edzőként egyrészt arra: a 2013–14. évi vidékbajnokságban olyan helyezést értünk el, amellyel a rájátszásban, a Halassy Olivér Kupában olyan csapatok ellen folytathattuk a sorozatot, mint a Ferencváros, az Újpest. De legalább ekkora élményt jelentett a 2004–2005-ös születésű csapatom bajnoki címe a nemzetközi vidékbajnokságban.

Nem fognak hiányozni a gyerekek?
– Minden bizonnyal. Ám hozzáteszem: nincs kizárva, hogy egyszer visszatérek a medence partjára, mint edző.

Mucsi Zsolt egyik „mentora”, klubunk ügyvezető elnöke így fogalmaz a leköszönő edzőnk kapcsán: – Vegyes érzéseim vannak, nagyon szép éveket töltöttünk el együtt a csabai vízilabda életben, ugyanakkor bánkódom, hogy egy ügyes edzőt vesztünk el, akire továbbra is szükségünk lett volna. Itt nőtt föl velünk együtt az Árpád fürdőben, amelynek mindennapi lakója, mondhatni az uszoda tartozéka volt. Játékosként is társak voltunk, és az első olyan utánpótlás edzőnk volt, aki a kezem alatt fejlődött ki. Játékban a mindenkori csapatunk meghatározó bekkjeként volt ismert, és klubunk egyik leghűségesebb sportolója, edzője.

Címlapképünkön: Mucsi Zsolt (kezén a labda) nemcsak eredményes védekező munkájáról volt ismert, hanem gólokkal is hozzájárult a sikerekhez

A padlófényezővel kezelt bőrlabdától az első méretes zakóig és az OB I B-ig – visszaemlékezés az újjá alakulásra

Ma másfél száznál is több fiatal és idősebb vízilabdázó tagja a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubnak, amely ebben az esztendőben és hónapban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, illetve az első bajnoki mérkőzésüket az OB II-ben. A négy és fél évtized alatt, 1975 óta azonban közel háromszor ennyi pólós fordult meg a klubban és jogelődeiben.

Az alapító tagok között ott szerepelt Balázs Lajos is, aki ma már ugyan a meccseken nem merül nyakig a vízbe, ám a mindennapi életben meghatározó, hiszen lassan egy évtizede ügyvezető elnöke klubunknak. Vele elevenítjük fel a hőskort, a megalakulást, az utat, amelyet bejárt a társaság, mígnem eljutottunk napjainkig.

Hogyan kezdődött, minek köszönhető, hogy hosszú idő után újra feléledt a sportág Békéscsabán?
– Kisebb megszakításokkal már a múlt század első felében, majd a második világháború után is élt a póló a viharsarki megyeszékhelyen, ám a tárgyi és anyagi feltételek gyengesége miatt nem mindig tudott életben maradni. Az úszó sportág viszont folyamatosan működött, az onnan valamiért kikopott, kiöregedett vagy eltanácsolt fiatalok közül sokan megszerették a vizet, a strandot az 1970-es években. Egy idő után kialakult egy „visszajáró” mag, akik ráadásul a labdát is szerették. Így jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy vízilabdaklubot.

Ezek szerint csak szervezés és pénz kérdése volt az egész.
– Az előbbi állítás igaz, a pénz nem. Olyan fiatalok aktivizálódtak, mint Szécsi Tamás, Ricza Lajos, dr. Lipták Pál, dr. Vincze Gábor és sorolhatnák, akik aztán több évtizeden át valamilyen formában életben tartották a klubot. Ami pedig a pénzt illeti, abból egy fillér sem volt. A felszerelést, a labdát, a kaput magunk vettük, illetve az utóbbit magunk gyártottuk, a lóvét pedig összedobtuk, ha mérkőzésre akartunk utazni.

Valamilyen egyesület is kellett ahhoz, hogy működjön a vízilabda.
– Akkoriban a Békéscsabai MÁV SE szakosztályaként kaptunk egy pecsétet Szécsi Józsi bácsitól, nulla forint költségvetéssel. A labdarúgóktól kapott kopott bőr labdákkal, és egy Tigár kosárlabdával kezdtünk vízilabdázni, amelyet Ricza Lajos hozott „Jugóból”. A bőr labdákat minden edzés előtt padlófényező pasztával kentük be, hogy minél később szívják be magukat vízzel. Ám így is röpke egy óra alatt telítődtek, hamar olyan nehezek lettek, mint egy medicinlabda. De a lényeg, élveztük, amit csináltunk.

Milyenek voltak az első mérkőzések?
– Akkoriban járt Szegeden az egyetemre Vincze Gábor, aki megszervezte az első teszt- avagy felkészülési meccset. A Tisza-parti város OB I-es csapatának ifjúsági együttesével mértük össze tudásunkat. Mit mondjak: kikaptunk 38–0-ra. Ez sem szegte kedvünket, nem sokkal később beneveztünk az OB II-es bajnokságba. 1975. május 8-án volt az első bajnoki mérkőzésünk Miskolctapolcán, ahová szombaton vonattal elindultunk, háromszori átszállás után hajnali három órára érkeztünk meg, majd kölcsön lasztival és sapkákkal játszottunk ellenük, és a végén egy méretes zakóval távoztunk, ugyanis 21–0 arányban kikaptunk a borsodiaktól. A csapatunk akkoriban így állt fel: Balázs Lajos, Pásztor Gyuró, Lipták Pali, Szécsi Tomi, Ricza Lajos, Szeles Imszi, Bandúr András, Gelegonya József, Török Sándor, Szilágyi József, Szedoglavits István, Gácsér József. Ez a vereség még inkább megacélozta elhatározásunkat, rögtön tudtuk, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán. Egyébként a mérkőzések mindig vasárnap voltak, hiszen akkor még minden szombaton dolgoztunk, illetve iskolába jártunk. A mérkőzésekre, még a 90-es években is, többnyire vonattal utaztunk. Mindent a saját pénzünkön vettünk, és a bírói díjat is a mérkőzés előtt úgy dobtuk össze.

Hogyan zajlottak az edzések?
– Az Árpád fürdő versenymedencéjében termálvízzel kevert csapvíz volt, amelyet minden csütörtökön délután leengedtek. A strand akkoriban 18 órakor zárt, de senkit nem zavartak ki estefelé sem. Mi csak ekkor tehettük be a kaput. A bajnokságok május elején kezdődtek és augusztus közepéig tartottak. Egy-két kivétellel nyitott medencékben játszottunk, sokszor csapvízben, mint például Tatabányán.

A mávos idők elmúltak, ki karolta fel a vízilabdázókat az elmúlt négy és fél évtizedben?
Három évig szerepeltünk a MÁV égisze alatt, majd 1978-ban átvett minket a Békéscsabai Előre Spartacus. A szakosztályvezető, edző és játékos Szécsi Tamás vette át édesapjától az irányítást. Ekkor nyílt lehetőség először utánpótláscsapatot nevezni a bajnokságokba, Ricza Lajos és Blahut Béla játékosaink társadalmi munkában végzett edzői tevékenységének köszönhetően. Tíz évvel később az Előre megszüntette a szakosztályait, csak a focit tartotta meg. Ezért a következő esztendőtől Minőség SE néven jegyezték be a vízilabdát, önálló sportegyesületként, amelynek elnöke Hidvégi István volt. A bírósági regisztrációt ekkor vezették be, ettől kezdve rögzítik a sportegyesületeket hivatalosan. Újabb egy év után, 1990-ben dr. Máté Mihály vette át a vezetést mint elnök, és 1993-tól Thermál Vízilabda Sportklub néven szerepeltünk a biroság.hu nyilvántartásában.

Aztán jöttek azok a szép napok, amikor osztályt váltott a felnőtt csapat…
– Valóban, hiszen 1998-ban feljutottunk az OB I B-be, ahol több mint húsz évig szerepeltünk. Időközben, 2005-ben dr. Becsei Zoltán vette át az elnöki posztot, majd 2008-ban az egyesület vezetését ismét Szécsi Tamás vette át, és egyben szponzorálta. Ekkor lettünk Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub. Mint ismert, 2012-től és napjainkban is Borsos Pál az elnök.

Érdekes és izgalmas időnkét megállni és nosztalgiázni a sportban is.
– Rengeteget lehetne még mesélni a különböző évekről, korszakokról, de most inkább az alapítóknak legyünk hálásak, hogy annak idején megvalósították álmukat, és lehetőséget biztosítottak számunkra, illetve a mai fiataloknak az egyik legtöbb edzést, energiát, fáradságot, intelligenciát igénylő sportág műveléséhez.

A kép nem sokkal az első mérkőzések után készült, amikor még a MÁV SE égisze alatt pólózott a csapat, a legtöbben az alapító tagok közé tartoznak. Állnak, balról: Török Sándor, Balázs Lajos, Rattai József, Szécsi Tamás, Takács István, Ricza Lajos, Szedoglavits István, Bandúr András. Guggolnak: Jancsika Árpád, Szilágyi József, Kakuszi György, Szpevár Attila, Blahut Béla, Várai János, Szeles Imre. Elől: Sallai Zoltán (kapus). A felvételről hiányzó alapítók: dr. Vincze Gábor, dr. Lipták Pál, Pásztor György, Gelegonya József, id. Ricza Lajos, Gácsér József, Benkő László

Koronavírus-járvány: miből élünk ma, és hogyan festhet a következő hónapok, évek költségvetése?

Immár ötödik hete „helyzet van” a koronavírus-járvány miatt. Bezártak strandok, uszodák, leállt az úszó-, vízilabdaélet (persze ezzel párhuzamosan szinte minden sportág, és nemcsak hazánkban, hanem világszerte). Ez nemcsak a sportolókat akadályozza a versenyzésben, meccselésben, edzésekben, hanem a klubok gazdasági életére is egyre inkább kihatással van.

Már most is vannak ismert egyesületek, klubok, amelyek bedobták a törülközőt, határainkon belül lásd az érdi kézilabdaklubot, a szombathelyi röplabdaéletet. Mások, főleg a profi klubok, úgy igyekeznek menteni a menthetőt, hogy lefaragnak a fizetésekből. Gyanúm, hogy a lejtmenet legelején tartunk, nem tudni, hogy a nagy profi klubok mellett a kis amatőr egyesületeket mennyiben érintik a következő hetek, hónapok. Mert mindegyikre jellemző, hogy apadóban van a bevétel, a kiadások viszont nem futnak nullára. Még akkor sem, ha az állam igyekszik a sport hóna alá nyúlni.
Sok online- és printfelületen olvasható a regiment negatív változás, ami alól a mi klubunk sem kivétel. Erről beszélgettünk Balázs Lajossal, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub ügyvezető elnökével.

– Március 16-ától bezárt a békéscsabai strand és uszoda, ezért új helyzet alakult ki – vágott a közepébe az ügyvezető elnök. – Az országban elsők között álltunk át az otthoni edzésre. Ezekről már honlapunkon több írás is megjelent. Ismert a szlogen: „Maradj otthon!” Ezt úgy látom, sportolóink többsége betartja, és igyekszik edzőink iránymutatása mellett otthon mozgásban maradni. Ez nagyon jó, ám más kérdés: a mi sportágunkban víz és csapat nélkül ez mennyire hatékony? Nem beszélve arról, hogy a labdás gyakorlatok nélkül milyen hatása van az edzéseknek? Ezzel párhuzamosan az is nagy kérdés, milyen sokáig fog tartani ez az állapot? Ugyanis, ha minél tovább húzódik a kijárási korlátozás, és minél később nyithatnak ki a strandok, annál jobban elölről kell kezdeni minden edzést, gyakorlatot. Egy parányi pozitívum: a szárazföldi munkát edzőink ezáltal tovább fejlesztették, ami a következő időszakban majd hasznos lehet. Egyben öröm látni a szülők, testvérek (háziállatok) tevékeny közreműködését annak érdekében, hogy átmentsék magukat a járvány utáni időszakra.

Van a klubnak egy érvényes költségvetése, ami alighanem most felborult.
– Sajnos a járványhelyzet nélkül is száz százalékban. Ugyanis a támogató vállalkozások decemberi adófeltöltési kötelezettségének eltörlése miatt a TAO bevételek „átütemeződnek”. Magyarán: a támogatások realizálása az első félév helyett a bajnokság utolsó hónapjára marad. Napjainkig sajnos a támogatások fele sem jött be, ezáltal utófinanszírozóvá vált a sokak által irigyelt TAO program. A koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz gazdasági helyzet még tovább fokozza a bizonytalanságot.

Nézzük, mik azok a kiadások, amik a válsághelyzetben is megmaradtak és finanszírozni kell!
– Van három autóbuszunk, amely, ha egy métert sem tesz meg, akkor is pénzbe kerül, hiszen vannak üzemben tartási költségek, biztosítás, adó, műszaki vizsga, aminek összege meghaladja az egy és negyedmillió forintot. Aztán ott vannak a bank- könyvelő-, könyvvizsgálóköltségek, a szolgálati lakás rezsije, ami együttesen további közel kétmillióra rúg. És akkor még nem beszéltünk az edzői bérekről… Igaz, most nincsenek a versenyzéssel, mérkőzésekkel kapcsolódó kiadások, viszont az állandó kiadásaink számlái mindig pontosan megérkeznek.

Ebben a vészhelyzetben milyen TAO bevételekre van kilátás?
– Sajnos, egyre-másra mondják vissza a támogatók a taós ígérvényeiket, illetve támogatási szándékukat. Egyrészük azért, mert ők sem látják, mi lesz ennek a vége, mások pedig azért, mert a megszűnés előtt állnak, vagy már be is csődöltek. Ez bizony a jövőre nézve óriási hiányt jelenthet számunkra is, de alighanem sok más klub életét is felborítja. De ismételten szeretnék egy pozitív példát is felhozni: március 17-én tagdíj fizetési moratóriumot hirdettünk még azzal, hogy aki teheti, szívesen vesszük az esetleges további befizetést az edzések nélküli időszakra. Örömmel jelzem, negyvennyolcan továbbra is fizették a tagdíjat, amiért nagy köszönet jár a támogató szülőknek.

Visszatérve az edzőkre, akik ebben a vészhelyzetben is igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy prosperáljon a klub, legyen élet. Megtartásuk állandó kiadást jelent…
– Eltökélt szándékunk, és különösen felelősségünk az edzők munkahelyének megmentése, aminek érdekében mindent elkövetünk. Annál is inkább, mert az elmúlt években felépítettünk egy teljes utánpótlás korosztályos rendszert, amihez nagy szükség volt a kilenc fő- és mellékfoglalkozású szakemberünkre, és ha egyszer túl leszünk ezen a koronavírusos helyzeten, akkor szeretnénk innen folytatni a fejlődést, fejlesztést. Ismert, hogy jó eséllyel indultunk a 2019-2020. évi országos utánpótlás-bajnokságban a felsőházért, és az eddig lezajlott fordulók alapján ez akár elérhetővé válhat. Jelenleg az első körös bejövő támogatást az edzői bérekre fordítjuk, ez a prioritás, és átmenetileg lemondunk, illetve elhalasztjuk a sporteszközök és sportfelszerelések beszerzését, mint labdák, köpenyek, úszónadrágok és sorolhatnám.

Kicsit előre tekintve: mit hozhat a következő időszak?
– Nem könnyű előre látni, mit hoz a jövő. Rövid távon, május 30-ig azt szeretnénk elérni, hogy a jóváhagyott taós keretünk második felét is realizáljuk, ami 39 millió forintot jelent. Ha ez sikerül, akkor akár az év végéig is kihúzhatjuk anyagilag. Ami rajtunk, az elnökségen múlik, mindent megteszünk azért, ha vége a járványnak, ne menjen kárba az edzők, szülők, gyerekek eddigi áldozatos munkája. De igazán annak örülnénk, ha már győzelemre állnánk a vírussal szemben, és újra vízbe ugorhatna minden sportolónk, a legkisebbektől a legnagyobbakig ismét a bajnoki pontokért szállna harcba minden korosztály.

Címlapképünkön az ügyvezető elnök, Balázs Lajos

Vezetőedzőnk szerint megvolt a ló, a nyereg, de most a karámból nem engedték ki a paripát a járvány miatt

Ma, vasárnap kellett volna vízbe ugrania az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifjúsági, serdülő és gyermek csapatunknak a kiírás szerinti 14. fordulóban Hódmezővásárhelyen. Ám mint ismert, a koronavírus-járvány igencsak keresztülhúzta a világ sportjának (is) az életét. Immár három hete kényszerpihenőn vannak a sportklubok és a versenyzők is.

Nemrégiben írtunk arról, hogy az utánpótlás-válogatott kapusunk, Bucsi Ferenc hogyan igyekszik áthidalni a kényszer szünetet, most klubunk vezetőedzőjével, dr. Szilágyi Kristóffal beszélgettünk arról, milyen (mellék) hatásai vannak a koronavírus-járványnak, illetve hogyan próbálják menteni a menthetőt?

– Most jobban örülnék annak, ha a hódmezővásárhelyiek elleni derbi értékeléséről beszélgethetnék – így a vezetőedző. – Sajnos, helyette dr. Szabó Zoltán szegedi trénerkollégám szavait kell idéznem: „edzői és tanítványi szempontból e-sport menedzserjátékká változott a vízilabda is”.

Az úszás és a vízilabda, maga a közeg miatt is, még nehezebb helyzetbe került…
– Az összes létező sportág közül éppen ezt a kettőt érinti leginkább a koronavírus, hiszen a vizet, a vízben lévő munkát sokkal nehezebb helyettesíteni. Sőt, akkor sem tévedek, ha azt mondom, sehogy sem pótolható egy víziedzés. Mint testmozgás, a mi sportágunk szenvedi el a legnagyobb hátrányt.
Látjuk világszerte, hogy mi mindent megmozgatnak az egyéni és csapatsportágak edzői annak érdekében, hogy valamilyen szinten „mozgásban” tartsák sportolóikat, illetve a csapatszellem is megmaradjon.

Klubunk esetében ez hogyan működik?
– A „robbanás” előtt több mint másfélszáz fiatal járt az uszodákba edzésekre. Igyekszünk mindenkinek feladatokat adni, legyen az kezdő vagy felnőttjátékos. Ennek értelmében a tudásszint, illetve korosztály szerint öt csoportra osztottuk klubunk sportolóit. Az egyik bázis a gyulai fiókcsapatunk, ahol Béládi Csaba irányítja a munkát. Békéscsabán az előkészítősökkel és a baby korosztályosokkal Dobra Róbert és Papp Szilvi, a 2007-2008-ban született fiataljainkkal Csabai Zoltán, az országos utánpótlás-bajnokságban jegyzett gyerekekkel Fodor Ádám és Mucsi Zsolt, míg az ifjúsági és a serdülő korosztállyal jómagam és Ajtai Miklós foglalkozik.

Mindez hogyan működik?
– Igyekszünk minél sokoldalúbb feladatokat adni tanítványainknak a laptop mögül, hiszen a személyes találkozások egyelőre kizártak. Március 13-án volt az utolsó közös edzésünk, ami után az ország összes strandja, uszodája bezárt, így az Árpád fürdő is. A fiatalok hetente kapnak otthon végezhető szárazföldi fizikai munkát online módon. De nemcsak a testi edzésekre fókuszálunk, hanem igyekszünk elméleti, sporttörténeti feladatokkal is ellátni őket, amihez szinte mindenhol megkapjuk a szülői segítséget is. Ugyanis a gyerekeknek – miként az iskolai online órákon – visszajelzést is kell küldeniük fotókkal, videókkal illusztrálva. Szükség esetén pedig észrevételezzük, javítjuk a hibákat.

Az edzők honnan és hogyan „szerzik be” ezeket az új ismereteket?
– Egyrészt a netről, másrészt az ország összes trénere igyekszik egymástól is tanulni. Alighanem e miatt is megnőtt mindenkinek a telefonszámlája. Az alap az, hogy eddig az uszodában csapatot építettünk, most online közösséget építünk, ilyet még úgysem csináltunk. Úgy gondolom, e téren élen járunk, nemcsak a feladatok kezelésében, hanem a visszajelzések terén is. Örömmel állapítottam meg, hogy igencsak kreatívak a gyerekek, a visszaküldött feladat elvégzéseknél nemcsak a szülőket, de például egyes esetekben a háziállataikat is bevonták a munkába.

A tanítványok hogyan adaptálják a kijárási tilalmakat, az elzártságot, hiszen a barátságok is az iskolákban és sportpályákon, uszodákban születtek.
– Láthatóan mindenki érzékeli, hogy nincs a napoknak megszokott kerete. A hétközi menetrendszerű edzések, a hétvégi mérkőzések most másként szólnak. Ezeknek a hiánya az idő előrehaladtával kezd meglátszani. Ezt abból látom, hogy a gyerekek már inkább nagyon mennének az iskolába, vagy akár szívesen jönnének a fárasztó úszóedzésekre.

Meddig lehet életben tartani a sportág iránti érdeklődésüket?
– Az utolsó bajnoki mérkőzésünk nőnapkor volt, majd nem sokkal utána leálltak az edzések, az uszodák pedig március 18-án bezártak. Addig nagyon sok jó eredményünk született, határozottan látszott minden korosztályunkon a fejlődés, kézzel foghatóak voltak az eredmények. Nézzük csak Csabai Zozó csapatát, akik korosztályukban, a gyermek „négyesben” az élen állnak 16 forduló után. Vagy az országos bajnokságban a serdülő együttesünk, amelyik a vesztett pontokat is figyelembe véve ugyancsak elsők. Máshonnan nézve: az edzések látogatottsága is egyre jobb volt, a hajnali edzéseken egyre többen voltak Gyulán és Békéscsabán is. Ez most megváltozott. Mondhatni: megvolt a ló, a nyereg, de a karámból nem engedték ki a paripát a járvány miatt. Most jöhetett volna az aratás időszaka, ami viszont alaposan megtört. Nagy kérdés, mikor és honnan, milyen állapotról tudjuk folytatni, ha egyszer vége lesz a járványnak. Függ attól is, meddig tart ez a helyzet. Ha július-augusztusban újra kezdhetnénk az uszodai munkát, az is nagy kiesés lenne. Gondolj bele, mekkora hátrányt jelent, ha valaki egy komoly, hosszantartó sérülést szenved. Mennyi mindent kell behoznia. Lesznek, akik ebben az időszakban fognak sokat nyúlni, és amúgy is kicsit szétesne a mozgásuk, éppen ezért kis túlzással szinte mindenkit majd újra kell tanítanunk úszni, abban az esetben, ha mondjuk júniusban nem jutunk vissza az uszodába. Egyszóval ekkora kiesés után szinte az alapoktól kell kezdeni újra. De azon vagyunk, hogy lelkileg is segítsük őket, hogy az újrakezdésnél minél kisebb hátrányból induljanak.

A szövetség egyelőre május 11-éig mindent felfüggesztett. Lehetséges lesz akkor újra kezdeni?
– Bár úgy lenne, de ez ma aligha elérhető célkitűzés. Addig is, amíg kiderül, mikor folytathatjuk, igyekszünk célokat kitalálni és megvalósítani. Ilyen volt például, amikor az úszó- és vízilabdaklub edzői segítettek az Árpád fürdő versenymedencéje fölül elbontani a sátrat, ezzel is elősegítve, hogy az átállási munkák hatékonyabbak legyenek. Most tervezzük, hogy a felnőtt és utánpótlás öltözőket rendbe hozzuk, felújítjuk. No és ott van az adminisztráció: amivel elmaradtunk, most mind igyekszünk behozni. Tény, manapság egy olyan helyzettel állunk szemben, amelyben még egyikünk sem volt… és egyelőre csak kérdőjelek vannak…

Címlapképünkön: az előrehozott sátorbontásban az edzők is részt vettek

Rendhagyó évértékelő az új esztendő első napján

A legtöbb sportágban, különösen a csapatjátékok esetében szezonokban szokás gondolkodni és értékelni, aminek jelenleg éppen a harmadánál tartunk, ennek ellenére érdekes lehet az is, hogy egy naptári évben, nevezetesen a 2019.-ben mi minden történt a békéscsabai vízilabda klub háza táján a szürke hétköznapok során. Erről beszélgettünk dr. Szilágyi Kristóffal, a Swietelsky-Békéscsaba, illetve a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzőjével.

Először foglald össze tartalomjegyzék szerűen, mi történt a klub életében a tavalyi esztendőben?

Minden szempontból mozgalmas év van mögöttünk. A teljesség igénye nélkül: már 2019. január 2-án egy szlovákiai edzőtáborral nyitottuk az évet, rá egy hétre nemzetközi felnőtt tornát rendeztük hazai környezetben, az Árpád fürdőben. Január közepén folytatódtak az országos és a területi bajnoki küzdelmek minden szinten kiélezett rangadókkal. Február elején az ukrán 2004-es válogatott edzőtáborozott nálunk. Utánpótlás játékosainkkal BL-meccsekre jártunk. Bemutatóedzéseken járt nálunk dr. Steinmetz Barnabás és Zala György. Sok fiatal csirkefogó bekerült a mélyvízbe, még többen lejátszották első hivatalos vízilabda-mérkőzésüket, néhányan pedig az első felnőtt találkozójukon is bemutatkoztak, nem mellékesen jó teljesítményekkel. Januártól augusztus végéig a szakmai stáb tagja volt az egykori Európa-bajnok Hesz Máté, aki népszerű nyári felzárkóztató edzéseket tartott és a felnőtt csapatunkban is játszott. Robbant le buszunk, ültünk vasárnap este bajnoki forduló után Budapesten a sürgősségin. Szakadó esőben Anyák napján virággal köszöntöttük az édesanyákat. Fagyoskodtunk májusban a vízben és a parton egyaránt. Komoly csatározásokat folytattunk a víz hőmérsékletéért és annak minőségéért. A meleg vízben vártuk a villámok és a viharok elmúlását. Heteket böjtöltünk a sátorállításkor és bontáskor. Apróbb személyi változások történtek az edzői stábban és annak struktúrájában.

Időközben észrevehetően bővült az utánpótláskorúak száma…

Valóban, a „petőfis” gyerekeink számára nyári tábort tartottunk. A második tanévre a hozzánk járó előkészítős gyerekek száma a másfélszeresére nőtt. Velük és a régiekkel felkészülési tornákon vettünk részt Szentesen és Hódmezővásárhelyen.

Akadtak furcsa pillanatok is még az előző szezon lezártakor, illetve nem sokkal utána. Gondolok itt arra, hogy az immár két évtizede a hazai országos felnőttbajnokságban sok éven át remekül vitézkedő együttesünk, amely nem sokkal korábban még a bajnoki cím közelébe kis volt, most a kiesés ellen harcolt – sikerrel –, majd mégis az OB II-ben találta magát.

Tény, egy eléggé stresszes tavaszi időszakot követően osztályozón – szép számú közönség előtt – sikerült kiharcolnia felnőtt csapatunknak a bentmaradást, aztán sok és különböző ok miatt mégsem tudtuk vállalni az indulást az OB I B-ben. Hogy ne maradjon nyom nélkül felnőtt békéscsabai csapat, ősztől a korábbi sikerkovácsok, az utóbbi években már inkább öregfiúk, ismét csatasorba álltak és vállalták az indulást legalább az OB II-ben.

Az új szezonkezdet, a nyár, illetve a koraősz sem volt eseménytelen.

Itt volt nálunk a fővárosi Ybl Waterpolo Klub gyerek csapata edzőtáborban, miközben világbajnoki meccseket néztünk közösen a fiatalokkal. Maradva a rövid tényeknél: viharkárokat takarítottunk az Árpád fürdő területén. Minden eddiginél több játékosunk fordult meg a korosztályos válogatott és a régiós tehetséggondozó edzéseken, edzőtáborokban. Több játékosunk is részt vett az augusztus végi All Star Gálán, ahol az egyesület nevében búcsúztattuk dr. Kiss Gergelyt. Fiataljaink a sikereket követően egyre többet szerepelnek a helyi újságokban, tv-interjúkat adnak. A korosztályos hazai és az idegenbeli mérkőzéseinken a Csirkefogók szülői szurkolótáborának továbbra sincs méltó vetélytársa.

Bár egyelőre csak az új bajnokság harmada zajlott le, máris látható, hogy jóval „több kilométer” van a gyerekekben minden téren. Gondolok itt az úszásra, a meccseken való kemény tempózásra, valamint az autóbuszos utazásokra.

Valóban, minden korábbinál többet utaztunk és még több mérkőzést játszottunk, ahol úgy gondolom, hogy rengeteget fejlődtek fiataljaink, és pozitív élményekkel gazdagodtak a nálunk sportoló gyerekek. Ősszel sikeresen indítottuk újra a reggeli edzések intézményét Gyulán és Békéscsabán, ahol elsősorban az úszástudás javítása kapta a főszerepet, s amely az előrelépés kulcsa lehet. Ja, és ki ne felejtsem: a 11 éveseink, a 2008-ban születettek (gyermek IV. korcsoportosok) év végi Szülő–Gyerek mérkőzését, ahol a szakadék mélyéről, heroikus küzdelemben sikerült x-re mentenünk az összecsapást. Persze, ehhez az is kellett, hogy Mucsi Zsolt játékvezető megfújja azt a bizonyos hazai („apai”) pályát…

A felsoroltak közül mi az, amit szakmailag is érdemes kiemelni és tovább vinni a következő esztendőre?

Az elmondottakból adódóan rengeteg szakmai és emberi tapasztalattal is járt az idei év nekünk edzőknek, játékosoknak és szüleiknek egyaránt. Nehéz kiemelni egyet is, mert mindenkinek más volt nagyobb jelentőségű. Nekem viszont bevésődött pár csapatsiker, kiélezett mérkőzés, sok jó egyéni jó teljesítmény, szép megmozdulás, amit edzéseken rengeteget gyakoroltunk. De összességében jó volt látni és megélni a fejlődést, az előrelépést a játékosaink és a csapataink esetében. A megtapasztalt és elkövetett hibákból pedig tanulni kell mind a vízben, mind pedig a parton, mert az viheti előrébb az egyesületet.

Mivel nyitja a klub a 2020-as esztendőt?

Január 6-án, hétfőn kezdődik a felkészülés minden csapatunk számára. A vízilabda nem túl népszerű edzésmunkájával, az alapozással és az erőgyűjtéssel kezdjük az évet, amire nagy szükségünk lesz a rendkívül sűrű tavasz során. Ennek monotóniáját már az első hétvégéken próbáljuk felkészülési tornákkal és edzőmeccsekkel megtörni. A területi bajnokságok már januárban, az országos fordulók pedig februárban folytatódnak. A minden eddiginél sűrűbb versenynaptár miatt, szinte csak húsvétkor lesz néhány vízilabdamentes napunk a júniusi eleji szezonzárásig.

Mit lehet kívánni a következő évre?

Mindenekelőtt egészséget, hogy minél többet és tartalmasan tudjunk tréningezni. Mert, ha ez megvan, akkor kézzel fogható lesz a fejlődés, jönni fognak az eredmények és ezzel együtt az uszodai hangulat is alkotó lesz. Továbbá azt, hogy minden csapatunk erős hazai és külföldi csapatok ellen tudjon készülni edzőmérkőzéseken, felkészülési tornákon és edzőtáborokban. Ezen túlmenően rövid, „pesti hosszúságú” sátorbontási időszakot a csabai Árpád fürdő minden látogatójának. És végül, de nem utolsósorban, szerintem sok békéscsabai sportoló és talán lakos álma is az a bizonyos új uszodai alapkőletétel, amit már évtizedek óta ígérnek a megyeszékhely lakosainak.

Címlapképünkön vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf (balra, sárga trikóban) „tanácsokkal” látja el fiatal csapatát egy nyári derbi során

Miért nem neveztünk az OB I B-be? A döntés hátterét világítja meg Borsos Pál elnök és Balázs Lajos ügyvezető elnök

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy 22 esztendei OB I B-s tagság után, az eredményes idei év ellenére klubunk vezetői a 2019—2020. évi bajnokságra csak az OB II-be nevezik be a felnőtt csapatot. Akkor tömör kommünikében tájékoztattuk a döntésről a sportág híveit és egyesületünk tagjait honlapunkon keresztül. Ezen hosszabb írásunkban viszont igyekszünk feltárni minden oldalról, miért is született ez a keserű döntés.

Persze ahhoz, hogy minden teljesen érthető legyen, nagyon vissza kell nyúlnunk időben és térben(!) És további háttér magyarázatra is szükség lesz.

Egy érdekességgel kezdjük: az egyik közösségi oldalon az egykori remek pólós, Gál Jenő egy érdekes képet tett föl az 50 évvel ezelőtti bajnokcsapatról, amelynek tagjai a jubileum alkalmából újból találkoztak. Íme a névsor: Molnár, dr. Bodnár, Kuncz, dr. Szívós, Prof. Dr. Székács, Németh, Bodnár II., dr. Halmos, Petik, dr. Faragó, dr. Konrád, Prof. Dr. Pavlik, dr. Csikós, dr. Szathmáry, dr. Együd, dr. Hámori, Prof. Dr. Koller, Katona, Gál, Talpag, Prof. Dr. Szabó, Oláh, Bánhidy, Prof. Dr. Makara MTA tag, dr. Báthori.

Vagy nézzük az 1976-os montreáli olimpiai játékok aranyérmes csapatát, amely így fest: dr. Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, dr. Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárosi László, dr. Sudár Attila, dr. Szívós István. Alighanem minden olvasónknak szembetűnik a sok dr. és a professzorok jelentős száma. (Megjegyzendő: akinek nincs a neve előtt dr., azok is valamennyien egyetemet, főiskolát végeztek).

S hogy kerül a csizma az asztalra? Régóta tapasztalt tény, a vízilabda sportág valahogy mindig „kitermeli” a zseniket, akik így nemcsak a vízben alkotnak maradandót, hanem az aktív sportpályafutás után is nagyon eredményesen megállják a helyüket a civil életben. De onnan is megközelíthetjük, sok eszes, intelligens fiatal választja ezt a sportágat.

És akkor most kanyarodjunk a békéscsabai vízilabdához. A mai generáció, de a tíz-húsz-harminc… évvel ezelőttiek is mind „okos gyerekekből” áll/állt, érettségi után valamennyien továbbtanulnak/továbbtanultak. Az elmúlt évtizedben is számos 18 évesünk került a szegedi, debreceni, budapesti egyetemekre, ahol jelentős részük nem szakadt el a sportágtól, a helyi első-, másod- vagy harmadosztályban folytatta játékos pályafutását. Ám míg a húsz-harminc éve végzettek jelentős hányada felsőfokú tanulmányai után visszatért a megyeszékhelyre, a maiak közül még hírmondóban sem találunk ilyet.

A húsz esztendővel ezelőtt Békéscsabára visszatért orvosok, mérnökök, tanárok, jogászok remek közösséget alkottak azon kevesekkel együtt, akiknek mégsem adódott meg a továbbtanulás lehetősége. Olyannyira szuper kis csapat alakult ki, hogy hamar az OB I B-ben találták magukat, ahol tovább erősödve, szinte csak saját nevelésű játékosokra építve még az osztály élvonalába is feltornázták magukat.

Mint írtuk: most is továbbtanulnak pólósaink. Csakhogy lassan egy évtizede senki sem tér vissza Békéscsabára, mivel más városokban találja meg számításait. Ugyanis elhalványult a megyeszékhely megtartó és „visszaszívó” képessége. Így aztán az előző generációk kiöregedése után egyre kevesebb saját nevelésű vízilabdázónk maradt, akik mellé egyre több légióst volt kénytelen szerződtetni a klub. Akik tették dolgukat becsületesen és nagy szívvel, de mindezt munka, család, és tanulás mellett, rengeteg utazással töltött idővel. Eddig is csak köszönhettük, hogy ennyi áldozatot vállaltak értünk, hiszen nekik minden mérkőzés és edzés „idegenben” volt. Lassan ők is kiöregedtek, felhagytak a vízilabdával, és civil foglalkozást kerestek. Magyarul: nélkülük már évekkel ezelőtt erre a lépésre kényszerültünk volna, új igazolásokat viszont nem tudtunk realizálni, így idén nyárra végleg elfogyott a csapat.

— Ez így igaz — fűzte hozzá Borsos Pál, klubunk elnöke, játékosa. — Jelenleg is két csapatra való békéscsabai pólós szerepel az ország más városainak egyesületében. De Csabára visszatérő sajnos egy sem akad.

Fölmerült, hogy a vízilabdában egyedülálló fiókcsapat-szabály lehetőségének kérdése. Ezt szinte minden fővárosi, de több vidéki OB I-es csapattal rendelkező egyesület ki is használja, ezért van kilenc klubnak, a Honvédnak, a BVSC-nek, a Debrecennek, az FTC-nek, a Kaposvárnak, az OSC-nek, a Szolnoknak, a Tatabányának, a Vasasnak OB I B-s háttércsapata, továbbá ott a KSI, amely sok kedvezményben részesül. Ezek a klubok ráadásul komoly, a miénknél jóval nagyobb költségvetéssel dolgoznak, és érdekük, hogy az ifiből kiöregedett, de még az OB I-ben nem bevethető játékosai folyamatosan valamilyen felnőtt bajnokságban szerepeljenek, ahol megerősödhetnek annyira, hogy előbb, utóbb első osztályúak legyenek.

Akkor miért nem lehet a csabai is valamelyik nagyobb egyesület fiókcsapata?

— Roppant egyszerű a dolog — adta a magyarázatot Balázs Lajos ügyvezető elnökünk. — A versenyszabályzat értelmében a szerződő két klubnak hatvan kilométeren belül kell lennie egymáshoz. A hozzánk legközelebbi klub a szentesi is ezen a távolságon túl van, nem beszélve arról, hogy a hozzájuk alig húsz kilométerre lévő Csongráddal kötöttek fiókcsapat-szerződést.

A klub vezetősége elemezte azt is, hogy mivel járna kilépni az amatőr státuszból — hiszen a Swietelsky Békéscsaba, illetve a Csabai Csirkefogók VK teljesen amatőr. Nos, a profi játékosok leigazolása is járhatatlan útnak bizonyul több okból is.

— Az egyik a költségvetésünk határai — így Borsos Pál. — A másik: ha csak egyetlen profit is leigazolnánk, máris a kilencven százalékos TAO-s támogatottságunk ötvenre esne vissza. Ez az új TAO szabályból fakad, vagyis alaposan megnyírbálná az amúgy is évről évre apadó bevételünket. Amihez még egy adalék: korábban a cégek adója 19 százalék volt, aminek a nyolcvan százalékát kaphattuk meg. Ma az adó mértéke kilenc százalék, és ennek is csak a nyolcvan százalékát kapjuk meg. Ez jelentős visszaesés. Ráadásul a röplabdával kibővült a látványsportágak köre a városban, ez is elszívó hatással van a klubunkra. Összességében mintegy húsz százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a korábbi évben.

Többször is felmerült, hogy nagyobb szerepet kaphatna az utánpótlás a felnőtt bajnokságban, miként dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk idekerülése óta egyre inkább gyakorlattá vált. Igaz, fiataljaink inkább „kiegészítő” szerepet kaptak, de az is tény, felvérteződtek felnőttmeccs-tapasztalattal is. Sokakban felmerült, hogy az ifjúságiak és főleg a serdülők vegyék át a felnőttek szerepét, és a régi motoros, korábban már csak az OB II-ben játszók egészítsék ki a gárdát.

Erre is megvan Balázs Lajos logikus válasza: — Az OB I B mezőnye az elmúlt három évben óriásit erősödött, mondhatni többségüket ma már profi játékosok alkotják a mi amatőr csapatunkkal szemben. Az idei szezonban is látszott már, hogy nehéz velük a lépést tartani. Aztán a leállásokkal, sérülésekkel nyárra végképp elfogyott a csapatunk gerince. A fiatalok bevetése ráadásul óriási teherrel járna. Az „obés” utánpótlás-bajnokságokban heti rendszerességgel vasárnaponként két mérkőzést kellene játszaniuk. Szombaton pedig a 15-16 éveseinknek a felnőtt bajnokságban is helyt kellene állniuk. Ez éves szinten 75-80 bajnoki mérkőzést jelentene, és minden hétvégéjükön utazni, játszani kellene. Egy fővárosi csapat alapból általában 2000-2400 kilométert utazik évente, nekünk a két fronton való helytállás, és a nagy távolságok miatt 6500+5800-at. És akkor még nem beszéltem a fokozott sérülésveszélyről és arról, mit szólnának a szülők az ekkora leterheltséghez, meg ahhoz, hogy mikor tanulnának, mikor készülhetnének fel az iskolára fiataljaink.

Tehát felelőtlenség lett volna serdülő gyerekekkel benevezni az OB I B-be, maradt az a lehetőség, hogy a régi nagy öregek, akik zöme már negyvenen túli játékos, és az ifik, serdülők viszik tovább a felnőtt hagyományokat — ám OB II-es szinten. Esetükben sem lesz sétagalopp a bajnokság, bár annyi könnyebbség van, hogy nem hétről-hétre kell utazni és helyt állni, hanem kettő-négyhetente tornarendszerű fordulókat rendeznek ebben az osztályban. Ám népes létszámú gárdát kell kiállítani, ugyanis az új szabályok miatt várhatóan jóval több lesz a kiállítás, és az ebből fakadó kipontozódás, ráadásul harmincméteres pályán kell megrendezni a találkozókat, ami ugye negyvenen túl már nem éppen ideális.

— Mindezek ismeretében és ilyen előzmények után teljesítmény kényszer nélkül indítjuk a felnőtt csapatunkat az OB II-ben — hangsúlyozta ki Borsos Pál. — Még így is ott van az OB I-es Miskolc és a Pécs második csapata, amelyek mindenáron föl akarnak jutni az OB I B-be. Az elvárásunk, hogy jó erős középmezőnybeli együttessé váljunk, de reméljük, hogy saját nevelésű ígéretes utánpótlásunk segítségével, szaporodó rutinjával, korban felnőve a felnőttek közé, mielőbb visszajutunk az OB I B-be. Annál is inkább, mert napjainkban már 154 igazolt sportolónk, és további mintegy nyolcban előkészítősünk jár rendszeresen az edzésekre az Árpád fürdőbe, akik letéteményesei lehetnek egy új korszaknak néhány éven belül.

Jól jött a gyorssegítség

Mint emlékezetes, tavaly május 5-én az OB II-es csapatunk egy bajnoki fordulóra tartva a 44-es főúton súlyos balesetet szenvedett. A klub kisbusza totálkáros lett, aminek hiánya azonnal jelentős gondot okozott a további bajnokikra való utazás során. Ezért klubunk a városhoz fordult segítségért, amihez Bíró Csaba Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság vezetőjének hathatós segítségével nagyon gyorsan hozzájutottunk: „Korábban nem tapasztalt gyors és rugalmas ügyintézés után kaptuk meg az egymillió forintos soron kívüli támogatást, amely sokat jelentett egyesületünk életében, hiszen ezzel a segítséggel tudtunk egy új kisbuszt vásárolni, amivel utaztatni tudjuk sportolóinkat, illetve az előkészítősöket vihetjük az iskolától az uszodáig és vissza” — foglalta össze az ügy fontosságát Boros Pál.

Címlapképünk idén június közepén, az utolsó OB I B-s mérkőzés végén készült. A 22 évnyi másodosztályú tagság „szüneteltetése” remélhetőleg rövid életű lesz

Edzőképzéstől az új szabályokig: Dobra Róbert eredményes vizsgái, edzőink szabálymódosításos tanácskozáson

Szerdán a margitszigeti Danubius Health Spa Resort adott otthont a Magyar Vízilabda Szövetség FINA-szabálymódosításokkal kapcsolatos konferenciájának. Az egésznapos tanácskozást megelőzően a Kásás Zoltán vezette edzőképzésen részt vett és eredményes vizsgát tett hallgatónak a szövetség nevében Vári Attila elnök átadta az őket megillető okleveleket.

A szabálymódosítási konferencián klubunkból két tréner, dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző és Csabai Zoltán edző vett részt. Vári Attila Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, rendkívül fontos az azonnali reagálás a változásokra, annak érdekében, hogy a magyar vízilabda megőrizze helyét az élvonalban. Dr. Kemény Dénes, a FINA edzőbizottságának alelnöke többek közt a bizottság javaslatairól beszélt, majd a két szövetségi kapitány, Bíró Attila és Märcz Tamás is megosztotta a júliusi világbajnokságon tapasztaltakat a résztvevőkkel.

Az ezt megelőző, másik „napirendi pontban” is érdekelt volt klubunk, ugyanis az előkészítősökkel foglalkozó Dobra Róbert, egykori játékosunk, testnevelő tanár átvette a szövetség által szervezett, a FINA által akkreditált, Kásás Zoltán irányította edzőképző elvégzéséről szóló oklevelet Vári Attila elnöktől. Fiatal edzőnkkel beszélgettünk az edzőképzés körülményeiről, hasznosságáról.

Ez volt a harmadik edzőképzés 2013 óta. Milyen hosszú időtartamú és mennyi elfoglaltságot jelentett az „iskola”?

— Négy féléven át tartott, kéthetente egy egész napon át találkoztam a csoporttársakkal és tanárainkkal a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Sportuszoda tanácstermében. Minden szemeszter vége vizsgákkal zárult. A második év végén pedig a tanfolyamvezető Kásás Zoltán előtt tettünk záróvizsgát mintegy harmincan.

Kik tartották az előadásokat?

— Húú, ezt nehéz lenne mind felsorolni, de a teljesség igénye nélkül néhány ismert előadót megemlítenék. Így például a Sportkórházból dr. Pavlik Gábort, a válogatott egykori sportorvosát, aki gyakori visszatérő előadó volt. A pedagógia órákat dr. Gombócz János tartotta a Testnevelési Egyetemről, de hallgattuk Märcz Tamás szövetségi kapitányt, az olimpiai bajnokok közül például Faragó Tamást, Gerendás Györgyöt, továbbá pszichológiai, sportélettani órákat is hallgattunk. Időnként, ha volt hely a margitszigeti uszodában, gyakorlati foglalkozásokat is vezettünkk, továbbá látogattuk az utánpótlás-válogatottak edzéseit.

Mennyire tartod hasznosnak az ott szerzett ismereteket?

— Miután végig ismert és neves szakembereket hallgattunk, elmondható, hogy olyannyira hasznos volt a két év, hogy szeretném beépíteni az ott hallottakat, tapasztaltakat a mindennapos munkámba.

Ezzel le is zárult egy tanulási folyamat…

— De nem teljesen. Testnevelő tanár vagyok és van úszóedzői képesítésem is. A mostani edzőképzőn szerzett oklevelem akkor lesz teljes értékű, ha teszek még egy külön vizsgát a Testnevelési Egyetemen, amely után szakedzői végzettségem lesz. Most ezen leszek.

— Külön öröm számunkra, hogy a klub hathatós támogatása mellett most már olyan szakember dolgozik az utánpótlás csapatainknál is, aki a legmagasabb képesítéssel rendelkezik — ezt már dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk tette hozzá.

Címlapképünkön: utánpótlásedzőnk, Dobra Róbert (jobbra) átveszi az oklevelet Vári Attilától, a szövetség első emberétől, a háttérben Kásás Zoltán edzőképző-vezető – fotó: Dobos Sándor

Nehéz és tanulságokkal teli szezonon van túl utánpótlásunk is

A felnőtt együttesünkkel párhuzamosan hétről hétre rendszeresen vízbe ugrottak utánpótláscsapataink is a különböző bajnokságokban. Az ifjúsági, a serdülő és a gyermek I. korcsoportos trió a hazai OB I B-s bajnokság A2 csoportjában, míg a további „háttér” gárdáink a nemzetközi vidékbajnokságban pallérozódtak az elmúlt egy esztendőben. Fejlődésükről, eredményességükről, nehézségükről beszélgettünk dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnkkel.

Válasszuk ketté az utánpótlást: a klub nevezett három csapatot az országos és hatot a nemzetközi vidékbajnokságba. Külön-külön mi volt a cél a két kategóriában?

Azért is érdemes kettéválasztani, mert az országos bajnokságokban már sokkal nagyobb a terhelés, ugyanis minden hétvégén mérkőzés vár a fiatalokra, ezáltal teljesen más felkészítést is igényel. Itt már azért előtérbe kerül az eredményesség, mint objektív fokmérője a napi, heti munkának. Bár engem mindig jobban érdekel a mutatott játék, illetve, hogy mennyit kapunk vissza abból, amit egész héten gyakoroltunk. Ezzel szemben a területi bajnokságokban az alapvető cél a minél több játéklehetőség biztosítása minden korosztály számára, amelyek által érdemben fejlődni és gyakorolni lehet.

Az országos bajnokságban szereplő három együttesünk, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek nagyon eltérő eredményeket produkált. Ezeket is válasszuk szét. Az ifik és a serdülők halvány szereplésről tettek tanúbizonyságot. Különösen az idősebbek, akik szinte el is fogytak a szezon végére? Mi volt az eredeti terv? Mit sikerült és mit nem megvalósítani esetükben?

Leginkább a tehetetlen düh az, ami a legjobban leírja azt az érzést, ami a serdülő és az ifi játékosok idei teljesítményét és hozzáállását jellemezte. Ehhez hozzájön még az, hogy a serdülő csapatban is négy-öt még gyermekkorú játékos nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az előzetes várakozás az volt, hogy a serdülő csapat meghatározó legyen a saját korosztályában, ami az ősszel elhullajtott pontok ellenére is reális lett volna. Röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy nem dolgoztak rendesen, minden más fontosabb volt számukra, mint a vízilabda. És néhol ebben sajnos a szülők is partnerek voltak, vagy későn ébredtek. Persze mindig vannak kivételek. Őket nagyon sajnáltam ebben az évben. Az ebben a korban való lemorzsolódás nem csupán csabai jelenség, hanem országos probléma is. A tanulás pedig leginkább csak a szülők felé kifogás, mert azáltal, hogy nem jön edzésre, nem feltétlenül lesz jobb a tanulmányi eredmény. Ezekről a problémákról sokat beszéltünk az év közben is, de nem sikerült érdemben előrébb lépni. Ezek a gyerekek nagyon sok technikai, taktikai és kondicionális pótolni valót hagytak a nyári szünetre, nem kis feladat lesz ezt július 22-től eltüntetni.

A gyermek korosztály sokáig a dobogón tanyázott, sőt, egy ideig az élen állt. Végül lecsúsztak az éremszerzésről. Miért?

Komoly hiányérzet maradt bennem ezzel kapcsolatban, mert ennek a csapatnak én voltam az edzője. Számomra is komoly tanulsága van ennek a szezonnak, és azóta is sokat gondolkozom a miérteken. Rengeteg munkát tettünk bele, egy érem, úgy gondolom, hogy járt volna. Egészen február elejéig, az OSC elleni idegenbeli mérkőzésig jól néztünk ki, és abszolút reális cél volt a dobogó bármelyik foka. Ezt követően elfáradtunk, leginkább fejben. Volt olyan játékos, aki nem dupla, hanem tripla terhelést kapott. Tavaszra több közvetlen riválisunk, mint például a Tatabánya, a Dunakanyar vagy Újpest többet lépett előre, mi pedig nem tudtunk olyan ütemben fejlődni, mint azt vártam. Túl nagy különbségek alakultak ki a csapaton belül a játéktudást illetően, amit az ellenfelek már jól olvastak a tavaszi mérkőzéseken. Viszont ennek ellenére az utolsó OSC elleni meccset leszámítva csak idegenben szenvedtünk vereséget. A hat vereségünkből ötöt idegenben szenvedtünk el, ami azt is jelenti, hogy egy-egy ilyen túra alkalmával csökken a hatékonyságunk, amire ki kell találnunk valamit, mert Budapest továbbra sem lesz közelebb.

A nemzetközi vidékbajnokságban is felemásan szerepeltek csapataink. Kérlek, értékeld egyenként a különböző korosztályos gárdáinkat.

A baby korosztályokban még nem számolják hivatalosan az eredményt (csak a szülők) és nem is ez a fontos. De egyértelműen hasznos és jó meccseket tudott játszani a gyulai és a csabai csapatunk egyaránt. A gyermek IV., a 2007-ben születettek esetében, a nagyon kiegyenlített bajnokságban, csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy lemaradtunk a dobogóról. Ez a csapat a szezon során látványosan és rengeteget fejlődött, mert sokat és szépen dolgoztak. Az eredményeik értékét növeli, hogy mivel kevés 2007-es születésű pólósunk van, ezért a gárda jelentős részét 2008-as és 2009-es születésű gyerekek alkották. Ezért is vagyunk nagyon bizakodóak az ő jövőjükkel kapcsolatban. A gyermek III-asokat (2006) az erősebb, piros csoportba neveztük és biztos vagyok abban, hogy már a következő szezonban meg lesz ennek az eredménye, mivel már az országos gyermek bajnokságban kell bizonyítaniuk. Az idei, rendkívül hasznos szezon megmutatta a hiányosságainkat és a lemaradásunkat más, nagyobb egyesületekhez képest. Nagy ugrás volt, de mindenképpen szükséges, hogy a gyerekek, a szülők és mi edzők is valós képet kapjunk a korosztály jelenlegi állapotáról. A gyermek I. (2004) ezüstérmesként fejezte be a szezont a zöld csoportban, de igazából csak a Szolnok elleni mérkőzések jelentettek komolyabb erőpróbákat, a többi összecsapás önbizalom növelőnek volt csupán jó. Az ifjúsági csapat eredményeiben és mutatott játékában a korosztály sporthoz való hozzáállása mutatkozott meg, sajnos jót nem tudok róla mondani, bármennyire is szeretnék.

Évről évre egyre több korosztályos utánpótlás-válogatottat ad klubunk, ami örömteli. Minek köszönhető ez a látványos előrelépés?

Egyrészt mindig örömteli, ha egy klub, vagy egy edző pozitív visszajelzést kap a munkájáról, másrészt egy-egy játékos éppen aktuális sikerében nem csupán az adott edző, hanem gyakorlatilag a teljes edzői stáb munkája benne van. Úgy gondolom, sikerült megfertőzni néhány gyereket és a szüleiket, hogy igenis lehet eredménye a kemény munkának. Jelenleg négy korcsoportból van hét olyan játékosunk, akik benne vannak valamelyik korosztályos válogatott vagy tehetséggondozó keretében, de úgy gondolom, hogy további három-négy fiatalnak volna reális esélye, hogy odakerüljön, ha beleteszi a több munkát. Ehhez hozzájön még az is, hogy nem vagyunk fővárosi csapat és alsó házban (A2) játszunk, ami által ezeknek a srácoknak kétszer vagy háromszor annyit kell tenniük egy-egy kerettagságért, vagy meghívóért, vagy egyáltalán azért, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ezért is próbáljuk segíteni őket különböző eszközökkel, hogy minél tovább ott is tudjanak maradni ezekben a keretekben, mivel felelősséggel tartozunk értük.

Van remény arra, hogy az egyre több válogatott fiatalt legalább az érettségiig megtartsa klubunk?

Mindenképpen ez a cél, és ha lehet, akkor még tovább is. Viszont ezt a kérdést részben a városházán tudnák megválaszolni, mert úgy gondolom, hogy a versenyképes felsőoktatás és egy régóta ígért új uszoda komoly itt- és visszatartó erő volna a nálunk sportoló fiatalok számára. Szakmailag képesek vagyunk tovább fejleszteni és menedzselni őket, de a jelenlegi anyagi és egyéb körülményeink a jelentősebb előrelépésnek a későbbiekben komolyabb gátjai lehetnek.

Az utánpótlásunknál folyó szerkezeti és edzői felépítettség elfogadható, vagy van még mit javítani e téren?

A konstrukció, amely szerint, hogy minden korosztály mellett két edző dolgozik, úgy vélem, alapvetően jól működik. De ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem kell időről-időre ki- és átértékelni, vagy éppen frissíteni, ha a körülmények, mint például a gyereklétszám, nevezések, ás sorolhatnánk, azt kívánja. Mert javítani és fejlődni a sportban mindig lehet és kell is, mert minden siker és eredmény már a múlt. A 2019-2020-as szezon edzői struktúrájának a sarokpontjai már megvannak, de még akad benne pár kérdőjel. Ezek a július 22-i szezonkezdésig le fognak tisztulni.

Mikor kezdődik a felkészülés a következő szezonra?

Az edzőtábor hivatalosan július 22-én kezdődik, de a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nincs teljes leállás. Az iskolai szünet kezdetétől egészen július 19-ig felzárkóztató, szinten tartó edzések vannak, amelyeket Hesz Máté kollégám tart heti három alkalommal a jövőre az országos bajnokságban részt vevő csapatoknak. Ezek nem kötelező, hanem ajánlott edzések, amolyan „ingyenes” korrepetálás a nyári szünetben. Mindenképpen jó jelzést adhat, hogy ki mennyire veszi komolyan a vízilabdát, és kikre lehet majd számítani a következő szezonban. Nem mellékesen pedig azt remélem ettől az egésztől, hogy nem a nulláról fogjuk majd elkezdeni a munkát július 22-én és jó néhányan utolérik majd magukat, és a többieket is. Az eddigi edzéslátogatottság a várakozásokon felüli. Minden edzésen ott van 16-18 fiatal, akik rendesen dolgoznak.

A nyári felkészülési tornákról, programokról lehet már valamit tudni?

Mondjuk így: július elején nem ártana már egy jövő évi versenynaptár és versenykiírás, ami alapján tervezhetnénk a nyarat. A felkészülés során szeretnénk, ha minden korosztályos csapatunk legalább egy ráhangoló tornára eljutna. Ezek egyeztetése a napokban is zajlik. Jelen állás szerint a hagyományos békéscsabai torna idén nem kerül megrendezésre. De mindent elkövetünk, hogy ez esetleg változzon, mert fontos volna az egész egyesületünknek és minden tagjának egyaránt. Nem mellékesen pedig a Garabonciás napokra külön is készülünk, mert ősszel ismét ez az esemény lesz az egyik legnagyobb ellenfelünk.

Év végi jutalmazások

Az évzáró során többek között az esztendőben nyújtott teljesítményeket figyelembe véve, a legjobbakat jutalmazta klubunk. Az edzők véleménye alapján az adott korosztályban (csapatban) a legjobb teljesítményt a következők nyújtották:

Országos ifjúsági bajnokság: Darabos György. Serdülő: Vozár Miklós. Gyermek: Vidovenyecz Zsombor.

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti csoport, ifjúságiak: Csatári Szabolcs. Gyermek I. korcsoport: Dobos Ferenc. Gyermek III. kcs.: Kvasz János. Gyermek IV. kcs.: Komlódi Marcell. Baby kcs., gyulai együttes: Nánási Hunor. Baby kcs., békéscsabai gárda: Rácz Domonkos.

Az előkészítő csoportba járó, de még bajnokságban nem szereplő fiatal pólós palánták idei teljesítményét egy-egy aranyéremmel díjaztuk. A fentieken túl négy különdíjat (három Kiss Gergely által dedikált könyvet) is átadtunk olyan játékosoknak, akik ugyan nem lettek az adott csapat legjobbjai, de a teljesítményük, a hozzáállásuk vagy az elmúlt szezonban mutatott fejlődésük alapján mindenképen ki kell emelni őket, és a többiek elé pozitív példaként állítani: Freiberger István, Bujdosó Antal, Gellény Zétény Benjámin. Demkó Emma pedig egy serleget vehetett át a vidékbajnokság gyermek I-ben nyújtott teljesítménye alapján, aki nm mellesleg nálunk, és kettős igazolással a Hódmezővásárhely országos gyermek leány csapatában is megmutatta, mire képes.

Címlapképünkön fehér sapkában Vidovenyecz Zsombor, aki az év folyamán több korosztályos csapatunkban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és sokat fejlődött – fotó: Enyedi Beáta

Nehéz és kemény esztendőn van túl felnőtt csapatunk

Régen látott, különös erőfeszítés kellett ahhoz, hogy 22 esztendei OB I B-s tagságát megőrizze felnőtt csapatunk. Mint emlékezete, egy „egyszerűbb” alapszakasz után jött egy keserves rájátszás, majd egy óriási csatákat hozó osztályozó, ami után megragadt csapatunk az osztályban. Ám a jövőre nézve sok tanulsággal is szolgált a 2018-2019-es szezon, amelyről vezetőedzőnkkel, dr. Szilágyi Kristóffal beszélgettünk behatóbban.

Tisztában volt azzal a klubvezetés, és jómagad is, hogy a tavaly nyári nagy kiáramlás, eligazolások, leállások után nehéz év vár a csapatra. De ennyire? Mármint, hogy osztályozót kellett játszani az OB I B-ben maradásért.
— A szezon közben többször néztünk ki jobban és rosszabbul is, mint a végén. De ha az összképet nézem, akkor erre számítottunk. Ha a realitást nézem, nem volt több az idei szezonban, még akkor sem, ha adott esetben egy-egy labdán múltak a mérkőzések és a jobb helyezések, így az osztályozó mérkőzés elkerülése is. Viszont pont ezért nem is volt pánikhangulat a végén, amikor a nyakunkon volt a kés.

Miért nem lehetett megerősíteni a csapatot tavaly nyáron, illetve menet közben?
— Ennek összetett okai vannak. Kevés olyan játékos van a piacon, aki az adott pozícióban tudott volna segíteni nekünk. Konkrétan mindenhol centerhiány van. Ehhez jött a Szeged kiesése, és a Hódmezővásárhely „bevásárlása”, illetve azok a régóta meglévő jellegzetességeink, mint a nagy távolság, vagy a kisebb büdzsé.

Menet közben, az alapszakasz során egyáltalán nem látszott, hogy nehézségei támadnának a csapatnak…
— Valóban, akkor stabilabbnak tűnt a helyzetünk. Bár addig is azért hullámzott a játékunk rendesen. És nem is lett volna ilyen hosszú a szezonunk, ha a Szolnok ellen itthon 4—1 után nem állunk le és kapunk ki 10—8-ra. Pont az ilyen hullámvölgyek miatt lehet sokaknak hiányérzete. De ezeknek is megvolt a szakmai oka.

A rájátszást megelőzően is sok ponttal indultunk harcba, ám ott kevés babért termett. Miért?
— Nem gondoltam volna, hogy csak két döntetlenre futja az alsóházi rájátszásban, és azokat pont az Eger ellen szerezzük majd. Németh Dani játékának és jelenlétének a hiányát idén még nem tudta a mérkőzések teljes idejében megoldani a csapat. Ehhez hozzájött még a „két sátoros ünnep” (az Árpád fürdő őszi sátorállítása, illetve tavaszi bontása), vagyis egy a szezon rajtjánál, egy pedig közvetlenül a playoff elején, továbbá a tartósan hideg vizű medence és a kevés közös gyakorlási lehetőség.

Kicsit kényszerből is, de elvi okokból is sok fiatal kapott játéklehetőséget a felnőttek között az év folyamán. Mennyire vagy elégedett velük? Megfelelő ütemben fejlődtek a „öregek” között?
— Kettős céllal vágtunk neki az idei szezonnak. Egyrészt: a csapat maradjon bent az OB I B-ben, másrészt ezzel párhuzamosan minél több saját nevelésű fiatal kapjon lehetőséget és dobjuk be őket a mély vízbe. Az út több mint rögös volt, de mindkettőt teljesítettük. Összesen tizenegy, még utánpótláskorú játékosunk kapott idén lehetőséget a bizonyításra, akik egyáltalán nem ijedtek meg, sőt sokszor tőlük még nem elvárható módon felnőttek a feladathoz. Közülük négyükkel, Pónya Tiborral, Vidovenyecz Zsomborral, Bucsi Ferenccel és Gellény Zéténnyel nagyon elégedett a teljes edzői stáb. Rengeteget melóztak, olyan edzés- és meccsterhelést kaptak, mintegy 62-65 alkalommal, ami már szinte első osztályúnak mondható, miközben még nincsenek tizenöt évesek sem. Ehhez kellett az ő hozzáállásuk és szorgalmuk, valamint a szüleik részéről az extra áldozatvállalások. A többiekkel kapcsolatban azonban van bennem némi hiányérzet, de ennek okai már összetettebbek.

Végül is örömteli, hogy 22 év után is megőrizte másodosztályú tagságát a felnőtt gárda. De mi várhat rájuk jövőre? Különös tekintettel arra, hogy újabb leállások elé nézünk (Németh Dani, Ormai Zoli, és lehet esetleg más is). Érkezhet új játékos? Vagy a fiatalokkal kell végleg feltölteni a felnőtt csapatot?
— A legfontosabb, hogy megőriztük az indulási jogunkat. A játékoskerettel kapcsolatos beszélgetések pedig már rögtön a Tatabánya elleni osztályozó mérkőzést követően megkezdődtek. Bárkiket is sikerül igazolnunk, a saját nevelésű fiataloknak jövőre még nagyobb szerepet szánunk.

Az imént már szóba került néhány akadályozó tényező, mint a hideg víz, a sátorállítási anomáliák. Nagy tehernek tűnik…
— Nem csak és kizárólag a felnőtt csapathoz tartozik ez a téma, de azt is érinti és sajnos negatívan. Sokszor napi harcokat kell vívni azért, hogy edzeni, dolgozni tudjunk. Gondolok itt arra, hogy 16 napig tart levenni egy sátrat, vagy éppen olyan hideg vagy meleg a víz, hogy az edzésre és játékra alkalmatlan. És ez nemcsak minket, hanem az úszó klubot is érinti. Ezek olyan napi küzdelmek, amelyek megoldása rengeteg időt, energiát és pénzt igényel egyesületünktől és az abban dolgozóktól. Minden csapatunk eredményesebb lenne, ha még csak nem is ideális, de nyugodtabb körülmények között végezhetnének a dolgunkat, és ha lehet a vízben…

Most pihenő van. Mikor kezdődik az új szezonra való felkészülés? Lesznek-e felkészülési mérkőzések, esetleg valamilyen torna?
— Először is ki kell pihenni ezt a fizikailag és mentálisan is nagyon megterhelő szezont játékosnak, edzőnek, szülőnek és családtagoknak egyaránt. A pontos menetrend még nincs meg, de ezek az egyeztetések is folyamatban vannak. De nem lenne baj, ha már ismernénk a jövő évi versenynaptárt és az OB I B versenykiírását. Akkor tudnánk, hogy mikor és mire is készüljünk. Annyi biztos, hogy az utánpótlás csapataink július 22-én elkezdik a munkát.

Címlapképünkön fehér sapkában dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk, akire a felnőtt csapat mérkőzésein a vízben is sok feladat hárult – fotó: Enyedi Beáta