ímkézett bejegyzés

 2022. 06. 14.   Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő

A kiváló fotós és nem mellesleg újságíró, a behir.hu szerkesztője, Such Tamás kétszeresen is az uszodák rabja lett. Nevezetesen fiatal korában úszóként jegyezték a versenyeken, fia, Such Bertold pedig néhány éve a békéscsabai vízilabdaklub utánpótláskorú játékosa. Nem véletlen, hogy mindketten az Árpád fürdő, a víz, a napfény szerelmesei, és az sem véletlen, hogy Tamás, az apuka is tevékeny részese volt a minap lezajlott apák-fiúk pólómérkőzésnek. Such tamás beszámolója így fest a behir.hu portálon:

Kettős apa-fiú rangadó zajlott péntek este az Árpád fürdő 50-esében. Az első meccset a 2010-es (gyermek IV.), míg a másikat a 2009-es (gyermek III.) csirkefogók vívták (alázták?) atyáikkal. Mi a másodikban voltunk érdekeltek. Jelige: Ne fulladjunk meg! (Egy valódi mélyvízinterjú/riport.)

Csabai Zozó – a gyerekek trénere – jó szokásához híven idén is vízbe hozta a szezonzáró apa-fiú pólómeccset. Noha az eredmény előre borítékolható volt, de a remek hangulat minden bánatot felülírt.

Nem mellesleg míg egy apa-fiú kosár, kézi, foci stb. találkozón bizonyos szempontból a faterok pariban vannak a skacokkal, hiszen a szilárd pályán futni bárki tud. No de a víz… Ott nincs zsebre tett kézzel, fütyülve sétálás. Ráadásul milyen tudathasadásos állapot az, amikor azok a gyerekek az ellenfeleid, akiknek egész évben ott szurkolsz a partról.

Már a felállás sem volt túl szerencsés: nyolcan küzdöttünk 11 kölökkel – ergo nem nagyon volt cseresorunk. Szerencsére azonban Zozó – aki egyébként a bajnokság alatt a bírók nagy kedvence – volt a sípmester.

A mérkőzés Viktória szabály szerint zajlott, ami azt jelenti, hogy mindent szabad (főleg nekünk) – például a bokájánál visszahúzni a gyerkőcöt, hogy „Hova viszed azt a labdát?!!” – miközben már rég nem nála volt.

– Milyen volt? – kérdezem Nánási Hunor apukáját, Istvánt, aki még az első csata után tápászkodott ki a vízből. – Fáj – válaszolja. – Mi? – Minden. Most tudtuk meg, hogy mi a magyarok istene.

Zozó instrukciói az összecsapás előtt az öregekhez: – Ne úszásban akarjátok megverni őket, próbáljatok passzolni. Különben is a labda mindig gyorsabb, mint ahogy ti úsztok. – Ezt tudjuk – bólogatnak. – Nem baj, ha lenyomjátok őket, nem fogom lefújni.

– Időben lefeküdtél? – faggatam Rácz Domonkos édesapját, az öreg Domit. – A lefekvés előtt vízilabdás videókat néztem – így ő.

– Úgy gondolom, gyorsan megtanulok a hátamon levegőt venni, mert szerintem többet leszünk a víz alatt, mint fölötte – íme Gyuricza Pisti apukájának, Tominak a meccs előtti lila víziója.

… és békésen kergetek egy sárga labdát a medencében, amikor valaki lenyom a víz alá… Hát a fiam! – Mi a franc van, nem kaptál Magnumot ebéd után? – Nem!

– Apu, menj már előrébb, fogd a fiadat! – instruktál Rácz Emma, Domi húga. – Húzd vissza!

– Ez szabályos? – kérdi Such Berci anyukája, Emese amikor az egyik apuka gólt dobott. – A válla kint volt – válaszolja Orosz Regő édesanyja, Kata. (mármint vagy 5 centit kiemelkedett a vízből)

– Zimbrán góóól! – üvöltik többen a vízből. (Zimbrán Milán betalál az atyáknak) – Írjuk ki a Facebookra! – reflektál Zozó.

– A bíró most jól fúj? – kérdi Orosz Regő anyukája. – Nem tudom… szerintem velünk van! – feleli Zimbrán anya.

A negyedek hosszát általában az apukák arcvörösödésének az árnyalata határozta meg. Ajtai Miki, a serdülők, ifik és a felnőttek játékosedzője és Fodor Ádám vezetőedző feltűnően sokat cikáztak medence körül, biztos a felnőtt kispadra kerestek utánpótlás-játékost.

(a meccs végén)

– Jaj, Istenem! Jó volt, csak majd’ megfulladtam – sopánkodik Gyuricza papa.

– Egyszer szoros közeli állapotba felhúztalak benneteket – lelkesíti Zozó az átlagban 45 éves embereket.

– Kérem, értékelje a meccset! – faggatom Puha Zalán édesapját, Zolit, aki a szeniorok gólkirálya volt, aki egyébként a felnőttek oszloposa. – Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Az utóbbi időben egy komplett csapattá nőtték ki magukat. – És mi? – Mi taták voltunk.

(Szerintem úgy hat fával kaptunk ki, vagy tízzel?)

forrás: behir.hu/Such Tamás – fotó: Nagy Emese

 2022. 04. 12.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub 2022. március 22-én, kedden 17.00 órakor vezetőségválasztó közgyűlést tart Békéscsabán a Dózsa György út 35. sz. alatti Nyugdíjas Egyesület nagytermében.

Napirend:

– napirend ismertetése elfogadása

– levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, szavazatszámlálók választása

– szakmai és pénzügyi beszámolók ismertetése

– ellenőrző bizottság beszámolója a gazdálkodásáról

– hozzászólások

– szavazás a beszámolók elfogadásáról

– új vezetőség ismertetése, választása

– 2022. éves költségvetés ismertetése

– szavazás a költségvetés elfogadásáról

– egyéb bejelentések

Kérjük egyesületünk tagjait, és a 18 évnél fiatalabb sportolóink szüleit, hogy a határozatképesség érdekében feltétlenül jelenjenek meg. Határozatképtelenség esetén, a megismételt közgyűlés helyszíne és napirendje változatlan. Időpontja: 2022. március 22., kedd, 17.30 óra. A megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében – a megjelentek számára tekintet nélkül – határozatképes.

Az elnök, az ügyvezető elnök, az öttagú vezetőség és a háromtagú ellenőrző bizottság tagjaira 2022. március 17-ig – a tisztség megjelölésével – Fodor Ádám jelölőbizottsági tagnál lehet írásban, vagy e-mailben javaslatot tenni. E-mailcím: fodor.adam(at)gmail.com

 2021. 05. 12.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A ma sportoló fiatalok elé sokféle példaképet lehet állítani. Akár olyat, aki olimpiai- vagy világbajnok az adott sportágban, de olyat is, aki az aktív testmozgás mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetett, majd szép érdekes „szakmát” szerzett, amiben kiteljesedett és jól boldogul.

Ilyen például a ma 36 esztendős dr. Apáti-Nagy Péter, aki jó néhány évet lehúzott a vizes sportágban. Mint oly sok vízilabdás, ő is először az iskolai úszásoktatás keretében sajátította el a sportág alapjait, Budavári István keze alatt ismerkedett meg eme nedves közeggel, majd egy ideig az úszóklub tagjaként élte életét.

– A Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumba jártam, és ahogy a suli megannyi kisdiákja, én is a tanórák keretében tanultam meg úszni – vallja dr. Apáti-Nagy Péter. – Három évig tagja voltam a klubnak, de a faltól falig úszás nem igazán az én világom, ezért egy idő után felhagytam az edzésekkel.

Mégis visszataláltál a vízhez…

– Tény, jó néhány év kihagyás után az egyik osztálytársam, Vermes Boldizsár unszolására ismét víz közelbe kerültem. Ő már egy ideje lejárt az Árpád fürdőbe a vízilabdaedzésekre, követtem, majd néhány tréning után én is kedvet kaptam a sportághoz. Igaz, ekkor már 15-16 éves voltam, de jó élmény volt vízilabdázni, vonzott a közeg, a társaság, és itt „tanultam meg szeretni” a sportágat.

Kik voltak az edzőid és milyen poszton játszottál?

– Serdülő korcsoportosként Ricza Lajos, majd, amikor ifjúsági korosztályos lettem, Balázs Lajos és Szlávik Győző. Bal szélsőként vettek számításba. Igaz, nem magas szinten űztem a sportágat, hiszen a Budapest Bajnokságba nevezték a csapatot, de mindez rendszeres játéklehetőséget és sok élményt adott.

Miként klubunk legtöbb 18 évese a továbbtanulás miatt várost váltottál. Hol folytattad a tanulmányaidat?

– Miként a békéscsabai többsége, én is Szegedre jelentkeztem az egyetemre. Az orvosira nyertem felvételt.

A Tisza-parti városban nem folytattad a pólót?

– Eleinte nem. De rövid időn belül alakult egy egyetemi csapat. Ennek az edzéseire jártam több, kevesebb rendszerességgel, de mérkőzéseket már nem játszottam. A mozgás öröme és a víz vonzása miatt lettem a klub tagja.

Tanulmányaid befejezése után azon kevesek közé tartozol, aki visszatért Békéscsabára. Hol helyezkedtél el, és mire szakosodtál mint orvos?

– Traumatológia, ortopédia a szakterületem, és a békéscsabai kórházban kezdtem rezidensként nyolc évvel ezelőtt. Azóta is ott dolgozom.

Nem gondoltál arra, hogy „hazai környezetben” folytasd a sportág űzését?

– Tény, továbbra is edzésben vagyok, de most már nem kizárólag a vízben. Nyaranta szívesen megmártózom az Árpád fürdő versenymedencéjében, de már nem játszom semmilyen bajnokságban. A testmozgás öröme azonban megmaradt.

Az orvosok látják legjobban, hogy jó, ha sportolnak a fiatalok. Miért ajánlod te is a mai gyerekeknek a rendszeres testmozgást?

Nem lesz mindenkiből bajnok, de aki mindennaposan sportol, egészségesebb emberré válik. Fizikálisan megerősödik, ami hosszú távon ugyancsak kihat az egészségükre, megelőzheti a későbbi problémákat. A sportbaráti közösségek kialakulása sem elhanyagolandó. Ezért mindenkinek ajánlom, hogy találjon magának egy olyan sportágat, amelyben jól érzi magát.

Címlapképünkön: Apáti-Nagy Péter idejében gyakran előfordult, hogy az edzőtáborokat élővíz mellé szervezték, ami a fiatalok számára rendhagyó és érdekes volt

 2021. 04. 13.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Szeged, Makó, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Gyula. Ezek voltak egykori remek játékosedzőnk, a ma a fürdővárosban élő és tevékenykedő dr. Czirok Sándor életútjának főbb állomásai. Hosszú utat tett meg a vízilabdától a különböző oktatási intézmények vezetői posztjáig az idén 62 esztendős, több rangos elismerést kiérdemlő többszörös „mester”, aki ma is vérbeli pólósnak érzi magát.

– Szegeden születtem, de kisgyerekként Makóra költöztünk – emlékszik vissza a legfiatalabb időszakára dr. Czirok Sándor. – A fürdő közelében laktunk, érthető, hogy hamar megtanultam úszni. Igaz, akkoriban szinte nem létezett a városban úszósport, de azért rendszeres látogatója voltam a vizes birodalomnak. Miután visszaköltöztünk Szegedre, azonnal kerestem a lehetőséget, hogy valamelyik vizes sportágba bekapcsolódjak. Kezdő úszónak már „öreg” voltam, ám a pólósok örültek jelentkezésemnek. Az akkoriban az első osztály kapuját átlépő SZEOL igazolt utánpótláskorú vízilabdázója lettem 1971-ben.

Miért éppen vízilabdázó lettél?

– A víz már Makón is vonzott. Szegeden próbálkoztam a labdarúgással is, de ehhez ekkor még túl fiatalnak találtak, és nem vettek fel a klubba. Az első vízilabda edzőm, Lihóczky Károly azonban már akkor befogadott a csapatba. Bár itt is nehezen indult be a sportkarrierem, ugyanis gyakran begyulladt a fülem, a torkom, a mandulám. De még ugyanebben az évben kivették a mandulámat, és onnan kezdve megritkultak az egészségügyi problémáim. Egyre több edzést vezényeltek mestereim, nyolcadikos koromtól pedig beléptek a reggeli tréningek is, amikortól kezdve ugrásszerűen javult a teljesítményem.

Ezek szerint az összes korosztályt végigjátszottad…

– Tíz éven át voltam a szegedi klub igazolt játékosa. Már 16 évesen a felnőtt gárda tagja (is) voltam, miközben különböző utánpótlás kupákat, Budapest-bajnokságot nyertünk. 1976-ban az Országos Ifjúsági Kupában nyújtott teljesítményem után az Újpest le akart igazolni, de maradtam Szegeden. Később az ifjúsági válogatott kialakításánál is szóba került a nevem, de akkoriban vidéki srácoknak nehéz volt oda bekerülni.

Úszástudásod is elég acélos lehetett, hiszen több eseményen is részt vettél a rokon sportágban.

– A vidékbajnokságokon többször is a döntőkbe kerültem, de indultam az országos utánpótlás-bajnokságokon is. Nemcsak a pólósokra jellemző 100 méteres gyorsúszás volt az erősségem, 1500 méteren is ifjúsági aranyjelvényes szintig jutottam. Később a hadsereg bajnokságon 1500 méteren negyedik, négyszázon bronzérmes voltam. Amíg sorkatona voltam Hódmezővásárhelyen és több hónapon keresztül a hadsereg bajnokságra készültünk, napi két úszó- és két vízilabdaedzésen vettem részt. Ez mégiscsak jobb volt, mint a laktanyában ülni.

Ne siessünk előre, szegedi éveid alatt következett az érettségi, ami jelentősen megváltoztatta az életedet annak ellenére, hogy továbbra sem tudtál elszakadni kedvenc sportágadtól.

– Valóban. Szüleim és az edzőim is mindig azt hangsúlyozták: a tanulásra ugyanolyan nagy hangsúlyt fektessek, mint a sportra. Érettségi után felvételt nyertem a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára, ahol nagyon szigorúan vették a jelenlétet. Egyre nehezebb volt összehangolni a tanulást és a sportot. De az utóbbiról sem voltam hajlandó lemondani. Nem volt könnyű, de azzal azért szembesülnöm kellett, hogy a napi egy edzéssel nehéz első osztályú játékosnak lenni. A ’80-as évek elején adódott a lehetőség, hogy Békéscsabára igazoljak.

Ez nagy ugrás egy OB I-es háttérrel rendelkező csapat után. Mégis, hogyan adódott, hogy éppen a Viharsarok fővárosába kerültél?

– Nevezhetjük nagy ugrásnak, de ezzel megmaradt a sportolási lehetőségem. Igaz, kezdetben Szegeden edzettem, és Csabán játszottam, de egy idő után átkerültem Békés megyébe. Költözésem oka pedig egyszerű volt: a ’70-es évek közepe óta létezett újra póló Békéscsabán olyan alapítókkal és remek játékosokkal, mint Szécsi Tamás, Szeles Imre, Blahut Béla, Ricza Lajos, Lipták Pál, Balázs Lajos, Szilágyi József… Megalakulásuk után több alkalommal is játszottunk egymás ellen edzőmeccseket, amelyek során összebarátkoztunk. Egy ilyen alkalommal vetődött föl, átigazolnék-e? Igent mondtam, így végül hosszú távon is Békés megyei lettem.

Ebbe minden bizonnyal az is belejátszott, hogy itt ismerkedtél meg gyulai feleségeddel.

– A gyulai Mohácsi Mátyás Kertészeti és Élelmiszeripari Szakközépiskolába kerestek akkoriban szaktanárt. Jelentkeztem, felvettek. Az iskolában ismerkedtem meg feleségemmel, Gedeon Évával, akivel közel 40 éve vagyunk házasok, felnevelve három gyermekünket. Később, 2015-ben, egyszerre szereztük meg a mesterpedagógus címet is.

Kanyarodjuk vissza a sporthoz. Ha már Békés megyei lettél, a játék mellett edzői tevékenységet is vállaltál, hiszen ebben is oklevelet szereztél.

– Korábban az egyik alapító, és aki elcsábításomban nagy szerepelt vállalt, Szécsi Tamás volt az edző, aki viszont egyre inkább a vállalkozásának szentelt nagyobb figyelmet, ezért fokozatosan kiszállt a pólóból. Mivel egy-két éve már itt játszottam és egyben átköltöztem Gyulára, felkértek, hogy töltsem be a játékosedzői feladatot. Csaknem tíz éven át játszottam, edzősködtem és tanítottam Gyulán az iskolában. A felnőtt csapat mellett az utánpótlással is foglalkoztam, remek kis kollektíva fejlődött ki a klubban ebben az időszakban. Ám egyre több volt a „civil életbeli” munka, és a család is mindjobban előtérbe került, fel kellett hagynom az edzések tartásával, bár még egy-két évig játszottam.

Mire vagy a legbüszkébb a békéscsabai pólós időszakodból?

– Döntően arra, hogy életben maradt a sportág Békéscsabán. Pedig nagyon nehéz időszakokat éltünk meg. Megszűnt a Békéscsabai Előre Spartacus vízilabda szakosztálya, ezért új bázist kellett keresni. Miközben több erő is azon munkálkodott a városban, hogy ne kapjon teret a sportág. Azonban elévülhetetlen érdeme volt dr. Máté Mihálynak, klubunk akkori elnökének és tekintélyének, hogy életben maradtunk. Sőt, azt követően olyan remek pólósok kerültek ki a kezem alól, mint Máté Attila kapus, vagy a ma is még játszó Lukácsi Sándor, Dávid Levente, Puha Zoltán. Vagyis ekkoriban indult be a dinamikusabb utánpótlásképzés a klubban, és jöttek is az eredmények. Mindig is büszke leszek erre az időszakra.

Tény, a család, az iskola egyre nagyobb kihívást és elfoglaltságot követelt, a pólótól elszakadtál, de a sporttól nem végleg.

– Aki sportoló volt, azok többsége nem tud végleg hátat fordítani annak. Felkértek az akkoriban többszakosztályos Gyulai SE elnökének, amely tisztet 2019-ig töltöttem be. Tovább fokozódott a „civil életbeli” elfoglaltságom, ezért az újabb ciklusra már nem jelöltettem magam. De ez az időszak is szép volt az életemben, ekkor kaptam meg a Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíjat.

Hosszú időn át a Göndöcs Benedek Középiskola igazgatója voltál…

– Csaknem harminc évvel ezelőtt a feleségemmel és néhány barátunkkal együtt alapítottuk az iskolát. Nagy munka volt a létrehozása, ezért is hagytam abba a vízilabdázást a ’90-es évek legelején. Bár időközben átadtuk az intézményt az egyháznak, 27 éven át a vezetője voltam. Napi 12-14 óra munkával járt, nagyon megterhelő volt, annál is inkább, mert mintegy kétszáz dolgozót kellett irányítanom a megannyi diák mellett. Ezen időszak alatt azonban több rangos elismerést kapott az intézmény.

Ma viszont új feladatot kaptál.

– Ugyancsak a ’90-es évek eleje óta működik a szintén általunk alapított Gyulai Népfőiskola, amelynek a vezetője vagyok. Döntően felnőttképzéssel foglalkozunk, de gyerekeknek is szervezünk eseményeket, programokat. Ezt egyébként a „göndöcsös” 27 évemmel párhuzamosan vezettem, ma viszont már csak ez kap prioritást az életünkben.

Ezek szerint hatvanon túl már vége a pólós életnek.

– Nem egészen. A gyakorlatban előfordult, még ha ritkán is, hogy játszottam az öregfiúkkal egy-egy meccset. De a szívem csücske mindig is a vízilabda marad, követem minden szinten, így a békéscsabai pólós életet is. Utóbbi esetében pedig nagy öröm tölt el, hogy ilyen szépen fejlődik továbbra is a vizes élet a békési megyeszékhelyen és immár egy kicsit Gyulán is.

Dr. Czirok Sándor tanulmányai

Szegedi Élelmiszeripari Szakközépiskola érettségi (1978)

Szegedi Élelmiszeripari Főiskola (1982)

Gödöllői Agrártudományi Egyetem pedagógus diploma (1987)

Budapesti Műszaki Egyetem közoktatásvezető diploma (2001)

Pázmány Péter Tudományegyetem, jogász diploma (2003)

Szegedi Tudományegyetem minőségfejlesztési tanári diploma (2009)

Elismerései

A tanítás Ifjú mestere (1989)

Szent György Lovagrend tagja 1997 óta, ma priorja

Szent Gellért Érdemérem (2004)

Göndöcs Benedek Méz Lovagrend tagja (2012)

A Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíj (2016)

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott 2017-ben

Gyula Kiváló Polgára kitüntető cím (2017)

És amire még ugyancsak büszke: a Nemzeti Összetartozás Napja ünnepségnek gyulai szónoka volt 2013-ban

Címlapképünkön az álló sorban balról harmadik dr. Czirok Sándor, mellette a sportág békéscsabai fennmaradásának egyik kulcsfigurája, dr. Máté Mihály. A felvételen egyébként az általa felkészített egyik legerősebb utánpótlás együttes látható, állnak, balról: Mihály János, Varga Ákos, dr. Czirok Sándor játékos edző, dr. Máté Mihály klubelnök, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán. Guggolnak: Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán

 2020. 11. 29.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A fenti címmel jelent meg egy érdekes írás a behir.hu weboldalon Such Tamás tollából (akinek nem mellesleg fia, Such Bertold a békéscsabai gyermek IV. korosztályos vízilabdacsapat tagja). Ezt most teljes terjedelmében honlapunkon közzé tesszük.

A szegedi származású Fodor Ádám kvázi beleszületett a vízilabdába. Noha eleinte Rajmund bátyjához hasonlították, ő idővel más utat választott: pólóedző lett. Két éve Békéscsabára bútorozott, július 1-jétől a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzője. Az irodájában beszélgettünk, miközben a fejünk fölött zúgott a fürdő szellőztetője; tegeződtünk.

Két éve Szegedről igazoltál át.

– Tősgyökeres szegediek vagyunk, de az anyai nagyszüleim Békésszentandrásról és Körösladányból származnak, akik idővel Szegedre költöztek; és a szüleim ott ismerkedtek meg.

Hogy lett a bátyád vízilabdás?

– Asztmás volt, és a szüleim elvitték az uszodába. Majd az első edzője, Lihotzky Karcsi bácsi – egyébként nekem is ő volt az első trénerem – egyszer csak az úszók medencéjéből átette a pólósokéba.

Már gyerekkorban látszik a „vázon”, hogy ki, mire van rendeltetve?

– Ez egy komplex dolog. Vannak gyerekek, akiknél korábban látszódik, hogy milyen izomzatuk van, ők korábban is fejlődnek, náluk azonban a korai kiégés veszélye az, amivel számolni kell. Vannak későn érő típusok, bennük meg a motiváltságot kell fenntartani – mert ők az elején kevésbé sikeresek –, hogy amikor elkezdik behozni a lemaradást a fejlettségben, akkor ne legyenek lemaradva. Szóval gyerekkorban minden játékost egyformán kell kezelni.

A szorgalom talán a tehetségnél is fontosabb.

– Én mindig is a munkában hittem; és ha többet dolgozol, annak előbb-utóbb megvan az eredménye. A tehetség egy idő után kevésnek bizonyulhat, ha nem társul mellé a szorgalom, vagy éppen a fizikai adottság.

Elképzelhető, hogy egyszer Csabának is lesz olimpikonja?

– Mindig ez a cél. Nyilván az a négy játékos, akik idén eligazoltak, egyrészt nagy űrt hagytak maguk után. Illetve büszkeségei az egyesületnek, mert sikerült olyan fiatalokat kinevelni, akik nagyobb kluboknak kellettek.

Ez egy utánpótlásbázis.

– Sajnos, amíg nincs Csabán olyan felsőoktatás, amely itt tartja a gyerekeket… A tanulás nagyon fontos, ezt a gyerekekbe is sulykoljuk. De ha valaki tudatosan osztja be idejét, a sport és a tanulás megfér egymás mellett. Ezért nem szoktam elfogadni, hogy ha egy gyerek egy héten háromszor a tanulásra hivatkozva nem jön le edzésre.

Gyerekként mindig megkaptad, hogy „Bezzeg a bátyád!”?

– Ez leginkább kisebb koromban zavart. Amikor már olimpikon volt, a tanárok kipécéztek maguknak. Egyszer rajzórán a tanár háttal állt nekünk, és motyogást hallott. Megfordult, és rám förmedt, hogy „Nem te vagy az olimpikon, mit képzelsz magadról?”. Miközben én akkor már rég külön voltam ültetve, mert nem voltam „kisangyal”. Az angoltanár meg azért csesztetett, mert szerinte festem a hajam, miközben a nap szívta ki, mert állandóan a medencében voltam. Nekem is az volt a célom, hogy egyszer kijussak az olimpiára. Ám 16 évesen tudatosult bennem, hogy én már soha nem leszek olyan nagy játékos, mint a bátyám. Majd elmondtam Lakó Gábornak, az edzőmnek, hogy követni szeretném a pályán. Ezért a tanulmányaimat eszerint folytattam, Szegeden a Testnevelési Főiskola Rekreáció és Egészségfejlesztő szakán. Itt a tantárgyak nagyon hasonlóak voltak a testnevelőtanár-képzéshez, de nem a gyakorlati szintek könnyebben teljesíthetőek voltak.

Nekem volt olyan úszóedzőm, aki nem tudott úszni.

– Vannak ilyenek. A vízilabda egy olyan sport, hogy sokáig benne kell lenni, hogy az egész lényeget lásd. A játékvezetőkön látom – szoktam én is bíráskodni, olyakor átállok a sötét oldalra –, hogy életükben nem pólóztak, és csak azt látják, ami könyvben tanultak. Nem tartom szerencsésnek.

Melyiket szereted jobban?

– Természetesen az edzősködést. Úgy vallom, hogy az ember csak úgy lehet jó edző, ha élből ismeri a folytonosan frissülő szabályzatokat.

Mióta trénerkedsz?

– 2006-ban, egyetemista koromban átkerültem a vásárhelyi OB I/B-s csapatba, és épp akkoriban került oda a korábbi edzőm is, Lakó Gábor. Majd megkért, hogy segítsek be neki; tulajdonképpen többet tanultam tőle, mint az egyetemen.

Idén májusban, mielőtt Szilágyi Kristóf távozott a klubtól, elmondta, hogy te vagy az utód, de akkor még nem volt szabad leírni… Majd elmesélte, hogy a bátyádon keresztül ismert meg téged.

– Két éve egy szabadkai tornán futottunk össze, és megkérdezte, hogy van-e kedvem Békéscsabára jönni. Majdan aludtam rá néhány napot…

Nem bántad meg?

– Nagyon szeretem Szegedet, de ez a nyugodtság, ami itt van Csabán, az mindennél többet számít. Először a párom nem jött velem, és majdnem szét is váltunk, de a távolság megoldotta. Amikor csak tehettem, mentem; amikor csak tehette, jött. Majd megszűnt az állása és végleg jött utánam. Úgy tűnik, így lett megírva a sorsunk.

Nagy volt nyáron az edzőmozgás, mert Kristóf után Mucsi Zsolti is távozott az egyesülettől. De valaki azt mondta, te biztos, hogy maradsz, mert elkezdtél építkezni. Miképp fogadtad, hogy rád esett a választás?

– Megtisztelő volt, hogy rám gondoltak. Ez egy bizalmi pozíció. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évnyi ténykedésemnek köszönhetően esett rám a választás, és én ezt nagy örömmel vettem. Mindent megteszek, hogy megháláljam bizalmukat.

Friss vezetőedzői sikerélmény?

– Az országos gyermek csapatunk játékosaival két éve foglalkozok, ők igen szép eredményeket értek el az ősz folyamán. A serdülők és az ifik nehéz helyzetben vannak, mert miután elment, a már említett négy húzójátékos, most a korábban kiegészítők léptek előre a helyükre.

De ez egyben lehetőség is nekik.

– Nem egyszerű, mert korábban egy olyan csapatban voltak, hogy szinte mindent megnyertek… Egyébként, amikor idekerültem, egyből lejött, hogy úszástudásban messze el vagyunk maradva az országos átlagtól. Azt kell elfogadni, hogy az úszás nem jön csak úgy magától, azt nem lehet megvenni a boltban.

***

Érdekesség, hogy Ádám bátyja, Rajmund szintén a nyáron lett a férfi vízilabda OB I-ben szereplő Kaposvári VK szakmai igazgatója.

Címlapképünkön, Fodor Rajmund archívumából: Én és a kisöcsém