ímkézett bejegyzés

A hétvégi hét meccsből öt hazai környezetben játszódik

Október utolsó hétvégéje ismét gazdag vízilabdás programot ígér. Három kategóriában, hét mérkőzést játszanak utánpótlás csapataink, amelyek közül ötöt hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben.

A Délkeleti nemzetközi területi ifjúsági bajnokságban a második fordulóra kerül sor, amelynek házigazdája Kecskemét lesz. Az ide sorolt hét csapat hét mérkőzést játszik szombaton. A serdülőkkel megerősített, eddig veretlen csapatunk egy fővárosi egylettel, az Erzsébeti SMTK gárdájával, majd némi pihenő után a Szegedi Vízipóló Suli együttesével veszi föl a küzdelmet.

A program. Október 26., szombat, 10.00 óra: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad (román). 12.00: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 15.00: Clubul Sportiv Amefa Arad–Kecskeméti Junior. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK.

Innen folytatják (az állás az első kör után): 1. Kecskeméti Junior 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 3, 4. Szegedi Vízipóló Suli 3, 5. Szolnoki Dózsa 3, 6. Erzsébeti SMTK Budapest 0, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A baby korosztályosok is a második körhöz érkeztek a Délkeleti területi vidékbajnokságban. Ezt a fordulót Békéscsabán rendezik meg. A kilenc csapat kilenc találkozót vív egymással, vagyis szinte reggeltől estig pezseg majd a víz az Árpád fürdő sátortetős medencéjében. Fiataljaink a mórahalmiakkal és a szegedi egyik alakulattal méri össze tudását.

A program. Október 26., szombat, 10.00 óra: Mórahalmi VSK–Csabai Csirkefogók VK. 10.50: Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VSK. 12.30: Kecskeméti Junior–Szentesi VK Üdülőközpont. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szolnoki Dózsa. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Szentesi VK Üdülőközpont. 15.50: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 16.40: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az országos utánpótlás-bajnokság ötödik fordulójára kerül sor vasárnap az A2 Keleti csoportban (a mieink a jövő év február 2-ára halasztott, első fordulóbeli, váciak elleni hazai mérkőzése miatt csak a negyedik meccseiket játsszák). Az ősz legnagyobb kihívása vár fiataljainkra, hiszen az egyik legnagyobb rivális, a szomszédvár Szentes alakulatai érkeznek Békéscsabára. A tabellákat böngészve rögtön kiderül, hogy a két fiatalabb korosztályban eddig százszázalékosak és az élen állnak a Kurca-partiak (serdülőink ugyancsak veretlenek idén). Az ifjúsági együttesük egy vereséget szenvedett a három győzelem mellett, amivel jelenleg a dobogós helyen állnak.

A program. Gyermek korosztály. Október 27., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 10.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 10.00: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 11.15: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.15: Békésút-Békéscsaba–MA-KA Szentesi VK (jv.: Weszelovszky László, Rapavi Bence). 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 12, Csongrádi VVSE 9, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 6, 5. Békésút-Békéscsaba 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 9. Ceglédi VSE 3, 10. Váci VSE 3, 11. Oázis Sport Club Budapest 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülő korosztály. Október 27., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 11.00: Békésút-Békéscsaba–Aeroprodukt Szentesi VK (jv.: Obrácz-Nagy Anna, Weszelovszky László). 11.15: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 11.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 11.30: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 9, 6. Oázis Sport Club Budapest 6, 7. Váci VSE 3, 8. Csongrádi VVSE 3, 9. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 3, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 2, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 27., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 13.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 13.00: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30: Békésút-Békéscsaba–MA-KA Szentesi VK (jv.: (jv.: Obrácz-Nagy Anna, Rapavi Bence).

Az állás. Ifjúságiak: 1. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 12, 3. MA-KA Szentesi VK 9, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 5. Békésút-Békéscsaba 6, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Oázis Sport Club Budapest 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 10. Váci VSE 0, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Fogósabb feladat vár az országosban szereplő csapatainkra

Ezen a hétvégén is lesz olyan bajnoki forduló, amelynek klubunk a házigazdája, vagyis a békéscsabai Árpád fürdőben viaskodnak a csapatok. Nevezetesen ezúttal a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságban a gyermek III. korosztályosok játszanak hazai környezetben, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő egyleteink pedig Debrecenbe utaznak.

A gyermek III. korosztályos fiataljaink szombaton meccselnek az Árpád fürdőben, ahol az ide sorolt hét csapat hét mérkőzést játszik. A mieink a Csongrád, majd a Szolnok gárdájával veszik fel a küzdelmet a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságban.

A program. Október 19., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK Üdülőközpont. 11.00: Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–Csongrádi VVSE. 12.00: Szentesi VK Üdülőközpont–CSM Oradea, Nagyvárad (román). 13.00: Szolnoki Dózsa– Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka. 14.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: CSM Oradea, Nagyvárad–Szolnoki Dózsa. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK.

Innen folytatják, vagyis az állás az első kör (két mérkőzés) után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szegedi Vízipóló Suli 6, 3. Spartak Patend c.o. Subotica, Szabadka 3, 4. CSM Oradea, Nagyvárad 3, 5. Csongrádi VVSE 3, 6. Csabai Csirkefogók VK 0, 7. Szentesi VK Üdülőközpont 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a negyedik fordulót rendezik, ami a mi fiataljainknak még csak a harmadikat jelenti (az első körből a váciak elleni derbit elhalasztották). Az eddigiekhez képest most már fogósabb csapatok várnak a csabai legényekre, ugyanis az OB I-es felnőtt háttérrel rendelkező Debrecen otthonába látogatnak vasárnap. Talán a két fiatalabb korosztálynak lehet könnyebb, hiszen kihívójuk eddig egy győzelmet és két vereséget ért el, ifjúsági gárdájuk azonban három forduló után százszázalékos. Innen lenne szép megállítani a cívis város legénységét. Annál is inkább, mert a mieink is eddig százszázalékos mérleget tudhatnak magukénak.

A program. Gyermek korosztály. Október 20., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 10.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 11.15: MA-KA Szentesi VK–Ceglédi VSE. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis Sport Club Budapest. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Bucsi Ferenc, Madarasi Gyula). 15.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 9, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 9, Csongrádi VVSE 6, 4. Békésút-Békéscsaba 6, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 3, 8. Ceglédi VSE 3, 9. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 10. Váci VSE 3, 11. Oázis Sport Club Budapest 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 20., vasárnap, 10.00 óra: MA-KA Szentesi VK–Ceglédi VSE. 11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Békésút-Békéscsaba (jv.: Sándor Péter, Bucsi Ferenc). 11.15 óra: Váci VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis Sport Club Budapest. 16.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Serdülők: 1. MA-KA Szentesi VK 9, 2. Ceglédi VSE 9, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 7, 4. Békésút-Békéscsaba 6, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 6. Oázis Sport Club Budapest 3, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 3, 8. Csongrádi VVSE 3, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 2, 10. Váci VSE 0, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 20., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis Sport Club Budapest. 11.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.30: Váci VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.30: MA-KA Szentesi VK–Ceglédi VSE. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Békésút-Békéscsaba (jv.: Madarasi Gyula, Sándor Péter). 18.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 9, 3. MA-KA Szentesi VK 6, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 6, 5. Ceglédi VSE 6, 6. Békésút-Békéscsaba 6, 7. Oázis Sport Club Budapest 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 9. Sportliget Sport Egyesület Budapest 0, 10. Váci VSE 0, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Újabb csapataink kapcsolódnak be a 2024–2025. évi bajnokságokba

A békéscsabai Árpád fürdő kéthetes sátorállítása egybeesett az országos utánpótlás-bajnokság rajtjával, ezért az első fordulóra, szeptember 29-ére kiírt Békésút-Békéscsaba–Váci VSE találkozót későbbre halasztották. E hétvégén a második körben azonban már bekapcsolódnak együtteseink, miként megkezdi az idei szezont a gyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK is.

A Gyulai SE gyermek IV. korosztályos fiókcsapatunk Katona Péter edző vezérletével Mórahalomra utazik szombaton, hogy a nyitányon két találkozó erejéig a medencébe ugorjon. Ebben a csoportban nyolc egylet küzd a végső helyezésekért hét fordulón át, a mezőnyt nemzetközivé emeli a romániai Partizán Marosvásárhely gárdája.

A program. Október 4., szombat, 10.00 óra: Partizán Marosvásárhely (romániai)–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Partizán Marosvásárhely. 13.00: Kecskeméti Junior–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Gyulai VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Gyulai VK–Kecskeméti Junior. 17.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három fiatal együttesünk az A2 osztály Keleti csoportja alapszakaszának második fordulójában Hódmezővásárhelyre látogat. Vasárnap a Gyarmati Dezső Sportuszodában először az ifjúságiak (10.30 óra) ugranak vízbe, majd következik a gyermek korosztályúak meccse (12.00), végül a serdülők küzdenek meg a házigazdákkal (13.30). Az A2 Keleti csoportjába 12 együttes nyert besorolás, miként a Nyugati csoportba is.

A program. Ifjúságiak. Október 6., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Szabó Nándor, Obrácz-Nagy Anna). 11.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 14.30: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 14.30: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Ifjúságiak: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 9–6. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 21–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 31–3. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 21–3. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Serdülők. Október 6., vasárnap, 11.00 óra: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 11.15: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 13.15: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.15: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Monostori Péter, Szabó Nándor).

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Serdülők: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 16–4. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 9–9, szétlövéssel 12–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 16–15. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 45–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Gyermek korcsoport. Október 6., vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 10.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Obrácz-Nagy Anna, Monostori Péter). 12.00: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.00: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Gyermek korcsoport: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 8–10. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 14–6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 7–25. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 22–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Szombaton: a legkisebbek és a legnagyobbak a vízben

Szeptember utolsó hétvégéjén újabb két csapatunk vág bele a 2024–2025. évi bajnokságba. Szombaton a legidősebbek, a felnőtt OB II-esek és a legfiatalabbak, a baby korosztályosok küzdenek meg ellenfeleikkel.

OB II-es csapatunk ebben az esztendőben a területi elvek alapján a harmadik vonal Délkeleti csoportjába nyert besorolást, amely köztudott, hogy a legerősebb az öt közül. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a szegedieknek és a szentesieknek első osztályú hátterük van, mindkét esetben olyanok kapnak lehetőséget a mérkőzéseken, akik éppen levezetnek, vagy más esetben a feltörekvő fiatalok. Nem beszélve arról, hogy a Tisza-partiak idén már három alakulatot neveztek, a szentesiek egyet, rajtuk kívül ott lesz az ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkező Csongrádi VVSE, valamint a Békésút Békéscsaba. Az első fordulónak Csongrád ad otthont, amikor a csabaiak két szegedi gárdával veszik föl a harcot. A forduló játékvezetői: Kendeházi Márk, Sikter Richárd.

A program. Szeptember 28., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Békésút-Békéscsaba–Szegedi VTK. 12.00: Szegedi UVTE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 13.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Békésút-Békéscsaba. 14.00: Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 15.00: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE.

A baby korcsoportosok szombaton Szentesen találkoznak az első körben. A Délkeleti területi bajnokság ezen csoportjába idén – miként tavaly is – kilenc csapat nyert besorolást. Az első körben fiataljaink a kecskemétiekkel, valamint a házigazda szentesiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Szeptember 28., szombat, 10.00 óra: Mórahalmi VSK–Szentesi VK Üdülőközpont. 10.50: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 11.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Mórahalmi VK. 12.30: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 14.10: Kecskeméti Junior–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szegedi Vízipóló Suli II. 15.50: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK Üdülőközpont. 16.40: Kecskeméti Junior–Szegedi Vízipóló Suli I.

Hétvégén elrajtol az idei bajnoki szezon

Címlapképünkön: munkában, a vízpartról irányítja csapatát a vezetőedző, Fodor Ádám – fotó: T. Petka Anita

A nagyobbak tíz, a vidékbajnoki sorozatban szereplő fiataljaink kilenc hetes alapozó időszakon vannak túl, a hét végén pedig már nagyobb kihívás vár az egész klubra, ugyanis elrajtol az idei bajnoki szezon.

A legfrissebbek a Délkeleti területi vidékbajnokságban szereplők közül az ifjúsági mezőnybe nevezett serdülőink, valamint a gyermek III. korosztályosaink lesznek, akik szombaton már a pontok reményében utaznak Szolnokra, illetve Csongrádra. A szezonkezdet előtt Fodor Ádám vezetőedzővel beszélgettünk az elvárásokról.

A 2024–2025-ös szezonra hány csapatot állít ki klubunk?

Akárcsak tavaly, nyolc egyletet neveztünk, az eltérés csupán annyi, hogy a gyermek I. korosztályosokat ezúttal a vidékbajnoki sorozatban nem indítjuk, ugyanis itt még visszaüt a korábbi Covid-járvány, amikor nagyon kevés fiatalt sikerült beiskolázni. Viszont ebben az évben sok serdülő korú játékosunk van, akiknek az országos bajnokság mellett ez egy plusz lehetőség a további fejlődésre. Így végül az OB II-es felnőtt, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályosok indulnak. A területi vidékbajnokságban az ifjúságiak/serdülők, a gyermek III., a gyermek IV. korcsoportosok, valamint a babyk szerepelnek.

Zongorázzuk végig, kikből állnak egyleteink, hány játékos áll az edzők rendelkezésére, és mi az alapvető elvárás csapatainktól?

Kezdjük a felnőttekkel. Az idősebb játékosok körében nincsen változás, a keret a tavalyihoz hasonló. Továbbra is az az elképzelés, hogy őket kiegészítve minél több ifjúsági és serdülő korú vízilabdás kapjon szerepet, hogy megismerjék a felnőtt mezőnyt, ott is edződjenek egy más rendszerű pontvadászatban. Itt jegyezném meg, hogy az ifik közül kiöregedett két játékosunkkal, Fodor Zsomborral és Surányi Botonddal nem számolhatunk, ugyanis mindketten felvételt nyertek a Győri Egyetemre, szeptember óta ott tanulnak és játszanak. Támogattuk őket a továbbtanulásban, és szeretnénk, ha majd megszerzik a diplomájukat, visszatérnének. Maradva a felnőtteknél: jó pár éve már, hogy alapvetően egy amatőr hobbi csapat a miénk. A legfontosabb cél, hogy minél tovább a sportágban maradjanak játékosaink. A tavaly a „legalsó” ágra kerültek a rájátszás során, ami döntően annak köszönhető, hogy a Délkeleti csoport a legerősebb, ahol több szegedi gárda is indul. Szinte mindenütt egykori „obé egyesek” és feltörekvő fiatalok kapnak szerepet, itt nehéz sok pontot gyűjteni a bajnokság során. Tavaly egy-egy fordulóban remekül szerepeltünk, ha ezt idén gyakoribbá tudjuk tenni, akkor nem a mezőny második felében, hanem a középmezőnyben is zárhatunk a végelszámoláskor.

Az országos utánpótlás-bajnokságban az elmúlt évben kimagaslóan szerepelt a három egyletünk, miután a felsőházba verekedte magát. Mi várható az új szezonban?

Más rendszerű lesz ettől az évtől a bajnokság. Az alapszakasz marad a korábbi: tíz-tíz csapat alkotja az A2 osztályt Keleti és Nyugati csoportban. A rájátszástól azonban minden megváltozik, ugyanis az A2 három-három legjobbja a folytatásban az A1 osztály utolsó négy-négy csapatával folytatja a bajnokságot. Ez nagy kihívás, nemcsak azért, mert jóval több mérkőzést kell játszani (2025. június közepéig kinyúlik a szezon), hanem azért is, mert igazán erős csapatokkal szemben kell helyt állni a rájátszásban. Persze, ahhoz idén is oda kellene érni a Keleti csoport első három helyezettje közé, miként ez sikerült nekünk tavaly.

Megvan erre az esély?

Ezt ma nehéz megmondani, talán menet közben jobban kiderül, mire elég a tudásunk. Ugyanis alaposan kicserélődött a három gárda. Mivel itt a vízilabdázók már két évet töltenek az adott korosztályban, mondhatni minden második játékosunk följebb váltott. Persze ez igaz a többi csapatra is, ezért fogalmazhattam úgy: menet közben többet tudhatunk majd. Tavaly több ifjúsági pólósunk volt, most alig került hozzájuk föl serdülő, ezért itt megint az utóbbi korosztályosokra hárul több feladat. Serdülő korosztályúakból viszont dúskálunk, közel harmincan vannak, ám itt az elsőévesek jóval kisebb létszámot alkotnak, a többség még az előző szezonban eggyel lejjebb játszott. A gyermek korcsoportban viszont a már említett Covid okok miatt megint szűkebb a keresztmetszet, azok zöme is elsőéves. Valamennyien ügyesek, de még fejlődniük kell, hiszen korábban egy gyengébb mezőnyű vidékbajnoki sorozatban szerepeltek.

Váltsunk megint, nézzük a gyermek III. és IV. korosztályosokat.

Esetükben a fő szempont: felkészíteni őket a majdani országos-bajnokságba való szereplésre. Vagyis esetükben nem a megszerzett pontok és helyezések a fontosak, hanem a fejlődés üteme. Ettől függetlenül úgy látom, a gyermek „hármasok” hozhatnak idén szép eredményt, potenciálisan ez bennük van. A kisebbek esetében arra helyezzük a hangsúlyt, hogy tanuljanak, ügyesedjenek, és alapvetően szokják az új szabályokat, körülményeket. A két korosztályban közel húsz gyerekkel számolhat Katona Péter edzőkollégám.

Végül nézzük a legkisebbeket, a baby korosztályosokat.

Idén kevés olyan akad közöttük, aki tavaly is végig- játszotta az évet, többségében „frissek, ropogósak”. Vagyis nemrégiben toboroztuk őket, azóta tanultak meg úszni, most ismerkednek a játékkal. Létszámuk az előkészítősökkel együtt szép, a toborzás pozitív volt, de a gyerekek még az út elején járnak. Ezúttal is békéscsabai és gyulai gyerekekből áll ez a korosztályunk.