Pont(ok) reményében utazik ismét a fővárosba csapatunk

Újabb kemény mérkőzés vár a csabai felnőtt pólósokra, és ismét egy első osztályú gárda „háttércsapata” otthonában kell megmutatnia az újjá alakuló Swietelsky-Békéscsabának, mire lehet képes az új szezonban.

OB I B-s felnőtt csapatunk holnap, szombaton az A HÍD OSC Újbuda otthonában, a dél-budai Nyéki Imre Uszodában lép fel 17 órától. A fővárosi gárda az első fordulóban a BVSC-Zugló Szőnyi úti medencéjében nagy gólkülönbségű vereséget szenvedett (17—8), míg a mieink szoros csatában maradtak alul a Vasassal szemben (7—5). Ezeket az előzményeket tekintve nyíltnak tűnik a derbi, amelynek kijelölt játékvezető párosa: Vogel Gábor, Tordai Gábor.

— Ezen a héten is „nehezített” körülmények között készültünk, hiszen a sátorállítás még nem fejeződött be az Árpád fürdőben — foglalta össze az elmúlt napok eseményei dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Talán egy pont volt, ami egy kicsit jobbá tette a hangulatot: csütörtökön, Hódmezővásárhelyen felkészülési mérkőzést játszottunk a helyiekkel, akikkel egyébként nem egy csoportban vagyunk idén az OB I B-s bajnokságban. Azt tapasztaltam, hogy az újjá formálódó együttesünk nincs lépéshátrányban velük szemben. Szombaton viszont újra éles meccsre kerül sor, ismét a fővárosban, az OSC ellen, ahová teljes csapattal utazunk. Az orvosegyetemisták második vonalbeli gárdáját zömében ifjúsági és junior játékosok alkotják, akik nagyon gyorsak, képzettek, de van ellenük keresnivalónk. Ha a csapat olyan fegyelmezett játékot mutat az OSC ellen, mint a Vasas elleni második félidőben, akkor ponttal, pontokkal térhetünk haza. A lényeg, hogy a saját játékunkat erőltessük ellenfelükre, akik soraiban egyébként ugyancsak egy csabai nevelésű játékos, Szeles Ákos is helyet kap. Nálunk pedig várhatóan egy újabb tehetséges fiatal, a még csak 14 esztendős, Gyuláról indult Gellény Zétény mutatkozhat be a felnőttek között, akiről az elmúlt hetek, hónapok edzésmunkája alapján látom, hogy megérett arra, hogy kiérdemelje ezt a lehetőséget.

A párosítás. Szeptember 28., péntek, 20.30 óra: MAFC 113—Kaposvári VK. Szeptember 29., szombat, 11.00: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.00: A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba. 19.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vasas SC. A BVSC-Zugló—Szegedi FVCS mérkőzést tegnap, csütörtökön játszották, a végeredmény: 16—15.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban is a második fordulóra kerül sor a hét végén, ám vendéglátóink „hasonló cipőben járnak”, mint mi: éppen ezen a játéknapon kezdik téliesíteni a ceglédi uszodát, ezért a két gárda egyezsége alapján egy később kijelölendő időpontban pótolják a három korosztály összecsapását.

A további menetrend. Szeptember 30., vasárnap: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai VSE. Csongrádi VSE—Ybl Water Polo Club. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. Hírös Sport, Kecskemét—Kaposvári VK. Oázis SC, Budapest—Újpesti VSE II.