Cikk a watepolo.hu weboldalon: Valami beindult Békéscsabán

zsilak-laszlo-01-foto-kdLegalábbis ami az eredményeket illeti: az ob I/B két hibátlan együttese közül az egyik a Csabai Csirkefogók.

Már az 5. fordulónál jár a másodosztályú férfibajnokság, ebben az évben is két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az A csoportban öt kör után még 100 százalékos a Békéscsaba csapata, ezzel vezeti is a tabellát. Először a Debrecen második csapatát verték meg odahaza 11—7-re, majd Szolnokon nyertek 16—10-re.

Egy héttel később Hódmezővásárhelyen is biztosan győztek, 15—6 lett a vége, majd az UVSE második csapatának játékosai is lógó orral távoztak a Viharsarokból (11—7). A legutóbbi, hétvégi meccsen a BVSC otthonában győzött a Békéscsaba, ez nem kis bravúr, hiszen a zuglóiak második csapata hagyományosan jól szerepel az ob I/B-ben: 12—11 lett a vendégeknek a végeredmény, így hibátlan Kádár József csapata.

A másik csoportban a Honvéd második csapata hibátlan mindezidáig, igaz, ők csak négy meccsen vannak túl. Velük együtt a Neptun is 12 pontos. Mellesleg az 5. fordulóban a döntetlen volt a sláger a csoportban, három mérkőzésen is iksz lett a vége.

Az ob I/B következő fordulóját október 29-én rendezik.

Eredmények – ob I/B, 5. forduló:

A csoport:

BVSC-Zugló-Békéscsaba 11-12 (1-3, 5-3, 3-2, 2-4)

Gólszerzők: Mladoniczky 6, Gyenis 3, Mátyok, Sugár, illetve Szabó Z. 4, Makra 3, Ajtai 2, Rácz, Németh D., Zsilák

Hódmezővásárhely-Debrecen 14-12 (4-3, 5-3, 2-3, 3-3)

Gólszerzők: Hajdú 6, Papp 3, Werner Gy. 2, Benkő 2, Nádasdi, illetve Szappanos 3, Szarvas 3, Patócs 2, Katona 2, Rózsa, Módy

UVSE-Szolnok 16-3 (1-0, 3-1, 7-0, 5-2)

Gólszerzők: Knézy 4, Baksa 3, Dala 3, Bauer, Németh S., Dobay, Horváth B., Mezei, Kovács D., illetve Kotlár 2, Hangay R.

EKF-Eger-Cegléd 7-5 (3-0, 0-1, 3-1, 1-3)

Gólszerzők: Kovács Cs. T. 3, Halmos, Nagy R., Baróthy, Bánhidy, illetve Práczky 2, Hajek, Némethy, Simon II.

Ybl-MAFC 10-8 (3-4, 2-0, 0-2, 5-2)

Gólszerzők: Gyarmathy 4, Cserdi 3, Jávor, Rákos, Kibédi, illetve Haraszin 2, Békési 2, Schmiedt, Helembai, Mód, Irmes M.

A csoport állása:

1. Békéscsaba 15 pont

2. UVSE 10 pont

3. EKF-Eger 10 pont

4. Ybl 9 pont

5. BVSC 7 pont

B csoport:

Pécs-ASI 11-11 (2-3, 1-3, 2-2, 6-3)

Gólszerzők: Surányi 3, Klinovszky 3, Vörös 2, Szabó E. 2, illetve Szilágyi 4, Szilvasán 3, Róth 2, Cseh

Dunakanyar Waterpolo-OSC 6-6 (1-0, 0-2, 3-3, 2-1)

Gólszerzők: Hajdu 2, Páncsics, Tislér, Ercse, Tusa, illetve Tar 2, Daczó 2, Kincses, Sikter

Neptun-AVUS 6-9 (1-0, 1-2, 4-2, 0-5)

Gólszerzők: Ábel, Dobricza, Hajós, Molnár Á., Dorogi, Garádi, illetve Takács 2, Hajmási 2, Cvetics 2, Juhász M., Ekler, Kurucz

Kaposvár-Kanizsa 11-11 (1-2, 3-5, 5-2, 2-2)

Gólszerzők: Palotás 4, Dobos 3, Halász, Tóth K., Németh L., Csikós, illetve Bakó 4, Szécsi 3, Kéri 2, Szepesi, Cserdi

Alfa SC-ESMTK-RacioNet-Honvéd 8-15 (1-3, 1-4, 5-3, 1-5)

Gólszerzők: Bernula 4, Gábor, Czmarkó, Rompos, Zsebők, illetve Reibel 4, Korbán 4, Tóth K. 3, Dömötör, Lénárt, Vad L., Hajós

A csoport állása:

1. Neptun 12 pont

2. Honvéd 12 pont (4 mérkőzés)

3. ASI 9 pont

4. AVUS 9 pont

5. OSC 7 pont

-ds-

A waterpolo.hu írása itt érhető el: http://waterpolo.hu/hir/5942/valami-beindult-bekescsaban/hun

Mindkét Tisza-parti csapat borsot tört az orrunk alá

ob2cspHódmezővásárhely adott otthont a hét végén az OB II-es csapatok újabb dupla fordulójának. Csapatunk ezúttal két szegedi alakulattal vette fel a harcot a Gyarmati Dezső Sportuszodában, de ezen a napon nem termett babért számukra.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi VTK 9—14 (2—3, 2—4, 2—4, 3—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Danciu — id. Lukácsi S., Laczó P. 3 (1), Csendes, Dávid, Weinhardt 1, Pop 2. Cs.: Román 1, Puha 1, Barta, Fazekas Zs., Csuvarszki D. 1, Szilágyi J. Játékos edző: id. Lukácsi Sándor. Szeged: dr. Bólya — dr. Csernus, dr. Ladóczki 2, dr. Török T., Németh Z. 4, Zsarkó 2, Török A. 6 (2). Cs.: Árva, Barna. Edző: Klippel Zsolt.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 1/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2.

Csapatunk 2—1-es vezetése után zsinórban ötször voltak eredményesek a Tisza-partiak, ám 6—2-es vezetésük után is talpra álltak a Csirkefogók és 7—6-ra felzárkóztak. Ezután egy hétgólos szériát fogtak ki a szegediek, amivel el is dőlt a találkozó sora.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi ÚVTE 6—21 (1—4, 1—4, 2—5, 2—7)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Danciu — id. Lukácsi S., Laczó P. 1, Csendes, Dávid 2, Weinhardt, Pop 1. Cs.: Román, Puha, Barta 1, Fazekas Zs., Csuvarszki D. 1, Szilágyi J. 1 (1). Játékos edző: id. Lukácsi Sándor. Szeged: Banka — Szegi 1, Avar 1, Major 3, Szaniszló, Király 3, Varga Á. 5. Cs.: Kővári 1, dr. Donauer 3, dr. Horváth G. 1, Fodor 2, Boros. Edző: Lakó Gábor.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 2/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

A szegediek egyenletes teljesítménnyel fokozatosan elhúzva listavezetőhöz méltóan, megérdemelten nyertek.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi TE EHÖK SE 7—5. Szentesi VK—Szegedi ÚVTE 7—26. Szegedi TE EHÖK SE—Szegedi VTK 9—8. Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi VK 10—14.

Az állás négy forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 12, 2. Szegedi VTK 7, 3. Csabai Csirkefogók VK II. 6, 4. Hódmezővásárhelyi VSC II. 4, 5. Szegedi TE EHÖK SE 3 (29—45), 6. Szentesi VK II. 3 (34—63).

Huszáros hajrá után a BVSC-Zugló csapata is kipipálva

kadar-jozsef-foto-kiss-dani-cspIsmét a mezőny egyik legjobb csapatával, a BVSC-Zugló együttesével akadt össze csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában. A múlt heti, újpestiek elleni győzelem után nagy várakozás előzte meg az újabb, nagy hagyományokkal rendelkező fővárosiak elleni derbit, amit remek véghajrával behúzott csapatunk.

BVSC-Zugló—Csabai Csirkefogók VK 11—12 (1—3, 5—3, 3—2, 2—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Budapest, Szőnyi út, 100 néző. V.: Bereczki Miklós, Zelki Soma. BVSC: Mizsei — Sugár 1 (1), Nagy S., Ágh, Molnár, Magy Á., Mátyok 1. Cs.: Fodor, Lipták, Gyenis 3, Szarvas, Balaska, Mladoniczky 6 (1). Edző: Szűcs Levente. Békéscsaba: Gál — Szabó Z. 4, Józsa, Ajtai 2, Makra 3 (1), Zsilák 1, Németh D. 1. Cs.: Szentesi (kapus), Tóháti, Bodor, Szeles, Rácz 1, Mucsi. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 4/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Mladoniczky. A mérkőzés alakulása: 0—3, 4—3, 7—7, 9—7, 10—8, 10—10, 10—11, 11—11.

Az eddigi jó sorozat után az újabb siker reményében utazott a fővárosba csapatunk — nem hiába. Jól is rajtoltak a Csirkefogók, hiszen háromgólos előnyre tettek szert. A vasutasok azonban nem adták fel, jó taktikát választottak azzal, hogy zónáztak végig, és abból fiatal és gyors embereik révén rendre lefordultak. Kontráik eredményesek voltak, nem véletlen, hogy fordítottak. A két középső negyedben egy-két könnyű gólt „ajándékoztak” a csabaiak ellenfelüknek, így ebben az időszakban kapaszkodniuk kellett. Az utolsó negyedben alaposan feljavult a vendégek védekezése, nagyon ügyeltek arra, hogy ne legyen több rossz passz, és a házigazdák ne tudjanak megúszni. Ennek, valamint a BVSC gólgyárosának, Mladoniczky Tibor végeleges kiállításának köszönhetően újból fordított csapatunk, és két perccel a lefújás előtt Szabó Zoltán látványos akciógóljának köszönhetően egy nagyon szoros és kemény mérkőzésen ismét győzött csapatunk, amivel öt forduló után továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

Mestermérleg. Kádár József: — Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ami így is lett. A negyedik negyedben nagy akarattal játszva, jól koncentrálva a magunk javára fordítottuk a mérkőzést.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Debreceni VSC 14—12. Újpesti VSE—Szolnoki VSC 16—3. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger—Ceglédi VSE 7—5. Ybl Waterpolo Club—MAFC 10—8.

Az állás öt forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 15, 2. Újpesti VSE 10 (52—37), 3. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 10 (42—41), 4. Ybl Waterpolo Club 9, 5. BVSC-Zugló 7, 6. Ceglédi VSE 6 (43—45), 7. Szolnoki VSC 6 (37—57), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 4, 9. Debreceni VSC 3, 10. MAFC 2.

Címlapképünkön a csabaiak szakvezetője, Kádár József, aki ezúttal is bízott a csapat eredményes szereplésében – fotó: Kiss Dani

Ünnep előtti felnőtt csaták a fővárosban és Hódmezővásárhelyen

Az OB I B-s felnőtt bajnokság az ötödik fordulóval folytatódik a hét végén, szombaton, amelynek során csapatunk a fővárosba, a BVSC-Zugló otthonába látogat. OB II-eseink a harmadik-negyedik fordulót játsszák ugyancsak szombaton, mégpedig Hódmezővásárhelyen.

OB I B-s csapatunk a várnál jobban kezdte a bajnokságot, hiszen négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel állnak a Keleti csoport élén. A múlt héten az Újpest követte együttesünket a tabellán, ám a Csirkefogóktól elszenvedett vereségükkel hátrébb kerültek és új második helyezett van: éppen az a BVSC-Zugló, amelynek otthonában kell bizonyítani csapatunknak. A vasutasok egyébként éppen tegnap pótolták a MAFC elleni, negyedik fordulóból elhalasztott mérkőzésüket, amelynek során 8—8-ra végeztek. Így aztán mindössze egyetlen vereségük és döntetlenjük van, és két győzelemmel rendelkeznek, ezért ismét remek csatára van kilátás a fővárosi, Szőnyi úti uszodában, ahol a találkozó játékvezetői Bereczki Miklós és Zelki Soma lesznek.

A program. Október 22., szombat, 10.00: BVSC-Zugló—csabai Csirkefogók VK. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Debreceni VSC. 11.00: Újpesti VSE—Szolnoki VSC. 11.00: Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger—Ceglédi VSE. 20.30: Ybl Waterpolo Club—MAFC 110.

Az állás négy forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. BVSC-Zugló 7 (40—38), 3. Újpesti VSE 7 (36—34), 4. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 7 (35—36), 5. Ybl Waterpolo Club 6 (44—30), 5. 6. Ceglédi VSE 6 (38—38), 7. Szolnoki VSC 6 (34—41), 8. Debreceni VSC 3 (34—48), 9. MAFC 2 (31—37), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (33—46).

OB II-es csapatunk újabb két forduló erejéig ugrik vízbe szombaton harmadik vonal a Dél-keleti csoportjának második körében. Hódmezővásárhelyen két szegedi egylet vár a mieinkre a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A program. Október 22., szombat, 12.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi VTK. 13.15: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi TE EHÖK SE. 14.30: Szentesi VK—Szegedi ÚVTE. 15.45: Szegedi TE EHÖK SE—Szegedi VTK. 17.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi ÚVTE. 18.15: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi VK.

Az állás két forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 6 (37—8), 2. Csabai Csirkefogók VK II. 6 (24—17), 3. Szegedi VTK 4, 4. Hódmezővásárhelyi VSC II. 1, 5. Szentesi VK II. 0 (13—27), 6. Szegedi TE EHÖK SE 0 (15—30).

Utánpótlás csapataink felemás hét végi mérlege

polo-stancu-kapus-csp-1Ma hajnalban Ceglédre utazott három korosztályos csapatunk, hogy az országos utánpótlás-bajnokság keretében összemérje tudását a helyiekkel. Felemás mérleggel zártak, az ifik nyertek, a serdülők csak a hosszabbításban/büntetőkkel maradtak alul, míg a legfiatalabbak sima vereséget szenvedtek.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 6—7 (3—3, 2—2, 1—0, 0—2)

OB I B-s országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, Cegléd. V.: Horváth József, Elekes Bálint. Cegléd: Bezzeg — Bicskei 1, Simon Á., Milus, Petrényi, Simon B. 4, Pusztai 1. Cs.: Hörömpő (kapus), Korb, Forgó, Rajkort. Edző: Horváth Viktor. Békéscsaba: Stancu — Vesa, Tóth K., Pop 1, Zsilák 3, Tóth F., Tifrea 1. Cs.: Darabos 2. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 3/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

Változatos mérkőzést hozott az ifjúságiak összecsapása, csapatunk egyetlen cserével küzdötte végig a találkozót. Végig bírták az iramot a Csirkefogók, amit alátámaszt, hogy az utolsó negyedben fordították meg a mérkőzés kimenetelét.

További eredmények. Ifjúságiak. Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda 9—11. Vasas Continentál II.—Oázis SC 16—20.

Az állás két forduló után: 1. Oázis SC 3 (20—16), 2. MVLC Miskolci VC 3 (15—12), 3. Híd-OSC-Újbuda 3 (11—9), 4. Hódmezővásárhelyi VSC 3 (8—6), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (13—14), 6. Ceglédi VSE 0 (6—7), 7. Csongrádi VVSE 0 (9—11), 8. Vasas Continentál II. 0 (16—20.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 12—10 (2—3, 0—2, 4—1, 2—2, 4—2)

OB I B-s országos serdülő bajnokság, Keleti csoport, Cegléd. V.: Ercse Norbert, Horváth József. Cegléd: Bezzeg — Kökény, Tószegi 3 (1), Korb 1, Forgó, Milus 6 (3), Rajkort 1 (1). Cs.: Pákozdi, Csáti, Fekete 1 (1), Szabó B., Ecser, Török. Edző: Juhász Benjámin. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós 1, Fazekas Zs. 3 (2), Csuvarszki D. 2 (1), Fazekas S., Darabos 4 (2). Cs.: Tömő (kapus), Zahorán, ifj. Lukácsi S., Kása. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 11/3, ill. 6/1. Büntetők: 6/6, ill. 9/5. Kipontozódott: Braun, Koós.

Mindössze egy-egy akciógólt jegyezhettünk a serdülők mérkőzésén, az alapjáték döntetlenje (8—8) után a büntetődobások döntötték el a találkozó sorsát.

További eredmények. Serdülők. Váci VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 2—8. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 6—12. Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda 6—19. Vasas Continentál II.—Oázis SC 11—14.

Az állás két forduló után: 1. A-Híd-OSC-Újbuda 6 (35—11), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 6 (13—3), 3. MVLC Miskolci VC 6 (24—16), 4. Oázis SC 3 (14—11), 5. Ceglédi VSE 3 (12—10), 6. Váci VSE 3 (18—21), 7. Vasas Continentál II. 0 (21—26), 8. Csabai Csirkefogók VK 0 (11—17), 9. Csongrádi VVSE 0 (19—35), 10. Aqua SE, Nyíregyháza 0 (11—28).

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 16—8 (3—1, 8—3, 2—3, 3—1)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Cegléd. V.: Ercse József, Horváth Norbert. Cegléd: Hörömpő — Pákozdi, Halmi, Fekete 4 (1), Szabó B. 4 (1), Szendrei 2, Ecser 3 (2). Cs.: Zöldi (kapus), Kovács V. 2 (1), Gáspár 1, Csáti. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 1, Kiss D., Demeter, Beharóczki Z. 4, Paksi, Kozma 1 (1). Cs.: Ilyés (kapus), Vozár B., Bencsik, Schindler I. 1 (1), Diós, Körözsi, Schaffer 1. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 21/5, ill. 10/3. Büntetők: 5/5, ill. 3/2. Kiállítás cserével: Bencsik, Vozár B., Lukácsi M. Kiállítás négy percre: Paksi. Kipontozódott: Csáti, ill. Kiss D., Schindler, Demeter.

Ez a mérkőzés nem éppen a béke és barátság jegyében telt el, amit alátámaszt a megannyi kiállítás, büntető. Csapatunknak 9—1 után kevés esélye volt a győzelemre.

További eredmények. Serdülők. Váci VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 30—4. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 5—9. Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda 8—5. Vasas Continentál II.—Oázis SC 16—8.

Az állás két forduló után: 1. Csongrádi VVSE 6 (38—21), 2. MVLC Miskolci VC 6 (20—8), 3. Csabai Csirkefogók VK 3 (33—18), 4. Váci VSE 3 (42—29), 5. A-Híd-OSC-Újbuda 3 (30—21), 6. Ceglédi VSE 3 (16—8), 7. Vasas Continentál II. 3 (19—19), 8. Oázis SC 0 (8—16), 9. Aqua SE, Nyíregyháza 0 (13—30), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (6—55).

Címlapképünkön Michael Stancu kapus, aki az ifjúságiak mérkőzésén teljesítményével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ebben a kategóriában győzött csapatunk